Szerkesztő:Mazarin07/Hámori Frédi írása sumérokról

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hámori Frédi: Szubarok és szumírok

Forrás: itt (sok helyesírási hibával)

Bevezető[szerkesztés]

A világnak az a része, amelyet ma Mezopotámiának hívunk, vagyis a Tigris és Eufrátesz folyóköz, 10.000 évvel ezelőtt csak gyéren lakott terület volt. Alig voltak fák, alig volt kő és hegy, és alig voltak ércek itt. Csak a vízpart adott menedéket, árnyékot, vizet, fát és eledelt állatoknak és embereknek. Ekkor még az emberiség vadászatból és gyűjtögetésből élt, és állandóan a vadállatok csordái után vándorolt, vagy pedig gyümölcsöket és ehető gyökereket keresgélt.

Ez az életforma csak nagyon kevés embert tartott el a terület nagyságához képest. A népesség szaporodása nem volt lehetséges. Az a terület, amelyet ma Törökországnak és az Iráni fennsíknak hívunk, és ahol a nagy beltengerek vannak, az a vidék volt körülbelül az őshona a szubar[1] és szumír [2] népcsoportoknak, de ugyanakkor őshona volt az urál-altáji nyelveknek is, melyek a magyar nyelv ősei.

A vízözön után az emberek lassan leereszkedtek a közel-keleti alföldre, ahol állatok és emberek csak szűk helyen tudtak gyarapodni a nagy folyók mentén, mivel attól nem messzire száraz, forró és sivár terület volt. Az emberek alkalmazkodtak a helyhez, és az idő folyamán elkezdték a primitív földművelést, és az abból nyert többletterméssel lassan az állatok idomítását és tenyésztését is elkezdték.

Ezeket az első lépéseket az északról bevándorló szú nép tette, amely a szubar nép őse volt. Ők építették az első városokat, falvakat, és kezdték a földművelést. Ezért az ő szavaik maradtak meg a szumír nyelvben a paraszt, pásztor, halász, eke, kovács, ács, és kereskedő szavakban. Ők adták Ur, Kis, Nippur városok neveit.

Körülbelül Kr. e. 3500-ban egy másik hasonlóan ragozó (agglutináló) nyelvű nép ereszkedett le Mezopotámiába. Ezek voltak a szumírok ősei, akik magukkal hozták az egyik legforradalmibb találmányukat, a primitív képírást, amit itt tovább fejlesztettek. A szumír hagyományok szerint ők is északról jöttek az Urmia tó irányából, ahol mondáik szerint egy Arrata nevű fejedelemség létezett.

Arrata fejedelméről egy mondát hagytak reánk a szumírok: En-Merkar király viszonyát az egyik szumír városállammal. Innét származott a sumér Eme-SU nyelvjárást beszélő Inana istennő is. A déli szubarokat a szumírok beolvasztották, de az északi szubarok tovább fejlődtek a történelem folyamán, és külön nemzeteket és országokat alapítottak. Egyik gócpontjuk lett később az Urartu és Szubartu terület, ami később a Méd birodalom központja lett. A médekről majd később írunk.

A két népet az idők folyamán már nehéz volt szétválasztani. A későbbi szemita népek nagyjában egy kalap alá vették őket. A Biblia általában Hám pátriárka leszármazottai közé sorolta a turáni fajnak a mezopotámiai ágát, és Jáfet utódai közé az Észak-Kaukázus hegyvidéki és turán-alföldi ágát. A szintén turáni nyelvű elámi ősnépet pedig érthetetlenül Sem őstől vezeti le a Biblia.(?) Így természetesen a mitikus Noé valódi három utóda mind turáni, ragozó nyelvű volt, és csak a későbbi szemita népek mesemondói teremtették belőlük a környék más nyelvű népeinek közös ősét.

Ez az ősnép a földművelést alaposan kitanulta és fejlesztette. A száraz földeket csatornákkal öntözte, amelyhez fontos volt a hosszú távú tervezés, és az építészet fejlődése. Agyagból, sárból és nádból készült keverékkel vályogépületeket építettek.

A cement helyett gyakran szurkot használtak, mivel ez bőven volt azon a területen. Óriási gúla alakú, piramis-templomokat építettek (é-kur), melyek emlékeztették őket őshazájuk szent hegyeire, ahová fel tudtak menni az egek istenének imádkozni. Mivel a lapos mezopotámiai-alföldön nem voltak nagy hegyek, ez volt az egyik megoldás. A nagy épületet úgy magtárként, mint csillagászati megfigyelés és szentély céljára is használták. A templom-gúla kiemelkedett a lapos területből, és árvíz esetén menedékhelyet is nyújtott az embereknek. Hajóikkal Indiától Egyiptomig messzi idegen földekre is eljutottak, és a Kárpát-medencében is voltak kapcsolataik. Hazájuk sok mindenben szegény volt, és kereskedelemmel tudták csak pótolni a fák, drágakövek és az ércek hiányát.

Ezen a kietlen helyen munkájukkal egy paradicsomot hoztak létre. Alig létezik valamilyen tudományág, amelyben nem találunk bizonyítékot a szumír előzményekre. Számtanban, bölcsészetben, csillagászatban, irodalomban, építészetben, közgazdászatban, kereskedelemben, közoktatásban, törvényrendszerben, politikában, hitben és népszokásokban megtalálhatjuk a szumír eredetet. Néha még szavaik átalakított formáját használják ma is ezeken a területeken.

Nagy kiterjedésű öntözőrendszerük szervezésére egy területi kormányzatot állítottak fel, amely egyesítette a kis falvak és a főváros kormányzatát. Ez túlhaladta a vérbeli törzsek és nagycsaládok tanácsát, és megalapította a városállam kormányrendszerét.

Ezeknél a városállamoknál felállítottak egy képviselő tanácsot, melyet "unk-en" néven hívtak. Az UNG szó népet, népcsoportot jelentett, úgy mint a későbbi UNG-ár vagyis Hungár/Magyar. Ez az "unken" egy kezdetleges demokratikus rendszer volt. Ennek a tanácsnak a képírásos jelképe egy pohár volt, mivel úgy látszik, szokásos volt az egyezményeket megszentelni közös sör- vagy borívással. Ez is megvolt Magyarországon az ukon pohár ivás szokásában a 18. században is.

