A–1 Skyraider

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A–1 Skyraider
U.S. Navy A–1H Skyraider az Attack Squadron VA-152-ből Vietnám felett 1966-ban
U.S. Navy A–1H Skyraider az Attack Squadron VA-152-ből Vietnám felett 1966-ban

Funkciócsatarepülőgép
GyártóDouglas
TervezőEdward Heinemann
Sorozatgyártás1945–1957
Gyártási darabszám3180
Fő üzemeltetőkAz Amerikai Egyesült Államok Légiereje Az Amerikai Egyesült Államok Légiereje,
Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete

Személyzet1 fő
Első felszállás1945. március 18.
Szolgálatba állítás1946
Szolgálatból kivonva1970-es évek
A Wikimédia Commons tartalmaz A–1 Skyraider témájú médiaállományokat.

A Douglas A–1 (korábban AD) Skyraider amerikai együléses csatarepülőgép, melyet az 1940-es évektől az 1970-es évek elejéig használtak. Dugattyús motoros, légcsavaros repülőgép volt a sugárhajtóműves repülőgépek korában, így már elavultnak számított a harcmezőn, beceneve a Spad volt, egy első világháborús francia vadászgép után. A Skyraidernek rendkívül hosszú és sikeres karrierje volt, belőle merítették az inspirációt egy egyenesszárnyú, lassú, sugárhajtóműves csatarepülőgéphez, az A–10 Thunderbolt II-höz.

Üzemeltetői között volt a United States Navy (USN), a U.S. Marine Corps (USMC) és a United States Air Force (USAF), illetve szolgált még a British Royal Navy, a Francia Légierő, a Vietnámi Légierő (VNAF) és más légierők kötelékében.

Történet[szerkesztés]

Douglas XBT2D–1 Skyraider prototípus.

A U.S. Navy AD „Able Dog” („Ügyes kutya”) nevű repülőgépei már túl későn készültek el ahhoz, hogy részt vegyenek a második világháború csatáiban, de később fontos szolgálatot tettek az Egyesült Nemzetek égisze alatt lezajló koreai háborúban. A típus megkülönböztetett fontossággal bírt az Egyesült Államok délkelet-ázsiai előretörésében, és a U.S. Navy-n kívül még bevetette a U.S. Air Force és a dél-vietnámi légierő is. A vietnámi háború alatt Skyraiderek védték azokat a helikoptereket, amelyek a lelőtt személyzetet mentették ki a frontvonalak mögül.

1965. június 20-án két, a USS Midway hordozóról felszállt U.S. Navy Skyraider lőtt le egy észak-vietnámi MiG–17-est, és ez egyike azon ritka eseteknek, amikor dugattyús motoros gépek értek el légigyőzelmet sugárhajtású vadászgép ellen. A U.S. Navy ugyan 1968-tól nem üzemeltette a típust, de a U.S. Air Force az 1970-es években még mindig hadrendjében tartotta „Spadjait”. A Skyraiderek harci körülmények közé kerültek Franciaország algériai gyarmatán, és valószínűleg a csádi fegyveres erők is használták.

Sok feladatra bevethető, tekintélyes harci gép volt, alkalmas akár tízórás repülésre is nagy fegyverterheléssel, amit a szárny és a törzs alatti 15 megerősített pontra lehetett felfüggeszteni. Éppen sokoldalúsága és terhelhetősége miatt a Skyraidereknek harcászati nukleáris bombázó, tengeralattjáró felderítő, korai figyelmeztető/megfigyelő, elektronikus figyelő/zavaró, éjszakai alacsonytámadó és célzsákvontató változata egyaránt volt.

A híres amerikai tervező, Ed Heinemann álmodta meg, és a prototípusa XBT2D-1 jelzéssel 1945. március 18-án repült először. Az első sorozatgépeket az AD–1-estől az AD–4-esig terjedő típusjelzéssel gyártották különböző felszereltséggel. Ezek együléses változatok voltak, de az AD–5-ösök két egymás melletti üléssel készültek tengeralattjáró-vadászatra és tengeri célpontok megsemmisítésére. Több olyan kiegészítő készlet is született, amely lehetővé tette, hogy az AD–5-ösöket (1962 óta A–1E lett jelzésük) szállító-, fotófelderítő, célzsákvontató vagy alacsonytámadó gépként lehessen alkalmazni. Az AD–5N (későbbi jelzésük A–1G) éjszakai alacsonytámadó verzió volt, de a legtöbbet az AD–6-os sorozatból (A–1H) gyártották, amelyet precíziós alacsonybombázó gépnek alakítottak ki. Az utolsó sorozatmodell az AD–7-es (A–1J) lett nagyobb teljesítményű R-3350-26WB motorral és megerősített sárkányszerkezettel. Mintegy ötven háromüléses korai figyelmeztető és megfigyelő gépet a Royal Navy vett át Skyraider AEW.Mk.1-es jelzéssel (ezek azonosak voltak a U.S. Navy AD–4W gépeivel) 1951-től. A brit gépeket az 1960-as évek elején selejtezték. A Skyraiderek gyártását 1957-ben fejezték be. Az utolsó katonai használatban lévő Skyraider Csádban szolgált, egészen az 1980-as évek elejéig.

