Darius Milhaud

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Darius Milhaud
Darius Milhaud fényképe (1926)
Darius Milhaud fényképe (1926)
Életrajzi adatok
Született 1892. szeptember 4.
Aix-en-Provence
Származás francia
Állampolgársága francia
Elhunyt 1974. június 22. (81 évesen)
Genf
Sírhely Saint-Pierre Cemetery
Családja
Édesapja Gad Gabriel Milhaud
Édesanyja Sophie Allatini
Házastárs Madeleine Milhaud
Pályafutás
Tevékenység zeneszerző, tanár
Műfajok
Hangszer hegedű
Híres művei Ökör a háztetőn, Scaramouche-szvit
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Darius Milhaud témájú médiaállományokat.

Darius Milhaud (Marseille, 1892. szeptember 4.[1][2]Genf, 1974. június 22.) francia zeneszerző, a francia Hatok (Les Six) zeneszerzői csoport tagja.

Élete[szerkesztés]

Darius Milhaud Provence egyik legrégebbi zsidó családjából származik, a Comtat Venaissin régióból. Vaucluse megyének ez a tartománya évszázadok óta otthona számos zsidó famíliának, így a Milhaud-családnak is, amely különösen ismert, hiszen annak leszármazottja az a Joseph Milhaud, aki Aix-en-Provence zsinagógáját alapította, 1840-ben. Ebből a családból származik egyebek közt José de Bérys (Joseph Bloch) író, Francine Bloch (Francine de Bérys, Francine Béris) író, műfordító (aki 1961-ben az első elnöke volt a Francia Nemzeti Hangarchívum Baráti Társaságának), Marcel Dassault mérnök, politikus, a Dassault-csoport alapítója és Pierre Vidal-Naquet történész, hellénista is.

André Gedalge, Darius Milhaud egyik professzora.

Darius Milhaud egy mandulakereskedő és egy marseille-i születésű anya egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülei amatőr muzsikusok voltak. Édesapja szervezte meg Aix-n-Provence-ban a Société Musicale-t (Zenei Társaság), édesanyja pedig jól ismerte a vallási énekeket, mandulaválogatás közben népdalokat énekelt. Darius tehetsége korán megmutatkozott, különösen a hegedűjáték és a zeneszerzés terén. 1909-ben 17 évesen Párizsba ment, ahol egészen 1915-ig a Conservatoire de Paris (a Párizsi Konzervatórium) növendéke volt. Gustave Leroux tanította összhangzattanra, André Gedalge ellenpontra, Charles-Marie Widor zeneszerzésre és Paul Dukas a hangszerelésre. Magántanulóként Vincent d'Indynél is képezte magát.

Ezek az évek számos zenei és irodalmi kapcsolatot hoztak a számára: barátságot kötött Georges Auric és Arthur Honegger zeneszerzőkkel és Léo Latil költővel, aki elesett az I. világháborúban. 1912-ben ismerkedett meg Francis Jammes és Paul Claudel költőkkel, akiknek a szövegeire zenét is komponált. André Gide-del való ismeretsége szintén jelentős hatást gyakorolt rá.

Egészsége korán megromlott, rheumatoid arthritisben szenvedett. (1948-ban kerekesszékbe kényszerült.) Élete megváltozott, színpadi zenéket komponált, egyebek közt Aiszkhülosz trilógiájához, az Oreszteiá-hoz, Claudel fordításában.[3]

E művében is mesterien alkalmazta a politonalitást,[4] és ez lett zenéjének legfőbb jellegzetessége. A két művész közötti barátság szoros együttműködéssé fejlődött: amikor Claudelt Rio de Janeiroban Brazília francia nagykövetévé nevezték ki, felkérte Milhaud-t, hogy legyen a titkára, és ezt a komponista elfogadta. Lelkesedett a dél-amerikai zene iránt, szívesen hallgatta a népzenét, a zongorista-zeneszerző Ernesto Nazareth és más akkori, népszerű brazil szerzők kompozícióit és a karneválok zenéjét, ami nyomot hagyott a L'Homme et son désir (1918-1921) és a Le Bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn, 1919-1920) című balettjeiben és a Saudades do Brasil (1920-1921) című táncjátékában. A Le Bœuf sur le toit visszatérő dallama is egy karneválon hallott melódia, melynek portugál címe: O Boi no Telhado.[5]

Jean Cocteau 1923-ban

Visszatérve Párizsba Henri Collet zeneszerző, zenekritikus őt is belefoglalta a Les Six (Hatok) csoportba, melynek tagjai voltak még: Georges Auric, Louis Durey, Arthur Honegger, Francis Poulenc és Germaine Tailleferre. A társaság mentora a rendkívül sokoldalú művész, Jean Cocteau volt. 1921-ben Milhaud is részt vett Cocteau Les mariés de la Tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez kapcsolódó közös zeneszerzői munkában. Ezen túl, Milhaud ismertté vált korai, dél-amerikai hatásokkal átszőtt kompozíciói folytán is a párizsi közönség előtt.

