Dengue-láz

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Dengue-láz
A dengue-lázra jellemző kiütések a beteg hátán
A dengue-lázra jellemző kiütések a beteg hátán

Osztályozás
BNO-10 A90.
BNO-9 061
Adatbázisok
DiseasesDB 3564
MedlinePlus 001374
eMedicine med/528 
MeSH C02.782.417.214

A dengue-láz (ejtsd: [dengi][1][2]) a dengue-vírus által okozott fertőző megbetegedés. A betegségnek két formáját különböztetik meg: a klasszikus dengue-lázat és a vérzéses dengue-lázat. A klasszikus forma az egész világon jelen van a trópusi területeken, míg a vérzéses forma főleg Ázsia déli részén fordul elő.

A dengue-vírust szúnyogok terjesztik. A dengue-lázat „csonttörő láz”-nak is nevezik, mivel olyan erős fájdalmat okozhat, hogy a beteg úgy érzi, mintha eltörnének a csontjai. A dengue-láz tünetei többek között láz, fejfájás, a kanyaróhoz hasonló bőrkiütés, valamint az izom- és ízületi fájdalmak. Ritka esetekben, a dengue-láz életveszélyessé is válhat. Az egyik a vérzéses dengue-láz, ami vérzést, a vérerek szivárgását és a véralvadást előidéző vérlemezkék számának csökkenését okozza. A másik életveszélyessé válható változat a dengue-sokk szindróma, ami veszélyesen alacsony vérnyomást okoz.

Öt különböző típusú dengue-vírus létezik.[3] Ha valaki egyszer már megfertőződött az egyik típusú vírussal, akkor az adott típus ellen rendszerint egész életére védett lesz, a másik négy típus ellen azonban csak rövid ideig ad védettséget. Ha a továbbiakban mégis elkapja valaki e négy vírustípus valamelyikét, akkor nála nagy valószínűséggel még súlyos szövődmények is kialakulhatnak.

Mivel a betegség ellen nem áll rendelkezésre védőoltás, a megelőzés főként az azt terjesztő szúnyogok élőhelyeinek és ezáltal számának csökkentésére, illetve a szúnyogcsípések elkerülésére (pl. szúnyogháló) korlátozódik. A fertőzésnek nincsen specifikus kezelése, a terápia kizárólag szupportív, elsősorban folyadékpótlást jelent. Enyhe esetben a szájon keresztüli folyadékpótlás is elegendő lehet, közepes vagy súlyos betegségnél azonban intravénásan adott folyadék, vagy vérátömlesztés is szükségessé válhat.

Az 1960-as évek óta sokkal többen fertőződtek meg dengue-lázzal, mint korábban. A betegség a második világháború óta világméretű problémává vált. Több mint 110 országban fordul elő gyakorta, és évente mintegy 50–100 millió ember fertőződik meg ezzel a lázzal.

A vírust közvetlenül kezelő védőoltások és gyógyszerek kidolgozása jelenleg folyik. Számos különböző módszert próbálnak alkalmazni, beleértve a szúnyogok számának csökkentését is. A dengue-láz első modern kori leírásai 1779-ben keletkeztek. A 20. század elején a tudósok kiderítették, hogy a betegséget a dengue-vírus okozza és szúnyogok terjesztik.

Tünetei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Outline of a human torso with arrows indicating the organs affected in the various stages of dengue fever
A kép a dengue-láz tüneteit illusztrálja

A dengue-vírussal történő fertőzések mintegy 80%-ánál nincsenek tünetek, vagy csak nagyon enyhe formában jelentkeznek (például közönséges láz).[4][5][6] A fertőzötteknek körülbelül 5%-a lesz súlyos beteg. Ezek közül is csak csekély hányadnál válik életveszélyessé a betegség.[4][6] A tünetek a dengue-vírussal való érintkezést követően 3–14 nap múlva jelentkeznek. A tünetek megjelenése leggyakrabban 4–7 nap múlva történik.[7] Ha tehát valaki olyan területről érkezik haza, ahol a dengue-láz gyakori, és hazatérése után több mint 14 nappal belázasodik vagy egyéb tünet jelentkezik nála, akkor valószínűleg nem dengue-lázról van szó.[8]

Gyermekeknél a dengue-láz gyakran ugyanazokat a tüneteket produkálja, mint a megfázás vagy a gyomorrontás, például hányást és hasmenést is okozhat.[9] A gyermekeknél nagyobb valószínűséggel alakulnak ki súlyosabb problémák a fertőzés miatt, mint a felnőtteknél.[8]

Klinikai lefolyása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dengue-láz klasszikus tünetei a hirtelen kezdődő láz, fejfájás (rendszerint a szemek mögött), kiütés, valamint az izom- és ízületi fájdalmak. A betegség egy másik elnevezése, a „csonttörő láz” arra utal, hogy mennyire súlyos is lehet ez a fájdalom.[4][10] A dengue-láz lefolyásának három szakasza van: lázas, kritikus, és a lábadozási szakasz.[11]

A lázas szakasz általában magas lázzal jár. A láz gyakran meghaladja a 40 fok Celsiust. Ekkor jelentkezhetnek általános fájdalmak és fejfájás is. A lázas szakasz általában 2–7 napig tart.[10][11] Ebben a periódusban azoknak, akiknél jelentkeznek tünetek, körülbelül 50–80%-ánál bőrkiütések is előfordulnak.[10][12] Az első vagy második napon a kiütés még úgy nézhet ki, mint a kipirult bőr. A betegség későbbi szakaszában (a 4–7. napokon) a kiütés a kanyaróhoz hasonlíthat.[12][13] Kis piros foltok (petechiák) jelenhetnek meg a bőrön. A piros foltokat megtörött hajszálerek okozzák, és nem tűnnek el, ha a bőrt megnyomják.[11] Enyhe vérzés is előfordulhat a száj és az orr nyálkahártyáján.[8][10] A láz hajlamos magától alábbhagyni, majd egy-két napra megint visszatérni, azonban ez személyenként változó.[13][14]

