Guillain–Barré-szindróma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Guillain-Barré-szindróma
Kézi spirométer, grafikus kijelzővel, amivel előrejelezhetőek a légzési nehézségek, ami a GBS egyik jellemző tünete
Kézi spirométer, grafikus kijelzővel, amivel előrejelezhetőek a légzési nehézségek, ami a GBS egyik jellemző tünete

Szinonimák Guillain–Barré–Strohl-szindróma, Landry-típusú bénulás
Angolul Guillain–Barré syndrome
Osztályozás
BNO-10 G61.0
BNO-9 357.0
Főbb tünetek ascending paralysis
Adatbázisok
OMIM 139393
DiseasesDB 5465
MedlinePlus 000684
eMedicine

emerg/222  neuro/598 neuro/7

pmr/48
MeSH D020275
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Guillain-Barré-szindróma témájú médiaállományokat.

A Guillain–Barré-szindróma (GBS), néha Guillain–Barré–Strohl-szindróma vagy Landry-típusú bénulás számos perifériás ideg egyidejű, gyorsan kifejlődő működési zavara (polineuropátia), típusosan az alsó végtagokban kezdődő, felszálló jellegű, szimmetrikus végtaggyengeséggel és zsibbadással. Nevét Georges Guillain és Jean Alexandre Barré francia orvosokról kapta, mert 1916-ban André Strohllal közösen ők írták le.

A perifériás idegrendszernek ez a betegsége, az immunmediált idegek hibás működése jellemzően valamilyen fertőzés hatására alakul ki. Sok beteg érzékelésének változását észleli vagy fájdalomról számol be. A lábizmok gyengeségét gyorsan (fél és két nap között) követi a kezeké. A szindróma károsítja a perifériás idegeket körülvevő mielint, aminek eredményeképp az idegi impulzusok átvitele a sclerosis multiplexhez hasonlóan megszakad. Az akut fázisban a betegség életveszélyessé válhat; körülbelül a betegek negyedének légzését mesterségesen, intenzív osztályon, géppel kell fenntartani. Néhány betegnél az autonóm idegrendszer működésének hullámzása veszélyes, abnormális szívveréshez és vérnyomáshoz vezethet.

A klinikai diagnózis többnyire a hasonló tüneteket okozó betegségek kizárásával, úgynevezett differenciáldiagnózissal állapítható meg; vizsgálatokkal kell igazolni, hogy a tüneteket nem más betegség okozza. Ilyen az ingervezetés és az agy-gerincvelői folyadék vizsgálata. Különböző típusait különböztetjük meg attól függően, hogy mely izmok gyengülnek el, mi az ingervezetési vizsgálat eredménye és milyen anti-gangliozid antitestek vannak jelen. Az intravénás immunglobulin vagy plazmaferezis folyamatos ápolással többnyire még a súlyos izomgyengeséget is teljesen gyógyítja, csak néhány betegnél marad vissza nehezebb járás, fájdalom és nehéz légzés. A betegség ritka; 100 000 emberből évente egy-kettő, tehát Magyarországon 100-200 ember kapja meg.

Tünetei[szerkesztés]

A betegség első tünetei: zsibbadás, bizsergő érzés, izomgyengeség és fájdalom. Ezek külön-külön, együtt vagy valamilyen kombinációban is jelentkezhetnek.[1] Ezt követően jelenik meg az alsó végtagok és a karok szimmetrikus gyengesége, ami idővel fokozódik.[1] Az izomgyengeség maximális súlyosságának elérése fél nap és két hét között ingadozhat, ezt követően állandósul.[1] Ötből egy embernél az izomgyengeség tovább folytatódik egészen négy hétig.[2] A nyak izmai szintén érintettek lehetnek, és körülbelül a betegek felénél a fej mozgatásáért és az arcizmokért felelősek agyidegek is érintettek, ami miatt előfordulhat arcizom-gyengeség, nyelési nehézség és néha a szemmozgató izmok gyengesége is.[2] Az esetek 8%-ban az izomgyengeség csak a lábakat érinti.[2] A húgyhólyagért és a végbélnyílásért felelős izmok érintettsége nem jellemző.[1] Az összes Guillain–Baré-szindróma által sújtott ember harmada nem veszíti el később se a járás képességét. Amikortól az izomgyengeség nem fokozódik tovább, beáll egy stabil állapot (remisszió) mielőtt javulás lenne észrevehető. A remisszió két naptól hat hónapig tarthat, azonban a medián időtartam egy hét.[2] Fájdalommal kapcsolatos tünetei az emberek több, mint felének vannak, beleértve a hátfájdalmakat, fájdalmas bizsergés érzését, izomfájdalmat és a fejjel és nyakkal kapcsolatos fájdalmakat, amik az agyhártyagyulladáshoz kapcsolhatóak.[2]

Számos Guillain–Barré-szindrómás beteg számolt be arról, hogy a konkrét neurológiai tünetek megjelenése előtt 3-6 héttel már érzékelte a fertőzés tüneteit magán. Ezek a tünetek lehettek felső légúti vagy hasmenéses tünetek.[1]

Gyermekeknél, különösen a hatéves kornál fiatalabbaknál, a diagnózis megállapítás nehézkes lehet és a fájdalommal és a nehézkes járással kapcsolatos panaszok is az elején gyakran félrevezetőek és más kiváltó okot feltételeznek, mint vírusos fertőzés,[2] vagy ízületi és csont problémák.[3]

A neurológia vizsgálat során a betegség tipikus jellemzői a csökkent izomerő és a csökkent vagy teljesen hiányzó saját reflex. Azonban az emberek egy kis csoportjánál, mielőtt teljes reflexhiány lépne fel az érintett végtagokban a reflex normális, sőt néhányuknál a reflexek még fokozódtak is.[2] A Guillain–Barré-szindróma Miller Fisher féle variánsánál a szemizomgyengeség markánsabban jelenik meg és ami mellett koordinációs probléma (ataxia) is előfordulhat.[1] Az öntudat normál esetben nincs érintve a Guillain–Barré-szindrómánál, azonban a "Bickerstaff-féle agyvelőgyulladás" szubtípus esetén előfordulhat aluszékonyság, álmosság vagy akár kóma is.[4][5]