Karmesterként, zenekritikusként, sőt konferansziéként is tevékenykedett. Sokat utazott, többek közt Londonba (1920-tól) illetve az Egyesült Államokba (1922-től), ahol felfedezte a dzsesszritmusokat, és ez erőteljes hatással volt balettzenéjének – La Création du monde (A világ teremtése), (1923) – karakterére is.[6]

Folytatta az operák írását is, barátainak librettóira. Így jött létre a Le Pauvre Matelot 1926-ban Cocteau szövegére, és a Christophe Colomb 1930-ban Claudel szövegkönyvére. Mivel érdekelte a mozi is, filmzenéket is írt. Mindazonáltal, kompozíciói vegyes fogadtatásban részesültek, Maximilien című operája viszont meghozta számára a sikert 1932-ben, az Opéra Garnier-ben. Magánélete is kiteljesedett, amikor feleségül vette unokahúgát, Madeleine Milhaud színésznőt. Egy közös gyermekük született, Daniel, 1930-ban, aki festő és szobrász lett.

A Mills College Oaklandben, ahol Darius Milhaud tanított a második világháború alatt.

Termékeny komponista maradt egészen a II. világháború kitöréséig, amikor is el kellett hagynia Franciaországot, hiszen egyszerre két listára is felkerült: mint zsidó és mint a „degenerált művészet” követője. 1940-ben az Egyesült Államokba távozott, ahol Pierre Monteux, a jeles karmester segítségével Kaliforniában állást kapott az oaklandi Mills College-ben, mint a zeneszerzés tanára. Itt olyan híres tanítványai voltak, mint a dzsesszzongorista Dave Brubeck, a varieté komponista Burt Bacharach,[7] illetve az amerikai minimalizmus alapítói Steve Reich és Philip Glass. Milhaud ezt tanácsolta Bacharachnak: „Soha ne félj olyan zenét írni, amit az emberek megjegyeznek és fütyülni fognak. Soha ne érezd, hogy legyőzött egy dallam.”[8]

Dave Brubeck 1954-ben

Dave Brubeck 2010 februárjában, a Jazzwax-nak[9] adott interjújában elmondta, hogy kifejezetten Milhaud-nál akart tanulni, mivel „Milhaud egy elképesztően tehetséges klasszikus zeneszerző és tanár volt, aki szerette a dzsesszt és beleszőtte a muzsikájába. A bátyám, Howard a tanársegéde volt, és minden kurzusán részt vett.[10] Brubeck az első fiának a Darius nevet adta.

Az oaklandi időszakban írta Bolivar című operáját (1943) és sokat dolgozott együtt Henri Temianka hegedűművésszel és a Paganini Quartet-tel. 1949-ben egy különleges hangversenyen a Budapest Vonósnégyes előadta 14. vonósnégyesét, majd a Paganini Quartet a 15.-et. Ezt követően a két kvartett együtt adta elő mindkét művet, oktettként.[11] A következő évben ugyanezeket a darabokat adta elő az Aspen Music Festival-on a Paganini és a Juilliard vonósnégyes.[12]

A háború után, 1947-ben visszatért hazájába, ahol zeneszerzés professzori állást ajánlottak fel neki a Párizsi Konzervatóriumban. Felváltva töltötte be a tanári állását Franciaországban és az Egyesült Államokban, mivel Oaklandben is oktatott egészen 1971-ig, akárcsak Coloradoban, az aspeni nyári egyetemen, és más amerikai intézményekben. Egyre törékenyebbé váló egészsége ellenére (ugyanis a betegsége miatt mind többet szenvedett), Milhaud fáradhatatlan utazó maradt, bár kreatív aktivitása már nem volt a régi.

