Darius Milhaud

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Darius Milhaud
Milhaud Darius 1926.jpg
Darius Milhaud fényképe (1926).
Életrajzi adatok
Született Marseille, Franciaország
1892. szeptember 4.
Származás francia
Elhunyt Genf, Svájc
1974. június 22.
(81 évesen)
Családja
Édesapja Gad Gabriel Milhaud
Édesanyja Sophie Allatini
Házastárs Madeleine Milhaud
Pályafutás
Tevékenység zeneszerző, tanár
Hangszer hegedű
Híres művei Ökör a háztetőn, Scaramouche-szvit


Darius Milhaud, francia zeneszerző 1892. szeptember 4-én született a franciaországi Marseille-ben[1][2] és a svájci Genfben hunyt el 1974. június 22-én. Tagja volt a francia Hatok (Les Six) zeneszerzői csoportnak.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Darius Milhaud Provence az egyik legrégebbi zsidó családjából származik, a Comtat Venaissin régióból. Vaucluse megyének ez a tartománya évszázadok óta otthona számos zsidó famíliának, így a Milhaud-családnak is, amely különösen ismert, hiszen annak leszármazottja az a Joseph Milhaud, aki Aix-en-Provence zsinagógáját alapította, 1840-ben. Ebből a családból származik egyebek közt José de Bérys (Joseph Bloch) író, Francine Bloch (Francine de Bérys, Francine Béris) író, műfordító (aki 1961-ben az első elnöke volt a Francia Nemzeti Hangarchívum Baráti Társaságának), Marcel Dassault mérnök, politikus, a Dassault-csoport alapítója és Pierre Vidal-Naquet történész, hellénista is.

André Gedalge, Darius Milhaud egyik professzora.

Darius Milhaud egy mandulakereskedő és egy marseille-i születésű anya egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot. Szülei amatőr muzsikusok voltak. Édesapja szervezte meg Aix-n-Provence-ban a Société Musicale-t (Zenei Társaság), édesanyja pedig jól ismerte a vallási énekeket, mandulaválogatás közben népdalokat énekelt. Darius tehetsége korán megmutatkozott, különösen a hegedűjáték és a zeneszerzés terén. 1909-ben 17 évesen Párizsba ment, ahol egészen 1915-ig a Conservatoire de Paris (a Párizsi Konzervatórium) növendéke volt. Gustave Leroux tanította összhangzattanra, André Gedalge ellenpontra, Charles-Marie Widor zeneszerzésre és Paul Dukas a hangszerelésre. Magántanulóként Vincent d'Indynél is képezte magát.

Ezek az évek számos zenei és irodalmi kapcsolatot hoztak a számára: barátságot kötött Georges Auric és Arthur Honegger zeneszerzőkkel és Léo Latil költővel, aki elesett az I. világháborúban. 1912-ben ismerkedett meg Francis Jammes és Paul Claudel költőkkel, akiknek a szövegeire zenét is komponált. André Gide-del való ismeretsége szintén jelentős hatást gyakorolt rá.

Egészsége korán megromlott, rheumatoid arthritisben szenvedett. (1948-ban kerekesszékbe kényszerült.) Élete megváltozott, színpadi zenéket komponált, egyebek közt Aiszkhülosz trilógiájához, az Oreszteiá-hoz, Claudel fordításában.[3]

E művében is mesterien alkalmazta a politonalitást[4], és ez lett zenéjének legfőbb jellegzetessége. A két művész közötti barátság szoros együttműködéssé fejlődött: amikor Claudelt Rio de Janeiroban Brazília francia nagykövetévé nevezték ki, felkérte Milhaud-t, hogy legyen a titkára, és ezt a komponista elfogadta. Lelkesedett a dél-amerikai zene iránt, szívesen hallgatta a népzenét, a zongorista-zeneszerző Ernesto Nazareth és más akkori, népszerű brazil szerzők kompozícióit és a karneválok zenéjét, ami nyomot hagyott a L'Homme et son désir (1918-1921) és a Le Bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn, 1919-1920) című balettjeiben és a Saudades do Brasil (1920-1921) című táncjátékában. A Le Bœuf sur le toit visszatérő dallama is egy karneválon hallott melódia, melynek portugál címe: O Boi no Telhado[5].