A dengue-lázra jellemző bőrkiütés

Egyeseknél a betegség a magas láz elmúltával az ún. kritikus szakaszba lép, mely kb. 1–2 napig tart.[11] Ebben a fázisban folyadék gyűlhet fel a mellüregben és a hasüregben. Ennek az az oka, hogy a kis erek szivárognak, folyadék lép ki a keringésből, ami aztán felgyülemlik. Egyúttal csökken a létfontosságú szervek vérellátása, és emiatt azok nem működnek rendesen.[11] Ilyenkor súlyos vérzés is előfordulhat (általában az emésztőrendszer gyomor–bél traktusában).[8][11]

Keringési sokk vagy vérzéses láz a betegek kevesebb mint 5 százalékában alakul ki.[8] Előbbit dengue-sokk szindrómának, utóbbit dengue-vérzéses láznak nevezik.[8] Ezek nagyobb valószínűséggel jelentkeznek olyanokban, akik korábban már átestek másik valamelyik másik szerotípusú dengue-vírus által okozott fertőzésen (ún. "másodlagos fertőzés").[8][15] Bár ez a kritikus fázis ritka, gyakrabban jelentkezik gyerekekben és fiatal felnőttekben.[16]

A lábadozási szakasz általában 2–3 napig tart[8], és az erekből kiszivárgott folyadék visszakerül a véráramba.[11] A beteg gyakran sokkal jobban lesz e szakasz során, bár előfordulhat súlyos viszketés és lelassult szívverés is.[8][11] Ebben a szakaszban folyadék-túlterheléses állapot alakulhat ki (melynek során túl sok folyadék kerül vissza). Ha ez kihat az agyra, akkor epilepszia szerű rohamokat vagy módosult tudatállapotot is okozhat.[8] Fáradékonyság a lábadozás során még hetekig fennállhat.[16]

Kapcsolódó problémák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dengue-láz időnként a test egyéb rendszereire is hatással lehet.[11] A tünetek jelentkezhetnek önmagukban, vagy a klasszikus dengue-tünetekkel együtt.[9] Tudatállapot változás mindössze a súlyos esetek 0,5–6%-ánál fordul elő. Ez akkor következhet be, ha a dengue-vírus fertőzést okoz az agyban is, de akkor is megtörténhet, ha a létfontosságú szervek – például a máj (hepar) – nem működnek megfelelően.[9][14]

Dengue-lázban szenvedőknél egyéb idegrendszeri zavarokról is beszámoltak már. Például okozhat gerincvelő gyulladást (myelitis transversa) és Guillain-Barré szindrómát.[9] Bár nagyon ritkán, de előfordul, hogy a dengue okozhat szívizomgyulladást és heveny májelégtelenséget is.[8][11]

Kiváltó oka[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A transmission electron microscopy image showing dengue virus
A dengue-lázat okozó vírusok (a kép közepén látható fekete foltok)
Close-up photograph of an Aedes aegypti mosquito biting human skin
A betegséget terjesztő egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti)
… és az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus)

A dengue-lázat a dengue-vírus okozza. A vírusokat megnevező és osztályozó tudományos rendszerben a dengue-vírus a Flaviviridae családba és a Flavivirus nemzetségbe tartozik. Ebbe a családba más vírusok is tartoznak, amelyek szintén betegséget okozhatnak az embereknek. Például a sárgaláz vírus, a nyugat-nílusi vírus, a Saint Louis encephalitis (agyhártyagyulladás) vírus, a japán encephalitis vírus, a kullancs által terjesztett encephalitis vírus, a Kyasanur Forest betegséget okozó vírus és az omszki vérzéses láz vírusa egyaránt a Flaviviridae családba tartozik.[14] Ezeknek a vírusoknak legtöbbjét szúnyogok vagy kullancsok terjesztik.[14]

Terjedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dengue-vírust leginkább az Aedes nembe sorolt szúnyogok terjesztik, elsősorban az egyiptomi csípőszúnyog (Aedes aegypti).[5] Ezek a szúnyogok általában az északi 35° és déli 35° szélességi kör között, 1000 m tengerszint feletti magasság alatt élnek.[5] Többnyire napközben csípnek,[17] és egyetlen csípés is fertőzést okozhat.[18][19] De terjeszti az ázsiai tigrisszúnyog (Aedes albopictus) is, amely folyamatosan bővíti életterét. Ez a szúnyogfaj jelen van Franciaországban, a Benelux államokban, Németország nyugati részében és Olaszországban, valamint a Nyugat-Balkán egyes területein, és várhatóan meg fog jelenni Nyugat-Magyarországon és Ausztria keleti részein is.[20]

Néha a szúnyogok is megkapják a dengue-lázat emberektől. Ha egy nőstény szúnyog megcsíp egy fertőzött személyt, akkor a szúnyog megkaphatja a dengue-vírust. Eleinte a vírus a szúnyog belét bélelő sejtekben él. Mintegy 8–10 nap elteltével a vírus átterjed a szúnyog nyálmirigyeire, amelyek a nyálat (azaz a „köpetet”) termelik. Ez azt jelenti, hogy a szúnyog által előállított nyál dengue-vírussal fertőzött. Tehát ha ekkor a szúnyog megcsíp egy embert, a fertőzött nyál bejut az emberbe és az illető megfertőződhet. A vírus a jelek szerint semmilyen problémát nem okoz a fertőzött szúnyogok számára, és életük végéig fertőzöttek maradnak. Legnagyobb eséllyel az Aedes aegypti szúnyog terjeszti a dengue-lázat. Ennek az az oka, hogy szeret emberek közelében élni és állatok helyett emberekből táplálkozni,[21] és gyakran rakja le petéit mesterséges víztározókban.

