Rajna–Majna–Duna-csatorna

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Rajna–Majna–Duna-csatorna
Main-Donau-Kanal-Karte.jpg
Elhelyezkedése
Rajna–Majna–Duna-csatorna (Németország)
Rajna–Majna–Duna-csatorna
Rajna–Majna–Duna-csatorna
Pozíció Németország térképén
é. sz. 49° 11′ 30″, k. h. 11° 15′ 03″Koordináták: é. sz. 49° 11′ 30″, k. h. 11° 15′ 03″
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rajna–Majna–Duna-csatorna témájú médiaállományokat.
A csatorna Nürnberg közelében
A Rajna–Majna–Duna-csatorna a világ leghosszabb belvízi útja. Hossza 3483 km

A Rajna–Majna–Duna-csatorna vagy hivatalos nevén Majna–Duna-csatorna[1] közel 171 kilométer hosszú vízi út Bajorországban, nemzetközi jelentőségű belvízi út. Bambergtől Kelkheimig köti össze a Majnát a Dunával. 1992 szeptember 25-i átadásának segítségével létrejött a Duna–Majna–Rajna vízi út (Europakanal), amin nagy hajókkal az Északi-tengernél fekvő Rotterdamtól a Fekete-tengernél fekvő Konstancáig lehet hajózni. Ez a transzeurópai vízi út a világ leghosszabb belvízi útja, hossza 3483 km, a hozzá kapcsolódó folyószakaszokkal együtt a vízi útrendszer hossza 12 000 km.

Története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Duna és a Rajna összekötésének terve Nagy Károlytól ered. Ő tervezte el, hogy az északi folyású Rajna és a Délre folyó Duna összekötése kiváló hadi és kereskedelmi lehetőséget jelentene. 793-ban a földmérői kijelölték azt a helyet, ahol a Duna és a Majna (Rajnába ömlik) mellékfolyóinak medre 1800 méterre voltak egymástól, és már abban az évben elkezdték a munkálatokat. Az akkori összekötésnek az vetett véget, hogy az esőzések elmosták a kiásott csatornákat és többen belefulladtak a rájuk zúduló sártengerbe.

Megvalósítását mind a közlekedés, mind a hadsereg vezetése igényelte. Európán belül a XX. századig nem volt jó a kontinentális szárazföldi közlekedés. A hadseregek szállítási problémái nem csupán a harcoló alakulatok szállításával voltak összefüggésben, hanem az utánpótlás szállításával is állandóan küzdeniük kellett. A Duna pedig fontos hadi út volt, elég csak Búvár Kundra, a Nándorfehérvárnál vagy a Mohácsnál vívott csatákra gondolni. Ha lett volna összeköttetés a kontinensen át, akkor minden irányból könnyebb lett volna a terjeszkedés, de jobb lett volna a kereskedelem is.

1836-ban kezdték építeni a Lajos-csatornát (I. Lajos bajor királyról kapta a nevét), amelyet 1846-ban adtak át. Ez a csatorna a Dunát és a Majnát kapcsolta össze. Építése közlekedési okokból valósult meg és kezdettől fogva népszerű hajózási útvonallá vált. A Majna és a Duna medre közötti két mellékfolyót kapcsolták össze. A csatorna fizikailag létezett, többen nagy kedvvel használták is, de keskeny méretei és zsiliprendszerei miatt nem tudott versenyre kelni a partja mellett épült vasúttal: a vasút gyorsabb volt. 1891-ben a bajor csatorna-egyesület kezdeményezte, hogy a csatornát alakítsák át úgy, hogy eredeti céljának megfelelően hasznosíthassák.

1921-ben megalapították a müncheni központú Rhein-Main-Donau AG-t (Rajna-Majna-Duna Rt.). A vállalat alapos tervezésbe kezdett, hiszen a szabályozott rész hosszabb a Szuezi-csatornánál és a Panama-csatornánál is. A tervezés és megvalósítás nagyon alaposan lett végrehajtva. Először is egész évben hajózhatóvá tették a Majnát és a Dunát. Ez különösen azért figyelemre méltó, mert ha egy folyó évi 300 napon át hajózható (a XXI. században), akkor már ideális állapotnak tekinthető, de a vállalat már akkor egész évi hajózással számolt! Ez a szabályozással együtt járó munka a Majnán 1962-ben, a Dunán 1985-ben ért véget, 33 zsilip megépítésével. Olyan gátrendszert építettek ki, amely biztosította a nagyobb hajók haladásához szükséges vízmélységet.

