STS–51–I

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
STS–51–I
Sts-51-i-patch.png
STS-51-I crew.jpg
Hátsó sor (B–J): van Hoften, Lounge, Fisher
Első sor (B–J): Engle, Covey
Repülésadatok
Űrügynökség NASA
Űrrepülőgép Discovery
A repülés paraméterei
Start 1985. augusztus 27.
10:58:01 UTC
Starthely Cape Canaveral
LC39-A
Keringések száma 112
Leszállás
ideje 1985. szeptember 3.
13:15:43 UTC
helye Edwards légitámaszpont
Időtartam 7 nap 2 óra 17 perc 42 mp
Megtett távolság 4 698 602 km
Előző repülés
Következő repülés
STS–51–F
STS–51–J

Az STS–51–I jelű küldetés az amerikai űrrepülőgép-program 20., a Discovery űrrepülőgép 6. repülése.

Küldetés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hétnapos repülés célja operatív (gyakorlatias, hatékony) űrszolgálat teljesítése.

Jellemzői[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A beépített kanadai Canadarm (RMS) manipulátor kart 50 méter kinyúlást biztosított (műholdak indítás/elfogása, külső munkák [kutatás, szerelések], hővédőpajzs külső ellenőrzése) a műszaki szolgálat teljesítéséhez.

Első nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1985. augusztus 27-én a szilárd hajtóanyagú gyorsítórakéták (SRB) segítségével Floridából, a Cape Canaveral (KSC) Kennedy Űrközpontból, a LC39–A jelű indítóállványról emelkedett a magasba. Az orbitális pályája 91,7 perces, 28,45 fokos hajlásszögű, elliptikus pálya perigeuma 351 kilométer, az apogeuma 364 kilométer volt. Felszálló tömeg indításkor 118 981 kilogramm, leszálló tömeg 89 210 kilogramm. Szállított hasznos teher felszálláskor/leszállásnál 29 772 kilogramm.

Két korábbi indítási kísérletet (augusztus 24-én és augusztus 25-én), a kialakult meteorológiai viszonyok miatt elhalasztották.

Hasznos teher[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Szerves szárazanyagok feldolgozásának kísérletsorozata, Physical Vapor Transport (PVTOS). A Containerwhich kísérleti berendezésbe kilenc független kísérleti sejtet helyeztek. A tartályt nitrogénnel töltötték, hogy biztonságos világűri kísérleteket végezhessenek. Az alkalmazott technológia segítségével 165 kilogramm sejtállományt állítottak elő.
  2. Mikrogravitációs alapú tudományos kísérletek.
  3. A diffúziós Mixing of Organic Solutions (DMOS) kísérlet, amely az STS–51–A felületén is programrész volt.
  4. Több technikai és egyéb, meghatározott kutatási, kísérleti programot hajtottak végre.

Műholdak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A tehertérben rögzített három kommunikációs műholdat a Canadarm (RMS) manipulátor kar segítségével pályairányba állították. A műholdak pályairányba állítását követően az űrrepülőgép 13-16 kilométerre eltávolodott. Mindhárom műholdat a 45 perc múlva automatikusan induló PAM–D főmotor sikeresen geostacionárius pályába emelte.

Aussat 1[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ausztrál állam finanszírozta, a nemzeti (Aussat Pty Ltd.) távközlési vállalt tulajdonát képező, első A-osztályú Aussat (Optus) 1 kommunikációs műhold. Szolgáltatásának (televíziós adások, digitális adatátvitel, légiforgalmi irányítás és a tengeri rádiós lefedettség biztosítása) területe az egész kontinens és a tengeri szigetek.

Típusmegjelölései: Aussat 1; Aussat K1; Optus A1; Aussat (Optus) 1. Kódszáma: SSC 15993. Spin-stabilizált (mechanikus) műhold, típusa HS-376, pályaeleme geocentrikus. Alakja hengeres, átmérője 2,2 méter, hossza 2,9 méter, orbitális pozícióban kinyitott antennákkal 6,3 méter. Súlya 1259 kilogramm. Az űreszköz felületét napelemek borítják, éjszakai (földárnyék) energiaellátását (kémiai) akkumulátorrok, NiCd akkumulátorok biztosítják. Várható élettartama korlátlan (!), 7 évre tervezett. 1993. augusztusában befejezte szolgálatát.

ASC–1[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az amerikai állam tulajdonát képező kereskedelmi telekommunikációs műhold, amely a két operatív egység mellett egy földi tartalékkal képezte a szolgáltatás űrtechnikai részét. A műhold különlegessége, hogy az első műhold, amelynél a parancsjeleket titkosított formában kapta, az egységet megvédve az illetéktelen hozzáféréstől.