A dengue terjedhet fertőzött vérkészítmények és szervátültetés útján is.[22][23] Ha egy dengue-lázban szenvedő személy szervet adományoz vagy vért ad, majd azt egy másik személy megkapja, akkor az adott vért vagy szervet fogadó személy dengue-lázat kaphat. Egyes országokban – például Szingapúrban – a dengue-láz gyakori. Ezekben az országokban minden 10 000 vérátömlesztés során 1,6–6 alkalommal kerül sor dengue-láz átadására.[24] A dengue-vírus a terhesség alatt vagy a szüléskor anyáról a gyermekére is átterjedhet.[25] A dengue-láz más módon általában nem terjed.[10]

Kockázata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Dengue-lázzal fertőzött csecsemők és kisgyermekek nagyobb valószínűséggel lesznek súlyos betegek, mint a felnőttek. A gyermekek nagyobb valószínűséggel lesznek súlyos betegek, ha egészségesek és jól tápláltak.[8] Ez eltér a legtöbb fertőzéstől, amelyek alultáplált, kevésbé egészséges gyermekek esetében súlyosabbak. A nők nagyobb eséllyel betegszenek meg súlyosan, mint a férfiak.[26] A dengue életveszélyes lehet krónikus (hosszú távú) betegségben szenvedő emberek esetében, mint például a cukorbetegség és az asztma.[26]

A fertőzés folyamata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Amikor a szúnyog megcsíp egy embert, a szúnyog nyála bekerül az illető bőrébe. Ha a szúnyog fertőzött, a dengue-vírust a nyálában hordozza, így csípéskor a vírus bekerül a bőrbe. A vírus rákötődik az ember fehérvérsejtjeire, majd behatol a sejt belsejébe. Mialatt a fehérvérsejt a szervezetben kering, a vírus reprodukálja (többszörözi) magát. A fehérvérsejt erre jelzőfehérjék (úgynevezett citokinek, mint például interleukinek, interferonok és tumor nekrózis faktorok) előállításával reagál. Ezek a fehérjék lázat, influenzaszerű tüneteket és erős fájdalmat okoznak.[27]

Ha a beteg súlyosan fertőzött, a vírus sokkal gyorsabban reprodukálódik a szervezetben. Mivel több vírus van ilyenkor a szervezetben, több szervet érinthet a fertőzés (mint például a májat és a csontvelőt). A véráramból folyadék távozik a testüregekbe a kis vérerek falain keresztül, emiatt kevesebb vér kering a szervezetben. A beteg vérnyomása olyan alacsony lesz, hogy a szív nem képes elég vért juttatni a létfontosságú szervekhez. A csontvelő sem képes elég vérlemezkét előállítani, ami a megfelelő véralvadáshoz szükséges. Alacsony vérlemezkeszám mellett a betegnél nagy eséllyel lép fel vérzés. A vérzés a dengue egyik legsúlyosabb szövődménye.[27]

Diagnózisa[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egészségügyi szakdolgozók általában úgy diagnosztizálják a dengue-lázat, hogy a beteg vizsgálata során a tünetekről megállapítják, hogy azok egyeznek a dengue tüneteivel. Különösen olyan területen ismerik fel nagy biztonsággal a dengue-lázat, ahol előfordulása gyakori.[4] A betegség korai szakaszában azonban nehéz felismerni a különbséget a dengue és más vírusos fertőzések között.[8] A beteg valószínűleg dengue-lázzal fertőzött, ha lázas és a következő tünetek közül kettő megjelenik nála: rosszullét és hányás, kiütés, általános fájdalom (azaz fájdalom mindenütt), alacsony fehérvérsejtszám, vagy pozitív érszorító vizsgálat. Bármelyik figyelmeztető jel és láz együttes jelenléte olyan területen, ahol a betegség sűrűn előfordul, általában azt jelzi, hogy a beteg dengue-lázzal fertőzött.[28].

A figyelmeztető jelek általában még azelőtt megjelennek, hogy a fertőzés súlyossá válik.[11] Az érszorító vizsgálat akkor hasznos, ha nincs lehetőség laboratóriumi vizsgálatokat végezni. Az érszorító vizsgálat elvégzéséhez az egészségügyi szakdolgozó felhelyez egy vérnyomásmérő mandzsettát a beteg karjára, és 5 percig rajta hagyja. Ezután megszámolja az apró vörös pontokat a bőrön. Ha nagyszámú pont látható a bőrön, valószínű, hogy a betegnek dengue-fertőzése van.[11]

Néha nehéz megkülönböztetni a dengue-lázat és a chikungunya-lázat. A chikungunya a dengue-hez hasonló vírusos fertőzés, amelynek hasonlóak a tünetei, és a világnak ugyanazon részein fordul elő, mint a dengue.[10] A dengue-láznak más betegségekhez hasonló tünetei is lehetnek, mint például a malária, a leptospirózis, a tífusz és az agyhártyagyulladás. Mielőtt a beteget dengue-lázzal diagnosztizálják, az egészségügyi szakdolgozók általában elvégeznek olyan vizsgálatokat, amelyek kizárják az előbb felsorolt betegségeket.[8]

A dengue-fertőzött beteg laboratóriumi eredményeiben látható első változás az alacsony fehérvérsejtszám. Az alacsony vérlemezkeszám és a metabolikus acidózis is dengue-lázat jelez.[8] Ha a betegnek súlyos dengue-fertőzése van, más változások is láthatók a vérben. Súlyos dengue-fertőzés esetén a folyadék elszivárog a véráramból. Ez haemokoncentrációt (vagyis kevesebb plazma – a vér folyékony része – és több vörösvértest van a vérben) és alacsony albuminszintet okoz a vérben.[8]