Karrierjének megkoronázása volt 1971-ben a francia Académie des Beaux-Arts (Szépművészeti Akadémia) tagjává való választása. 81 évesen, Genfben halt meg, 1974. június 22-én. Kívánságának megfelelően Aix-en-Provence-ban temették el, sírján szerény, négyszögletű zsidó kőtömb áll. Felesége, Madeleine, több mint harminc évvel túlélte őt, életének 106. évében hunyt el, 2008. január 17-én, és férje mellett alussza örök álmát.

Zenei munkássága[szerkesztés]

Darius Milhaud minden elképzelhető zenei műfaj iránt érdeklődött: operák, kamaramuzsika, szimfonikus zene, versenyművek, balettek, szólóhangszeres és vokális művek mind szerepeltek a kompozíciói sorában. Életművével, amely 443 opust számlál, nemcsak a 20. század, hanem az egész zenetörténet egyik legtermékenyebb zeneszerzője volt. Stílusa, amely ötvözi a líraiságot a vidámsággal, sokat merít a népzenéből és a dzsesszből: ez leginkább a szinkópált ritmusaiban érhető tetten. A komponálás minden eszközét kiaknázta, az ellenpontozó zárlatok, a poliritmia és a politonalitás teszi a zenéjét oly gazdaggá és oly egyénivé.

A Hatok tagjaként ugyanúgy tréfát űzött az újságírókkal, mint ahogy a zenével is. Ez a pszeudo-iskola hozta össze a különböző stílusú muzsikusokat. Cocteau és Satie mentorálásával ez a csoport a zászlóvivője lett a zenei könnyedséghez, egyszerűséghez, vagy akár komikumhoz való visszatérésnek. (Ami persze olykor nem esett messze a cirkusztól.) Georges Maurice így magyarázta esztétikai választásukat: „A wagneriánus összeomlás közepette nőttünk fel, és Debussy romjain kezdtünk komponálni. Debussyt utánozni manapság olyan számomra, mint a dögevés legrosszabb formája.” (revue le Coq et l’Arlequin)

Általánosságban szólva: az elutasításnak ez a háború utáni időszaka a művészetekben és az irodalomban kétségtelenül addig soha nem tapasztalt, hihetetlenül „kimódolt” és/vagy túlzásba vitt stílusokat teremtett. Ezekben az Őrült évek-ben (Années folles, Roaring Twenties) az egyszerűség – amely gyakran közel állt a populárishoz vagy a kabaréhoz – könnyen teret hódított, párhuzamosan a szürrealizmus megjelenésével. Milhaud 1920-ban komponált Le Bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn) című darabja, amelyet egyébként a Grimm fivérekkel állított színpadra, ennek a megtestesülése.

Főbb művei[szerkesztés]

Műveinek részletes jegyzéke az angol Wikipédián

Operák

16 operát írt, köztük egy három mini-operából álló trilógiát (nagyjából 15 percesek):

  • L'Enlèvement d'Europe (1927)
  • L'Abandon d'Ariane (1927)
  • La Délivrance de Thésée (1927)

Két rövid opera (kb. 30 percesek):

  • Les Malheurs d'Orphée (1924-1925)
  • Le Pauvre Matelot (1926)

További operák:

  • La Brebis égarée (1910-1914)
  • L'Orestie trilógia (1913-1922)
    • Agamemnon (1913)
    • Les Choéphores (1915-1916)
    • Les Euménides (1917-1922)
  • Esther de Carpentras (1925-1927)
  • Christophe Colomb (1928)
  • Maximilien (1930-1931)
  • Médée (1938)
  • Bolivar (1943)
  • David (1952-1953)
  • Fiesta (1958)
  • Saint Louis Roi de France (1970)
  • La Mère Coupable (1964-1965)
Színpadi zenék
  • Le Faiseur Simone Jollivet darabja Honoré de Balzac regénye nyomán. op. 145 kompozíció fuvolára, klarinétra, szaxofonra és ütőhangszerekre, (1940)
  • Le Livre de Christophe Colomb, Paul Claudel kétfelvonásos színműve (két zenei változat 1930-ban, majd 1953-ban)
Balettek

Összesen 14 balett, köztük:

  • L'Homme et son désir
  • Le Bœuf sur le toit op. 58 (1919)
  • La Création du monde op. 81 (1923)
Zenekari művek

Milhaud 1939 és 1960 között 12 szimfóniát írt, de táncszviteket és számos versenyművet is komponált (zongorára, hegedűre, brácsára, csellóra, stb.)