Légzési elégtelenség[szerkesztés]

A betegség által érintett emberek 25%-nál jelenik meg a légzőizmok gyengesége, ami aztán légzési elégtelenséghez vezet, aminek következtében a szervezet nem tudja fenntartatni a vérben az egészséges oxigén és/vagy széndioxid szintet.[1][2][6] Emiatt szükség lehet intubálásra és a légzés mesterséges támogatására lélegeztető gép segítségével, ez általában intenzív osztályon történik. A lélegeztető gép szükségessége előre jelezhető két légzésteszttel: erőltetett vitálkapacitás (FVC) és negatív belégzési erő (NIF). Amennyiben az FVC értéke kevesebb, mint 15 ml per testtömeg kilogramm vagy az NIF értéke kevesebb, mint 60 cmH2O akkor ezek súlyos légzési elégtelenségre utalnak.[7] Azon emberek 60%-nál, akiknek lélegeztetőgépre van szükségük, ez az életveszélyes helyzet tovább komplikálódik egyéb egészségügyi problémával is, mint például tüdőgyulladás, súlyos fertőzések, tüdőembólia és az emésztőrendszer vérzése.[1]

Az autonóm idegrendszer hibás működése[szerkesztés]

Az autonóm idegrendszer szabályozza a szervezet belső környezetét, tehát felel a pulzusért és a vérnyomás fenntartásáért is. A Guillain–Barré-szindrómában szenvedő emberek kétharmadánál a betegség erre is hatással van, azonban ennek hatás az egyes embereknél változó.[2] Húsz százalékuknál tapasztalható súlyosan ingadozó vérnyomás és rendszertelen szívverés, amely akár addig is súlyosbodhat, hogy megáll a szívverés és szívritmus-szabályozót kell alkalmazni.[1] Egyéb, kapcsolódó problémák még az abnormális verejtékezés és a pupillareflex megváltozása.[4] Az autonóm idegrendszer hibás működése még azokat is érinthet, akiknél nem jelentkezik súlyos izomgyengeség.[4]

Okok[szerkesztés]

 A Campylobacter jejuni pásztázó elektronmikroszkópos képe, ami a Guillain–Barré-szindróma kiváltásának 30%-ért felelős.
A Campylobacter jejuni pásztázó elektronmikroszkópos képe, ami a Guillain–Barré-szindróma kiváltásának 30%-ért felelős.

A Guillain-Barré szindróma kialakulását megelőző 1-3 hétben az emberek kétharmada tapasztalt enyhe lefolyású felső légúti vagy gyomor-bélrendszeri fertőzést. Sok esetben a pontos fertőzés is megállapítható volt.[2] Megközelítőleg az esetek 30%-ban a hasmenést okozó Campylobacter jejuni volt a kiváltó ok. Az esetek további 10%-a citomegalovírusnak (HCMV, HHV-5) volt tulajdonítható. Mindezek ellenére, csak néhány Campylobacterrel vagy HCMV-vel fertőzőtt embernél fejlődik ki Guillain–Barré-szindróma (0,25-0,65‰ és 0,6-2,2‰, külön-külön).[1] Az érintett Campylobacter törzstől függhet a GBS kockázata. A baktérium különböző törzseinek a felszínén különböző lipopoliszacharidok találhatóak és míg néhányuk képes a betegség kiváltására, mások nem váltják ki.[2] A GBS és a HIV kapcsolata is jól ismert.[8]

A VZV elektronmikroszkópos felvételen (negatív festés)
A VZV elektronmikroszkópos felvételen (negatív festés)
 Pásztázó elektronmikroszkópos felvétel az Epstein–Barr-vírus két virionjáról.
Pásztázó elektronmikroszkópos felvétel az Epstein–Barr-vírus két virionjáról.

A GBS és más fertőzések kapcsolata jóval bizonytalanabb. Két másik herpeszvírus (Epstein–Barr-vírus/HHV-4 és a bárányhimlőt is okozó VZV (varicella-zoster vírus/HHV-3) és a Mycoplasma pneumoniae baktérium összefüggésbe hozható a GBS-szel.[1] A trópusi vírusfertőzés a Dengue-láz szintén kapcsolatba hozható a GBS-es esetekkel.[9] A Guillain–Barré-szindrómás embereknél jóval gyakrabban állapítottak meg Hepatitis E vírusfertőzést előzőleg.[2][10] A Guillain-Barré-szindrómát összefüggésbe hozták a Zika-vírussal.[11]

Néhány esetet kiválthatott influenza vírus és influenza oltás. 1976-os sertésinfluenza járvány utáni influenza immunizációt követően megnövekedett a Guillain–Barré-szindrómás betegek száma. 1 000 000 beoltott között 8,8-nál fejlődött ki a betegség. Azóta, a vakcinációnak tulajdonítható esetek közeli megfigyelése bebizonyította, hogy az influenza maga is képes GBS-t okozni. Az esetek kisszámú megnövekedését figyelték meg időszakos oltási kampányok során, azonban nem azonos mértékben.[12] A 2009-es influenza oltás (H1N1/PDM09 ellen kifejlesztett) nem okozott jelentős növekedést a megbetegedések között.[1] Az influenza oltás előnyei nagyobb haszonnal járnak, mint az annak következtében kialakuló GBS megbetegedés kis kockázata.[13] Oltási szempontból még azok is biztonságosnak tekinthetőek későbbi oltási szempontból, akiknél előzőleg GBS alakult ki.[2] Egyéb vakcinák esetében, mint a járványos gyermekbénulás elleni, vagy a tetanusz és a kanyaró elleni vakcinák esetében nem találtak összefüggést a GBS-szel.[3]

