Kanal-völgy

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Kanal-völgy
Kaltwasser (Riofreddo, Mrzla Voda) község, a Gailitz (Slizza, Ziljica) patak hídja
Kaltwasser (Riofreddo, Mrzla Voda) község, a Gailitz (Slizza, Ziljica) patak hídja
Laghi di Fusine, Tarvisio, Italia .jpg
Térkép
A Kanal-völgy Északkelet-Olaszország térképén
A Kanal-völgy Északkelet-Olaszország térképén
Elhelyezkedése
Kanal-völgy (Alpok)
Kanal-völgy
Kanal-völgy
Pozíció az Alpok térképén
é. sz. 46° 30′ 07″, k. h. 13° 22′ 53″Koordináták: é. sz. 46° 30′ 07″, k. h. 13° 22′ 53″
A Wikimédia Commons tartalmaz Kanal-völgy témájú médiaállományokat.

A Kanal-völgy, németül: Kanaltal, olaszul: Val Canale vagy Valcanale, friuli (furláni) nyelven Val Cjanâl, szlovénül: Kanalska dolina egy 23 km hosszú alpesi völgy, amelynek nagyobb része Olaszországhoz, rövid keleti szakasza Ausztriához tartozik. Központja Tarvisio. A völgy elválasztja a Karni-Alpokat a Júliai-Alpoktól és a Karavankáktól. Két irányban lejt, közepén a vízválasztó a 816 m magas Camporosso-nyereg (Saifnitzi-nyereg).

Fekvése[szerkesztés]

A Kanal-völgy térsége Észak-Olaszországban, Udine megyében fekszik, északon Ausztria, keleten Szlovénia államterületével szomszédos, délen a Canal del Ferro-völgybe (németül: Fellatal vagy Eisental, szlovénül: Dolina Bele megy át. A völgy nagyobbik, nyugati része a Fella patak vízgyűjtője, mely a Canal del Ferro-völgyön át a Karnia (Carnia) vidékére vezet, és a Tagliamento folyóba ömlik (mely az Adriai-tengerbe ömlik). Saifnitz (Camporosso in Valcanale) falu fölött fekszik a völgyet kettéválasztó alacsony, lapos völgynyereg, a 816 m magas Camporosso-nyereg (Sella di Camporosso, Saifnitzi-nyereg), mely vízválasztót képez a Fella és a Gailitz (olaszul Slizza, szlovénül Ziljica) patakok völgyei között. Innentől észak-kelet felé a Kanal-völgy kiszélesedik az osztrák Thörl-Maglern és Arnoldstein határállomások felé. A völgy keleti részén folyó Gailitz Ausztriában a Gail patakba ömlik, ennek vize a Dráván és a Dunán keresztül a Fekete-tengerbe jut.

Közlekedése[szerkesztés]

A Kanal-völgybön át vezet kelet-nyugati irányban az olasz A23/E55-ös Alpok-Adria autópálya és az SS13-es országos főút. A Európai Unió 2004-es keleti bővítése óta ez Közép-Európa legfontosabb közúti szállítási főiránya az Alpokon keresztül Rómából, Bolognából és Velencéből Bécs, Prága és Budapest felé. Az SS13-asból Tarvisiónál kiágazik az SS54-es főút, mely a Gailitz (Slizza / Ziljica) hegyi patak völgyében – melyet Seebach-völgynek (Val del Rio del Lago) is neveznek – felfelé (délnek) visz, elhalad a Predil-tó (olaszul: Lago del Predil, németül: Raibler See) mellett, és felvezet a Predil-hágóra, mely egyben államhatár Olaszország (Friuli-Venezia Giulia régió) és Szlovénia között. A Predil-tónál (Tarvisiótól kb. 9 km-re) az SS54-esből nyugat felé kiágazik az SP76-os megyei út, mely a Nevea-hágóra (Sella Nevea) vezet.

A Pontebbana vasútvonal Bagni Santa Cateriná-nál (Malborghetto-Valbruna frakciója)

A völgyön keresztül fut a Pontebbana nevű vasútvonal, régi osztrák nevén a K.k. Staatsbahn Tarvis–Pontafel, amely még az 1870-es években épült meg. A LaibachTarvis szakaszt 1872-ben fejezték be, a Villach–Tarvis szakaszt 1873-ban, a TarvisUdine szakaszt 1879-ben nyitották meg. A vasút döntően hozzájárult a völgy gazdasági fejlődéséhez.