Iskoláikban állandó tanítómesterek voltak, akik szigorúan megkövetelték a fegyelmet és a feladatok pontosságát. Ezért volt még külön korbácsmester is, aki rendben tartotta a rossz tanulókat. Számtant, írást, olvasást, nyelvtant, földrajzot is tanultak az iskolában azok, akik az állam vezetésével, kereskedelmével, adószedésével, törvényeivel, hitével foglalkoztak.

Nem volt mindenkinek kötelező az iskola, mivel az akkori képírásrendszert elég nehéz volt megtanulni és sok időt igényelt. Már nagyszámú képírású jeleik között megtaláljuk a rokon magyar és török rovásírási jelek előzményeit.

A szumír városállamot a papkirály vezette, egy választott képviselőtanáccsal együtt. Csak történelmük vége felé uralkodtak olyan királyok, akik már nem demokratikusan vezették az országot, hanem a ma már jól ismert abszolutisztikus módon. A főpap-királyt patesi címen ismerték. Az uralkodók még a szegény embereknek is adtak menedéket és enni-inni valót, és törvényeik megvédték őket a gazdagok erőszakoskodásaitól. A törvények még a rabszolgáknak is megvédték a jogait, és megengedték, hogy üzleteik legyenek, vagyont gyűjtsenek, és felszabadíthatták magukat. Törvényeket alkottak a közös érdekek és az egyén jogainak a megvédésére.

A kereskedők harácsolásai ellen rögzített árakat, mértékeket, súlyokat, értékeket alapítottak. A papok tanítottak, gyógyítottak, és a nép szellemi életével is foglalkoztak. Ők írták le legelőször azokat a hagyományos mondákat, melyek sokkal később babiloni közvetítéssel és átértékelés után a Bibliában szerepelnek. Az őstengerből való teremtésről, az agyagból ember teremtéséről, a bűnös embereket megbüntető vízözönről, Káin és Ábelhez hasonló testvérpárról és a bábeli torony legendájához hasonló mondákról. De annak ellenére, hogy könnyen felismerhetjük a bibliai hagyomány gyökereit ezekben az őskori írásokban, mégis sokszor más értelmezéseik voltak, mint a sok ezer évvel későbbi szűkszavú Bibliában.

Sokkal többet tudhatnánk ma a szumírokról, mint a sokkal későbbi időszakokban élő rómaiakról, ha még több égetett szöveges agyagtáblát találtak volna a száraz mezopotámiai homokban, de ezek a leletek is megmentették ennek az ősi kultúrának az alapjait. A papír sokkal könnyebben elveszett, mint a sivatagban megkövesedett agyagtábla.

A szumír Uruk több volt, mint város, inkább egy városállam volt, amelynek a templom-központja körül zajlott az állami élet. A tipikus szumír városok ma kicsinek tűnnek, 10.000-20.000 lakosúak lehettek. Számos kisebb város és falu legfeljebb 10 kilométerre volt a központtól. A templom gondnoka és a papság feje az en volt, ő vezette a bonyolult állami hivatalnoki szervezet, intézte a kereskedők és nagy földbirtokosok ügyeit. A kereskedők, kézművesek, halászok, hajósok, parasztok és természetesen a rabok alacsonyabb helyet foglaltak el társadalmukban. A rétegezett társadalom ellenére még az átlagember is nagy szabadságot élvezett. Sokkal szabadabb körülmények között éltek az emberek, akkor, mint a későbbi korszakokban.

A földművelésére feltalálták az ekét, amit ökörrel húzattak. A learatott gabonát a "gur+é" (góré) nevezetű magtárban tárolták. Kerekes, tömör kerekű kocsikat (gigir) építettek, amelyekkel könnyebben tudtak nagyobb súlyú és mennyiségű tárgyakat szállítani. A katonáknak ún. gud harci szekereket is építettek. Ezek még a primitívebb, négy tömör keréken guruló kisebb szekerek. A távolabbi kereskedelemhez felfedezték a vitorlás hajót, amellyel a tengereken közlekedtek, a Perzsa-öbölben volt Dilmun nevű gyarmatuk, de Egyiptomban is alapítottak gyarmatot, és kapcsolatba kerültek Indiával is, ahol Meluah nevű gyarmatuk volt.

Az első egyiptomi dinasztiák az Er-pat nevű királyi címet használták és hazájuk istenített ősét, „Us-ar”-t - amelynek görög nyelvű torzítása Ozirisz - Észak-Mezopotámiából származtatták. Olyan nevek, mint Arpad város és Asur istenség, szintén voltak Észak-Mezopotámiában, amit az egyiptomi hieroglif szótár Magor területnek írt.

Már a szumír-korszakban elkezdődött a csillagászati tudomány fejlődése, és úgy látszik, hogy sokkal jobban ismerték a csillagászatot, mint sok más későbbi civilizációnak a tudósai.

Számrendszerük a ciklikus események kiszámítására volt összpontosítva. Ők osztották fel a napot 12 órára, a kört 360 fokra, ami nem más, mint a napév napjainak leegyszerűsített száma. 60 volt az alap szorzószám, amivel nagyon sok csillagászati alapszámot lehet kiszámítani a legegyszerűbb módon. Ez is az eredeti finnugor nyelvekben talált ősi 6-os számrendszer továbbfejlesztése. Ezért van a magyarban a hatványozás kifejezés is. Bonyolult egyenleteikkel pontosan ki tudták számítani a csillagok és bolygók állásait. Ők adtak nevet a csillagképeknek, melyek később csekély változással egyik kultúrnéptől a másikig terjedtek.

A szumír orvosok feljegyzései mutatják, hogy széles választékú orvosságokkal rendelkeztek, melyeket gyógynövényekből, állatokból és élettelen anyagokból készítettek. A tudás szava - „tal-tal” - nagyon hasonlít a finnugor és magyar tud és táltos szavakhoz. A különbség annyi, hogy tudományuk nem hasonlított az erdőlakó sámánok szelleműző révüléseire, ami máshol a hideg északi földrészeken még évezredek múlva is általános volt. A parasztoknak már akkor volt egy almanach-féle adattáruk, amely földművelésről szólt. A legtöbb család földszintes vályogházakban élt, melyekben több szoba volt, nyílt belső udvarral. A gazdagok már kétemeletes házakban éltek, melyek gyakran 12 fehérre meszelt szobából álltak. Ezekben a lakásokban külön szobájuk volt a szolgáknak és külön magánszentély a családnak. Gyakran a pincében családi síremlék volt a meghalt családtagoknak.