Néha a súlyos dengue okozhat nagy mennyiségű mellkasi folyadékgyülemet (pleurális effúzió, azaz az elszivárgott folyadék felgyülemlik a tüdő körül) vagy ascitest okoz, amikor a hasűri térben szaporodik fel a folyadék). Ha ezek már elég nagyméretűek, akkor a vizsgálatot végző könnyen észreveheti.[8] Az egészségügyi szakdolgozó azonban dengue-sokk szindrómát diagnosztizálhat már a korai szakaszban is, ha lehetősége van ultrahanggal megvizsgálni a beteget, és ennek segítségével talál folyadékot a beteg szervezetében.[4][8] A legtöbb területen azonban, ahol a dengue gyakori, az egészségügyi dolgozóknak és intézményeknek nincs ultrahangos készüléke, így csak a szabad szemmel is látható tüneteket tudják diagnosztizálni.[4]

Osztályozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

2009-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két típusra osztotta a dengue-lázat: szövődménymentes és súlyos típusra.[4][28] Azelőtt, 1997-ben a WHO a betegséget megmagyarázatlan lázra, dengue-lázra és vérzéses dengue-lázra osztották. A WHO úgy döntött, hogy ezt a régi típusú osztályozást egyrészt egyszerűsíteni kell, valamint hogy a régi felosztás túlságosan korlátozó: a dengue-nek nem minden előfordulási fajtáját lehetett besorolni. Bár a dengue hivatalos besorolása megváltozott, a régi osztályozást is gyakran használják még.[8][28][29]

A régi WHO besorolás a vérzéses dengue-lázat négy stádiumra osztotta. A stádiumok:

  • I. stádium. A beteg lázas, könnyen bekékülnek az ütődések, vagy az érszorító vizsgálat eredménye pozitív.
  • II. stádium. A beteg vére beszivárog a bőrbe, vagy más testrészekbe.
  • III. stádium. A beteg keringési sokkra utaló jeleket produkál.
  • IV. stádium. A beteg olyan súlyos sokkban van, hogy a vérnyomás és a pulzus nem tapintható.[29] A betegség III. és IV. stádiumára használták a „dengue-sokk szindróma” elnevezést.[28][29]

Laboratóriumi vizsgálatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dengue-lázat mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálattal lehet diagnosztizálni.[28] Különböző vizsgálatok végezhetők: az egyik vizsgálat (vírusizoláció) izolálja a dengue vírust a sejttenyésztésben (sejtmintában), egy másik vizsgálat (nukleinsav-kimutatás) a vírus nukleinsavját keresi egy polimeráz-láncreakció (PCR) nevű eljárással. Egy harmadik vizsgálat (antigén-kimutatás) a vírus antigénjét keresi a vérben. Egy további vizsgálat antitesteket mutat ki, amelyeket a szervezet termel a dengue-fertőzésre adott immunreakció részeként.[26][30] A vírusizoláció és a nukleinsav-kimutatás hatékonyabb, mint az antigén-kimutatás, azonban ezek a vizsgálatok drágábbak, ezért sok helyen nincs rájuk lehetőség.[30] Amikor a dengue a korai szakaszban van, ezek a vizsgálatok mind negatívak lehetnek (vagyis nem mutatják ki, hogy a betegnek dengue-fertőzése van).[8][26]

Az antitest-vizsgálatot kivéve ezek a laboratóriumi vizsgálatok csak a betegség akut (kezdeti) szakaszában tudnak a diagnosztikában segíteni, míg az antitestvizsgálat a fertőzés későbbi szakaszában igazolja a fertőzés jelenlétét. A szervezet jellemzően 5–7 nappal a fertőzés után állítja elő a dengue-vírus elleni speciális antitesteket.[10][26][31]

Megelőzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A black and white photograph of people filling in a ditch with standing water
Az 1920-as évekből származó fénykép, amelyen a szúnyogok élőhelyét igyekeznek felszámolni

A dengue-vírus terjedésének megelőzésére jelenleg nincs jóváhagyott védőoltás.[4] A fertőzés megelőzésére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szúnyogpopuláció csökkentését és a szúnyogcsípés elleni védekezést javasolja.[17][32]

A WHO egy olyan programot javasol a dengue-fertőzés megelőzésére (az úgynevezett Integrált Vektorkontroll program), amely öt különböző részből áll:

  • Érdekképviselet, társadalmi mozgósítás és törvényhozás (jogszabályok) segítségével kell a közegészségügyi szervezeteket és a közösségeket erősebbé tenni.
  • A társadalom minden részének együtt kell működnie. Ez magában foglalja a közszférát (például a kormányt), a privát szférát (például a cégeket és nagyvállalatokat) és az egészségügyet.
  • A betegségszabályozás minden módját integrálni (vagyis egyesíteni) kell, hogy az összes elérhető erőforrást együttesen használva azok a lehető legnagyobb hatást gyakorolhassák.
  • A döntéseket bizonyítékok alapján kell meghozni annak érdekében, hogy az intervenciók (a dengue szabályozására irányuló intézkedések) valóban hathatósak legyenek.
  • Azok a területek, ahol a dengue gyakran előfordul, kapjanak megfelelő segítséget, hogy képesek legyenek a betegségre önállóan reagálni.[17]

