Szivacsok

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Szivacsok
Evolúciós időszak: kambriumholocén
Sponge.JPG
Rendszertani besorolás
Domén: Eukarióták
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Szivacsok (Porifera)
Grant & Todd, 1836
Osztályok
Hivatkozások
Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Szivacsok témájú kategóriát.

A szivacsok (vagy „pórusosok, ”Porifera vagy Spongiaria) az aljzathoz rögzült, gyakran telepeket alkotó vízi, legtöbbször tengeri állatok. Testükön állandóan víz áramlik át. A differenciálódás első szakaszában vannak: nincsenek valódi szöveteik és szerveik, álszövetes állatok.

Testükben központi űrbél található, amit csatornarendszer köt össze a testük felületén lévő likacsokkal (pórusokkal). Egy nagyobb kivezető nyílásuk van. Szerves törmelékekkel, apró élőlényekkel táplálkoznak, a tápanyagot galléros ostorossejtjeik segítségével viszik be a szervezetbe. A táplálék szállítását, kiválasztását amőbaszerű vándorsejtek biztosítják. Testfaluk szilárd (mész- vagy kova- és spongin-) vázát a vázképző sejtek termelik. Ivartalanul (gyöngysarjképződéssel – gemmuláció) és ivarosan is képesek szaporodni.

Magyarországon a Balaton szivacsokban gazdag, megtalálhatók itt a törékeny, tavi, folyami és a balatoni szivacsok (Spongilla carteri balatonensis).

Sejtjeik különbözők ugyan, de nem véglegesen. A differenciálódás náluk még megfordítható folyamat. Megváltozott körülmények között bármelyik sejt bármelyik működés elvégzésére képes, sőt a sejtek egyedül is életképesek. Az egyediség határai sem merevek még, ha két azonos fajba tartozó szivacsegyedet sejtjeire rázunk szét, és összekeverjük a sejteket, akkor azok egy új, közös egyeddé válnak össze. A soksejtű állatoknak ezt a legkezdetlegesebb testfelépítési formáját álszövetes testszerveződésnek nevezzük.

Rendszerezés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A törzsbe az alábbi nagyobb csoportokat sorolják:

  • Mészszivacsok (Calcarea) osztálya – egyes rendszertanok önálló törzsként tartják számon
  • Kovaszivacsok (Silicispongiae) – egyes rendszertanok önálló törzsként tartják számon

Anatómia és fiziológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Testfelépítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Típusok: A: ascanoid B: syconoid C: leuconoid
1: gastrális üreg (spongocoel)
2: kivezető nyílás (osculum)
3: sugárcsatorna (radialis tubus)
4: ostorkamara ( különálló bevezető- (prosopyle) és a kivezetőnyílás (apopyle) csatornákkal)
5: póruscső (bemeneti pórus)
6: elágazó csatorna (bevezető nyílás)[1]
(Sárga: fedősejtek rétege, piros: galléros ostoros sejtek rétege, fehér terület: mesohyl réteg.)

A szivacsok teste egy átlyuggatott falú bögréhez hasonló. Az oldalfalon lévő apró nyílások a pórusok, a fenti nagy, szabad szemmel is látható nyílás a kivezető nyílás vagy szájnyílás (osculum), az üreg az űrbél. A víz és szerves törmelékek a pórusokon át jutnak az űrbélbe, majd a kivezető nyíláson át a külvilágba. A test tehát két sejtsorból áll. A testfal rétegei a dermális réteg, amelyet lapos sejtek, a pinacocyták alkotnak, melyek létrehozzák a pinacodermát. A pinacocyták közé ékelődnek be a porocyták, vagyis azok a hengerszerű, záródni és nyitódni képes sejtek, amik átérik az egész testfalat, és engedik a víz bejutását a szivacsba. A dermális réteg funkciója a védelem. A középső réteg a mesohyl réteg, amely viszonylag kevés sejtet tartalmaz, de azok annál változatosabbak. Alapállománya kocsonyás. Sejtjei az amőboid őssejtek, melyek totipotens sejtek, latin nevük az archeocyta, feladatuk az ivaros és ivartalan szaporodásban és a regenerációban van. Másik sejt a mesohyl rétegben az amőboid vázképző sejt, amely lehet sclerocita vagy spongiocita attól függően, hogy milyen vázelemeket termel. A váz lehet mész, kova vagy spongin váz. (A sclerocita hozza létre a mésztűket.) Ide tartoznak még az amöboid vándorsejtek, amelyek a táplálékszállítást végzik, valamint a galléros ostoros sejtek (choanocyták) amelyek a vízáramoltatást, és a táplálék vízből való felvételét látják el. A legbelső réteg pedig a gasztrális réteg, ahol az emésztésre specializálódott sejtek foglalnak helyet. A külső sejtek főleg védenek, a belsők főleg táplálékot vesznek fel, és ennek megfelelően felépítésük is kissé különbözik. A szivacsegyedek ritkán magányosak, leginkább telepeket alkotnak. A telepen látható lyukak a kisebb-nagyobb vízkivezető nyílások. Az egyed és a telep alakja nincs pontosan megszabva, a tapadási felszín és a vízáramlás befolyásolja, ezért aszimmetrikusak a szivacsok. Három fő szivacstípus az ascon, amely vékonytestű, egyszerű felépítésű (egyetlen ürege az űrbél), a sycon, melynek testében ún. sugárkamrák láthatók, és choanocyták csak ezek belsejében találhatók, és a leucon, mely a legbonyolultabb felépítésű szivacs, sugárkamrái több kisebb kamrára tagolódnak, és csak ezen pici kamrák belsejében találkozhatunk choanocytákkal.