Patogenezis[szerkesztés]

A Guillain–Barré-szindróma során az idegek rendellenes működését az immunrendszernek perifériás idegrendszer idegsejtjei és támogató struktúrái ellen indított támadása okozza. Az idegsejt sejttestei (soma vagy perikaryon) a gerincvelőben találhatóak és azok hosszú nyúlványai (axonok) szállítják az idegi elektromos impulzusokat a neuromuszkuláris szinapszishoz, ahol aztán az impulzus továbbjut az izom felé. Az axonokat mielint tartalmazó ún. Schwann-sejtek borítják. Két Schwann-sejt között az axonnak egy-egy velőshüvely nélküli szakasza látható.[1] Ez a Ranvier-féle befűződés. Különböző típusú Guillain–Barré-szindrómák jellemzője az immunrendszer különféle támadása. A betegség demielinizációs szubtípúsa (AIDP, lásd lejjebb) során fehérvérsejtek (T-limfociták és makrofágok) támadják meg a mielin burkot. Ezt a folyamatot megelőzi a vérben található fehérjék egy csoportjának az aktiválódása. Ezzel szemben az axonális szubtípusnál IgG antitestek és a komplement fehérjék közvetlenül támadják az axont borító sejtmembránt, limfocita sejtek nélkül.[1]

A Guillain–Barré-szindróma axonális formájánál (de nem a demielinizációs szubtípusnál) közvetlenül az idegsejtet támadó különböző antitestekről számoltak be. Ezek gangliozid molekulákhoz kapcsolódnak, az anyag csoportjait megtalálták a periferiális idegeknél. A gangliozid egy keramidot tartalmazó molekula, amely a hexóz típusú cukrok egy kis csoportjához kötődik és számos N-acetil-neuraminsav (más néven sziálsav) csoportot tartalmaz. A sejtfelszíni glikoproteinek és glikolipidek exo-terminális beta-galaktozil egységéhez kapcsolódó sziálsavak (köztük legismertebb az N-acetil-neuraminsav) kulcsszerepet játszanak a szénhidrát-fehérje felismerési folyamatokban, részt vesznek a sejtadhézióban, a leukociták közlekedésében, vírusos és baktériális fertőzések kialakulásában. A négy kulcsfontosságú, az antitestek által megtámadott gangliozid molekulák a GM1, GD1a, GT1a és GQ1b. A különböző anti-gangliozid antitesteknek különböző jellemzői vannak; például a GQ1b molekulához kapcsolódó antitest összefüggésbe hozható a GBS Miller Fisher-féle szubtípusával és kapcsolódó formáival beleértve a Bickerstaff-féle agyvelőgyulladást (BBE).[1] Ilyen típusú antitestek fertőzés utáni termelése valószínűleg molekuláris mimikri következménye, ahol az immunrendszer mikrobiákból eredő anyagokra reagál, azonban az ennek eredményeként létrejövő antitestek a szervezetben természetesen is létező epitópokkal is reakcióba lépnek.[1][14] Az epitóp, olyan molekularész, amelyet az immunrendszer képes felismerni. Campylobacter fertőzést követően, a szervezet IgA típusú antitesteket kezd el termelni, azonban az emberek egy kis csoportja IgA mellett IgG antitesteket is termel a mikrobiákból származó anyagokkal szemben (pl. lipooligoszacharidok, azaz O-láncot nem tartalmazó, ún. nyers LPS), amelyek keresztkölcsönhatásba kerülnek az emberi idegsejt gangliozid molekuláival. Jelenleg nem ismert, hogy ez a folyamat, hogyan kerüli meg a gangliozidokkal szembeni centrális toleranciát, aminek el kellene nyomnia a szervezet saját anyagaival szembeni antitest termelést.[15] Nem mindegyik anti-gangliozid antitest okoz betegséget, és nemrég felmerült azaz elképzelés, hogy néhány antitest több, mint egy típusú epitóphoz képes egyszerre kapcsolódni (heterodimér kötődés) és ez határozza meg a választ. Továbbá, a patogenikus antitestek kifejlődése függhet egyéb, a bélben élő baktérium törzstől.[15]

Diagnózis[szerkesztés]

 Egy tipikus neuron vázlatos képe
Egy tipikus neuron vázlatos képe

A Guillain–Barré-szindróma diagnózisa olyan ténymegállapításoktól függ, mint az izombénulás gyors kifejlődése, reflexhiány, lázhiány és egy valószínűsítő esemény. A diagnózis alátámasztására rendszerint agy-gerincvelői folyadék vizsgálatot (gerinccsapoláson keresztül) és ingervezetési vizsgálatot szoktak elvégezni.[1][2][10] Anti-gangliozid antitestekre való tesztet szintén sokszor végeznek, azonban a diagnózis megállapításához való hozzájárulásuk többnyire korlátozott.[2] A vérvizsgálat szintén bevett gyakorlat, hogy kizárhassák a gyengeség egyéb okozóit, mint a vér alacsony kálium szintjét (hypokalaemia).[1] Az abnormálisan alacsony nátrium szint gyakran előfordul Guillain–Barré-szindrómánál. Ez a nem hatékony antidiuretikus hormon elválasztás (Schwartz–Bartter-szindróma) következménye, ami fokozott vízvisszatartáshoz vezet (vízmérgezés).[16]

Számos esetben, a gerincvelőn MRI vizsgálatot alkalmaznak, hogy megkülönböztessék a Guillain–Barré-szindrómát egyéb, végtag gyengeséget okozó, panaszoktól, mint például a gerincvelői kompresszió.[1][2] Amennyiben az MRI vizsgálat a gerincvelői ideggyökök megnövekedését mutatja, az utalhat GBS-re.[2]