A WHO néhány specifikus dolgot is javasol, amelyek segítségével a szúnyogpopulációt ellenőrzés alá lehet vonni és megelőzhető a szúnyogcsípés. A legjobb megoldás az Aedes aegypti szúnyogok korlátozására, ha megsemmisítik az élőhelyüket.[17] A nyitott víztározókat ki kell üríteni (hogy a szúnyogok ne tudjanak azokban petéket lerakni. Rovarirtók vagy biológiai védekezés segítségével csökkenteni lehet a szúnyogok számát ezeken a területeken.[17] A tudósok úgy gondolják, hogy az organofoszfát vagy piretropid rovarirtó spray-k nem segítenek.[6] Az állóvíztől meg kell szabadulni, mert vonzza a szúnyogokat és mert az is egészségügyi problémát okozhat, ha a rovarirtó szerek felhalmozódnak az állóvízben.[17] A szúnyogcsípés elkerülhető olyan ruházat viselésével, amely a bőrt teljesen befedi. Rovarriasztó szert is lehet használni, ami segít távol tartani a szúnyogokat (a DEET a leghatékonyabb). Pihenésnél használható szúnyogháló is.[18]

Kezelése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kimondottan a dengue-láz ellen nincs kezelés.[4] A tünetektől függően a különböző betegeknek eltérő kezelésre van szükségük. Néhányan otthon gyógyulhatnak, míg egy egészségügyi szakdolgozó figyelemmel kíséri az állapotukat. Vannak, akik jobban lesznek, ha több folyadékot isznak, míg másoknak intravénás folyadékra és vérátömlesztésre lehet szüksége.[33] Az egészségügyi szakdolgozó dönthet úgy, hogy a betegnek kórházi ellátásra van szüksége, ha veszélyes figyelmeztető jelek lépnek fel, különösen akkor, ha a betegnek krónikus betegsége van.[8]

Amikor a fertőzött beteg intravénás folyadékot kap, általában csak egy vagy két napig van arra szüksége.[33] Az egészségügyi szakdolgozó annak megfelelően emeli az intravénás folyadék mennyiségét, hogy a beteg bizonyos mennyiségű (óránként 0,5–1 ml/kg) vizeletet ürítsen. A folyadék mennyiségét aszerint is emelik, hogy a beteg hematokrit értéke és az egyéb létfontosságú értékek visszatérjenek a normális tartományba.[8] A vérzés kockázata miatt az egészségügyi szakdolgozók általában megpróbálják elkerülni az invazív orvosi beavatkozásokat, mint amilyen a nazogasztrikus szonda (amikor a beteg orrán keresztül levezetnek egy csövet a gyomorba), az intramuszkuláris injekció (amikor a gyógyszert az izomba adják) és az artériás szúrás (amikor tűt szúrnak az artériába).[8] Acetaminophen (paracetamol) adható a láz és a fájdalom csillapítására. Nem-szteroid gyulladáscsökkentő szereket (rövidítve: NSAID-eket, mint az ibuprofen és az aszpirin) nem tanácsos használni, mert növelik a vérzés esélyét.[33] A vérátömlesztést minél előbb el kell kezdeni, amint a beteg létfontosságú értékei megváltoznak, vagy a normális tartományon kívülre kerülnek, illetve ha a vörösvértestszám lecsökken a vérben.[34] Amikor vérátömlesztésre van szükség, a betegnek teljes vért (vagyis olyan vért, aminek részeit nem választották szét) vagy szeparált vörösvértestet kell kapnia. Vérlemezkék (a teljes vérből kiválasztva) vagy friss fagyasztott plazma átömlesztése általában nem javasolt.[34]

Amikor a beteg a lábadozási szakaszban van, általában már nem kap több intravénás folyadékot, nehogy folyadéktöbblet lépjen fel.[8] Ha folyadéktöbblet lép fel, de a beteg értékei stabilak, az is elég lehet, ha csak abbahagyják a folyadékbevitelt.[34] Ha a beteg már túl van a kritikus stádiumon, nagy hatású vízhajtót is adhatnak neki, mint amilyen a furoszemid. Ez kihajtja a többletfolyadékot a vérkeringésből.[34]

Valószínűsége[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Világ térképe mutatja, hogy melyek azok az országok, ahol az egyiptomi csípőszunyog előfordul és azokat ahol a szunyog által terjesztett Dengue-láz fertőzésként jelen van
A dengue-láz előfordulása 2006-ban.
Vörös: A dengeu-láz és az egyiptomi csípőszunyog együttesen
Kék: Egyiptomi csípőszunyog előfordul, de nincs fertőzésveszély

A legtöbb dengue-lázzal fertőzött beteg teljesen és későbbi problémák nélkül felépül.[28] Kezelés nélkül a fertőzöttek 1–5%-a (100 beteg közül 1–5) belehal a betegségbe,[8] de megfelelő kezeléssel kevesebb mint 1% hal bele a fertőzésbe.[28] Mindazonáltal a súlyos fertőzöttek 26%-a meghal.[8]

A dengue több mint 110 országban fordul elő.[8] Évente a világon 50 és 100 millió közötti fertőzést okoz a vírus. A fertőzés következtében a világon évente félmillió ember kerül kórházba,[4] és körülbelül 12 500–25 000 ember hal meg.[9][35]

A dengue a leggyakoribb vírusos fertőzés, amit ízeltlábúak terjesztenek.[15] Becslések szerint a dengue betegségterhe körülbelül 1600 egészségkárosodással korrigált életév egymilliós lakosságra számítva. Ez azt jelenti, hogy minden egymillió embert számítva, a dengue 1600 évnyi élet elvesztéséért felelős. Ez körülbelül ugyanakkora betegségteher, mint amit más gyermekkori és trópusi betegségek – például a tuberkulózis – okoznak.[26] A dengue feltehetően a malária mögött második helyen áll a legfontosabb trópusi betegségek között.[8] A WHO számításai szerint a dengue a 16 legelhanyagoltabb trópusi betegség egyike, ami azt jelenti, hogy a dengue-lázat nem veszik elég komolyan.[36]