Üzemeltetés[szerkesztés]

Koreai háború[szerkesztés]

A U.S. Navy igáslova a koreai háborúban: az Able Dog.

Mivel a Skyraiderek sorozatgyártását túl későn kezdték ahhoz, hogy részt vegyenek a második világháborúban, a U.S. Navy légierejének és a U.S. Marine Corps csapásmérő gépeinek gerincét alkották a koreai háborúban. Az első AD gépek 1950. július 3-án indultak harcba a USS Valley Forge anyahajóról VA–55-ösök társaságában. Terhelhetősége és tízórás repülési ideje messze felülmúlta az akkor szolgálatban lévő sugárhajtású repülőket. 1951. május 2-án Skyraiderek hajtották végre a háború egyetlen torpedótámadását - sikeresen eltalálták a kommunisták Hwacheon nevű gátját. 1953. június 16-án egy USMC AD–4, melyet George H. Linnemeier őrnagy és Vernon S. Kramer törzszászlós vezetett, lelőtt egy szovjet-építésű Polikarpov Po–2 biplánt, mely a háború egyetlen dokumentált Skyraider légigyőzelme volt. AD–3N és AD–4N repülők végrehajtottak bombatámadásokat, éjszakai támadó küldetéseket, radarral felszerelt AD-k pedig radarzavaró küldetéseket hajtottak végre anyahajókról és légibázisokról indulva. A koreai háború alatt az A–1 Skyraidereket csak a U.S. Navy és a U.S. Marine Corps repülte, általános festésük pedig sötét tengerészkék volt. 101 Navy és Marine AD Skyraider veszett oda a háborúban harci cselekmények közben, 72 gépet üzemeltetési hibák miatt vesztettek el, így összesen 128 Skyraider került veszteséglistára a koreai háború alatt.

Kommunista Kína[szerkesztés]

1954. július 26-án a USS Philipine Sea és USS Hornet anyahajókról indított két Douglas Skyraider sikeresen lelőtt két PLAAF La–7 gépet a Hainan sziget partjainál, miközben a három nappal korábban lelőtt Cathay Pacific Skymaster utasszállítógép túlélői után kutattak. Az utasszállítót ugyancsak egy La–7 lőtte le.

Vietnám[szerkesztés]

Egy VA-176 A–1J hadianyaggal feltöltve, küldetésre készen Vietnámban, 1966.
Egy 1st SOS A–1E egy BLU-72/B bombát szállít, 1968.
Egy 602nd SOS A–1H 1970 júniusában.
A–1E Skyraiderek formációban repülnek a céljuk felé Dél-Vietnám felett, 1965. június 25.

Mikor Amerika belépett a vietnámi konfliktusba, az A–1 Skyraider még mindig szolgálatban volt több anyahajón, habár felváltását már tervezték az A–6A Intruderrel. Az 1964. augusztus 5-én indított Pierce hadművelet során a USS Constellation és USS Ticonderoga hadihajókról indított Skyraiderek részt vettek a U.S. Navy első csapásaiban Észak-Vietnám ellen. A hadművelet válaszcsapás volt a tonkini incidensre, melynek során üzemanyaglerakatokat támadtak Vinh-nél, itt a Ticonderoga hajóról indított egyik Skyraider légvédelmi tűz során megsérült, egy másikat, a Constellation anyahajóról pedig lelőttek, a pilóta meghalt. A háború alatt a Skyraiderek lelőttek két MiG–17 sugárhajtású repülőt: egyet 1965. június 20-án, a győzelmet Clinton B. Johnson százados és Charles W. Hartman III főhadnagy vívta ki; egy másik gépet 1966. október 9-én William T. Patton főhadnagy lőtte le. Másrészről 1966. február 1-jén az első bevetését repülő Dieter Dengler főhadnagy A–1H gépe találatot kapott, majd Laosznál lezuhant.