Gerincvelői folyadék[szerkesztés]

Az agyat és a gerincvelőt agy-gerincvelői folyadék veszi körül és a gerinccsapolás során a keresztcsigolyák közé szúrt kis tű segítségével vesznek mintát a folyadékból. A Guillain–Barré-szindróma egyik jellemzője a megemelkedett protein szint alacsony számú fehérvérsejt mellett (albumin citológiai elválasztás). Ez a tulajdonság számos egyéb betegségtől (limfóma, járványos gyermekbénulás) megkülönbözteti a GBS-t, amely esetekben viszont mind a fehérje és a fehérvérsejt szám emelkedett szintet mutat. Mindezek ellenére, a tünetek megjelenését követő első pár nap után a gerinccsapolás a GBS-szel rendelkező emberek 50%-ban, az első hét után az emberek 80%-ban nem vezet eredményre, ennek következményeként a normál eredmény nem zárja ki a GBS-t.[2]

 Guillain-Barré-szindróma - idegsérülés
Guillain-Barré-szindróma - idegsérülés

Ismételt gerinccsapolás a betegség alatt nem ajánlott mivel a fehérje szintek emelkedhetnek a beavatkozás következtében.[2]

Neurofiziológia[szerkesztés]

Elektrodiagnosztikai vizsgálatok, mint a tűs elektromiográfia (EMG) és idegvezetési vizsgálatok meghosszabbodott disztális lappangási időt, ingervezetési lassulást, ingervezetés megszakadást és a demielinizációs esetekben a motoros ideg akciós potenciáljának (CMAP) szóródását mutathatják.[17] Az F-hullámok és a H-reflexek meghosszabbodhatnak vagy teljesen hiányozhatnak. Tűs elektromiográfia vizsgálat gyakran normális súlyos eseteknél. Csökkent, neuropatikus gyógyulás látható a gyenge izmokban. Amennyiben valamekkora axonális sérülés történt a betegség kialakulását követő háromtól négy hétig terjedő időszakban, akkor izomremegés (fibrilláció) látható a tűs EMG során. Elsődleges axonális sérülés esetén a jellemzők magukban foglalják az akciós potenciál csökkent amplitúdóját ingervezetési lassulás nélkül.

Klinikai szubtípusok[szerkesztés]

A Guillain–Barré-szindróma több szubtípusa ismert.[2][17] Ennek ellenére, számos embernél tapasztalhatóak olyan tünetek, amelyek egymást átfedik és a pontos osztályozást nehezítik.[4][18] Minden szubtípusnak van részleges formája. Például, néhány ember csak izolált szemmozgásbeli vagy koordinációs problémát észlel; ezeket tüneteket a Miller Fisher-szindrómához kapcsolják és hasonló anti-gangliozid antitest mintákat is produkál.[18]

Típus Tünetek Érintett populáció Idegvezetési vizsgálatok Anti-gangliozid antitest
Akut gyulladásos demielinizációs polineuropátia

(AIDP)

Szenzoros tünetek és izom gyengeség, gyakran koponya ideggyengeséggel és a vegetatív idegrendszert is érinti Legelterjedtebb Európában és Észak-Amerikában Demielinizációs polineuropátia Nincs egyértelmű összefüggés
Akut motoros axonális neuropátia

(AMAN)

Részleges izomgyengeség, az esetek kevesebb, mint 10%-ban szenzoros tünetek nélkül, koponya idegek érintettsége nem jellemző Ritka Európában és Észak-Amerikában, jelentősen elterjedt Ázsiában, Közép- és Dél-Amerikában Axonális polineuropátia, normál szenzoros akciós potenciál GM1a/b, GD1a & GalNac-GD1a
Akut motoros és szenzoros axonális neuropátia

(AMSAN)

Akut izomgyengeség, hasonlóan, mint az AMAN-nál de szenzoros tünetekkel - Axonális polineuropátia, csökkent vagy hiányzó szenzoros akciós potenciál GM1, GD1a
A garatot, a nyakat és a karokat érintő változat Főként a garatot, a nyakat, az arcot és vállizmokat érintő gyengeség - Általában normális, néha axonális neuropátia a karoban Főként GT1a, esetenként GQ1b, ritkán GD1a
Miller Fisher-szindróma Ataxia, szemizom-gyengeség, reflexhiány, de többnyire végtaggyengeség nélkül Ez a változat elterjedtebb a férfiak, mint a nők körében (2:1 arányban). A megbetegedések tipikusan tavasszal fordulnak elő és az érintettek átlagéletkora 43 év.[19] Általában normális, néha diszkrét változás a szenzoros idegek vezetésében, H-reflex megállapítása GQ1b, GT1a

A Guillain–Barré-szindróma teljes diagnosztikai lefedettsége érdekében sokszor több, egyéb vizsgálatot is bevonnak. A Bickerstaff-féle agyvelőgyulladásra (BBE) ma például a Miller Fisher-szindróma egy fajtájaként tekintenek, ahogy az ehhez kapcsolódó egyik állapotra is, amit, úgy jellemeznek, mint "súlyos ataxiás alváshiány"-t, ahol a koordináció és az álmosság jelen vannak, azonban nem érzékelhető izomgyengeség.[18] BBE jellemzői a súlyos szemizombénulás (oftalmoplégia), ataxia és tudatzavar, illetve hozzá kapcsolható még a hiányzó vagy csökkent saját reflex és a Babinski reflex (talpi reflex).[18] A betegség lefolyása lehet egyfázisú vagy visszaeső. Nagyszámú, szabálytalan, hiperintenzív károsodásokat írtak le főként az agytörzsben, különösen a hídban (nyúltvelőt a középaggyal összekötő rész), a középagyban és a nyúltvelőben. A súlyos, kezdeti tünetei ellenére a BBE prognózisa jónak mondható. Az MRI kritikus szerepet játszik a BBE diagnózisában. Jó pár BBE beteghez társítottak axonális Guillain–Barré-szindrómát, ami feltételezi, hogy a két betegség szorosan kapcsolódik egymáshoz.