A szumír Nimród-hagyomány[szerkesztés]

A szubar/szumír nép első híres nagy királya a vízözön utáni hagyomány szerint "Etana" volt, "Kis" városállam ura. Egy gyönyörű rege örökítette meg a város alapítását, melyben az égi "tündérek/istenek" (szumír: dingir) adtak jogart ennek a földi embernek a kezébe. Ez a szó teljesen egyezik az altáji nyelvek tengri és a finnugor senke T> változás miatt. Mind a két szó az ég/meny szóból származott, de istent is jelentett.


Gyűlésbe gyűltek a tündérek. a nagy angyalok, a sors teremtők, meghányni-vetni ország dolgait, gyűlésbe gyűltek.

Ők teremtették a négy világszférát, Ők szerzettek törvényt, jogot, szokást. Mert az Igigik gyűlölték az embert s ha rajtuk áll, bizony, csak kis időig élhetett volna ez a földi nép.

Akkoriban a jámbor emberek nem emeltek maguk fölé királyt, se korona, se gyöngydíszes süveg, se drágakővel kirakott jogar nem pompázott, se szentély nem magaslott.

Az égtájak is még egybemosódtak. Hét isteni bölcs a menny kapuit, a felsőbb világok bejáratát őrzötte a földiek ellenében.

Idők telvén tűntek az Igigik. Az Igigik a városból kimentek.

A korona, a gyöngydíszes süveg, a drágakővel kirakott jogar, a pásztorbot akkor mennyben hevert még, mennyben hevert, Anu zsámolya mellett, Inana vala a város pásztora, királyait is ő szemelte ki, pillantásaival is ő szemelte ki.

En-Lil meg az ég rendjére ügyelt, majd a királyság leszállott az égből.

Az istenek tervezték el a várost, Ők rakták le kőalapjait is. Az istenek tervezték el a szentélyt, Ők rakták le kőalapjait is.

Légyen a város az ember karámja, légyen a város puha fészek! Légyen a király népe őrzője, légyen a király derék gazda! Etana légyen az építőmester, a kormánypálcát ő tartsa kezében! ....stb.

(Fordította Dr. Zakar András, "A sumér hitvilág és a Biblia", 1972. ( Az igigi kifejezés az IGI szóból származik mely szemet, nézést jelent úgy mint a törökhöz hasonló göz )

Etana királynak a fia Balih volt, és lehet, hogy innen ered a BEL-Nimrud közel-keleti kifejezés, akit a babiloniak is gyakran Belusz néven hívnak. (Bél, Bel, Béla királynév). Ez a Belusz nap- és harcisten lett, a görög "aPolo" elődje, mivel Nimrud a későbbi asszír korban már napkirállyá alakult. Hasonlóan a dél-szumír harcos szélistenből az északi szabir népek teremtő istent, szélistent alakítottak. (Kumarbi )

A magyar Nimród-mondában, Nimród apja TANA volt, aki nem más mint a szumír ETANA, akinek a regéje hasonlít valamennyire a bibliai Bábel-torony mondanivalójára. Ő, és nem Nimród volt az, aki meg akarta látni istent, és fel akart érni a mennyekbe. Sikerült is neki, a szumír mondák szerint, egy óriás sas segítségével. A bibliában Nimród volt a szumír, vagy helyesebben a szubar ősnép birodalmának az alapítója, aki az első városokat építette Mezopotámiában a vízözön után, de a szumírok inkább apjára, Etanára emlékeztek. Csak a magyar monda mentette meg a kettő kapcsolatát, amiről úgy látszik már a babiloniak sem tudtak. Csak a keleti Kus-szittya hagyomány hívta az ősapát Kus-Tana néven.

Kézai Simon, Gesta Hungarorum krónikájában így ír Nimródról: "…Az özönvíz után a kétszázegyedik esztendőben a Jáfet magvából eredt Menroth óriás, Thana fia, minden atyafiával a múlt veszedelmére gondolva tornyot kezdett építeni, hogy ha az özönvíz ismét találna jönni, a toronyba menekülve a bosszúló ítéletet elkerülhessék.."

Ezt így nem vehette Kézai a Bibliából, mivel több részben nem egyezik avval, de ha a kevésbé ismert babiloni krónikát olvassuk, amit Berosszusz nevű utolsó papjuk írt le az Kr.e. 4.-ik században, akkor így hangzik: "Midőn Belász, Jupiter (Jáfet) fia meghalt, Nemrót a népével Sineár (Szumír) mezejére jött, ahol kijelölt egy várost, és fölötte nagy tornyot alapított a víztől való megmenekülésnek a 131-ik esztendejében, és uralkodott 56 évig, és a tornyot felépítette a hegyek magasságáig."

A két hagyomány között csak kis eltérések vannak, például a magyar mondában 201-edik esztendő a vízözön után, míg a babiloni mondában 131-edik esztendőről írnak. Még ezt a két számot is ki lehet egyenlíteni, ha figyelembe vesszük, hogy a szumír számrendszer ugyanazokat a számneveket és jeleket használta, mint a kora babiloni, de nem volt ugyanaz az értelme, mivel a szumír számrendszer a 60-as rendszert használta mint a többi ősturáni nép, míg a babiloniak átálltak a tízes rendszerre, amit ma már mindenki használ.

Ha a magyar számot a szumír rendszer szerint számoljuk, akkor kétszáz (szumír: szusz=60) plusz egy (szumír: as/ge=1). Ez pedig 2x60+1, ami 121, ez csupán 10 év eltérést mutat a babilóniai számmal. Úgy látszik, hogy a Magyar monda a régi számnevet tartotta meg, de nem fordította át az új számrendszer összegére azért, mert még sokáig használta a 60-as rendszert. Ez pedig egy nagyon ősi hagyománynak a bizonyítéka. Ezen túl a babiloni hagyományban sokkal több egyező adat van a magyar Nimród hagyománnyal, mint a Bibliával. Nimród feleségét és fiait innen jobban meg lehet ismerni és névszerint egyeztetni a magyar mondával. Erről majd többet írunk a médekről szóló fejezetben. Az előbbiek tisztán bizonyítják, hogy a magyar monda nem a Bibliából származik, hanem a mágus hit babiloni származású hagyományaival van rokonságban.