1973 és 1986 között felépült az A23-as autópálya Villach–Udine közötti szakasza, 49 híddal és 18 alagúttal, súlyos környezetterhelést okozva. 2000-re Udine és az osztrák államhatár között kiépült a Pontebbana vasútvonal 94 km hosszúságú, nagysebességű szerelvények közlekedtetésére is alkalmas új pályája 13 alagúttal, melyek összhossza 46 km. A schengeni egyezmény kiterjesztése során 1998. április 1. óta az olasz–osztrák határon, majd 2007. december 21. óta az olasz–szlovén határon is megszűnt a határellenőrzés.

Települései[szerkesztés]

A Kanal-völgy és Seebach-völgy települései, keletről nyugatnak haladva, olasz (német, szlovén) névvel:

  • Fusine laghi (Weißenfelser Seen, Pri Jalnu)
  • Fusine in Valromana (Weißenfels, Fužine/Bela Peč)
  • Aclete (Aichleiten, Ahlete)
  • Ortigara in Valromana (Nesseltal, Koprivnik)
  • Coccau (Goggau, Kokovo)
  • Rutte (Greuth, Rute)
  • Plezzut (Flitschl, Fličl)
  • Riofreddo (Kaltwasser, Mrzla voda)
  • Muda (Mauth, Muta)
  • Cave del Predil (Raibl, Rabelj), a Seebach-völgyben
  • Tarvisio (Tarvis, Trbiž)
  • Lussari (Luschari, Zamline)
  • Camporosso (Saifnitz, Žabnice)
  • Monte Lussari (Maria Luschari, Sveti Višarji), Mária-zarándokhely
  • Valbruna (Wolfsbach, Ovčja vas), a Saisera-völgyben (szlovénul Zajzera)
  • Ugovizza (Uggowitz, Ukve)
  • Malborghetto-Valbruna (Malborgeth, Naborjet)
  • Cucco (Gugg, Kuk)
  • Bagni di Lusnizza (Lussnitz, Lužice)
  • Santa Caterina (St.Kathrein, Šentkatrija)
  • San Leopoldo Laglesie (Leopoldskirchen, Dipalja vas)
  • Pontebba (Pontafel, Tablja)
  • Studena alta (szlovénul: Gornja Studena)
  • Studena bassa (szlovénul: Dolna Studena)

Az osztrák–olasz államhatár 1866-tól 1918-ig, a , az porosz–osztrák–olasz háború és az első világháború közötti évtizedekben Pontafel (Pontebba) városán át, a Pontebbana hegyi patak (torrente) mentén húzódott.[1]

Történelme, nemzetiségei[szerkesztés]

Jellegzetes parasztházak Oltreacqua (Überwasser) falu, Rutte Grande (Groß Greuth) községben, Tarvisio mellett
A Luschari-hegy (Monte Lussari), a Tarvisióhoz tartozó Camporossóban

A Friuli északi részén fekvő Kanal-völgy kulturális különlegessége, hogy a három nagy európai nyelvcsalád – germán, román és a szláv nyelvek – területének közvetlen találkozásánál fekszik. Évszázadok óta él itt együtt az osztrák, szlovén és a friuli identitású lakosság.[2]

A völgy nevét (Kanal-völgy, Valcanale) a friuli nyelvű Chianâl vagy Cjanâl, szóból eredeztetik, amely mély, meredek falú, kanyargós szurdokvölgyet jelent.

Történelme az első világháborúig[szerkesztés]

A középkori Karintiai Hercegség megszűnése, felosztása után a Kanal-völgy a Bambergi Hercegpüspökség (Hochstift Bamberg), majd Habsburg-család birtoka lett egészen a 20. századig. A birodalmon – az Osztrák Császárságon, ill. az Osztrák–Magyar Monarchián – belül mindvégig Karintia tartományhoz tartozott. Az 1866-os porosz–osztrák–olasz háború után – az itáliai fronton aratott osztrák győzelem ellenére – Ausztria átengedni kényszerült Olaszországnak Velence (Veneto) és Friuli tartományokat, kivéve a Kanal-völgyet és a Weissenfelsi völgyet, melyek ekkor még az osztrák Karintia részei maradtak.