Jean Cocteau 1923-ban

Visszatérve Párizsba Henri Collet zeneszerző, zenekritikus őt is belefoglalta a Les Six (Hatok) csoportba, melynek tagjai voltak még: Georges Auric, Louis Durey, Arthur Honegger, Francis Poulenc és Germaine Tailleferre. A társaság mentora a rendkívül sokoldalú művész, Jean Cocteau volt. 1921-ben Milhaud is részt vett Cocteau Les mariés de la Tour Eiffel (Az Eiffel-torony jegyespárja) című balettjéhez kapcsolódó közös zeneszerzői munkában. Ezen túl, Milhaud ismertté vált korai, dél-amerikai hatásokkal átszőtt kompozíciói folytán is a párizsi közönség előtt.

Karmesterként, zenekritikusként, sőt konferansziéként is tevékenykedett. Sokat utazott, többek közt Londonba (1920-tól) illetve az Egyesült Államokba (1922-től), ahol felfedezte a dzsesszritmusokat, és ez erőteljes hatással volt balettzenéjének – La Création du monde (A világ teremtése), (1923) – karakterére is[6].

Folytatta az operák írását is, barátainak librettóira. Így jött létre a Le Pauvre Matelot 1926-ban Cocteau szövegére, és a Christophe Colomb 1930-ban Claudel szövegkönyvére. Mivel érdekelte a mozi is, filmzenéket is írt. Mindazonáltal, kompozíciói vegyes fogadtatásban részesültek, Maximilien című operája viszont meghozta számára a sikert 1932-ben, az Opéra Garnier-ben. Magánélete is kiteljesedett, amikor feleségül vette unokahúgát, Madeleine Milhaud színésznőt. Egy közös gyermekük született, Daniel, 1930-ban, aki festő és szobrász lett.

A Mills College Oaklandben, ahol Darius Milhaud tanított a második világháború alatt.

Termékeny komponista maradt egészen a II. világháború kitöréséig, amikor is el kellett hagynia Franciaországot, hiszen egyszerre két listára is felkerült: mint zsidó és mint a „degenerált művészet” követője. 1940-ben az Egyesült Államokba távozott, ahol Pierre Monteux, a jeles karmester segítségével Kaliforniában állást kapott az oaklandi Mills College-ben, mint a zeneszerzés tanára. Itt olyan híres tanítványai voltak, mint a dzsesszzongorista Dave Brubeck, a varieté komponista Burt Bacharach[7], illetve az amerikai minimalizmus alapítói Steve Reich és Philip Glass. Milhaud ezt tanácsolta Bacharachnak: „Soha ne félj olyan zenét írni, amit az emberek megjegyeznek és fütyülni fognak. Soha ne érezd, hogy legyőzött egy dallam.”[8].

Dave Brubeck 1954-ben

Dave Brubeck 2010 februárjában, a Jazzwax-nak[9] adott interjújában elmondta, hogy kifejezetten Milhaud-nál akart tanulni, mivel „Milhaud egy elképesztően tehetséges klasszikus zeneszerző és tanár volt, aki szerette a dzsesszt és beleszőtte a muzsikájába. A bátyám, Howard a tanársegéde volt, és minden kurzusán részt vett.[10] Brubeck az első fiának a Darius nevet adta.

Az oaklandi időszakban írta Bolivar című operáját (1943) és sokat dolgozott együtt Henri Temianka hegedűművésszel és a Paganini Quartet-tel. 1949-ben egy különleges hangversenyen a Budapest Vonósnégyes előadta 14. vonósnégyesét, majd a Paganini Quartet a 15.-et. Ezt követően a két kvartett együtt adta elő mindkét művet, oktettként[11]. A következő évben ugyanezeket a darabokat adta elő az Aspen Music Festival-on a Paganini és a Juilliard vonósnégyes[12].

A háború után, 1947-ben visszatért hazájába, ahol zeneszerzés professzori állást ajánlottak fel neki a Párizsi Konzervatóriumban. Felváltva töltötte be a tanári állását Franciaországban és az Egyesült Államokban, mivel Oaklandben is oktatott egészen 1971-ig, akárcsak Coloradoban, az aspeni nyári egyetemen, és más amerikai intézményekben. Egyre törékenyebbé váló egészsége ellenére (ugyanis a betegsége miatt mind többet szenvedett), Milhaud fáradhatatlan utazó maradt, bár kreatív aktivitása már nem volt a régi.

Karrierjének megkoronázása volt 1971-ben a francia Académie des Beaux-Arts (Szépművészeti Akadémia) tagjává való választása. 81 évesen, Genfben halt meg, 1974. június 22-én. Kívánságának megfelelően Aix-en-Provence-ban temették el, sírján szerény, négyszögletű zsidó kőtömb áll. Felesége, Madeleine, több mint harminc évvel túlélte őt, életének 106. évében hunyt el, 2008. január 17-én, és férje mellett alussza örök álmát.