A szumír nemzet és ország neve[szerkesztés]

Az a nép, melyet a tudomány és a mai történelem "sumer"-nak hív, az sosem hívta magát így. Országát inkább "tengeri földek"-nek hívta, Ki-engi néven, amit néha Kangának is írtak. Ez a név évezredekkel később a Turáni-alföldön, az Aral-tó mellett tűnik fel még egyszer, és egészen a honfoglalás koráig fennmarad. Ez volt a khorezmi birodalom másik jól ismert helyi neve. A szumírok nyelvét nyelvjárások szerint felosztották hét csoportra, melyek között szakmai nyelvek is voltak. Valódi nyelvjárásuknak egyik példája a szumír uralkodó nyelv: az "eme-gir".

Ez lehetet az eredete a megyer / magyar névnek. A második nyelvjárás, amit "eme-szu/eme-szal" nyelvnek hívtak, az őslakó szubar nyelvnek a szumírral összeforrt utóda. Ezt gyakran a nők nyelvének fordítják, de szerintem helyesebben a "szülő-anya" nyelvnek kellene fordítani. Valóban elképzelhetetlen az a feltevés, hogy a nőknek valódi külön nyelvük lett volna. A félreértést a képírás jelei okozzák, ahol a nőt és szülést jelző SZALA szókép használatát így értelmezték. Különben a rokon keleti elámi népeknél a szülő-anyaisten neve valóban Szala volt. (Ghrisham "ős Irán"). Ez az eme-szal nyelv volt az ős alapnyelv, amit az északi származású fiatal INANA istennő használt, aki Arratából jött. A magyar névmások inkább ehhez a szubar-féle emeszal nyelvjáráshoz hasonlítanak.

Távoli rokon ragozó nyelvek: finn, észt, (finnugor), török, mongol (altáji) tamil, malajam (dravida). Sumir Egyiptomi Dravida Akkád/Babiloni ó-török/finnugor én ni ann jan anáku min,mon,men,bin te Emesal: du ata atta ton,tan,sina ő Szabir/Hurri: ia aau sú mi me un jam, em nínu

A szumír nyelv[szerkesztés]

Ezek a népek, amelyek Mezopotámiát először benépesítették, ragozó nyelvet beszéltek. Mégpedig nem is akármilyen ragozó nyelvet, hanem származásuk miatt, közeli rokonai voltak a közép-ázsiai népeknek, akiket ma az urál-altaji nyelvcsaládnak hív a tudomány. Ennek a nyelvcsaládnak a tagjai a magyar, hun, szkíta, finn, dravida nyelvek, melyeknek sok más nyelvcsoportulásai is vannak, amelyekről most nem beszélek. Nemcsak a szumírok beszéltek turáni ragozó nyelvet Mezopotámiában, hanem az egész keleti és északi hegyvidék is tele volt rokonnyelvű népekkel. Északon a szubar és hurri népek, Anatóliában (a mai Törökország) a hatti népek, a keleti fennsíkon a gutik, lulubik, kaszuk, elámiak. Nem voltak mind jóbarátok csak azért, mert hasonló nyelvet beszéltek. A föld birtoklásáért könyörtelenül meg kellet mindenkor küzdeni.

Nehéz lenne ebben a vázlatos ismertetőben bemutatni azt a több ezer szót, amelyek összekapcsolják a rokon turáni nyelveket a szumír és szubar nyelvekkel. Nem véletlen, hogy hasonló nyelvet beszéltek, hiszen ugyanarról a területről származtak, ahonnan a többi rokon nép származott, és ahol nagyon sokáig meg is maradtak. De a szumír nép nem is pusztulhatott ki, mivel még meghódításuk idejében is nagyon sokan voltak, akik visszatértek a rokon népek szomszédságába és a korábbi kereskedelmi területekre, ahol rokonaik már éltek. A magyar nyelv és a többi turáni nyelv nagyon sok egyező szavat tartott meg ebből az ősi alapnyelvből. Emellet a szumírok is átvettek szavakat a melléjük költözött szemita népektől is, és ezeknek is egy kis része bekerült a magyar nyelvbe. Az északi szubar népek sokkal tovább megtartották területeiket, mint a dél-mezopotámiai szumírok, így ők áthidalták azt a hiányzó évezredet, ami úgy látszik, hogy akadályozza a szumír-szittya-hun-magyar történelmi folyamatosság megértését. De erről majd részletesen beszélünk a következő fejezetekben.

Akárhol is kezdjük a nyelvi összehasonlítást, az alapszavak egyezését vagy közeli hasonlóságát találjuk, a ragozó rendszerrel és törvényeivel együtt.

Ha elkezdjük a családdal, akkor biztos, hogy nagyon ősi alapszavakkal kezdjük az összehasonlítást: szülő/szal,szú, anya/ama, apa/aba, atya/adda, öccs/s'es', ara/ara, asszony/gaszan, néni/nin, menyecske/munus, ifjú/ibilu, ős/us, ük/ugu, rokon/ugu, ukon szavakat megtaláljuk. Ha ehhez hozzátesszük az észak-szubar rokonokat, akkor a lány/alani, hős/gis, család/szalatu, nemzet/namri is megvan. Ezek az alapszavak nagy része megvan a rokon urál-altaji és dravida ősturáni származású nyelvekben is.

Hasonló a helyzet a testrész nevekkel is, melyeknek nagy része a szumírban, és kis része az ó-babiloni nyelvben is megvoltak. Szem/szi=látni, fül/pi, fej/pa, agy/ugu, sag , kebel/keb, kéz/gis, nyelv/eme, torok/tur, szőr/szuhur, hám/hum, ujj/u, has/has, far/par, vér/ur, bur, borda/bar, mony/numun, gége/gu stb.