Jelenleg vita tárgyát képezi, hogy az önálló súlyos érzékvesztés tekinthető-e a Guillain–Barré-szindróma egy formájának; ennek előfordulása ritka, összehasonlítva az olyan GBS-szel, ahol izomgyengeség érzékelhető azonban nincsenek érzékeléssel kapcsolatos tünetek.[13]

Kezelése[szerkesztés]

Immunterápia[szerkesztés]

Utólagos kezelésébe beletartozik a szervezet idegrendszer elleni támadásának csökkentése plazmaferezisen keresztül vagy az antitestek véráramból történő kiszűrésével, vagy intravénás immunglobulin-kezelés (IVIg) alkalmazásával annak érdekében, hogy ártalmatlanítsa a káros antitesteket és csökkentse a gyulladást. A plazmaferezis eltávolítja, az IVIg neutralizálja a blokkoló ellenanyagokat. A két kezelés egyformán hatásos és a kettő kombinációja nem bír jelentősen jobb hatással, mint külön-külön.[20] A plazmaferezis alkalmazása a tünetek megjelenését követő négy héten belül meggyorsítja a felépülést.[21] Az IVIg ugyanolyan hatékony, mint a plazmaferezis, amennyiben a tünetek megjelenését követő két hétben kezdik el alkalmazni és kevesebb szövődménye is van.[21] Többnyire az IVIg-et alkalmazzák először a könnyű alkalmazhatóság és gyógyszerbiztonsági profilja miatt. A használata nem kockázatmentes; néha okozhat májgyulladást vagy ritka esetekben vese elégtelenséget.[22] A glükokortikoidokat önmagukban nem találták hatásosnak a felépülés meggyorsításában és potenciálisan késleltetheti is azt.[23]

Légzési nehézség[szerkesztés]

Légzési nehézség fellépése során szükség lehet intubálásra és a légzés gépi támogatására, ezt általában intenzív osztályon biztosítják. A légzés támogatás szükségessége előrejelezhető két spirométerrel végzet légzésfunkciós vizsgálattal: az erőltetett kilégzési vitálkapacitás (FVC) és a negatív belégzési erő mérésével (NIF). Amennyiben az FVC kevesebb, mint 15ml per testtömeg kilogrammot mutat vagy a NIF értéke kevesebb, mint 60 cmH2O, az súlyos légzési nehézségre utal.

Fájdalom[szerkesztés]

A fájdalom jellemző tünete a Guillain–Barré-szindrómában szenvedő betegeknek, azonban a tanulmányok azt mutatják, hogy a fájdalom csökkentésére használt különböző kezelések között nincs olyan különbség, ami miatt ajánlani lehetne egy bizonyosat.[24]

Rehabilitáció[szerkesztés]

Az akut fázist követően a rehabilitációs kezelés sokszor tartalmazza több tudományágat átfogó szakemberek segítségét, akik elsősorban a beteg mindennapi tevékenységeinek hatékonyabb elvégzésére, segítésére fókuszálnak. Munkaterapeuta felajánlhat olyan eszközöket (mint kerekes szék vagy evőeszközök), amik megkönnyítik a beteget mindennapi teendőinek független ellátásában. Gyógytornász segítségével a megfelelő funkcionális mozgások elsajátíthatók, elkerülve a különböző kompenzációs mozgásokat, amelyek hosszútávon negatívan befolyásolhatják a felépülést, emellett a gyógytorna segíti a beteget, hogy újra visszanyerje az erejét, állóképességét és járásminőségét, ahogy ezt néhány esetben kutatás is alátámasztotta.[25] ugyanakkor megelőzi az izommerevedéseket, felfekvéseket és a kardiopulmonáris (szív-tüdő) nehézségeket.[26] Beszédterapeuták segítenek visszaszerezni a beszéd és nyelési képességet, különösen olyan betegeknél, akiket intubáltak vagy gégemetszésen estek át. Sem az amantadint, sem az aszkorbinsavat nem találták hatékonynak fáradtság ellen.[27]

Prognózis[szerkesztés]

A Guillain–Barré-szindróma halálos kimenetelű is lehet, amennyiben különböző komplikációk lépnek fel, úgy mint súlyos fertőzések, vérrögök vagy szívleállás az idegrendszer helytelen működése miatt. A megfelelő kezelés ellenére ez az esetek 5%-ban bekövetkezik.[1]

A legtöbb betegnél a tünetek erősödnek az első és harmadik hét közötti időszakban.[1] A felépülés többnyire a betegség kezdetét követő negyedik héttől kezdődik, azonban a felépülés gyorsasága és mértéke változó.[1] Körülbelül a betegek 80%-a teljesen felépül néhány hónaptól egy évig terjedő időszakon belül, azonban egy kisebb részüknél néhány tünet állandósulhat, mint például a reflexhiány. A betegek kb. 5-10%-a épül fel valamilyen súlyos rokkantsággal, a legtöbb ilyen esetben súlyos proximális motoros és szenzoros axonnál sérülés marad vissza az axonális regeneráció képtelenségével. A betegek kb. 5-10%-a tapasztal egyszeri vagy többszöri visszaesést, amely eseteket ezután úgy osztályoznak, mint krónikus gyulladásos demielinizációs polineuropátia.