A Navy mellett a Skyraidereket a dél-vietnámi légierő is rendszeresítette. Rajtuk kívül a U.S. Air Force is használta a típust, méghozzá a típus egyik leghíresebb feladatkörére: a mentőhelikpoterek kísérésére. 1966. március 10-én Bernard F. Fisher őrnagy küldetésre ment A–1E Skyraiderével, majd megkapta a becsület érdemérmet Myers „Jump” őrnagy megmentéséért. 1968. szeptember 1-jén William A. Jones III ezredes, aki ugyancsak egy A–1H repülőt vezetett, kiérdemelte a becsület érdemérmet. Ezen a küldetésen, repülőgépe megrongálódása és súlyos égési sérülései ellenére visszatért támaszpontjára majd jelentést tett egy lezuhant amerikai pilóta pozíciójáról.

VA-115 A–1H feltöltve, küldetésre készen Vietnámban

1972. novembere után az összes Délkelet-Ázsiában szolgáló amerikai A–1 Skyraidert átadták a dél-vietnámi légierőnek, korábbi feladatkörüket pedig a szubszónikus A–7 Corsair II gépek vették át. Az USAF 201, a Navy 65 Skyraidert vesztett Délkelet-Ázsiában. A 266 elvesztett A–1 repülőgépből ötöt föld-levegő rakétákkal lőttek le, három levegő-levegő harcban veszett oda; kettőt észak-vietnámi MiG–17 vadászgépek lőttek le. Az első A–1 Skyradiert 1966. április 29-én lőtték le, a másodikat 1967. április 19-én. A harmadik A–1 Skyradiert egy kínai MiG–19 (J–6) lőtte le 1968. február 14-én. Joseph P. Dunn főhadnagy (USN) túl közel repült a Kommunista Kína által birtokolt Hainan szigethez, majd elfogták. Dunn főhadnagy A–1 Skyraidere volt a U.S. Navy utolsó elveszített gépe a háborúban. Röviddel ezután az A–1 Skyraider tengerészeti repülőszázadait A–6 Intruder, A–7 Corsair II vagy A–4 Skyhawkokkal váltották fel.

A koreai háborúval ellentétben, melyet egy évtizeddel korábban vívtak, a U.S. Air Force Vietnámban első ízben alkalmazta a tengerészeti A–1 Skyraidert. Ahogyan a vietnámi háború előrehaladt, a USAF A–1 gépei kamuflázs festéts kaptak, míg a USN gépei szürke/fehér színűek voltak.

Dél-vietnámi Légierő[szerkesztés]

A VNAF 516. Vadászszázadának A–1H Skyraiderét napalmmal töltik fel, 1967.

Az A–1 Skyraider volt a közvetlen légitámogató repülőgépe a Dél-vietnámi Légierőnek (VNAF) a vietnámi háború folyamán. A USN 1960 szeptemberében kezdte átadni Skyraiderei egy részét a VNAF-nek, leváltva ezzel a VNAF régi Grumman F8F Bearcat gépeit. 1962-re a VNAF állományában 22 gépvolt, 1968-ra további 131 gépet kaptak. Kezdetben a Navy pilótáit és személyzetét bízták meg a dél-vietnámi pilóták kiképzésével, de idővel a feladatot folyamatosan az USAF-ra bízták.

A kezdeti újoncokat a VNAF Bearcat pilótái közül választották ki, akik már rendelkeztek 800-1200 órányi repülési tapasztalattal. Őket a Texas állambeli Corpus Christi-ben képezték ki, majd további kiképzésre küldét őket LeMoore-ba, Kaliforniába.

A háború során a VNAF összesen 308 Skyraidert kapott, és hat A–1 századot üzemeltetett 1965 végéig. Számuk 1968-tól 1972-ig csökkent, mikoris az Egyesült Államok elkezdte a dél-vietnámiak felfegyverzését sokkal modernebb közvetlen légitámogató repülőgépekkel, úgymint az A–37 és az F–5, így 1968 kezdetén már csak három repülőszázad rendelkezett A–1 Skyraiderekkel.

