Szu–7

Szuhoj Szu–7
Szu–7BKL
Funkció	vadászbombázó repülőgép
Gyártó	Szuhoj OKB
Sorozatgyártás	1957-1972
Gyártási darabszám	1847
Fő üzemeltetők	Szovjet Légierő
Személyzet	1 fő
Első felszállás	1955. szeptember 7.
Szolgálatba állítás	1959.
Szolgálatból kivonva	1986 (Szovjetunió)
Háromnézeti rajz
A Wikimédia Commons tartalmaz Szu–7 témájú médiaállományokat.

A Szu–7 (NATO-kódja: Fitter) nyilazott szárnyú, szuperszonikus, egyhajtóműves vadászbombázó repülőgép, melyet az OKB Szuhoj hozott létre a Szovjetunióban az 1950-es években. Az elterjedt repülőgép továbbfejlesztésével hozták létre a Szu–9 és Szu–11 elfogóvadász-repülőgépeket, majd a Szu–17, Szu–20 és Szu–22 vadászbombázókat.

Történet és leírás

A Szovjetunió egyike volt azoknak a nagyhatalmaknak, amelyek különös gondot fordítottak a második világháború után a sugárhajtású katonai gépek fejlesztésére. A szovjet repülőgépipar nagy sikerének számított, hogy a MiG–15-ösöket, a MiG–17-eseket, majd a MiG–19-eseket nagy tömegben gyártotta. A szovjet fejlesztések azonban nem korlátozódtak csupán a sugárhajtású vadászgépekre.

1949. decemberében Sztálin utasítására bezárták a Szuhoj tervezőirodát, mert az képtelen volt egy sugárhajtású vadászgép prototípusának elkészítésére. Szuhoj és az iroda személyzete átkerült a Tupoljevhez, ahol saját programjaikon dolgoztak. Sztálin halála után engedélyezték az iroda ismételt megnyitását. A Tupoljev égisze alatt a Szuhoj csapat kétféle elrendezésű gépeken dolgozott, melyeket „Sz” (nyilazott szárny, 60-62 fokos szög) és „T” (delta szárny, 57-60 fokos hátranyilazás) betűkkel jelöltek. Az összes későbbi prototípus számozása előtt ezek szerepeltek.

Az 1950-es évek elején az újjászervezett Szuhoj tervezőiroda megkezdhette a munkákat egy sugárhajtású alacsonytámadó repülőgép tervein. Ez vezetett a háború után az egyik legjelentősebb harci repülőgépcsalád megszületéséhez.

A repülőgép megtervezését 1953-ban rendelték el, és a fejlesztők már az első pillanatban erősen hátranyilazott szárnyat képzeltek el. Az Sz–1-es jelzésű prototípust a nem különösebben erős Ljulka AL–7-es sugárhajtóművel szerelték fel, mégis az 1955. szeptember 7-én kezdődő berepüléseken a repülőgép figyelemreméltó sebességet és mozgékonyságot mutatott. Az Sz–2-es jelű, második prototípust a berepülések tapasztalatai szerint alakították ki, és ez vezetett később a korai Szu–7B harcászati alacsonytámadó repülőgép és a többi altípus ezt követő sorozatgyártásához. A típust, pontosabban ennek két nullszériás példányát, 1956 júniusában mutatták be a nagyközönségnek a Moszkva-Tusino repülőtéren rendezett nagyszabású repülőnapon.

A NATO-körökben „Fitternek” elnevezett Szuhoj Szu–7-es harci gépek sorozatgyártása 1957 végén, 1958 elején indult meg, és a gyártósorokon hamarosan megjelentek a kétüléses Szu–7U gyakorlógépek is, amelyeket a NATO a „Moujik” kódnévvel látott el. A harci gépek közül az első fontos sorozat az alacsonytámadó támadó/vadász Szu–7B volt, amelyet a nyugati országokban „Fitter–A” néven ismertek. A Szovjet Légierő 1961 januárjában jelentette, hogy a típus hadrendbe állítható. A Szu–7B szárnytöveibe egy-egy Nugyelman-Richter NR–30 gépágyút szereltek, és a törzshasból kiengedhető konténerbe 32 szárnystabilizált rakétát lehetett helyezni. A szárnyak alá UV–8–32 rakétablokkokat függeszthettek.