Kutatási tanulmányokban a Guillain–Barré-szindrómás eseteket egy 0-tól 6-ig terjedő skálán rögzítenek, ahol a 0 a teljesen egészségeset jelenti, az 1 a nagyon enyhe tünetekkel rendelkező, de még futni képes beteget, 2 az a skálán, aki képes járni de nem képes futni, 3 az, akinek botra vagy egyéb támogató eszközre van szüksége, 4 az ágyhoz vagy kerekesszékhez kötött, 5 akinek hosszabb távon szüksége van valamilyen légzést segítő eszközre, 6 a halál.[28]

A Guillain–Barré-szindróma prognózisát többnyire a kor határozza meg (a 40 év fölöttieknek rosszabb a kilátásuk), és a betegség két hét utáni súlyossága. Továbbá azoknak a prognózisa, akik hasmenésben szenvedtek a betegség kialakulása előtt, szintén rosszabb.[6] Annak, akinél az idegvezetési vizsgálatok az ingervezetés megszakadását mutatják, 6 hónapos időtávban szintén rosszabb a kilátása.[6] Azoknak, akik intravénás immunglobulin-kezelést (IVIg) kaptak, és két héttel a kezelés után a vérben található IgG kismértékű megemelkedését mutatták ki, szintén gyengébbek a kilátásai 6 hónapos időtávban, mint azoknak, akiknek az IgG szintjük jelentősen megnőtt.[6]

Epidemiológia[szerkesztés]

A nyugati országokban, az évenkénti új esetszámot 0,89 és 1,89 közé teszik 100 000 emberenként. Gyermekek és fiatal felnőttek kevésbé érintettek, mint az idősek. Az ő esetükben az életkor minden tizedik évével a kockázat 20%-kal emelkedik.[29] A férfiaknál nagyobb valószínűséggel fejlődik a Guillain–Barré-szindróma, mint a nőknél. A férfiak relatív kockázata 1,78 a nőkkel összehasonlítva.[1][29]

A különböző szubtípusok elterjedtsége jelentősen változik országonként. Európában és az Amerikai Egyesült Államokban az érintett emberek 60-80%-ánál a betegség demielinizációs szubtípusa (AIDP) jelentkezik, az AMAN típusú csak kis számú (6-7%) embert érint. Ázsiában, Közép- és Dél-Amerikában ez az arány jóval magasabb (30-65%). Ez valószínűleg az emberek különféle betegségeknek való kitettsége miatt van így, de köze lehet az adott populáció genetikai karakterisztikájához is.[2] A Miller Fisher-féle változatról úgy gondolják, hogy jóval gyakoribb Délkelet-Ázsiában.[1][5] Magyarországon 100 000 lakosra vonatkoztatva 1-2 eset fordul elő évente, ami 10 milliós lakosságot figyelembe véve 100-200 közötti beteget jelent.[30]

Története[szerkesztés]

 Georges Guillain, orvos, (1876-1961)
Georges Guillain (1876-1961). Barré-val és Strohl-lal együtt, leírt két, magától meggyógyuló, súlyos bénulásos esetet az agy-gerincvelői folyadékban megjelenő jellegzetes változással együtt. A tanárát, Pierre Marie-t követte a párizsi Salpêtrière kórház neurológiai professzoraként 1925-ben.[31]

Egy francia orvos, Jean-Baptiste Octave Landry írta le először a betegséget 1859-ben.[32] 1916-ban Georges Guillain, Jean Alexandre Barré és André Strohl két katonát diagnosztizáltak a betegséggel és írták le a betegség alapvető diagnosztikai jellemzőit, az agy-gerincvelői folyadékban megnőtt fehérje-koncentrációt normál fehérvérsejtszám mellett.[4][10]

C. Miller Fisher kanadai neurológus írta le a betegség egy variánsát 1956-ban és aztán róla nevezték el ezt a szubtípust.[5][33] Edwin Bickerstaff és Philip Cloake brit neurológusok írták le az agyvelőgyulladásos szubtípust 1951-ben és hozzájárultak később a betegség jobb megértéséhez egy 1957-ben írt tanulmánnyal.[5][34][35] Guillain ezen jellemzők némelyikét már leírta, mielőtt megjelentették volna a betegség teljes leírást 1938-ban.[5] További szubtípusokat írtak le azóta, mint például azt a változatát, amelyik teljes ataxiát okoz és azt a típust, amelyik elsősorban garat, a nyak és a karok gyengeségével jár.[5] Az axonális szubtípust először 1990-ben írták le.[14]

Miután számos eset összeköthető volt egy sertésinfluenza oltással, a diagnosztikai kritérium tovább fejlődött a késő 1970-es években. Ezeket később tovább finomították 1990-ben.[2][36] Vakcináció biztonsági szempontól az esetleírást a Brighton Collaboration 2009-ben átnézte,[37] de ennek főként kutatási célja volt.[2] Plazma cserét először 1978-ban alkalmaztak és a hatékonyságát megerősítették nagyobb tanulmányokban 1985-ben.[38] Az intravénás immunglobulint 1988-ban vezették be és korai 1990-es évek tanulmányaiban bebizonyították a plazma cserével egyenértékű hatását.[38]

Kutatási irányok[szerkesztés]

Guillain–Barré-szindróma működési mechanizmusának megértésében előrelépés történt az elmúlt években.[13] Új kezelési eljárások kifejlesztése korlátozott az 1980-as és 90'-es években bevezetett immunterápia óta.[13][38] A jelenlegi kutatások arra irányulnak, hogy bebizonyítsák, hogy vajon azoknak a betegeknek, akik kaptak előzőleg intravénás immunglobulint, hasznot jelentene-e egy második IVIg, amennyiben a vérben mért antitestek szintje a kezelést követően csak kis mértékű emelkedést mutatott.[6][38] Az immunszupresszív gyógyszerekkel (mycophenolate mofetil, agyi eredetű neurotrof faktor és béta Interferon (IFN-β)) végzett tanulmányok nem támasztották alá, hogy támogassák széleskörűen használatukat.[38]