Zenei munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Darius Milhaud minden elképzelhető zenei műfaj iránt érdeklődött: operák, kamaramuzsika, szimfonikus zene, versenyművek, balettek, szólóhangszeres és vokális művek mind szerepeltek a kompozíciói sorában. Életművével, amely 443 opust számlál, nemcsak a 20. század, hanem az egész zenetörténet egyik legtermékenyebb zeneszerzője volt. Stílusa, amely ötvözi a líraiságot a vidámsággal, sokat merít a népzenéből és a dzsesszből: ez leginkább a szinkópált ritmusaiban érhető tetten. A komponálás minden eszközét kiaknázta, az ellenpontozó zárlatok, a poliritmia és a politonalitás teszi a zenéjét oly gazdaggá és oly egyénivé.

A Hatok tagjaként ugyanúgy tréfát űzött az újságírókkal, mint ahogy a zenével is. Ez a pszeudo-iskola hozta össze a különböző stílusú muzsikusokat. Cocteau és Satie mentorálásával ez a csoport a zászlóvivője lett a zenei könnyedséghez, egyszerűséghez, vagy akár komikumhoz való visszatérésnek. (Ami persze olykor nem esett messze a cirkusztól.) Georges Maurice így magyarázta esztétikai választásukat: „A wagneriánus összeomlás közepette nőttünk fel, és Debussy romjain kezdtünk komponálni. Debussyt utánozni manapság olyan számomra, mint a dögevés legrosszabb formája.” (revue le Coq et l’Arlequin)

Általánosságban szólva: az elutasításnak ez a háború utáni időszaka a művészetekben és az irodalomban kétségtelenül addig soha nem tapasztalt, hihetetlenül „kimódolt” és/vagy túlzásba vitt stílusokat teremtett. Ezekben az Őrült évek-ben (Années folles, Roaring Twenties) az egyszerűség – amely gyakran közel állt a populárishoz vagy a kabaréhoz – könnyen teret hódított, párhuzamosan a szürrealizmus megjelenésével. Milhaud 1920-ban komponált Le Bœuf sur le toit (Ökör a háztetőn) című darabja, amelyet egyébként a Grimm fivérekkel állított színpadra, ennek a megtestesülése.

Főbb művei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Műveinek részletes jegyzéke az angol Wikipédián

Operák

16 operát írt, köztük egy három mini-operából álló trilógiát (nagyjából 15 percesek):

  • L'Enlèvement d'Europe (1927)
  • L'Abandon d'Ariane (1927)
  • La Délivrance de Thésée (1927)

Két rövid opera (kb. 30 percesek):

  • Les Malheurs d'Orphée (1924-1925)
  • Le Pauvre Matelot (1926)

További operák:

  • La Brebis égarée (1910-1914)
  • L'Orestie trilógia (1913-1922)
    • Agamemnon (1913)
    • Les Choéphores (1915-1916)
    • Les Euménides (1917-1922)
  • Esther de Carpentras (1925-1927)
  • Christophe Colomb (1928)
  • Maximilien (1930-1931)
  • Médée (1938)
  • Bolivar (1943)
  • David (1952-1953)
  • Fiesta (1958)
  • Saint Louis Roi de France (1970)
  • La Mère Coupable (1964-1965)
Színpadi zenék
  • Le Faiseur Simone Jollivet darabja Honoré de Balzac regénye nyomán. op. 145 kompozíció fuvolára, klarinétra, szaxofonra és ütőhangszerekre, (1940)
  • Le Livre de Christophe Colomb, Paul Claudel kétfelvonásos színműve (két zenei változat 1930-ban, majd 1953-ban)
Balettek

Összesen 14 balett, köztük:

  • L'Homme et son désir
  • Le Bœuf sur le toit op. 58 (1919)
  • La Création du monde op. 81 (1923)
Zenekari művek

Milhaud 1939 és 1960 között 12 szimfóniát írt, de táncszviteket és számos versenyművet is komponált (zongorára, hegedűre, brácsára, csellóra, stb.)