A Szu–7B teljesítményét némileg felülmúlta a nagyobb üzemanyagtartályokkal gyártott és így hosszabb ideig repülhető Szu–7BM. A típusból elhagyták a kiengedhető rakétakonténert. Ezt a gépet 99,12 kN tolóerejű Ljulka AL–7F–1 hajtóművel szerelték fel. A szárny alatti, 500 kilogramm hordozására megerősített pilonokra más póttartályokat is lehetett függeszteni. Továbbfejlesztették az avionikát, a törzs fölé kétoldalt egy-egy kábelcsatornát szereltek. A korábban a szívócsatorna tetején található pitot-csövet 10 óra irányába helyezték át, és ellátták csúszásjeladókkal is. A Szu–7BMK típusjelzést a gép export változata kapta.

A továbbfejlesztések után sok altípus jött létre, ezek közül a Szu–7BKL érdemel említést. Az altípust kifejezetten a szegényesen felszerelt és általában füves pályájú frontrepülőterekre tervezték megerősített futókkal és a kerekek mellé szerelt kiegészítő csúszótalpakkal. Lehetővé tették az SzPRD–110 startrakéták alkalmazását, a függőleges vezérsík tövében az új fékernyőházban kettős ernyőt helyeztek el, továbbá átalakították a fékszárnyakat is.

A Szu–7-esek gyártását 1971-ben fejezték be, miután a becslések szerint legalább kétezer repülőgép készült. A legfontosabb üzemeltető a szovjet légierő volt, de több szocialista ország, például Csehszlovákia, Észak-Korea vagy Lengyelország is rendszeresítette a típust. A szovjet katonai segélyprogramok keretében több, harmadik világbeli ország is hozzájutott a Szu–7-eshez, így Algéria, Egyiptom és India. Az utóbbi két ország harcba is vetette a Szu–7-eseit, ha nem is kiváló, de általában jó eredménnyel. A Szu–7-esek későbbi továbbfejlesztéséből jött létre a változtatható szárnyú Szu–17-es és Szu–22-es repülőgépek családja.

Üzemeltetés

Eredeti Szu–7 vadászgépek

Első-vonalbeli vadászgép, melyet korlátozottan használtak a Távol-Keleten, leszerelésüket 1965-ben kezdték meg. Harci bevetésre nem kerültek.

Szu–7B vadászbombázók

A Lengyel Légierő Szu–7 repülőgépei.

A Szu–7B és változatai lettek a Szovjetunió fő csapásmérő gépei az 1960-as években. Széles körben exportálták őket (691 repülőgép, beleértve néhány kiképzőgépet is). 1977-1986 között a gépek még rendszerben voltak a szovjet légierőnél, majd az újabb Szu–17 és MiG–27 típusok váltották fel.

Egyiptom

A Szu–7-eseket bevetették az 1967-es hatnapos háborúban és a jom kippuri háborúban is az egyiptomi légierő kötelékében, mikoris izraeli földi célpontokat támadtak vele.

India

Az Indiai Légierő is alkalmazta a Szu–7-eseket az 1971-es pakisztáni háborúban. Hat század összesen 140 géppel közel 1500 bevetést hajtott végre a háború alatt, főleg nappali körülmények között. Az Indiai Légierő igen intenzíven használta gépeit, naponta pilótánként hat bevetést teljesítettek. A háború alatt 14 Szu–7 veszett oda, főleg az ellenséges légvédelem miatt. A háború után úgy találták, hogy a gép túlélési képességei igen jók, mivel súlyos sérülések után is haza tudták hozni őket.

Típusváltozatok

Az Sz–26 kiállítva Monino-ban.