  • Saudades do Brasil, táncszvit op. 67
  • Suite provençale op. 152b (1936)
  • Scaramouche szvit két zongorára, op 165/b, (az op. 165 mű átirata, amely alt szaxofonra vagy klarinétra és zenekarra készült).[13]
  • 12 szimfónia
    • Symphonie nº 1 op. 210 (1939)
    • Symphonie nº 2 op. 247 (1944)
    • Symphonie nº 3 « Te Deum » op. 271 (1946)
    • Symphonie nº 4 op. 281 (1947), az 1848-as francia forradalom 100. évfordulójára
    • Symphonie nº 5 op. 322 (1953)
    • Symphonie nº 6 op. 343 (1955)
    • Symphonie nº 7 op. 344 (1955)
    • Symphonie nº 8 « Rhôdanienne » op. 362 (1957)
    • Symphonie nº 9 op. 380 (1959)
    • Symphonie nº 10 op. 382 (1960)
    • Symphonie nº 11 op. 384 (1960)
    • Symphonie nº 12 « La Rurale » op. 390 (1961)

Versenyművek:

  • 2 csellóverseny
  • 3 hegedűverseny
  • 3 brácsaverseny
  • 5 zongoraverseny, valamint több, egy vagy két zongorára és zenekarra írt koncertáló darab
  • 1 klarinétverseny (1941)
  • 1 hárfaverseny
  • 1 oboaverseny (1957)
  • 1 kettős verseny fuvolára és hegedűre (1937)
  • Les quatre saisons (A négy évszak), 4 concertino különböző hangszerekre
  • Suite française (tételek: Normandie, Bretagne, Ile de France, Alsace-Lorraine, Provence) op. 248 (1944)
  • Concerto pour marimba et vibraphone (Concerto marimbára és vibrafonra op. 278
Kamaraművek

Milhaud a kamaraművek komponálásában is igen termékeny volt: nem kevesebb mint 18 vonósnégyest, kvintetteket, fúvóshangszerekre írt szviteket, szonátákat, duókat és még számos egyéb művet szerzett.

  • 18 vonósnégyes (1912-1950)
  • Suite d`apres Corette op. 161b oboára, klarinétra és fagottra[14] (1937)
  • La Cheminée du roi René, fuvolára, oboára, klarinétra, kürtre és fagottra op. 205 (1939)
  • Pastorale op. 147 oboára, klarinétra és fagottra (1935)
  • Two Sketches, fúvósötösre op. 227b (1941)
  • Divertissement en trois parties, fúvósötösre op. 299b (1958)
  • Suite "Le voyageur sans bagage", klarinétra, hegedűre és zongorára
Vokális művek

Milhaud jelentősen gazdagította a vokális repertoárt is, mind szóló hangra, mind kórusra írt műveivel. A szövegek igen széles körből származnak, egyebek közt olyan íróktól, mint André Gide, de XXIII. János pápaPacem in Terris” című, 1963-as enciklikáját is megzenésítette. Igazán a vokális művek azok, amelyekben a vallás fontos szerepet kapott Milhaud művészetében. És e műveiben éled újjá saját vallása, a júdaizmus. Legutolsó műve, amelyet halála évében komponált, egy kantáta (Ani Maamin), amely a tizenöt éves korában Auschwitzba deportált Elie Wiesel szövegén alapul.

  • Chants populaires hébraïques
  • Catalogue de fleurs
  • Le Retour de l'enfant prodigue
  • Service sacré du matin du Sabbat
  • Ani Maamin, Elie Wiesel szövegére
  • À propos de bottes
  • Un petit peu d'exercice
  • Un petit peu de musique
  • Les Soirées de Pétrograde, 1919
  • Trois poèmes de Jean Cocteau, 1920
Zongoraművek
  • Saudades do Brasil op. 67 (1920)
  • Scaramouche, suite pour deux pianos op. 165b[15] (1937)
  • Le Candélabre à sept branches op. 315 (1954)
  • Paris op. 284 (1948)
  • Carnaval à la Nouvelle-Orléans op. 275 (1947)
  • Sonate nº 2 op. 293 (1949)
Orgonaművek

Darius Milhaud nem játszott ugyan orgonán, de a hangszer maga nagyon érdekelte, és nem csupán a többszörös hangfekvések, hanem a hangszínek és a hangzás változatossága miatt is.