A völgy lakossága az 1910-és években is többségében szlovén és német ajkú (osztrák) volt, olaszok csak elenyészően kis számban éltek itt.[3]

Az első világháború befejezése után, a saint-germaini békeszerződés rendelkezései értelmében a Kanal-völgyet, a Weissenfelsi-völggyel, Fusine (szlovénül: Fužine) községgel és Raibl (szlovén nyelven: Rabelj, olaszul Cave del Predil) bányászfaluval együtt Olaszországhoz csatolták, ma Friuli-Venezia Giulia régió része. (Ugyanez a békeszerződés csatolta át Olaszországhoz Dél-Tirolt és Trentinót is).

Kivándorlás a második világháború idején[szerkesztés]

Másfél évvel az Anschluss után, 1939. október 21-én kihirdették az Hitler és Mussolini által aláírt egyezményt az Észak-Olaszországban élő német ajkú személyeknek, a népi németeknek(wd) a Birodalomba való átköltöztetéséről.[4] A rendelet választás (opció) elé állította a dél-tiroli és friuli németajkúakat: az átköltözők (optánsok, Optanten) elvesztették olasz állampolgárságukat és a Német Birodalom polgáraivá váltak, a szülőföldjükön maradóknak (Dableiber) el kellett fogadniuk az olasz fasiszta kormány nyelvi-etnikai korlátozásait. A rendelkezést (Dél-Tirolon kívül) a Tarvisiói terület (Udine megye) vegyes etnikumú lakosságának „népi német” tagjaira is alkalmazták. Ennek keretében a Kanal-völgy német ajkú lakosságának 98 %-a, a szlovén anyanyelvűek 91 %-a az áttelepülési „opciót” választotta.[5]

Míg a dél-tiroli lakosságnak csak 30 %-a hagyta el ténylegesen szülőföldjét, a Kanal-völgyből elvándorlók aránya elérte a 71 %.[6] Az 5700 kivándorló közül mintegy 5600 fő német ajkú, 100 fő szlovén anyanyelvű volt. Ez azt eredményezte, hogy a német nyelvű kanal-völgyiek 80 %-a kivándorolt, míg a szlovén nyelvű etnikum jóval kisebb, 2 %-os elvándorlási veszteséget szenvedett.

A legtöbb áttelepülő Karintiába költözött (2700 fő Villachba, 1500 fő Klagenfurtba, 500 fő Sankt Veit-be, Feldkirchenbe és Friesachba. 500 fő a stájerországi Knittelfeld-be, további 500 fő más településekre költözött. Klagenfurt-Waidmannsdorf és Villach-Lind városrészében ma is megtalálhatók a Kanal-völgyi áttelepülők számára egykor épített lakónegyedek. Csak mintegy 2500 fő maradt szülőföldjén, a Kanal-völgyben, egyharmaduk német, kétharmaduk szlovén anyanyelvű volt.

Az 1948-as olasz „optáns-rendelet” felkínálta az elköltözött Kanal-völgyieknek a hazatérést és olasz állampolgárságuk helyreállítását. Ennek ellenére a völgy 5700 kivándorolt lakosából csupán kb. huszan tértek haza a második világháború után a Kanal-völgybe.[7]

A mai német és szlovén nyelvű kisebbséget gyakorlatilag a ki nem vándorolt Kanal-völgyiek utódai teszik ki: a 8000 főnyi össznépesség 20 %-át ők adják.

Nyelvi viszonyok az ezredfordulón[szerkesztés]

Kisboldogasszony napi vásár Pontebbában (szeptember 8.)

A hivatalos államnyelv az olasz. Az olasz nyelvű lakosság Tarvisióban összpontosul.

A német és szlovén nyelvű Kanal-völgyiek saját anyanyelvük dialektusát beszélik,[8] Az itteni német nyelvet a Villach körzetében beszélt felső-karintiai (Oberkärntnerisch), a helyi szlovént a Gail-völgyi szlovén dialektussal (Zilja, ziljščina) azonosítják.

Az Osztrák–Magyar Monarchiában egykor működött német nyelvű iskolák (Goggauban, Tarvisban, Malborgeth-ben, Pontafelben) és a német–szlovén kétnyelvű iskolák (Saifnitzban, Uggowitz, Leopoldskirchenben) már a múlté. A fasizmus idején a közoktatás kizárólag olasz nyelven folyt. 1945 után néhány elemi iskolában engedélyezték a német nyelv oktatását, fakultatív délutáni különóraként. 1973-ben az német nyelvoktatást kiterjesztették minden iskolaköteles gyermekre, jelenleg (2010-es évek) a rendes tanítási időben, heti 1 vagy 2 órában oktatják. 1982 óta Ugovizzában (Uggowitz) működik iskolai szlovén nyelvoktatás.