Szu–7BKL futóműve a különleges csúszólappal és egy UB–16 57 mm-es rakétaindító.

Egy kétüléses kiképzőváltozat, a Szu–7UMK (NATO-jelölése: Moujik)

Összesen mintegy 1847 Szu–7-est és alváltozatát gyártották le.

Szu–7

Az első sorozatgyártott változat. Az egyetlen olyan változat melyet taktikai vadászgépnek építettek. A gyári jelölése Sz–2. 1957-1960 között gyártották, összesen 132 darabot. 1965-ig állt hadrendben.

Szu–7B

Az első vadászbombázó változat, gyári jelölése Sz–22. 1960-1962 között gyártották, összesen 431 darab készült.

Szu–7BM

Továbbfejlesztett AL–7F–1 hajtómű, továbbfejlesztett üzemanyagrendszer külső üzemanyagtartályokkal, alkalmas volt taktikai nukleáris bombák hordozására. 1963-1965 között gyártották, 290 darab készült.

Szu–7BKL

Rossz minőségű repülőterekről való üzemeltetésre tervezték, az új kisnyomású orrfutókerék miatt az orrfutóakna-ajtókat kiöblösödőre képezték ki, és a főfutószárakra, a kerekek külső oldalára egy-egy kis csúszótalpat szereltek. Míg beton felszállópályán ezek behúzva maradtak, addig puha talajon kiengedték őket, így a gép csaknem teljes súlya ezeken nyugodott. Gyártását 1965-ben kezdték, gyári jelölése az Sz–22KL volt. 1965 és 1972 között 267 darabot gyártottak le.

Szu–7BMK

A Szu–7BM egyszerűsített export változata volt. 1967-1971 között gyártották, 441 darab készült.

Szu–7U

Kétüléses kiképzőgép változata a Szu–7B-nek csökkentett üzemanyag-kapacitással. 1965 október 25-én repült először. 1966-1972 között folyt a sorozatgyártása párhuzamosan az export változattal, a Szu–7UMK-val.

Szu–7UM

Kétüléses kiképzőgép változata a Szu–7BM-nek.

Szu–7UMK

Kétüléses kiképzőgép változata a Szu–7BMK-nak. A Szu–7-esek kiképzőváltozataiból összesen 411 darab készült.

Szu–7IG

Kísérleti változtatható geometriájú szárnyú repülőgép, melyet a Szuhoj Szu–17 repülőgép fejlesztésébe integráltak.

OKB–51 jelölések

Sz–1

A Szu–7/Szu–9 repülőgépcsalád első prototípusának jelölése.

Sz–2

A Szu–7 első sorozatgyártott változatának jelölése.

Sz–22

A Szu–7B jelölése.

Sz–22–2

A Szu–7BM prototípusának jelölése.

Sz–22M

A Szu–7BM jelölése.

Sz–22KL

A Szu–7BKL jelölése.

Sz–23

Csúszótalpakkal tesztelt típus jelölése.

Sz–22–4

Egy Sz–22 kerekekkel/csúszótalpakkal felszerelt változata fékezőernyőkkel és startrakétákkal tesztelési célokra.

Sz–25

Ezt a gépet a Boundary Layer Control tesztelésére használták.

Sz–25T

Egy Szu–7 felszerelve a Boundary Layer Control rendszerrel.

Sz–26

Az Sz–22–4 tesztjeinek folytatására építették (jelenleg is megtekinthető az Orosz Légierő Múzeumban).

Sz–22MK

A Szu–7BMK egy egyszerűsített exportváltozata.

U–22

Kései kiképző változat.

U–22MK

A Szu–7U export változata.

Sz–3

Az Sz–2 elfogóvadász változata.

Sz–41

Az Sz–1/Sz–2 kísérleti változata meghosszabbított orr-résszel.

T–1

Egy deltaszárnyú taktikai vadászgép tervezet, amely az Sz–2-n alapult. A prototípus teljes elkészülte előtt törölték a projektet.