A dengue-láz egyre jobban elterjed a világon. 2010-re harmincszor olyan gyakori lett az előfordulása, mint 1960-ban.[37] Erre az emelkedő tendenciára több okot is látnak: többen laknak városokban, növekszik a világ népessége, és többen vállalkoznak nemzetközi utazásokra. Egyesek szerint a globális felmelegedés is szerepet játszik a dengue fokozott terjedésében.[4]

A dengue az egyenlítő környékén a leggyakoribb. 2,5 milliárd ember él olyan területen, ahol a betegség előfordul, ezek 70%-a Ázsiában és a Csendes-óceán térségében él.[37] Az Egyesült Államokban a dengue-lázzal fertőzött területekről lázasan hazatérők 2,9–8%-a megfertőződött utazás közben.[18] Ebben a csoportban a dengue a második leggyakrabban észlelt fertőzés a malária után.[10]

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dengue-lázról sok évvel ezelőtt írtak először. Egy, a Csin-dinasztiából (i.sz. 265–420) származó kínai orvosi enciklopédia említést tesz egy emberről, aki valószínűleg dengue-lázban szenvedett. A könyv egy „vízi méregről” beszél, aminek repülő rovarokhoz van köze.[38][39] A 17. századból is származik írásos emlék egy esetleges dengue-járványról, melynek során a betegség rövid idő alatt igen gyorsan terjedt. A legkorábbi beszámolók, amelyek nagy valószínűség szerint a dengue-lázról szóltak, 1779-ből és 1780-ból származnak. Ezek a beszámolók egy Ázsián, Afrikán és Észak-Amerikán végigsöprő járványról számolnak be.[39] Ezt követően egészen 1940-ig a járvány ritkán fordult elő.[39]

1906-ban tudósok bebizonyították, hogy az embert az Aedes szúnyogok fertőzik meg, 1907-ben pedig igazolták, hogy a dengue-lázat vírus okozza. Ez volt a második olyan betegség volt, amelyről bizonyították, hogy vírus okozza. (Az elsőt a tudósok ekkorra már igazolták, ami a sárgaláz volt.)[40] John Burton Cleland és Joseph Franklin Siler tovább tanulmányozták a dengue-vírust és felismerték, hogy alapvetően hogyan terjed a vírus.[40]

A második világháború alatt és után a dengue-láz egyre több megbetegedést okozott. Ezt annak tulajdonítják, hogy a háború többféle módon megváltoztatta a környezetet. A dengue különböző típusai új térségekre is átterjedtek, és megjelent a vérzéses dengue-láz az embereknél. A betegségnek e súlyos fajtáját először 1953-ban jelentették a Fülöp-szigeteken. Az 1970-es évekre a vérzéses dengue-láz a gyermekhalálozás egyik vezető okává vált. A csendes-óceáni térségben és az amerikai kontinenseken is megjelent.[39] A vérzéses dengue lázat és a dengue-sokk szindrómát először Közép- és Dél-Amerikából jelentették 1981-ben. Ebben az időben vették észre az egészségügyi dolgozók, hogy akik megfertőződtek a dengue 1. típusával, azok néhány évvel később megbetegedtek a 2. típustól is.[14] 2013-ban a dengue-láz rohamos terjedése miatt „közegészségügyi vészhelyzetet” hirdettek Costa Ricán, a megbetegedések száma meghaladta a 26 ezret.[41]

Nevének eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Nem világos, honnan ered a dengue szó. Néhányan úgy gondolják, hogy a szuahéli Ka-dinga pepo kifejezésből származik. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a betegséget egy gonosz szellem okozza.[38] A szuahéli dinga szóról úgy gondolják, hogy a spanyol dengue szóból származik. Ez a szó azt jelenti: „óvatos”. Ezt a szót használhatták a beteg leírására, akinek csontfájdalmat okozott a dengue, és a fájdalom következtében óvatosan járt.[42] Az is lehetséges azonban, hogy a spanyol szó származik a szuahéliből, és nem fordítva.[38]

Megint mások szerint a dengue szó a nyugat-indiai szigetvilág térségéből származik. Ha a rabszolgák elkapták a dengue-lázat, azt mondták, úgy áll és jár, mint egy dendi. Emiatt a betegséget „dendi-láznak” is nevezték.[43][44]

A „csonttörő láz” elnevezés Benjamin Rush orvos nevéhez fűződik, aki az Amerikai Egyesült Államok Alapító atyáinak egyike volt. 1789-ben Rush a „csonttörő láz” elnevezést használta, amikor egy 1780-as, Philadelphiában kitört dengue-járványról számolt be. Ebben a beszámolóban Rush legtöbbször a formálisabb „epebajos váltakozó láz” nevet használta.[45][46] A „dengue-láz” kifejezés csak 1828 után vált gyakorivá,[44] addig számos különböző névvel illették a betegséget. Hívták például „szívszaggató láznak” és „la dengue”-nek is.[44] A dengue súlyos eseteire más neveket is használtak, például: „fertőző vérlemezke-hiányos bőrvérzés”, „Fülöp-szigeteki”, „thai” és „szingapúri vérzéses láz”.[44]

Kutatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Two men emptying a bag with fish into standing water; the fish eat the mosquito larvae
Brazil közegészségügyi dolgozók a szivárványos guppi P. reticulata fiatal példányait engedik szabadon a brazil főváros, Brazíliaváros Lago Norte részén található mesterséges tóba

Tudósok továbbra is kutatásokat végeznek a dengue megelőzésének és kezelésének módjait keresve. Azon is sokan dolgoznak, hogy a szúnyogpopulációt lecsökkentsék,[47] valamint hogy védőoltást és gyógyszereket állítsanak elő.[32] Sok egyszerű lépést tettek már a szúnyogpopuláció csökkentésére, amelyek közül néhány bevált. Például guppikat (Poecilia reticulata) vagy evezőlábú rákokat lehet az állóvízbe telepíteni, amelyek megeszik a szúnyoglárvákat.[47]