  • Sonate op. 112 (1931)
  • Pastorale op. 229 (1941)
  • Neuf préludes pour orgue op. 231b (1942)
  • Petite suite op. 348 (Daniel fiának esküvőjére, 1955)
Filmzenék (válogatás)
  • The Beloved Vagabond (Edward José)
  • Le Roi de Camargue (André Hugon)
  • L'Inhumaine (Marcel L'Herbier; az eredeti partitúra elveszett)
  • La P'tite Lili (Alberto Cavalcanti, rövidfilm)
  • Madame Bovary (Jean Renoir)
  • Hallo Everybody (Hans Richter, rövid dokumentumfilm)
  • Terre sans pain (Las Hurdes) (Luis Buñuel) (dokumentumfilm)
  • Tartarin de Tarascon (Raymond Bernard)
  • L'Hippocampe (Jean Painlevé) (rövidfilm)
  • Le Vagabond bien aimé (The Beloved Vagabond) (Curtis Bernhardt)
  • La Citadelle du silence (Marcel L'Herbier)
  • La Tragédie impériale (Marcel L'Herbier)
  • Mollenard (Robert Siodmak)
  • Les Otages (Raymond Bernard)
  • The Islanders (Maurice Harvey) (rövid dokumentumfilm)
  • Cavalcade d'amour (Raymond Bernard , három epizódból álló film, Roger Désormière és Arthur Honegger zeneszerzői közreműködésével. Milhaud az 1430-ban játszódó epizódhoz írta a zenét.)
  • Espoir, sierra de Teruel (André Malraux)
  • The Private Affairs of Bel Ami (Albert Lewin)
  • La vie commence demain (Nicole Védrès, dokumentumfilm)
  • Gauguin (Alain Resnais, rövidfilm)
  • Rentrée des classes (Jacques Rozier, rövidfilm)

Emlékezete[szerkesztés]

  • Párizsban utcát neveztek el róla, Kremlin-Bicêtre-ben pedig egy iskolát
  • 1972-ben az ő nevét vette fel a zenei konzervatórium Aix-en-Provence-ban
  • Szintén az ő nevét viseli Marseille egyik főiskolája

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Sok életrajzírója azt állítja, hogy Aix-en-Provence-ban született, de a marseille-i polgármesteri hivatal 1892. szeptember 6-án kelt, 514. számú bejegyzése arról tanúskodik, hogy Marseille-ben született » tegnapelőtt délután 2 órakor, a Place Saint-Ferréol 3. alatt, a 39 éves Gad Gabriel Milhaud banktisztviselő és a 24 éves, foglalkozás nélküli Sophie Allatini házaspár, aix-i (Bouches-du-Rhône) lakosok gyermekeként « Az egyik tanú neve és a lakcíme (Emile Allatini, lakik: Place Saint-Ferréol 3.) arra enged következtetni, hogy a leendő anya a szülés idejére visszatért a családjához.
  2. A származásához kapcsolódó további adalékok találhatók itt
  3. A trilógia részei: Agamemnón, Áldozatvivők (Khoéphoroi), Eumeniszek
  4. Ennek egy példáját láthatjuk az angol Wikipédián itt
  5. Darius Milhaud: Le Bœuf sur le toit, YouTube-videó
  6. Jean Jamin et Patrick Williams, Une anthropologie du jazz, Paris, CNRS Éditions, 2010, chap. VII : « L'Afrique en tête. Le Jazz et La Création du Monde », p. 287-332.
  7. Mihai Cucos, "A Few Points about Burt Bacharach …", Perspectives of New Music 43, no. 1 (Winter 2005): 198–211. Citation on 200.
  8. Mihai Cucos, "A Few Points about Burt Bacharach …", Perspectives of New Music 43, no. 1 (Winter 2005): 198–211. Citation on 205.
  9. Egy igen magas színvonalú amerikai dzsessz-blog, amelyet Marc Myers szerkeszt, és 2012-ben elnyerte a Blog of the Year címet is.
  10. http://www.jazzwax.com/2010/02/interview-dave-brubeck-part-2.html
  11. Mills College program of August 10, 1949, in Archives of Henri Temianka Estate
  12. Aspen Institute program of July 26, 1950, in Archives of Henri Temianka Estate
  13. A Scaramouche szvit rövid elemzése, videókkal (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2014. január 6.)
  14. Darius Milhaud: Suite d'après Corrette, Op.161b (1938), YouTube-videó
  15. Milhaud - Scaramouche Suite, YouTube-videó

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Darius Milhaud című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Darius Milhaud című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Darius Milhaud témájú médiaállományokat.