Sebestyén Géza (könyvtáros)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Sebestyén Géza
Született 1912. március 14.
Nagyvárad
Elhunyt 1976. április 5. (64 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása könyvtáros,
bibliográfus,
egyetemi oktató

Sebestyén Géza (Nagyvárad, 1912. március 14.Budapest, 1976. április 5.) könyvtáros, bibliográfus, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettese 1958 és 1976 között. A második világháború utáni magyar könyvtárügy egyik vezető személyisége. Fia Sebestyén György (1946) könyvtáros, egyetemi tanár.

Életútja[szerkesztés]

Elemi és középiskolai tanulmányait Veszprémben folytatta. Nyelvésznek készült, a Pázmány Péter Tudományegyetemen végzett magyar–német szakos tanárként 1936-ban. A következő tanévben a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként Bécsben tanult, majd elvégezte a Magyar Könyvtárosok Levéltárosok Egyesülete (melynek jogutódja a Magyar Könyvtárosok Egyesülete) egyéves könyvtárosképző tanfolyamát. 1939-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett általános nyelvészetből. Könyvtári gyakorlatát az Egyetemi Könyvtárban töltötte.

1937 és 1945 között az Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központ munkatársa volt. 1944 végén átszökött a fronton, és a debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány szakértőjeként működött. 1945-től 1949-ig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Művelődéspolitikai, illetve Könyvtári Osztályát vezette, majd 1958-ig a műszaki egyetem könyvtárát igazgatta. 1952-től 1956-ig könyvtártant tanított az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén. 1958. március 15-étől az Országos Széchényi Könyvtár főigazgató-helyettesévé nevezték ki. Posztját haláláig megőrizte. Jóború Magda kétéves távolléte idején főigazgatói jogkörök birtokában vezette az intézményt. 1959-ben megalapította a nemzeti könyvtár Könyvtári és Módszertani Központját.

Az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács és a Nemzetközi Tudományos és Műszaki Rendszer Magyar Tanácsának tagja, a Magyar Dokumentációs Szabványbizottság elnöke volt.

Munkássága[szerkesztés]

„Magyarországot századokon keresztül az jellemezte, hogy egyszerre élt Európában és Európán kívül... A magyar könyvtári élet fejlődése is kitűnő példát szolgáltat erre a kettősségre: európai igény és nyomasztó elmaradottság.”

Sebestyén Géza 1965-ben[1]

A világháború utáni években kidolgozta a népkönyvtári rendszer tervezetét, részt vett a műszaki egyetemi könyvtári hálózat kialakításában és a könyvtártan egyetemi oktatásában.

Az Országos Széchényi Könyvtárban töltött tizennyolc évben szervezeti megújítást hajtott végre, megindította a számítógépesítést, és megújította a nemzeti bibliográfiai kiadványsorozatot. Amikor 1959-ben döntés született az átköltözésről a Magyar Nemzeti Múzeumból a Budavári Palotába, Sebestyén kapta feladatul a könyvtár koncepciójának, belső térrendezésének megtervezését. 1963-as, Az új Nemzeti Könyvtár működése című programjában három fő tevékenységi kört jelölt meg az intézmény számára. A hiányok visszamenőleges pótlása és az állomány fokozott védelme mellett az archivális feladatok közé sorolta a nemzeti könyvarchívum létrehozását és a nemzeti bibliográfia rendszerének kialakítását. Nyilvános könyvtári feladatként határozta meg az általános, szakosított, különgyűjteményi és speciális olvasótermek, a kutatókat kiszolgáló tudományos olvasótermek, kutató- és gépelőfülkék létrehozását, valamint a gyorsmásoló szolgálat felállítását. Az országos könyvtárügyi feladatok közé utalta a kötelespéldányok szétosztását, a könyvelosztást, a nemzetközi csere és a könyvtárközi kölcsönzés lebonyolítását, a könyvtártudományi és módszertani problémákkal való foglalkozást. Nézete szerint a könyvtárnak három új funkciót kell majd ellátnia: a magyar irodalom és történelem szakkönyvtárává; tároló könyvtárként a ritkán használt irodalom begyűjtőjévé, megőrzőjévé és szolgáltatójává; végül reprezentatív elhelyezkedése, várható idegenforgalmi látványossággá válása révén a magyarországi írás- és könyvtörténet dokumentumainak kiállítójává kell válnia. Szorgalmazta a nemzeti könyvtárról szóló törvény előkészítését és kiadását. Javasolta, hogy az intézmény vegye fel a Magyar Nemzeti Könyvtár nevet, hogy így váljon fogalommá a nemzeti tudatban.

Az 1960-as évek elején egész sor jogszabály megjelentetését indítványozta a központi szolgáltatásokkal kapcsolatban. Szinte mindegyik új magyar könyvtári szabvány megalkotásában részt vett.

Nevéhez fűződik a Hungarica Külföldi Folyóiratszemle 1971-es megindítása. Sallai Istvánnal közösen írt összegzése, A könyvtáros kézikönyve évtizedekig alapműnek számított a könyvtárosképzésben. 1972 és 1976 között a Könyvtári Figyelő főszerkesztője volt.

Díjai, kitüntetései[szerkesztés]

1954-ben megkapta a Szocialista Munkáért érdemérmet, 1971-ben a Magyar Szabványügyi Hivatal emlékplakettjét, 1972-ben a Munka Érdemrend arany fokozatát. 1974-ben Szabó Ervin-emlékéremmel tüntették ki.

Emlékezete[szerkesztés]

Sebestyén Géza emléktáblája kelenföldi otthona falán

Pajkossy György „a magyar könyvtártan és könyvtárszervezés legsokoldalúbb modern képviselőjeként” emlékezett meg róla.[2] Sonnevend Péter Szabó Ervin, Gulyás Pál és Fitz József mellett a magyar könyvtárügy negyedik „ősének” nevezte.[3]

1986-ban a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Sebestyén halálának tizedik és Sallai István születésének hetvenötödik évfordulója alkalmából emlékülést tartott az Országos Széchényi Könyvtár nagy előadótermében. 1997. február 13-án hat előadó idézte fel életét és munkásságát az intézményben szervezett emlékülésen.

Kéziratait és könyvtárát 1997 óta az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

2012. december 28-án a kelenföldi Károli Gáspár téren emléktáblát avattak tiszteletére.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Nyelv és nyelvtudomány. A nyelvelmélet alapelvei (Budapest, 1939)
  • Szovjetunió és népi demokráciák könyvtártörténete (Budapest, 1952)
  • Könyvtártan (Budapest, 1953)
  • Útmutató tanszéki könyvtárosok számára (Budapest, 1953)
  • Állománygyarapítás (Budapest, 1954)
  • A könyvtáros kézikönyve (Sallai Istvánnal; Budapest, 1956)
  • A könyvtárosi kutatások mai problematikája a külföldi szakirodalom tükrében (Budapest, 1962)

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Fügedi, 1986. 519. o.
  2. Pajkossy, 1978. 8. o.
  3. Sonnevend, 1997. 6. o.

Irodalom[szerkesztés]

Felhasznált irodalom[szerkesztés]

További irodalom[szerkesztés]