  • Saudades do Brasil, táncszvit op. 67
  • Suite provençale op. 152b (1936)
  • Scaramouche szvit két zongorára, op 165/b, (az op. 165 mű átirata, amely alt szaxofonra vagy klarinétra és zenekarra készült)[13].
  • 12 szimfónia
    • Symphonie nº 1 op. 210 (1939)
    • Symphonie nº 2 op. 247 (1944)
    • Symphonie nº 3 « Te Deum » op. 271 (1946)
    • Symphonie nº 4 op. 281 (1947), az 1848-as francia forradalom 100. évfordulójára
    • Symphonie nº 5 op. 322 (1953)
    • Symphonie nº 6 op. 343 (1955)
    • Symphonie nº 7 op. 344 (1955)
    • Symphonie nº 8 « Rhôdanienne » op. 362 (1957)
    • Symphonie nº 9 op. 380 (1959)
    • Symphonie nº 10 op. 382 (1960)
    • Symphonie nº 11 op. 384 (1960)
    • Symphonie nº 12 « La Rurale » op. 390 (1961)

Versenyművek:

  • 2 csellóverseny
  • 3 hegedűverseny
  • 3 brácsaverseny
  • 5 zongoraverseny, valamint több, egy vagy két zongorára és zenekarra írt koncertáló darab
  • 1 klarinétverseny (1941)
  • 1 hárfaverseny
  • 1 oboaverseny (1957)
  • 1 kettős verseny fuvolára és hegedűre (1937)
  • Les quatre saisons (A négy évszak), 4 concertino különböző hangszerekre
  • Suite française (tételek: Normandie, Bretagne, Ile de France, Alsace-Lorraine, Provence) op. 248 (1944)
  • Concerto pour marimba et vibraphone (Concerto marimbára és vibrafonra op. 278
Kamaraművek

Milhaud a kamaraművek komponálásában is igen termékeny volt: nem kevesebb mint 18 vonósnégyest, kvintetteket, fúvóshangszerekre írt szviteket, szonátákat, duókat és még számos egyéb művet szerzett.

  • 18 vonósnégyes (1912-1950)
  • Suite d`apres Corette op. 161b oboára, klarinétra és fagottra (1937)
  • La Cheminée du roi René, fuvolára, oboára, klarinétra, kürtre és fagottra op. 205 (1939)
  • Pastorale op. 147 oboára, klarinétra és fagottra (1935)
  • Two Sketches, fúvósötösre op. 227b (1941)
  • Divertissement en trois parties, fúvósötösre op. 299b (1958)
  • Suite "Le voyageur sans bagage", klarinétra, hegedűre és zongorára
Vokális művek

Milhaud jelentősen gazdagította a vokális repertoárt is, mind szóló hangra, mind kórusra írt műveivel. A szövegek igen széles körből származnak, egyebek közt olyan íróktól, mint André Gide, de XXIII. János pápaPacem in Terris” című, 1963-as enciklikáját is megzenésítette. Igazán a vokális művek azok, amelyekben a vallás fontos szerepet kapott Milhaud művészetében. És e műveiben éled újjá saját vallása, a júdaizmus. Legutolsó műve, amelyet halála évében komponált, egy kantáta (Ani Maamin), amely a tizenöt éves korában Auschwitzba deportált Elie Wiesel szövegén alapul.

  • Chants populaires hébraïques
  • Catalogue de fleurs
  • Le Retour de l'enfant prodigue
  • Service sacré du matin du Sabbat
  • Ani Maamin, Elie Wiesel szövegére
  • À propos de bottes
  • Un petit peu d'exercice
  • Un petit peu de musique
  • Les Soirées de Pétrograde, 1919
  • Trois poèmes de Jean Cocteau, 1920
Zongoraművek
  • Saudades do Brasil op. 67 (1920)
  • Scaramouche, suite pour deux pianos op. 165b (1937)
  • Le Candélabre à sept branches op. 315 (1954)
  • Paris op. 284 (1948)
  • Carnaval à la Nouvelle-Orléans op. 275 (1947)
  • Sonate nº 2 op. 293 (1949)
Orgonaművek

Darius Milhaud nem játszott ugyan orgonán, de a hangszer maga nagyon érdekelte, és nem csupán a többszörös hangfekvések, hanem a hangszínek és a hangzás változatossága miatt is.