Mikor az Egyesült Államok kilépett a háborúból, a megmaradt Skyraidereit átadta a dél-vietnámiaknak, majd 1973-ra az összes Skyraiderül a VNAF-hez került. Az amerikaiakkal ellentétben, akik csak alapjában csak 12 hónapra korlátozták a pilóták harci bevetését, a dél-vietnámiak Skyraider pilótái több ezer órát harcoltak az A–1 repülővel, így a VNAF idősebb pilótái rendkívüli szakképzettséget szereztek a repülőgép használatában.

A Királyi Haditengerészet használatában[szerkesztés]

778 NAS Skyraider AEW.1s.

A Royal Navy 50 AD–4W korai figyelmeztető repülőgépet kapott 1951-ben a Katonai Segítségnyújtási Program keretében. Az összes Skyraider AEW.1 repülőt a 849 Naval Air Squadron üzemeltette. Egy repülő részt vett az 1956-os Szuezi válságban a HMS Bulwark repülőgéphordozó fedélzetén. A 778 Naval Air Squadron volt a felelős a Skyraider személyzetek kiképzésében a Royal Navy Air Station Culdrose-nál. 1960-ban a Fairey Gannet AEW.3 váltotta a Skyraidereket, amely a Douglas repülők APS–20 radarját használta. Az utolsó brit Skyraidereket 1962-ben vonták ki a szolgálatból. Az 1960-as években a Skyraiderek APS–20 radarjait a Royal Air Force Avro Shackleton AEW.20 gépeibe telepítették, melyeket 1991-ben vontak ki a szolgálatból.

Svéd üzemeltetés[szerkesztés]

Svédország 12 Skyraidert kapott a britektől. Minden katonai felszerelést eltávolítottak a gépekből, majd célzsákvontatónak alkalmazták a gépeket az 1970-es évek elejéig.

Francia üzemeltetés[szerkesztés]

A francia légierő vásárolt 20 darab AD–4, 88 AD–4N és 5 AD–4NA gépet a USN-től, a korábbi háromüléses gépeket együlésesre módosították, eltávolították a radarfelszerelést és a két operátor állomást a géptörzsből. Az AD–4N/NA gépeket 1956-ban kapták, hogy leváltsák a régi P–47 Thunderboltokat Algériában. A Skyraidereket először 1956-ban rendelték meg, majd az első példányokat 1958. február 6-án kapta meg a francia légierő. A repülőket az algériai háború végéig használták. A gépeket a 20e Escadre de Chasse és a 21e Escadre de Chasse üzemeltette, mint közvetlen légitámogató gépet rakétákkal, bombákkal és napalmmal felszerelve.

A Skyraidereknek rövid karrierjük volt Algériában. Ennek ellenére a legsikeresebb gépek voltak, melyeket a franciák használtak. A Skyraider korlátozott használatban maradt Franciaországban az 1970-es évekig. A csádi polgárháborúban sokat használták a típust, először az Armée de l'Air, majd később egy névlegesen független helyi légierő, amely személyzetét francia zsoldosok képezték. A gépet francia zászló alatt üzemeltették Dzsibutiban és a Madagaszkár szigeten. Mikor Franciaország felhagyott a gépek üzemeltetésével, a megmaradt példányokat átadta Gabonnak, Csádnak, Kambodzsának és a Közép-afrikai Köztársaságnak.

Változatok[szerkesztés]