Jelenleg is folynak a kutatások olyan védőoltás kifejlesztését célozva, amely a dengue mind a négy típusa ellen védheti az embereket.[32] Egyes kutatók tartanak attól, hogy a védőoltás mellett fokozódna egy súlyosabb betegség kialakulásának kockázata, a fertőzés antitestfüggő felerősítése (antibody-dependent enhancement, ADE) következtében.[48] A legjobb oltóanyagnak rendelkeznie kell néhány alapvető jellemzővel. Először is, biztonságosnak kell lennie. Másodszor, egy vagy két oltás legyen elég a védelemhez. Harmadszor, a dengue összes típusa ellen védettséget kell nyújtania. Negyedszer, ne legyen ADE a következménye. Ötödször, legyen könnyen szállítható (mozgatható) és tárolható (eltartható, bármikor is legyen rá szükség). Hatodszor, legyen olcsó és költséghatékony.[48] Néhány védőoltást már kipróbáltak 2009-ig.[26][45][48] A kutatók abban reménykednek, hogy az első védőoltások 2015-re kereskedelmi forgalomba kerülhetnek.[32]

A tudósok azon is dolgoznak, hogy olyan antivirális (azaz vírusölő) gyógyszereket fejlesszenek ki, amelyekkel a lázas rohamokat kezelni, a súlyos szövődményeket pedig megelőzni tudják.[49][50] Azon is dolgoznak, hogy megismerjék, hogyan épül fel a vírus fehérjeszerkezete, ami segíthet abban, hogy hatékony gyógyszereket dolgozzanak ki a dengue kezelésére.[50]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Bősze Péter (2004. december). „Az emberi vírusok neveinek összeállítása víruscsaládok, alcsaládok, nemzetségek,fajok stb. szerinti bontásban”. Magyar Orvosi Nyelv IV (2). ISSN 1588-3191. Hozzáférés ideje: 2015. január 5.  
  2. Hogyan ejtik ki a Dengue szót?. a magyar kiejtése a spanyol és az olasz változathoz hasonlít. forvo.com. (Hozzáférés: 2015. január 6.)
  3. Normile D. (2013. October). „Tropical medicine. Surprising new dengue virus throws a spanner in disease control efforts.” (angol nyelven). Science. 342 (6157), 415. o. DOI:10.1126/science.342.6157.415. PMID 24159024.  
  4. ^ a b c d e f g h i j k Whitehorn J, Farrar J (2010.). „Dengue”. Br. Med. Bull. 95, 161–73. o. DOI:10.1093/bmb/ldq019. PMID 20616106.  
  5. ^ a b c WHO (2009),, i. m. 14-16. old.
  6. ^ a b c Reiter P (2010. március 11.). „Yellow fever and dengue: a threat to Europe?”. Euro Surveil 15 (10), 19509. o. PMID 20403310.  
  7. Gubler (2010), p. 379.
  8. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z aa ab Ranjit S, Kissoon N (2010. July). „Dengue hemorrhagic fever and shock syndromes”. Pediatr. Crit. Care Med. 12 (1), 90–100. o. DOI:10.1097/PCC.0b013e3181e911a7. PMID 20639791.  
  9. ^ a b c d e Varatharaj A (2010.). „Encephalitis in the clinical spectrum of dengue infection”. Neurol. India 58 (4), 585–91. o. DOI:10.4103/0028-3886.68655. PMID 20739797.  
  10. ^ a b c d e f g h Chen LH, Wilson ME (2010. October). „Dengue and chikungunya infections in travelers”. Curr. Opin. Infect. Dis. 23 (5), 438–44. o. DOI:10.1097/QCO.0b013e32833c1d16. PMID 20581669.  
  11. ^ a b c d e f g h i j k l WHO (2009), i. m. 25–27. old.
  12. ^ a b Wolff K, Johnson RA (eds.). Viral Infections of Skin and Mucosa, Fitzpatrick's Color Atlas and Synopsis of Clinical Dermatology, 6th, New York: McGraw-Hill Medical, 810–2. o (2009). ISBN 9780071599757 
  13. ^ a b Knoop KJ, Stack LB, Storrow A, Thurman RJ (eds.). Tropical Medicine, Atlas of Emergency Medicine, 3rd, New York: McGraw-Hill Professional, 658–9. o (2010). ISBN 0071496181 
  14. ^ a b c d e Gould EA, Solomon T (2008. February). „Pathogenic flaviviruses”. The Lancet 371 (9611), 500–9. o. DOI:10.1016/S0140-6736(08)60238-X. PMID 18262042.  
  15. ^ a b Rodenhuis-Zybert IA, Wilschut J, Smit JM (2010. August). „Dengue virus life cycle: viral and host factors modulating infectivity”. Cell. Mol. Life Sci. 67 (16), 2773–86. o. DOI:10.1007/s00018-010-0357-z. PMID 20372965.  
  16. ^ a b Simmons CP, Farrar JJ, Nguyen vV, Wills B. (2012. April). „Dengue.”. N Engl J Med. 366 (15), 1423-32. o. DOI:10.1056/NEJMra1110265. PMID 22494122.  
  17. ^ a b c d e f WHO (2009),, i. m. 59-60. old.
  18. ^ a b c Center for Disease Control and Prevention: Chapter 5 – Dengue Fever (DF) and Dengue Hemorrhagic Fever (DHF). 2010 Yellow Book. [2010. december 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. december 23.)
  19. Dr. Horváth Balázs, általános orvos: Dengue-láz - Mennyire veszélyes?. webbeterg.hu. (Hozzáférés: 2012. augusztus 29.)
  20. Már Magyarországon van a dengue-láz terjesztője?. Magyar Nemzet online, 2012. április 16. (Hozzáférés: 2014. december 28.)