Kültakaró[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vázuk építőanyaga lehet tisztán mész-, kova- vagy szaruváz, és állhat a váz vegyesen kova- és szarutűkből. Magyarországon csak kovaszaruszivacsok élnek, például a balatoni szivacs és az elágazó telepű tavi szivacs, melyek a nádszárak víz alatti részén szürkés, iszapszerű elágazó bevonatot képeznek. A tengerekben élő mosdószivacs a szaruszivacsokhoz tartozik. A mosakodáshoz alkalmas szivacsot úgy állítják elő, hogy a telepet kiveszik a vízből, néhány óra elteltével elpusztul, akkor tapossák, nyomkodják, majd mossák, hogy csak a vázanyag maradjon meg, ezután szárítják, fehérítik, fertőtlenítik, és így hozzák forgalomba.

Mozgás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szivacsok helytülő életmódúak, a vizet átáramoltatják magukon, nem ők mennek a táplálék után. Lárváik azonban galléros ostoros sejtekből álló kis kolóniák, melyek a vízben aktívan úsznak.

Szivacsok Rodoszon

Táplálkozás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szivacsok a vízben előforduló bomló, korhadó anyagokkal táplálkozó, szűrögető állatok. A vizek tisztításában nagy jelentőségük van. A táplálékot a sejtek egyenként veszik fel és sejten belül emésztik, akárcsak az egysejtűek. A belső réteg sejtjei a félig használt táplálékot a külső réteg felé ürítik. A két sejtréteg között amőboid mozgással haladó vándorsejtek gondoskodnak a táplálék egyenletes szétosztódásáról. A külső sejtréteg sejtjei az előbb említett sejtek által kiürített táplálékot veszik fel, ebből táplálkoznak.

Légzés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szivacsok minden sejtje egyénileg, diffúzióval lélegzik, akárcsak az egysejtűek.

Anyagszállítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szivacsoknak nincs keringési rendszerük. A táplálék egyenletes elosztásában a vándorsejteknek van szerepe. Ha az egyed belső sejtjei az egyik oldalon több táplálékhoz jutnak, mint a másik oldalon, akkor a vándorsejtek az egyik oldali belső sejtréteg által ürített táplálékot átszállítják a másik oldalra.

Kiválasztás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szivacsok minden sejtje külön-külön választja ki a bomlásterméket, és a környezetbe vagy az űrbélbe üríti. A bomlástermékek szállítását is az amőboid vándorsejtek végzik.

Szaporodás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az egyed külső sejtrétegében legömbölyödött petesejtek és ostorral mozgó hímivarsejtek egyaránt képződnek, vagyis a szivacsok hímnősek. Az archeocyták hím vagy női ivarsejtté alakulnak, az ivarsejtek a vízbe ürülnek és itt a hímivarsejtek kémiai ingerek hatására találják meg a petesejteket. A keletkező lárva egy ideig úszik, majd megtelepszik és új, helytülő szivacs lesz belőle.

A telepek ivartalan szaporodással, gemmulációval, (gyöngysarjképződéssel) keletkeznek. Ilyenkor az anyaegyedből gemmulák, vagyis gyöngysarjak képződnek, majd az anyaállat szétesik, és a gyöngysarjak archeocytái hoznak létre új szivacstelepet. Édesvízi szivacsoknál ez a folyamat minden évben megtörténik, a szivacs gemmulák formájában telel ki.