Az égbolt és azon talált égitestek nevei is nagyon közel vannak a magyarhoz: nap-idő/nip-utu, hold/hud, csillag/zillag, vill-og/mul, éj=gig [g>j], ég/ug,é, est/usu, lég, lél, szél/lil, zi, tűz/tab, eső/es, tavasz/dumuzi, tamuz, idő/idu. tó, tav/tim; orm/kur, ur, fo-lyó/ia, domb/dub, du, fa/pa, bérc/bar, forrás/burtu, fű/u, gaz/ŋes, hab/ab, göröngy/girin, halom/halum, hang/ag, hegy/he-ge, kert/igaru, lomb/lum, meder/badar, por/bar, rét/ritu, tenger/engur, egy/ge, as=1; tíz/dis; száz/szusz=60; ezer/sar=3600

Egy magyar paraszt a század elején, általában ugyanazokat a ruhaneveket használta mint a szumírok: sző, szövet/sza, szűr/sur, guba/gu, gubu, koszorú/kaszer, gatya/gadda, kötény/kitun, suba/subátu, takaró/tug, mez/eme.

A magyar nép vezetőrétege is nagyjából ugyanazokat a szavakat használta mint a szumír. úr/ur, bán/banda, gazda/gasutu, előkelő/lugal, nemes=magas/num, nam, ügyelő/ugula, bíró/bar. A szavak értelme legtöbbször ugyanaz, néha pedig a szó elvesztette a pontos értelmét és csak megszokott kapcsolatban maradt azzal a csoporttal, például előkelő lugal=nagy/fontos ember szumírul. Ez királyt is jelent a tamil-dravida nyelvben "elukai" alakban. De lényegében ugyanaz a szó mint a magyar előkelő és ügyelő. A kezdetben egyszerűbb értelem az idő folyamán már pontosabb lett.

Ez a rövid kis összehasonlító, csupán egy ízelítő volt de mégis fontos alapszavakat mutatott be. Nem véletlen hogy a múlt században hosszú harc folyt a szumír nyelv kisajátításáért az európaiak árja (indoeurópai) nyelvészei és zsidó származású nyelvészei között. Mindnyájuk vesztett, mivel a szumír nyelv se nem árja, se nem szemita, hanem turáni, és a legnagyobb kutatók ezt idővel be is vallották. Ma azonban, hiába az akkori beismerés, a turáni rokonságot agyonhallgatják, és a szumír nyelvészetet eltemették a szemita tanszékek mögé, és főleg csak a kiválasztottak foglalkozhatnak vele, akik mindenáron egy elszigetelt nyelvet próbálnak belőle csinálni, annak ellenére hogy nagyon sok kapcsolata van a szumír nyelvnek a rokon finnugor, altáji, es dravida nyelvekkel. Óriási kisemmizésnek tűnik ez a európai tudományos félrevezetés a turáni nyelvek utódai ellen.

A múlt század nagy kutatói mint sir Henry Rawlinson (1810-1895), Jules Oppert (1825-1905), A. H. Sayce (1846-1933), Francis Lenormant (1837-1883) mind a turáni nyelvekkel hasonlitotta ösze, és egyesek kiemelték a dél-keleti finn-ugornak nevezet turáni nyelvet, amiben a magyar volt a fő példanyelv, amely a legjobban hasonlított a szumír és elámi-szitya nyelvekhez.

Korszakunk egyik legnagyobb szumír kutatója, Anton Diemel, egyik Dr. Bobula Idának címzett levelében (1953. jan 2.) azt írta, hogy semmi kételye nincs a szumír-magyar rokonságról.

Kálmán Gosztony a Párizsi Sorbonne egyetem egyik nagy kutatója, a "Dictioanaire D'Etymologie Sumerien et Grammaire Comparée" (1975) összehasonlította az összes indoeurópai, urál-altaji, szemita, és dravida nyelveket, sőt, még a baszk nyelvet is a szumírral, és 53 alapszó esetében ezeket az arányokat találta: A magyar és szumír között 51/53 arányban vannak egyezések, a török nyelvek és a szumír között 29/53 arányban, a kaukázusi ragozott nyelveknél 24/53 arányban, a finn-ugor/szumír között 21/53 arányban, és az indoeurópai/szumír között csak 4/53 arányban. Tehát a ragozó nyelvcsoportoknál sokkal nagyobb arányban voltak egyezések mint az indo-európai nyelveknél.

Nem kis meglepetés történt az egyik orientalista tudós találkozón, amikor Badinyi Jós Ferenc a halotti beszédet felírta, és megkérdezte az ottani tudósok véleményét hogy milyen nyelv ez, és ők azt mondták hogy szumír. Tehát a sok leplezés ellenére mégis ez az igazság, amit agyonhallgat a nemzetközi tudomány, és amit a Magyar Tudományos Akadémia szolgai módon utánoz.

A szubar és szumír nép történelmének vázlata Már 9000 évvel ezelőtt alapították a szubar népelemek az első kis városokat a Közel-keleten. Ezt a szumír előtti időszakot öt nagy részre osztja a régészet: 1. Hassuna-Samara - Észak-Irak Kr.e. 7000-6000 2. Halaf korszak -Észak-Irak és Anatólia Kr.e. 5500-5000 3. Ubaid korszak - Észak- és Dél-Irakban Kr.e. 6000-5000 4. Uruk korszak - Kr.e. 5000-4000 5. Szumír bevándorlás- Dél-Mezopotámia Kr.e. 3500- 6. Jemdat Nasser –Dél-Irakban 7. Szumírország vége Kr.e. 1900 (diaszpóra) Az első három név a mai helységnevekkel van kapcsolatban, tehát a neveknek nincs semmilyen történelmi értékük.

A szubarokról azt írták az asszírok, hogy a föld (Mezopotámia) őslakói a szubarok voltak, akiknek országa Asszíriától északi és keleti irányban terült el (akkor). E. A. Speiser (Philadelphiai/USA egyetem) "Hurrians and Subarians", cikkében azt írja, hogy „a szabírok, akik a legrégebbi történelmi időktől fogva nemcsak hatalmas hegyvidékeket tartottak megszállva Babilóniától északra, de békésen együtt éltek az alföldön a szumírokkal és akkádokkal." Ők adták a nagy folyók neveit és az első szakmák neveit, a szumírok előtt. A szubar (ősember) már az i.e.-i hetedik évezredben feltalálta a rézöntés és a kohászat technikáját. (Bíró)

Ennek a találmánynak a kisajátítása volt az oka annak, hogy a korai mezopotámiai népek a bronzot a szubar nép nevével hívták, "szuburnak". Ebből származik a magyar "szobor" kifejezés is. A réz mellett ónt is olvasztottak, ezt pedig "an-ak" néven hívták.