A XBT2D-1, 1945.
Egy VC-35 AD–1Q az 1940-es évek végén.
VC-33 AD–3Q, AD–4N, és AD–5N, 1955.
AD–4W AEW repülőgép landol az USS Leyte fedélzetén.
Egy VMA-331 AD–5 repülés közben.
EA–1F (AD–5Q) ECM repülőgép, BuNo 135010, a CVW-9-ből, 1966.
Egy VAW-11 AD–5W a USS Kearsarge fedélzetén, 1958.
AD6 repülőgépek a U.S. Navy Attack Squadron 42-ből.
  • XBT2D–1 - Együléses zuhanóbombázó, torpedóbombázó prototípus a U.S. Navy részére.
  • XBT2D–1N - Háromüléses éjszakai alacsonytámadó prototípus, mindössze három darab készült.
  • XBT2D–1P - Fotófelderítő prototípus, mindössze egy darab készült.
  • XBT2D–1Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró prototípus, mindössze egy darab készült.
  • BT2D–2 (XAD–2) - Fejlesztett csatarepülőgép, mindössze egy prototípus készült.
  • AD–1 - Az első sorozatgyártott modell, 242 darab készült.
  • AD–1Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró változata az AD–1 gépnek, 35 darab készült.
  • AD–1U - AD–1 radarzavaró és célzsákvontató változat, fegyverzet és vízbefecskendező felszerelés nélkül.
  • XAD–1W - Háromüléses korai figyelmeztető/megfigyelő prototípus. AD–3W prototípus, mindössze egy darab készült.
  • AD–2 - Továbbfejlesztett modell, 2700 lóerős (2000 kW) teljesítményű Wright R-3350-26W motorral, 156 darab készült.
  • AD–2D - Nemhivatalos jelölése az AD–2 gépeknek, melyeket távirányítású repülőgépekként használtak, hogy radioaktív anyagokat gyűjtsenek velük a levegőből nukleáris robbantások után.
  • AD–2Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró változata az AD–2-nek, 21 darab készült.
  • AD–2QU - AD–2 radarzavaró és célzsákvontató felszereléssel, fegyverzet és vízbefecskendező felszerelés nélkül, mindössze egy gép készült.
  • XAD–2 - Hasonló a XBT2D–1 típushoz, kivéve a motort, megnövelt üzemanyagkapacitással.
  • AD–3 - Légcsavaros gázturbinával tervezett változat, kezdeti jelölése az A2D Skyshark volt.
  • AD–3 - Megerősített géptörzs, továbbfejlesztett futómű, 125 darab készült.
  • AD–3S - Tengeralattjáró-elhárító modell, mindössze két darab prototípus készült.
  • AD–3N - Háromüléses éjszakai támadó változat, 15 darab készült.
  • AD–3Q - Elektronikus figyelő/zavaró változat, a felszerelést áthelyezték a személyzet kényelmének érdekében, 23 darab készült.
  • AD–3QU - Célzsákvontató repülőgép, de a legtöbbet AD–3Q-ként szállítottak le.
  • AD–3W - Korai figyelmeztető/megfigyelő változat, 31 darab készült.
  • XAD–3E - AD–3W módosítás ASW-re Aeroproducts propellorral.
  • AD–4 - Megerősített futómű, továbbfejlesztett radar, G-2 iránytű, 4×20 mm-es gépágyú és 14 Aero rakétaindító, 23 kilogrammnyi bombateher, 372 darab készült.
  • AD–4B - Nukleáris fegyverek hordozására tervezett speciális változat, 4×20 mm-es gépágyúval felszerelve. 165 darab és 28 konverzió készült.
  • AD–4L - Koreai téli hadműveletekhez felszerelt változat, 63 konverzió készült.
  • AD–4N - Háromüléses éjszakai alacsonytámadó változat, 307 darab készült.
  • AD–4NA - 100 darab AD–4N jelölése, melyekről eltávolították az éjszakai harchoz szükséges felszerelést, de kapott helyette 4 darab 20 mm-es gépágyút, Koreában vetették be, mint alacsonytámadó csatarepülőgép.
  • AD–4NL - Az AD–4N változata, 36 konverzió készült.
  • AD–4Q - Kétüléses elektronikus figyelő/zavaró változata az AD–4-nek, 39 darab készült.
  • AD–4W - Háromüléses korai figyelmeztető/megfigyelő változat, 168 darab készült. 50 darab AD–4W átkerült a Royal Navy-hoz Skyraider AEW Mk 1 jelöléssel.
  • AD–5 (A–1E) - Egymás mellett kialakított kétüléses változat, 212 darab készült.
  • AD–5N (A–1G) - Négyüléses éjszakai alacsonytámadó változat radarzavaró berendezéssel, 239 darab készült.
  • AD–5Q (EA–1F) - Négyüléses elektronikus figyelő/zavaró változat, 54 konverzió készült.
  • AD–5S - Egy prototípus a mágneses anomália detektor teszteléséhez, tengeralattjáró-elhárító felszerelés.
  • AD–5W (EA–1E) - Háromüléses korai figyelmeztető/megfigyelő változat, 218 darab készült.
  • UA–1E - Az AD–5 kiszolgáló típusa.
  • AD–6 (A–1H) - Együléses csatarepülőgép három fékszárnnyal, 713 darab készült.
  • AD–7 (A–1J) - Az utolsó sorozatgyártott modell, egy R3350-26WB motor hajtotta, szerkezetét továbbfejlesztették, hogy élettartama megnövekedjen, 72 darab készült.