Szivacsok hasznosítása, készítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Szivacsüzlet Görögországban

Közhasználati cikként az Euspongia- és Hippospongia-nemekbe tartozó Szivacs-fajok tisztított szaruváza használatos. E célra a Szivacsokat főleg tavasszal gyűjtik, amikor a tenger csendes és az ég tiszta s mikor a víz alatt könnyű felfedezésük. A szivacshalászok vagy a víz alá buknak és így gyűjtik össze vagy pedig hosszú villás rudak segítségével húzzák ki őket. Ezután megszabadítják az élő anyagtól és a bennük levő tisztátalanságoktól (homok, kagylók stb.). E célból többször vízben kimossák, kisajtolják, forró szódaoldattal, majd hígított sósavval mossák (a mész feloldása céljából), végül Nátrium-tioszulfátból és sósavból készült oldatban fehérítik (a klórral fehérített szivacs porlós, hasznavehetetlen). Tisztítás és fehérítés után, hogy szebb alakúak legyenek, körülmetélik és színük, finomságuk szerint osztályozzák. A legfinomabb és legkeresettebb szivacs a levanti vagy szíriai, mely Szíriából, Kis-Ázsiából és a Földközi-tengerből származik. Váza tömött, sűrű, rugalmas és finom; szine sárgásfehér vagy világosbarna; pórusai kicsinyek. A 20. század elején lezajlott szivacsvészig ott is nagy tömegben élő ilyen fajtájú szivacsok gyűjtése révén vált híressé Szími szigetének szivacshalászata.[2] Keményebb vázú és barnás v. sárgásbarna színű és sok pórusú a görög v. zimocca-szivacs, mely a Görög-félszigetről, a kisázsiai és afrikai partvidékről ered. A Hippospongia-fajokból készítik a durva vázú, nagy-lyukú, barna színű lószivacsot, melyet lovak és istállók, padlók stb. mosására, táblatörlésre stb. használnak. A velencei szivacsnak sok kis lyuka van. Az antillai v. selyem-szivacs éppen oly finom, mint a levanti, de kevésbé tömött és kevésbé tartós. A bahamai szivacs oszlop alakú.[3]

Orvosi célokra a préselt vagy sajtolt szivacs (Spongia pressa) használatos. A magyar gyógyszerkönyvben is a hivatalos szerek közé van fölvéve. Gyógycélokra csak a legfinomabb likacsú féleséget használják; az Amerikából hozzánk kerülő durván likacsos lószivacsot csupán a szivacs-szén (Carbospongiae) előállítására használják. A préselt szivacsa leginkább a sebészetben és a nőgyógyászatban nyer alkalmazást; nedvszívó és erősen felduzzadó sajátságánál fogva természetes és kóros csatornajáratok (méhnyak stb.) mechanikus tágítására igen alkalmas. Hasonló alkalmazása van a viasszal impregnált szivacsnak (Spongia cerata) is, mely pálcikaalakokba van felvagdalva.[4][5]

Etimológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A spongya szó már igen korán megtalálhatók írott forrásokban. Korabeli jelentése: Szivacsfaj telepeinek a vázából, illetőleg lyukacsos szerkezetű, a vizet magába szívó mosdó- és törlőeszköz. A szivacs szavunk újabb keletű, legkorábban 1828-ban tűnik fel. Jelentése tengervízben, édesvízben gyakran telepesen élő, alacsonyabb rendű állatfajtát jelentett. Nyelvújítás kori származékszó: a szív igéből, “cs” képzővel alkották meg, csakúgy mint a gyutacs, dugacs vagy tömecs szavakat, melyekből szerencsére csak egy-két szó maradt meg nyelvünkben. Radvánszky Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. században című könyvéből megtudhatjuk, hogy a fürdőszivacs, vagy spongya régebben is ismert volt.[4]

Rimay János, a magyar késő reneszánsz líra egyik legnagyobb alakja, Balassi Bálint pajtása az 1600-as évek első negyedében többször megjárta követségben Konstantinápolyt, ahol egyebek közt spongyát is vásárolt. Thurzó György (akinek a források szerint 1602-ben már saját magánfürdője volt) levelezésében is felbukkan a spondia szó. Az 1600-as évek vége felé, a hédervári várban Thököly Imre is használta a fürdőszivacsot.[6]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Davies: Davies, Paul Harcourt. Rodosz. Békéscsaba: Booklands 2000. 978 963 9613 40 9 (2006)