Látnivalók[szerkesztés]

  • A „Havasi gyopár” szlovén kulturális központot (szlovénül: Slovensko kulturno središče Planika, olaszul: Centro Culturale Sloveno Stella Alpina) 1997-ben alapították, Ugovizza székhellyel, több helybéli szlovén kulturális intézmény, iskolák és hagyományőrző szervezetek összefogásával, elkötelezett magánszemélyek támogatásával. Célja a Kanal-völgyi szlovén kultúra és hagyomány rendszerezése, hozzáférhetővé tétele, fejlesztése. 2002-ben Friuli-Venezia Giulia autonóm régió tanácsa kiemelt jelentőségű nemzetiségi intézménynek ismerte el.[10][11]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Cattaruzza
  2. Messner Von den Römern bis in die Gegenwart
  3. Messner Erster Weltkrieg („Grande Guerra”) zwischen Naßfeld und Sella Nevea
  4. uibk.at
  5. Kurt F. Strasser, Harald Waitzbauer. Über die Grenzen nach Triest. Wanderungen zwischen Karnischen Alpen und Adriatischem Meer (német nyelven). Wien: Böhlau, 37. o. (1999). ISBN 978-3205990109 
  6. Messner Als Tausende „Deutsche” das Tal verließen
  7. Messner Der Zweite Weltkrieg im Kanaltal
  8. Roberto Dapit. Ovčja vas in njena slovenska govorica, Valbruna e la sua parlata slovena. Raziskovalni tabor Kanalska dolina 2003. Stage di ricerca Val Canale 2003 (szlovén nyelven). Ljubljana: Ukve (2005) 
  9. Il Museo della Foresta di Bagni di Lusnizza (olasz nyelven). comune.malborghetto-valbruna.ud.it. (Hozzáférés: 2020. április 12.)
  10. Scuole trilingui in Val Canale incontro con il consigliere reg. del Pdl Franco Baritussio. (olasz, szlovén nyelven). Planika.it, 2011. július 16. [2011. július 16-i dátummal az eredetiből archiválva].
  11. Comunità slovena della Valcanale (A Kanal-völgyi szlovén közösség honlapja) (olasz, szlovén nyelven). minoranzelinguistiche.provincia.tn.it. (Hozzáférés: 2020. április 12.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Wikivoyage
A Wikivoyage tartalmaz Kanal-völgy témájú leírást.
német nyelven
  • Karin Heller, Luis Thomas Prader.szerk.: Christian Prezzi: Lebendige Sprachinseln (német nyelven). Lusérn: Dokumentationszentrum Lusérn (2009). Hozzáférés ideje: 2020. április 12. 
  • Marko Simić. Auf den Spuren der Isonzofront (német nyelven). Klagenfurt/Laibach/Wien: Mohorjeva Hermagoras (2004). ISBN 3-85013-884-4 
  • Karl Migglautsch, Ingomar Pust. Das Kanaltal und seine Geschichte (német nyelven). Annenheim: Kanaltaler Kulturverein (1995). ISBN 3-901088-04-0 
  • Hans Messner. Friaul Julisch Venetien. Klagenfurt: Universitätsverlag Carinthia (1990). ISBN 3-85378-350-3 
  • Hans Schabus: Das Weite suchen. Val Canale (német nyelven). Universitätskulturzentrum UNIKUM (unikum.ac.at), 2005. május 31. (Hozzáférés: 2020. szeptember 24.)
  • Stefanie Vavti (2006. január 1.). „„Wir sind Kanaltaler!” – Regionale und lokale Identitäten im viersprachigen Valcanale in Italien.”. Forum Qualitative Sozialforschung 7 (1). (Hozzáférés ideje: 2020. szeptember 28.)  
  • Martin Wutte, Viktor Paschinger, Karl Starzacher. Das Kanaltal – La Valcanale. Archiv für vaterländische Geschichte und Topographie. Verlag des Geschichtsvereines für Kärnten (2009). ISBN 978-3-85454-114-1 
olasz nyelven
szlovén nyelven