T–3

Egy deltaszrányú elfogóvadász változata az Sz–2-nek, az Sz–3-mal és a T–1-gyel párhuzamosan fejlesztették.

Üzemeltetők

A Szu–7 rendszeresítői, kékkel jelölve, és a korábbi rendszeresítők, pirossal jelölve.

Jelenlegi üzemeltetők

Észak-Koreai Légierő

18 repülőgép áll hadrendben.

Vietnámi Légierő

Korábbi üzemeltetők

Afgán Légierő

46 darab repülőgép, beleértve 16 darab Szu–7U kiképzőgépet. A gépeket 1972-től kezdve szállították Afganisztánnak.

Algériai Légierő

Csehszlovák Légierő

A Csehszlovák légierő 60 darab gépet üzemeltetett, az utolsókat 1990-ben vonták ki a hadrendből.

Egyiptomi Légierő

Indiai Légierő

140 gép állt szolgálatban az Indiai Légierőnél.

Iraki Légierő

Jemeni Légierő

Lengyel Légierő

46 gépet üzemeltettek.

Szír Légierő

Szovjet Légierő

Műszaki adatok (Szu–7BKL)

Geometriai méretek és tömegadatok

• Hossz: 16,80 m
• Fesztávolság: 9,31 m
• Magasság: 4,99 m
• Szárnyfelület: 34 m²
• Üres tömeg: 8937 kg
• Maximális felszálló tömeg: 15 210 kg

Hajtóművek

• Hajtóművek száma: 1 darab
• Típusa: Ljulka AL–7F–1 utánégetős gázturbinás sugárhajtómű
  • Maximális tolóerő: 66,6 kN
  • Maximális tolóerő utánégetővel: 94,1 kN
• Üzemanyagkapacitás: 3220 kg

Repülési adatok

• Legnagyobb sebesség: 1150 km/h tengerszinten; 2150 km/h nagy magasságban
• Hatótávolság: 1650 km
• Szolgálati csúcsmagasság: 17 600 m
• Emelkedőképesség: 160 m/s
• Szárny felületi terhelése: 434,8 kg/m²
• Tolóerő–tömeg-arány: 0,71

Fegyverzet

• 2 darab 30 mm-es Nugyelman-Richter NR–30 gépágyú, egyenként 80 lövedékkel
• 2000 kg bombateher a szárny alatti megerősített pontokon; általában két darab 950 vagy 600 literes pótüzemanyag-tartályok a törzs alatt, 250 vagy 500 kg-os bombák és 57 mm-es szárnystabilizált nemirányított rakéták UB–16–57U konténerekben. Egy 8U69 5 kilotonnás nukleáris bomba szerelhető a törzs bal oldalán lévő rögzítési pontra. Egyes változatok képesek 600 literes üzemanyagtartályok szállítására a szárny alatti síneken.

Lásd még

Kapcsolódó fejlesztés

• Szu–22

Hasonló repülőgépek

• Hawker Hunter
• Nanchang Q–5
• HF–24 Marut
• F–105 Thunderchief

Források

• John Batchelor-Malcolm V. Lowe – A repülés enciklopédiája 1945-2005 – GABO könyvkiadó – ISBN 963-9635-82-0
• David Donald-Jon Lake – Katonai repülőgépek enciklopédiája – Alexandra kiadó – ISBN 963-368-218-5
• Nijboer, Donald and Dan Patterson. Cockpits of the Cold War. Eden Prairie, Ontario: The Boston Mills Press, 2003 ISBN 1-55046-405-1.
• A Szu–7 története a Szuhoj honlapján (oroszul) Archiválva 2007. október 4-i dátummal a Wayback Machine-ben
• Сухой Су–7 – Az Ugolok nyeba cikke (oroszul)

Fordítás

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Sukhoi Su-7 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

• A Szuhoj honlapja (oroszul és angolul) Archiválva 2020. szeptember 17-i dátummal a Wayback Machine-ben
• The Sukhoi Su-7 & Su-17 "Fitter" – Az Air Vectors típusismertetője
• Szuhoj Szu–7 leírás