Típusmegjelölése: ASC–1 (American Satellite Company). Kódszáma: SSC 15994. Spin-stabilizált (mechanikus) műhold, típusa HS-376, pályaeleme geocentrikus. Az orbitális egység pályája 1482 perces, 46,5 fokos hajlásszögű, geostacionárius pálya perigeuma 22 300 kilométer, az apogeuma 22 300 kilométer volt. Súlya 1271 kilogramm. Alakja kocka, az űreszköz felületét napelemek borítják, éjszakai (földárnyék) energiaellátását (kémiai) akkumulátorrok, NiCd akkumulátorok biztosítják. Várható élettartama korlátlan (!), 10 évre tervezett. 1994. októberében befejezte szolgálatát.

Syncom 4 F-4[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Haditengerészeté (US Navy) (a Leasat F–1-et indítása előtt törölték) bérelt, nagyméretű, katonai kommunikációs műholdja (Synchronous Communiations). További négyet rendeltek, ezek közül a Leasat F–1-et az STS–51–A, a Leasat F–2-őt STS–41–D, a Leasat F–3-at az STS–51–D, a Leasat F–4-et az STS–51–I segítségével állították pályára. A Leasat F–4 kiesése miatt a Leasat F–5-öt az STS–32 emelte és állította pályaindítási magasságba, irányba. Négy egysége összefüggően biztosította a globális kommunikációt. A megrendeléshez tartozott a földi állomások kiépítésének biztosítása. Egy példány tartalékként szerepelt. Geostacionárius pályára geostacionárius pálya apszispontja 22 300 kilométer, kifejezetten a űrrepülőgépek kommunikációjának (Föld-űrrepülőgép/űrrepülőgép-Föld) elősegítésére.

Megnevezései Syncom 4 F–4 (Synchronous Communiations); Leasat F–4; Leasat 4. Kódszáma SSC 15995, súlya 6850 kilogramm. Várható élettartama végtele (!), 7 évre tervezték. Az orbitális egység pályája 28,6 fokos hajlásszögű, geoszinkron pálya perigeuma 296 kilométer, az apogeuma 296 kilométer volt. A műhold spin- stabilizált (mechanikus), Napra, Földre orientált. Az űreszköz felületét napelemek borították, éjszakai (földárnyék) energiaellátását 2 darab NiCd (kémiai) akkumulátorrok biztosították. Tizenkét UHF átjátszó szolgáltatta a legfontosabb átjátszó képességét. Pályára állás után nem volt üzemképes.

Visszanyerés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az út ötödik napján a Canadarm (RMS) manipulátor kar segítségével – amit előzetesen egy űrséta alatt megjavítottak – befogták a Syncom IV–3 műholdat, majd kettő űrséta (kutatás, szerelés) alkalmazásával megjavították, biztosítva üzemi pályára állását. A műholdat négy hónappal korábbi az STS–51–D küldetés során helyezték pályairányba, de hajtóműveinek hibája miatt nem tudott megfelelő pályára állni. A űrbeli szerelés után motorjának segítségével sikeresen elérte a tervezett geoszinkron pályát.

Űrséták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(zárójelben a dátum és az időtartam)

Hetedik nap[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1985. szeptember 3-án Kaliforniában az Edwards légitámaszponton (AFB) szállt le. Összesen 7 napot, 2 órát, 17 percet és 42 másodpercet töltött a világűrben. 4 698 602 kilométert (2 919 576 mérföldet) repült, 112 alkalommal kerülte meg a Földet. Egy különlegesen kialakított Boeing 747 tetején visszatért kiinduló bázisára.

Személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

(zárójelben a repülések száma az STS–51–I-ig, azzal együtt)

Visszatérő személyzet[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Joe Engle (5), parancsnok
  • Richard Covey (1), pilóta
  • James van Hoften (2), küldetésfelelős
  • John Lounge (1), küldetésfelelős
  • William Frederick Fisher (1), küldetésfelelős

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz STS–51–I témájú médiaállományokat.
  • STS–51–I. spacefacts.de. (Hozzáférés: 2013. szeptember 23.)
  • STS–51–I. lib.cas.cz. (Hozzáférés: 2013. szeptember 23.)
  • STS–51–I. astronautix.com. (Hozzáférés: 2013. szeptember 23.)
  • STS–51–I. ksc.nasa.gov. (Hozzáférés: 2013. szeptember 23.)
  • STS–51–I. nss.org. (Hozzáférés: 2013. szeptember 23.)