A tanulmányokban gyakran használnak állatmodelleket (kísérleti autoimmun neuritis patkányokban) és néhány ágens ígéretesnek tűnik: glatiramer-acetát, quinpramine, fausadil (a Rho-kináz enzim egy inhibitora),[13] és egy szívgyógyszer, a flecainide.[38] Laboratóriumi kutatások során egy anti-GD3 anti-gangliozid antitest hatékonynak bizonyult.[13] A komplementrendszer (immunrendszert kiegészítő rendszer) GBS-ben betöltött szerepe valószínűsíti, hogy a komplement inhibitorok (mint az eculizumab nevű monoklonális antitest alapú gyógyszer) hatásosak lehetnek.[38]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x Yuki N, Hartung HP (2012. június 14.). „Guillain–Barré Syndrome”. New England Journal of Medicine 366 (24), 2294–2304. o. DOI:10.1056/NEJMra1114525. PMID 22694000.  
  2. ^ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w van den Berg B, Walgaard C, Drenthen J, Fokke C, Jacobs BC, van Doorn PA (2014. július 15.). „Guillain–Barré syndrome: pathogenesis, diagnosis, treatment and prognosis”. Nature Reviews Neurology 10 (8), 469–482. o. DOI:10.1038/nrneurol.2014.121. PMID 25023340.  
  3. ^ a b Ryan, Monique M. (2013. December). „Pediatric Guillain-Barré syndrome”. Current Opinion in Pediatrics 25 (6), 689–693. o. DOI:10.1097/MOP.0b013e328365ad3f. PMID 24240288.  
  4. ^ a b c d e van Doorn PA, Ruts L, Jacobs BC (2008. October). „Clinical features, pathogenesis, and treatment of Guillain-Barré syndrome”. The Lancet Neurology 7 (10), 939–950. o. DOI:10.1016/S1474-4422(08)70215-1. PMID 18848313.  
  5. ^ a b c d e f Shahrizaila N, Yuki N (2012. szeptember 15.). „Bickerstaff brainstem encephalitis and Fisher syndrome: anti-GQ1b antibody syndrome”. Journal of Neurology, Neurosurgery & Psychiatry 84 (5), 576–583. o. DOI:10.1136/jnnp-2012-302824. PMID 22984203.  
  6. ^ a b c d e van Doorn PA, Kuitwaard K, Walgaard C et al (2010. May). „IVIG treatment and prognosis in Guillain-Barré syndrome”. Journal of Clinical Immunology 30 Suppl 1, S74–S78. o. DOI:10.1007/s10875-010-9407-4. PMID 20396937.  
  7. Dimachkie MM, Barohn RJ (2013. May). „Guillain-Barré syndrome and variants”. Neurology Clinics 31 (2), 491-510. o. DOI:10.1016/j.ncl.2013.01.005. PMID 23642721.  
  8. Komoly Sámuel: Immunmediált akut és krónikus neuropátiák (GBS, CIDP és ritka variánsaik) (PPT). Pécsi Tudományegyetem (PTE), Általános Orvostudományi Kar, Klinikai Idegtudományi Központ – Neurológiai Klinika
  9. Carod-Artal FJ, Wichmann O, Farrar J, Gascón J (2013. September). „Neurological complications of dengue virus infection”. The Lancet Neurology 12 (9), 906-919. o. DOI:10.1016/S1474-4422(13)70150-9. PMID 23948177.  
  10. ^ a b c Eldar AH, Chapman J (2014. April). „Guillain Barré syndrome and other immune mediated neuropathies: diagnosis and classification”. Autoimmunity Reviews 13 (4-5), 525-530. o. DOI:10.1016/j.autrev.2014.01.033. PMID 24434363.  
  11. Alain Kohl, Derek Gatherer (2015. december 18.). „Zika virus: a previously slow pandemic spreads rapidly through the Americas” (angol nyelven). Journal of General Virology. DOI:10.1099/jgv.0.000381.  
  12. Lehmann HC, Hartung HP, Kieseier BC, Hughes RA (2010. 09). „Guillain-Barré syndrome following influenza vaccination”. The Lancet Infectious Diseases 10 (9), 643–651. o. DOI:10.1016/S1473-3099(10)70140-7. PMID 20797646.  
  13. ^ a b c d e f Rinaldi, Simon (2013. June). „Update on Guillain-Barré syndrome”. Journal of the Peripheral Nervous System 18 (2), 99–112. o. DOI:10.1111/jns5.12020. PMID 23781958.  
  14. ^ a b Kuwabara S, Yuki N (2013. December). „Axonal Guillain-Barré syndrome: concepts and controversies”. The Lancet Neurology 12 (12), 1180-1188. o. DOI:10.1016/S1474-4422(13)70215-1. PMID 24229616.  
  15. ^ a b Willison HJ, Goodyear CS (2013. September). „Glycolipid antigens and autoantibodies in autoimmune neuropathies”. Trends in Immunology 34 (9), 453–459. o. DOI:10.1016/j.it.2013.05.001. PMID 23770405.  
  16. Spasovski G, Vanholder R, Allolio B et al (2014. február 25.). „Clinical practice guideline on diagnosis and treatment of hyponatraemia”. European Journal of Endocrinology 170 (3), G1-47. o. DOI:10.1530/EJE-13-1020.  
  17. ^ a b Uncini A, Kuwabara S (2012. August). „Electrodiagnostic criteria for Guillain-Barrè syndrome: a critical revision and the need for an update”. Clinical Neurophysiology 123 (8), 1487-1495. o. DOI:10.1016/j.clinph.2012.01.025. PMID 22480600.  
  18. ^ a b c d Wakerley BR, Uncini A, Yuki N, (GBS Classification Group) (2014. September). „Guillain-Barré and Miller Fisher syndromes – new diagnostic classification”. Nature Reviews Neurology 10 (9), 537-544. o. DOI:10.1038/nrneurol.2014.138. PMID 25072194.  