A "Hasuna" korszakban, az i.e.-i 6000-ben Észak-Mezopotámiában elkezdték a földművelést olyan területeken, ahol volt elég eső és nem kellett öntözni. A "szamara" műveltség már az alföldek szárazabb területeit népesítette be, a haszunáktól délre. Ott már kezdetleges öntözést kellett használni. Újabb meleget kibíró búzát és zabot termesztettek ki, és ültettek ezeken a földeken.

A "Halaf" korszakban, az i.e.-i 5500-ban már a nagyobb nemzetségek egyesülését lehet észrevenni.

Az "Ubaidi" korszakban, i.e.-i 5000-ben Dél-Mezopotámiában elkezdték a nagyarányú öntözéses földművelést. A városok gyors fejlődését és a vele járó népszaporulatot lehetett észrevenni ezeken a területeken. Minden ubaidi városban megtaláljuk már a templom-piramist (é-kur), a központot. Ezek a központok nemcsak a hit és papság központjai voltak, hanem társadalmi központok is voltak, a velükjáró kereskedelem, szakmák és iparosok központjával együtt. A nép nem szétszórva élt tanyákban, hanem a biztonságos városokba és falvakba tömörült. I.e. 3500-ban északról elkezdődött a szumír honfoglalás. A szumír népek általában betelepedtek a szabírok által korábban alapított városokba. Uruk, Eridu (i.e. 4700-ban alapították), "Kis" és sok más város már jövetelük előtt létezett. A két nép egybeolvadt, és csak kisebb nyelvjárási eltérés jelezte múltjuk különbségét.

Kr.e. 2900-ban már teljes ütemben fejlődött a szumír műveltség. A szumírok egyik legfontosabb találmánya a képírás volt, amit főleg kereskedelmi feljegyzésekre használtak. De az írás fejlődése nem csak a kereskedelmi okmányok írását engedte meg, hanem mindennapi életük, tudományaik, énekeik, hitük és mondáik feljegyzését is. A száraz éghajlat sok ezer égetett agyagtáblát mentett meg az évezredek pusztításától. Olyan sok adat maradt fenn, hogy többet tudunk róluk, mint a klasszikus görögökről. Sajnos, ma nincs annyi érdeklődés történelmük iránt, mint a múlt században az "európai" klasszikus műveltség megalapítói iránt, de ez a helyzet folyamatosan változik.

A szumír műveltség vérkeringésének fenntartása érdekében alapvetően fontos volt a külkereskedelem, mivel saját vidékükön nagy nyersanyaghiány volt. Egyik legfontosabb kapcsolatuk a hozzájuk közeli kelet-elámi műveltség volt, ahol szintén egy turáni ragozó nyelvet beszéltek. Az elámiak a Zagrosz hegység és a mezopotámiai-fennsík mellett éltek, és Szusza város volt egyik központjuk. Ezt az elámi népet a Biblia Noé fiától, Sémtől származtatja, amit ma helytelenül úgy értünk, hogy szemiták voltak. Ez arra a kérdésre ösztönöz, hogy kezdetben Noé három fia nem volt-e egyfajú és egynyelvű, és mind a hárman turáni nyelvűek, ami természetes ha egy családból származtak. A másik magyarázata az, hogy a szumír nép három nép ötvözéséből jött létre, egy keleti (Emegir), északi (Emesu) és dél-keleti/tengeri (Elámi). Később pedig leszármazottaik hagyományait az idegen népek átalakították saját képükre. Ez valóban így néz ki, mivel mind a három népcsoportban a legkorábbi időkben inkább turáni ragozott nyelveket beszéltek. Kr.e. 3000-ben már az elámiak fennhatósága alá került az Iráni-fennsík nagy része, ahol kereskedelmi hálózatot építettek ki az obszidián pengék és klórmész beszerzésére a szumír kereskedelem részére.

A szumírok egyik első nagy királya Etana volt, "Kis" városállam ura. Nemsokára, Etana után, Erek város vette át a hatalmat, "Mes-kiag-gash-er" uralkodó alatt, aki egy dinasztiát alapított, mely a Földközi-tengertől a Zagrosz hegyig uralta az északi szumír városokat. Utána megint Kis város kerekedett felül, melynek királya "Mes-anne-pad-da" 80 évig uralkodott. [Mes=herceg, uralkodó úgy mint az Ugor "mos" szó]. Ő tette Úr városát a szumír birodalom fővárosává. Mesannepadda halála után megint Erek városa lett a főváros, a legendás Gilgames uralkodó alatt. Gilgames lett a szumírok egyik leghíresebb hőse, akiről sok mese és monda maradt hátra, még a szumír népek felbomlása után is. Ezután Adab város királya, Lugal-annemundu lett a király, aki 90 évig sokkal nagyobb terület felett uralkodott, mint a kezdetbeli szumír birodalom. Halála után ez a birodalom szétesett, és Kis város uralkodója, "Mes-ilim" lett az úr. Később Lagas város kapta meg a vezető helyet. A Lagas-dinasztia utolsó tagja, Urukagina, különleges volt, mivel ő társadalmi újító volt. A város bürokráciáját lefaragta, az adósságokat elengedte, segítette az özvegyeket és szegényeket. A történelemben Urukagina egyik tábláján látjuk először a "szabadság" kifejezést. Sajnos tíz év után a szomszéd Umma nevű város meghódította és felperzselte Lagast. A demokratikus rendszer, úgy látszik, a leggyengébb. A szumír gazdagság és jólét természetesen el kezdte vonzani a környező egyszerű vadász és pásztor népeket. Idővel a környező szemita népek is bevándoroltak dél felől, és az évszázadok folyamán ők is elszaporodtak. De nem volt nekik elég a jól megszervezett társadalom és gazdagság, mert előbb-utóbb át akarták venni a hatalmat is a szumír fajtájú népektől. A szemita uralkodók sohasem voltak megelégedve a saját népük feletti uralommal, hanem az egész ismert világot akarták meghódítani, és szolgájukká tenni. Így az asszír birodalom és a babilóniai birodalom néha bekebelezte Iránt és Egyiptomot is, de persze ezeket csak rövid ideig tudták megtartani, a sok idegen nép elnyomásával. Ebben az időben egy másik fontos tényező okozta a szumír műveltség gyengülését: a termőföldek elszikesedése és tönkremenetele. A kevés termőföld és a szűk hazában élő ellenfelek miatt elkezdődtek a földért, hatalomért a fegyverkezés és a harc. Egy szumír város vagy egy másikkal vetélkedett, vagy idegenek ellen védekezett. A papkirályok és demokratikus képviselők helyett katonakirályok vették át az uralmat. Várfalakat emeltek, hadseregeket állítottak fel. Birodalmakat alapítottak, és megkísérelték azokat megvédeni a jólétet kereső idegen bevándorlóktól és a szomszéd városállamok királyaitól. Idővel egyre nehezebb lett helyzetük és i.e. 2300 táján már néha-néha elvesztették uralmukat saját földjük felett. Az idegenek pedig behozták állatcsordáikat, és a földeket elhanyagolták. A nép gyakran éhezett, siratta gazdag múltját, amikor az isteneik őket megáldották bőséggel és boldogsággal. Ebben az időben a nyugatról származó amorita szemita törzsek vették át az uralmat Szargon királyuk vezetésével, és Közép-Mezopotámiában alapították meg birodalmukat Aggád/Akkád névvel. Ezek az amoriták vezették be a nyíllal való hadakozást. A nyilat ismerték a szumírok is, de úgy látszik nem tartották "lovagiasnak" használatát a csatában, és inkább lándzsával, fokossal, tőrökkel hadakoztak. Az új uralom lehetett az oka a turáni népek újabb nagyarányú keletre és északra való vándorlásának. Ezeken a területeken már régen voltak kapcsolataik, településeik és rokonfajta népek. A vándorlóknak több terület kellett, és elkezdődött Kelet-Ázsia irányában egy lassú felfedező terjeszkedés, mely idővel benépesítette a belső-ázsiai tópartokat, folyópartokat és völgyeket, egészen Indiáig és Kínáig.