  21. Gubler (2010),, i. m. 377-78. old.
  22. Wilder-Smith A, Chen LH, Massad E, Wilson ME (2009. January). „Threat of Dengue to Blood Safety in Dengue-Endemic Countries”. Emerg. Infect. Dis. 15 (1), 8–11. o. [2009. május 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.3201/eid1501.071097. PMID 19116042.  
  23. Stramer SL, Hollinger FB, Katz LM, et al. (2009. August). „Emerging infectious disease agents and their potential threat to transfusion safety”. Transfusion 49 Suppl 2, 1S–29S. o. DOI:10.1111/j.1537-2995.2009.02279.x. PMID 19686562.  
  24. Teo D, Ng LC, Lam S (2009. April). „Is dengue a threat to the blood supply?”. Transfus Med 19 (2), 66–77. o. DOI:10.1111/j.1365-3148.2009.00916.x. PMID 19392949.  
  25. Wiwanitkit V (2010. January). „Unusual mode of transmission of dengue”. Journal of Infection in Developing Countries 4 (1), 51–4. o. PMID 20130380.  
  26. ^ a b c d e f g Guzman MG, Halstead SB, Artsob H, et al. (2010. December). „Dengue: a continuing global threat”. Nat. Rev. Microbiol. 8 (12 Suppl), S7–S16. o. DOI:10.1038/nrmicro2460. PMID 21079655.  
  27. ^ a b Martina BE, Koraka P, Osterhaus AD (2009. October). „Dengue Virus Pathogenesis: an Integrated View”. Clin. Microbiol. Rev. 22 (4), 564–81. o. DOI:10.1128/CMR.00035-09. PMID 19822889.  
  28. ^ a b c d e f g WHO (2009),, i. m. 10-11. old.
  29. ^ a b c WHO. Chapter 2: clinical diagnosis, Dengue haemorrhagic fever: diagnosis, treatment, prevention and control, 2nd, Geneva: World Health Organization, 12–23. o (1997). ISBN 9241545003 
  30. ^ a b WHO (2009),, i. m. 90-95. old.
  31. Gubler (2010),, i. m. 380. old.
  32. ^ a b c d WHO (2009),, i. m. 137. old.
  33. ^ a b c WHO (2009),, i. m. 32-37. old.
  34. ^ a b c d WHO (2009),, i. m. 40-43. old.
  35. WHO media centre: Dengue and dengue haemorrhagic fever. World Health Organization, 2009. március 1. (Hozzáférés: 2010. december 27.)
  36. Neglected Tropical Diseases: Diseases covered by NTD Department. World Health Organization. (Hozzáférés: 2010. december 27.)
  37. ^ a b WHO (2009), p. 3.
  38. ^ a b c Anonymous (2006.). „Etymologia: dengue”. Emerg. Infec. Dis. 12 (6), 893. o. [2007. november 28-i dátummal az eredetiből archiválva].  
  39. ^ a b c d Gubler DJ (1998. July). „Dengue and Dengue Hemorrhagic Fever”. Clin. Microbiol. Rev. 11 (3), 480–96. o. PMID 9665979.  
  40. ^ a b Henchal EA, Putnak JR (1990. October). „The dengue viruses”. Clin. Microbiol. Rev. 3 (4), 376–96. o. DOI:10.1128/CMR.3.4.376. PMID 2224837.  
  41. Közegészségügyi vészhelyzet Costa Ricában (magyar nyelven). index.hu, 2013. augusztus 21. (Hozzáférés: 2014. december 3.)
  42. Harper D: Etymology: dengue. Online Etymology Dictionary, 2001. (Hozzáférés: 2008. október 5.)
  43. Anonymous: Definition of Dandy fever. MedicineNet.com, 1998. június 15. (Hozzáférés: 2010. december 25.)
  44. ^ a b c d Halstead SB. Dengue (Tropical Medicine: Science and Practice). River Edge, N.J: Imperial College Press, 1–10. o (2008). ISBN 1-84816-228-6 
  45. ^ a b Barrett AD, Stanberry LR. Vaccines for biodefense and emerging and neglected diseases. San Diego: Academic, 287–323. o (2009). ISBN 0-12-369408-6 
  46. Rush AB. An account of the bilious remitting fever, as it appeared in Philadelphia in the summer and autumn of the year 1780, Medical enquiries and observations. Philadelphia: Prichard and Hall, 104–117. o (1789) 
  47. ^ a b WHO (2009),, i. m. 71. old.
  48. ^ a b c Webster DP, Farrar J, Rowland-Jones S (2009. November). „Progress towards a dengue vaccine”. Lancet Infect Dis 9 (11), 678–87. o. DOI:10.1016/S1473-3099(09)70254-3. PMID 19850226.  
  49. Sampath A, Padmanabhan R (2009. January). „Molecular targets for flavivirus drug discovery”. Antiviral Res. 81 (1), 6–15. o. DOI:10.1016/j.antiviral.2008.08.004. PMID 18796313.  
  50. ^ a b Noble CG, Chen YL, Dong H, et al. (2010. March). „Strategies for development of Dengue virus inhibitors”. Antiviral Res. 85 (3), 450–62. o. DOI:10.1016/j.antiviral.2009.12.011. PMID 20060421.  

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Dengue fever című egyszerűsített angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dengue láz (csonttöréses láz) (magyar nyelven). Országos Epidemiológiai Központ. (Hozzáférés: 2014. december 28.)
  • Gergely Lajos (szerk.). Orvosi mikrobiológia. (2. átd. kiadás.). Alliter Kiadói és Oktatásfejlesztő Alapítvány, Budapest. ISBN 963-202-766-3 (2003) 

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]