Üzemeltetők[szerkesztés]

Douglas Skyraider AD–4N

Műszaki adatok (A–1H Skyraider)[szerkesztés]

Egy AD–4 Skyraider vázlatrajzai.

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés]

  • Hossz: 11,84 m
  • Fesztávolság: 15,24 m
  • Magasság: 4,78 m
  • Szárnyfelület: 37,19 m²
  • Üres tömeg: 5429 kg
  • Normál felszálló tömeg: 8213 kg
  • Maximális felszálló tömeg: 11 340 kg

Hajtóművek[szerkesztés]

Repülési adatok[szerkesztés]

  • Legnagyobb sebesség: 518 km/h
  • Hatótávolság: 2115 km
  • Szolgálati csúcsmagasság: 8685 m
  • Emelkedőképesség: 14,5 m/s
  • Szárny felületi terhelése: 220 kg/m²
  • Teljesítmény–tömeg-arány: 250 kW/kg

Fegyverzet[szerkesztés]

  • 4 darab 20 mm-es M2 gépágyú
  • 3600 kg bombateher 15 külső megerősített ponton, beleértve bombák, torpedók, irányíthatatlan rakéták vagy gépágyúkonténerek.

Források[szerkesztés]

  • John Batchelor-Malcolm V. Lowe - A repülés enciklopédiája 1945-2005 - GABO könyvkiadó - ISBN 963-9635-82-0
  • Burgess, Richard R. and Rosario M. Rausa. US Navy A-1 Skyraider Units of the Vietnam War (Osprey #77). London: Osprey Publishing Limited, 2009. ISBN 978-1-84603-410-7.
  • Bridgeman, William and Jacqueline Hazard. The Lonely Sky. New York: Henry Holt & Co., 1955. ISBN 978-0-8107-9011-7.
  • Chinnery, Philip D. Air Commando: Inside The Air Force Special Operations Command. London: St. Martin's Paperbacks, 1997. ISBN 978-0-312-95881-7.
  • Denehan, William, Major, USAF. From Crickets To Dragonflies: Training And Equipping The South Vietnamese Air Force 1955-1972. Maxwell Air Force Base, Alabama: Air Command and Staff College, Air University, 1997.
  • Dengler, Dieter. Escape from Laos. New York: Presidio Press, 1979. ISBN 0-89141-076-7.
  • Dorr, Robert F. "Southeast Asian "Spad"...The Skyraider's War". Air Enthusiast, Thirty-six, May-August 1988. Bromley, UK:FineScroll. pp. 1–11, 73–77. ISSN 0143-5450.
  • Dorr, Robert F. and Chris Bishop. Vietnam Air War Debrief. London:Aerospace Publishing, 1996. ISBN 1-874023-78-6.
  • Drury, Richard S. My Secret War. Fallbrook, CA: Aero Publishing Inc., 1979. ISBN 978-0-8168-6841-4.
  • Faltum, Andrew. The Essex Aircraft Carriers. Baltimore, Maryland: The Nautical & Aviation Publishing Company of America, 1996. ISBN 1-877853-26-7.
  • Francillon, René J. McDonnell Douglas Aircraft since 1920. London: Putnam, 1979. ISBN 0-370-00050-1.
  • Grossnick, Roy A. and William J. Armstrong. United States Naval Aviation, 1910–1995. Annapolis, Maryland: Naval Historical Center, 1997. ISBN 0-16-049124-X.
  • Hobson, Chris. Vietnam Air Losses, USAF/USN/USMC, Fixed-Wing Aircraft Losses in Southeast Asia, 1961-1973. North Branch, Minnesota: Specialty Press, 2001. ISBN 1-85780-115-6.
  • McCarthy, Donald J. Jr. MiG Killers: A Chronology of US Air Victories in Vietnam 1965-1973. North Branch, Minnesota: Specialty Press, 2009. ISBN 978-1-58007-136-9.
  • Mersky, Peter B. U.S. Marine Corps Aviation: 1912 to the Present. Annapolis, Maryland: The Nautical and Aviation Publishing Company of America, 1983. ISBN 0-933852-39-8.
  • "Skyraider." Model Airplane News, September 2008, Volume 136, Number 9; Cover and p. 38.
  • Swanborough, Gordon and Peter M. Bowers. United States Navy Aircraft since 1911. London: Putnam, Second edition 1976. ISBN 0-370-10054-9.
  • United States Air Force Museum Guidebook. Wright-Patterson AFB Ohio: Air Force Museum Association, 1975.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Douglas A-1 Skyraider című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]