Keleti szumír gyarmatok[szerkesztés]

A legújabb hírek arról szólnak, hogy szovjet Közép-Ázsiában, a Karakorum-sivatag határán ötezer éves városok romjait tárták fel szovjet régészek. (Namazga tepe és Altin tepe). Itt a mezopotámiaihoz hasonló lépcsőzetes toronytemplomokat, ékszereket, agyagszobrokat, edényeket találtak. Mezopotámia és India között félúton, Irán délkeleti részén hatalmas domb alatt föltárták a mintegy 5500 éves Tepe Yahyát. Ezzel fontos összekötő kapocs vált ismertté Szumer és az Indus völgyének két szumír műveltségű ősvárosa, Harappa és Mohendzso-Daro között. Az akkád birodalom nem volt nagyon hosszú életű (Kr.e. 2470 -2326), gyakran voltak forradalmak és lázadások, és miután a keleti elámi-guti nép megtámadta őket és meghódította Akkádot, nem támadtak újra fel. Az elámiak földig rombolták Akkádot, de nem bántották a szumír városokat. Ez után Kr.e. 2326-tól Kr.e. 2256-ig az elámiak uralták Mezopotámiát. Ezt követően a szumír államok újra felszabadultak és Kr.e. 2256-tól egészen i.e. 1900-ig egy új Úr-dinasztia keletkezett, mely megkísérelte visszaállítani a régi aranykort. A dinasztia két első tagja, Ur-nammu és fia, Sulgi nagyon megerősítette Szumert. Birodalmuk, minden jel szerint, nem igen állt mögötte Akkádjával szemben. A megváltozott területi és hatalmi viszonyok kifejezésére uralma későbbi éveiben Sulgi a "Szumír és Akkád" királya cím helyett általában a "négy világtáj királya" címet használta. De ekkor már sokkal több baj volt: a kevert nemzetiségű paradicsomot ellepte a sok idegen nép és az ezzel járó sok ellentét és széthúzás. Az Úr-dinasztia után a kevertvérű és kevertnyelvű babiloni birodalom vette át a hatalmat. Ezután már a szumír nép nem volt képes újra feltámadni, és vagy be kellett olvadni az új nemzetekbe, vagy máshol új hazát kellett keresni. Mind a kettő megtörtént.

A szabírok és szumírok hite[szerkesztés]

A szabírok őshitét kezdetben úgy lehetne legkönnyebben megmagyarázni, hogy "termékenység hit" volt. Ez a termékenység hit a természet ciklusait és vele kapcsolatos életet teremtő, gyümölcsöt és magokat serkentő természeti erőket imádta. Ezeknek az isteneknek még akkor emberi vagy kevert ember és állat alakot adtak. Ezekkel az írás előtti jelképekkel mutatták a nevét vagy jellemét annak az istenségnek, aki az életnek a formáját szabályozza. Az ős szabír hitben a teremtő anyaisten volt a legfontosabb. A kőkorszaki idők óta megtaláljuk szobrait, Európától a Közel-Keletig gyakran galambok, szarvasok, és párduckölykök szomszédságában. Az istennő szubar neve Eres, ami a szumíroknál Eres Ki-Gal, "a föld nagyasszonya". A másik szubar neve Subur, ami a szubar nép neve is, és a Mezopotámiától keletre fekvő Iráni-fennsík régi pusztaság neve. A termőföldek szubar neve lehetet ez. A szubar népek szokásai még matriarchálisak voltak, ahol anyai ágon szervezték a családokat, és a család tulajdona a lányokon keresztül öröklődött tovább, mivel a férfi gyakran elhagyta a családot és feleségéhez költözött. Ugyanez volt a szokás még a szittyáknál is, és így történt a csodaszarvas mondánkban is, az ikertestvérek házasodásánál. Hunor és Magor apjukat elhagyta és a meotiszi ingoványokba költözött a Belár lányai, nemzetségi területére. A szumíroknál ez már megváltozott, de a nők mégis majdnem egyenrangú tagjai maradtak társadalmuknak. A szumír hit ezt a helyzetet tükrözte, mivel nemcsak termékenység-istenek és anyaisten szerepeltek, hanem fontos szerepe volt "An" égistennek és a fiának, a szélistennek is "En-LIL". Tehát ez volt a patriarkális rendszernek a kezdetleges változata. A föld nagyasszonya "nin-Hur-Sag" már a harmadik helyre csúszott le, és csak teremtő társa maradt a szél istenének vagy a vizek és tudományok istenének "En-KI". Ezek a fő istenek mellett fontos maradt az égi fiatal és harcias szumír termékenység-istennője "In-ana", akit a Vénusz bolygóval is jelképeztek. Inanna párja a a pásztorok istene is, de főleg a növényzet évenként elpusztuló és tavasszal újra feltámadó istene, Dumuzi/Tamuz volt. Nevéből származik a tavasz szavunk [m>v]. A másik neve "Sab", ami a "saban", vagyis pásztort jelent az ősmagyarban, úgymint a rokon török népek nyelveiben. Ez volt a Csaba névnek az eredeti értelme. Az isteneket a szumírok "dingir" néven hívták, ami közeli rokonságban van a mai turáni nyelvekkel (Tengri, Csengri, Tündér, is-Ten stb..) . A Magyar mesék Tündér Ilonája, nem más, mint a szumírok Dingir Inanája. A mesék nádszál-kisasszonya pedig nem más, mint a szumír "EnKi" isten anyja, a nádszálak istennője. A szumír mitológiában ezrével vannak kis védőszellemek és démonok, amelyeket ma tévesen mind istenkéknek hívnak. A hegyeknek, folyóknak, erdőknek, fontos nővényeknek és még egyes jelképes szerszámoknak is voltak védő "szentjeik/szellemeik". Elkezdődött az istenek szaporodása, úgy látszik. Ennek ellenére a fő istenek voltak a legfontosabbak, és sok ízben nem tűnt a hitük olyan nagyon zavarosnak, mint a későbbi babiloni, egyiptomi vagy hindu hitek. Alapjában nem volt ez más, mint a természet ciklusainak és az elemeknek a természetes összejátszása, antropomorfikus formákban. Ebben a hitben az istenek apja, az egek istene egy távoli külvilági isten, aki inkább annak a másvilágnak az ura, akiről ritkán hallunk, míg fia a szelek királya volt, a fő király ezen a földön. Ez is nagyon egyezik a későbbi turáni népeknél, ahol az ég és a szelek istene (TENGRI) volt a fő isten, avval a különbséggel, hogy már csupán szellem, anyag és forma nélküli, és nem emberképű. A szumír AN isten neve is teljesen könnyen levezethető az ó-finnugor szóból ami"saNe". Az N orrhang "nk" magyarban általában G lesz és a Magyar gyakran elveszti a szókezdő S hangot úgy mint a szumír. Így a "saNe" szóból a magyarban "ég" keletkezet míg a szumírban "eN, aN >> an" keletkezett.