  • Sonate op. 112 (1931)
  • Pastorale op. 229 (1941)
  • Neuf préludes pour orgue op. 231b (1942)
  • Petite suite op. 348 (Daniel fiának esküvőjére, 1955)
Filmzenék (válogatás)
  • The Beloved Vagabond (Edward José)
  • Le Roi de Camargue (André Hugon)
  • L'Inhumaine (Marcel L'Herbier; az eredeti partitúra elveszett)
  • La P'tite Lili (Alberto Cavalcanti, rövidfilm)
  • Madame Bovary (Jean Renoir)
  • Hallo Everybody (Hans Richter, rövid dokumentumfilm)
  • Terre sans pain (Las Hurdes) (Luis Buñuel) (dokumentumfilm)
  • Tartarin de Tarascon (Raymond Bernard)
  • L'Hippocampe (Jean Painlevé) (rövidfilm)
  • Le Vagabond bien aimé (The Beloved Vagabond) (Curtis Bernhardt)
  • La Citadelle du silence (Marcel L'Herbier)
  • La Tragédie impériale (Marcel L'Herbier)
  • Mollenard (Robert Siodmak)
  • Les Otages (Raymond Bernard)
  • The Islanders (Maurice Harvey) (rövid dokumentumfilm)
  • Cavalcade d'amour (Raymond Bernard , három epizódból álló film, Roger Désormière és Arthur Honegger zeneszerzői közreműködésével. Milhaud az 1430-ban játszódó epizódhoz írta a zenét.)
  • Espoir, sierra de Teruel (André Malraux)
  • The Private Affairs of Bel Ami (Albert Lewin)
  • La vie commence demain (Nicole Védrès, dokumentumfilm)
  • Gauguin (Alain Resnais, rövidfilm)
  • Rentrée des classes (Jacques Rozier, rövidfilm)

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Párizsban utcát neveztek el róla, Kremlin-Bicêtre-ben pedig egy iskolát
  • 1972-ben az ő nevét vette fel a zenei konzervatórium Aix-en-Provence-ban
  • Szintén az ő nevét viseli Marseille egyik főiskolája

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Darius Milhaud című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Darius Milhaud című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Francine Bloch, Hommage public à Darius Milhaud, (Paris, Sorbonne, 17 octobre 1974), Bulletin de la Phonothèque Nationale, n° spécial hors-série 1974
  • Francine Bloch, Phonographie de Darius Milhaud, Paris, Bibliothèque Nationale, 1992
  • Michel Faure, « Milhaud, compositeur de géorgiques », in Du néoclassicisme dans la France du premier XXe siècle, Klincksieck, 1997, (ISBN 2-252-03005-4)
  • Pierre Cortot, Darius Milhaud et les poètes, Paris, École des hautes études en sciences sociales (EHESS), Thèse, 2003, diffusion ANRT[14]
  • Darius Milhaud et sa musique, de la Provence au monde
  • Darius Milhaud et sa musique, Cécile Clairval-Milhaud dokumentumfilmje, Franciaország, 2010, 60'

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Sok életrajzírója azt állítja, hogy Aix-en-Provence-ban született, de a marseille-i polgármesteri hivatal 1892. szeptember 6-án kelt, 514. számú bejegyzése arról tanúskodik, hogy Marseille-ben született » tegnapelőtt délután 2 órakor, a Place Saint-Ferréol 3. alatt, a 39 éves Gad Gabriel Milhaud banktisztviselő és a 24 éves, foglalkozás nélküli Sophie Allatini házaspár, aix-i (Bouches-du-Rhône) lakosok gyermekeként « Az egyik tanú neve és a lakcíme (Emile Allatini, lakik: Place Saint-Ferréol 3.) arra enged következtetni, hogy a leendő anya a szülés idejére visszatért a családjához.
  2. A származásához kapcsolódó további adalékok találhatók itt
  3. A trilógia részei: Agamemnón, Áldozatvivők (Khoéphoroi), Eumeniszek
  4. Ennek egy példáját láthatjuk az angol Wikipédián itt
  5. Le Bœuf sur le toit a YouTube-on. (Hozzáférés: 2013. december 19.)
  6. Jean Jamin et Patrick Williams, Une anthropologie du jazz, Paris, CNRS Éditions, 2010, chap. VII : « L'Afrique en tête. Le Jazz et La Création du Monde », p. 287-332.
  7. Mihai Cucos, "A Few Points about Burt Bacharach …", Perspectives of New Music 43, no. 1 (Winter 2005): 198–211. Citation on 200.
  8. Mihai Cucos, "A Few Points about Burt Bacharach …", Perspectives of New Music 43, no. 1 (Winter 2005): 198–211. Citation on 205.
  9. Egy igen magas színvonalú amerikai dzsessz-blog, amelyet Marc Myers szerkeszt, és 2012-ben elnyerte a Blog of the Year címet is.
  10. http://www.jazzwax.com/2010/02/interview-dave-brubeck-part-2.html
  11. Mills College program of August 10, 1949, in Archives of Henri Temianka Estate
  12. Aspen Institute program of July 26, 1950, in Archives of Henri Temianka Estate
  13. A Scaramouche szvit rövid elemzése, videókkal (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2014. január 6.)
  14. http://pierre.cortot.free.fr/these_cortot_pierre_2003.pdf

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Darius Milhaud témájú médiaállományokat.