  19. Mori M, Kuwabara S, Yuki N (2012. January). „Fisher syndrome: clinical features, immunopathogenesis and management”. Expert Rev Neurother 12 (1), 39-51. o. DOI:10.1586/ern.11.182. PMID 22149656.  
  20. Hughes RA, Swan AV, van Doorn PA (2014. szeptember 19.). „Intravenous immunoglobulin for Guillain-Barré syndrome”. The Cochrane Database of Systematic Reviews 9, CD002063. o. DOI:10.1002/14651858.CD002063.pub6. PMID 25238327.  
  21. ^ a b Hughes RA, Wijdicks EF, Barohn R, Benson E, Cornblath DR, Hahn AF, Meythaler JM, Miller RG, Sladky JT, Stevens JC (2003. September). „Practice parameter: immunotherapy for Guillain-Barré syndrome: report of the Quality Standards Subcommittee of the American Academy of Neurology”. Neurology 61 (6), 736–740. o. DOI:10.1212/WNL.61.6.736. PMID 14504313.  
  22. Dantal J (2013. October). „Intravenous immunoglobulins: in-depth review of excipients and acute kidney injury risk”. American Journal of Nephrology 38 (4), 275-284. o. DOI:10.1159/000354893. PMID 24051350.  
  23. Hughes RA, van Doorn PA (2012. augusztus 15.). „Corticosteroids for Guillain-Barré syndrome”. The Cochrane Database of Systematic Reviews 8, CD001446. o. DOI:10.1002/14651858.CD001446.pub4. PMID 22895921.  
  24. Liu J, Wang LN, McNicol ED (2013. október 20.). „Pharmacological treatment for pain in Guillain-Barré syndrome”. The Cochrane Database of Systematic Reviews 10, CD009950. o. DOI:10.1002/14651858.CD009950.pub2. PMID 24142399.  
  25. Davidson I, Wilson C, Walton T, Brissenden S (2009). „Physiotherapy and Guillain–Barré syndrome: Results of a national survey”. Physiotherapy 95 (3), 157–163. o. DOI:10.1016/j.physio.2009.04.001. PMID 19635334.  
  26. Karavatas SG (2005). „The role of neurodevelopmental sequencing in the physical therapy management of a geriatric patient with Guillain–Barre syndrome.”. Topics in Geriatric Rehabilitation 21 (2), 133–135. o. DOI:10.1097/00013614-200504000-00008.  
  27. White CM, van Doorn PA, Garssen MP, Stockley RC (2014. december 18.). „Interventions for fatigue in peripheral neuropathy”. The Cochrane database of systematic reviews 12, CD008146. o. DOI:10.1002/14651858.CD008146.pub2. PMID 25519471.  
  28. Hughes RA, Swan AV, Raphaël JC, Annane D, van Koningsveld R, van Doorn PA (2007. 09). „Immunotherapy for Guillain-Barré syndrome: a systematic review”. Brain 130, 2245–2257. o. DOI:10.1093/brain/awm004. PMID 17337484.  
  29. ^ a b Sejvar JJ, Baughman AL, Wise M, Morgan OW (2011). „Population incidence of Guillain-Barré syndrome: a systematic review and meta-analysis”. Neuroepidemiology 36 (2), 123–133. o. DOI:10.1159/000324710. PMID 21422765.  
  30. Dr. Jerémiás Attila: Mi a Guillen-Barré-kór? (magyar nyelven). hazipatika.com. (Hozzáférés: 2016. augusztus 11.)
  31. Goetz CG (1998. május 1.). „Georges Guillain's neurologic exploration of America”. Neurology 50 (5), 1451–1455. o. DOI:10.1212/WNL.50.5.1451. PMID 9596004.  
  32. Landry, Jean-Baptiste (1859). „Note sur la paralysie ascendante aiguë”. Gazette Hebdomadaire de Médecine et de Chirurgie 6, 472–474, 486–488. o.  
  33. Fisher M (1956). „An unusual variant of acute idiopathic polyneuritis (syndrome of ophthalmolplegia, ataxia and areflexia)”. N. Engl. J. Med. 255 (2), 57–65. o. DOI:10.1056/NEJM195607122550201. PMID 13334797.  
  34. Bickerstaff ER, Cloake PC (1951. július 14.). „Mesencephalitis and rhombencephalitis”. British Medical Journal 2 (4723), 77-81. o. DOI:10.1136/bmj.2.4723.77. PMID 14848512.  
  35. Bickerstaff ER (1957. június 15.). „Brain-stem encephalitis; further observations on a grave syndrome with benign prognosis”. British Medical Journal 1 (5032), 1384-1387. o. DOI:10.1136/bmj.1.5032.1384. PMID 13436795.  
  36. Asbury AK, Cornblath DR (1990. október 18.). „Assessment of current diagnostic criteria for Guillain-Barré syndrome”. Annals of Neurology 27 Suppl, S21-24. o. DOI:10.1002/ana.410270707. PMID 2194422.  
  37. Sejvar JJ, Kohl KS, Gidudu J, Amato A, Bakshi N, Baxter R, Burwen DR, Cornblath DR, Cleerbout J, Edwards KM, Heininger U, Hughes R, Khuri-Bulos N, Korinthenberg R, Law BJ, Munro U, Maltezou HC, Nell P, Oleske J, Sparks R, Velentgas P, Vermeer P, Wiznitzer M (2011. January). „Guillain–Barré syndrome and Fisher syndrome: Case definitions and guidelines for collection, analysis, and presentation of immunization safety data”. Vaccine 29 (3), 599–612. o. DOI:10.1016/j.vaccine.2010.06.003. PMID 20600491.  
  38. ^ a b c d e f g Walgaard C, Jacobs BC, van Doorn PA (2011. March). „Emerging drugs for Guillain-Barré syndrome”. Expert Opinion on Emerging Drugs 16 (1), 105–120. o. DOI:10.1517/14728214.2011.531699. PMID 21352072.  

Fordítás[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]