A szumír istenek családfája[szerkesztés]

NUMA (Az ősanya, ősanyag, ősvíz) | AN (60) KI (30) ENKI (40) Az Egek Ura / A föld anya vizek-partok istene A tudományok apja ENLIL (50) / ISKUR DUMUZI A Szelek és Világ Ura harc pásztor/feltámadás NANA (25) NINURTA A hold/fény apja A déli forró szél (Nimród) INANA UTU Vénusz/Szerelem Nap/Idő NINUS NERGAL

A szumírok hittek a túlvilágban, ahol úgy gondolták, hogy nagyon hasonló az élet az itteni élethez. Ezért a halottat fegyverével temették, szerszámaival és lábosban étellel küldték a hosszú útra. A királyt pedig őreivel és szolgáival temették, úgy, mint a későbbi rokon szittya, hun, kun és magyar népek tették. Kevés sír maradt kifosztatlan az azóta eltelt csaknem ötezer év alatt, de az a néhány ép lelet is sokat sejtet. Mesz-kalam-dug-nak a sírjában például - aki királyi címet viselt, de lehet hogy nem volt igazi király - egész kincstárat találtak az Ur város emlékeit feltáró tudósok. A szumír szokás szerint a jobb oldalára fektetett halott fejét vert arany sisak borította, kezében nehéz aranycsészét tartott, mellette és mögötte még egy-egy aranycsésze hevert, könyökénél kagyló-alakú aranymécses, vállánál jobbról-balról egy-egy arany-ezüst ötvözetből készült fokos, derekán széles ezüstöv, rajta aranytőr és aranykarikára erősített lazúr fenőkő, felsőteste körül sok száz lazúr és aranygyöngy - amelyek nyilván a rég elmállott ruhájáról hullottak le - háta mögött pedig egész halom arany fejdísz, karkötő, hold alakú fülkarika, aranydrótból készült spirális gyűrű, amulett... A valóban uralkodó királyok, királynék sírjában még ennél nagyobb értékeket is temettek. A szumírok a választott népnek tartották magukat, mivel úgy vélték, hogy az istenek közelebb állnak hozzájuk, mint más népekhez. Tőlük származott a későbbi népek hitének az alapja és a sok hagyományos monda, amelyeket még a bibliában is több helyen olvashatunk. Így a paradicsomkerti események, az ember teremtéséről szóló hagyományaik, az özönvíz története, a Jób-féle emberi élet, és sok más, amit már elfelejtettek az évezredek múltán.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. szabír
  2. sumér

(újra be kell álllítani helyüket)

  • Innen jöhetett a régi Ukon Pohár és ima szokása, ami még 200 évvel ezelőtt közismert volt. Mind a két szó "ukon" és "pohár" a szumíroktól származik.
  • Brian Fagah, "People of the Earth", Boston, 1980
  • Samuel N. Kramer, "The Sumerians", from Bronze Age Civilizations.
  • Eme értelme nyelv és gir értelme uralkodó/vezető.
  • Bíró József, "A Szabírok Őstörténete", Buenos Aires, 1986
  • Bíró József,"A Szabírok Őstörténete", Buenos Aires, 1986.
  • Noét lehetne a szumírok égistenével AN-al összehasonlítani, aki az "angyalokkal/istenekkel" szállt le a földre egy óriási hegy csúcsára. Innen nem messzire alapították az Éden kertet, "karszagot", ahol többek között biológiai kísérletekkel fejlesztették a földi és másvilágból hozott növényzetet és állatfajokat. Az élet fa és a tudás fája is megvan a szumír mondákban. A bibliai angyalnevek nagyjában érthetők a szumír nyelv segítségével.
  • Gilgames neve a magyar Galgamács falu nevében is él. Az eredeti szumír írásban Bilgames volt használva, ami bölcset jelent, úgy mint a török Bilga és a magyar Bölcs szavakban. Lehet hogy ez volt a honfoglaláskori Bulcsú név is.
  • Az Északi Babilon, Élet és Tudomány, Budapest 1971.

Lásd még[szerkesztés]