A Majna-Duna csatornán (Lajos csatorna) tizenhat zsilipet hoztak létre. Ez hatalmas munka volt, hiszen át kellett vinni a csatornát a kontinentális vízválasztón, ahol elvileg nem lenne képes áthaladni egy folyó.

A csatorna teljes hosszában 1992. szeptember 15-én lett hajózható, melyet 1992. szeptember 25-én adtak át a forgalomnak.

Útja a Majna és a Duna között (a Lajos-csatorna)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Main-Donau-Kanal-Karte.jpg

A Majna melletti Bamberg településtől indul a csatorna. Az első folyómeder a Regnitz folyóé. Ezen jut el a meder a kontinentális vízválasztóig. Onnan lefele a Sulz, Ottmaring és az Altmühl folyón halad a csatorna és Kelheim településnél éri el a Dunát.

Környezetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A megépítéskor azt gondolták a tervezők, hogy gondosan járnak el. Először elgátolták a folyót, majd a medret kikotorták, felépítették a műtárgyakat és visszaengedték rá a folyót. Minden törmeléket elszállítottak és teljes füvesítést hajtottak végre. Rá sem lehet ismerni a környékre, hogy milyen nagy munkálatok színhelye volt. Gondoskodtak a zsilipek energiatakarékos működtetéséről. Ezek az úgynevezett takarékos zsilipek. Ezen zsilipek gravitációval, szivattyú nélkül biztosítják az áramoltatott víz 60%-át. A csatorna partjainál fákat és bokrokat ültettek, így dús növényzet borítja, ahol nem kikötői részen halad át.

A környezetvédelemmel mégis gondok akadtak, amikor 1977-ben az Altmühl partja melletti Riedenburg lakói tüntetni kezdtek. 1982-ig ment e miatt a vita azon, hogy sérül-e Altmühl környezete a csatorna építésével. A kiutat Reinhard Grebe mérnök jelentette, aki ott élt, rajongott a környezetért, ugyanakkor szeretett volna csatornát is. Ő már 1972 óta részt vett a tervezésben, de ekkor javasolta, hogy nem szabad kiegyenesíteni a folyót és a holtágakat felölteni. Helyette sok nádast, félszigetet, öblöt képzelt el, amelyek megvédik a nagy hajók keltette hullámoktól a vízben élő állatokat. Grebe dolgozta ki a környék környezetvédelmi tervét, amely, mintaértékűnek számít azóta is a tájépítészetben. A Környezetvédelmi Minisztérium rendeletet hozott, mely szerint az építési alap 5%-át kell a környezetvédelemre fordítani. Grebe 1972-1992 között folyamatosan egyeztetett minden érintettel, hogy olyan megoldások szülessenek, melyek mindenkinek megfelelőek. Ő mondta, hogy 5 évig veszekedtek, majd 15 évig vitáztak és a vita alakította ki a tökéletes megoldást.

A kiépített táj élővilága ideálisnak mondható, az emberek kedvelt kirándulóhelye lett, új házak épültek a parthoz közel. A környék idegenforgalma fellendült, felvirágoztatva a települések lakóinak helyzetét. A városok vízellátása javult, a vízben szegény területeken tavakat létesítettek. Több mint 120 híd létesült, hogy a közlekedés szárazföldön se váljék lehetetlenné. A vízválasztótól lezúduló víz áramot is szolgáltat, egy München méretű városnak elegendő áramot termelve.

Csatornahíd[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az építők sokat adtak a gazdaságosságra. Három helyen néztek azzal a kihívással szembe, hogy a csatornát hegyoldalak között kellett vezetni. E miatt a Zenn, a Rednitz és a Schwarzach folyók érintett szakaszain felüljárót építettek a folyóvíznek. Ezek hidak, amin átmegy a folyómeder és hajók járnak benne. A leghosszabb ilyen híd 220 méter hosszú és megerősített acélból készült.

Gazdaságosság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A folyók összekötése lehetővé tette a csatornán át az olcsó és energiatakarékos áruszállítást. Az európai kereskedelmi flotta tolóhajói egy-egy szállításnál 2 tehervonatot megtöltő árumennyiséget képesek szállítani, a vasúthoz képest 1/3 áron[forrás?]. Kamionokkal összevetve: száz óriás kamion árukészletét képes egy hajó környezetbarát és olcsó, energiatakarékos módon szállítani. Bizonyos speciális termékek hajón szállíthatók a leggazdaságosabban, így a csatornának folyamatosan élénk a forgalma.

A környékén élők nagyon sokat nyertek az idegenforgalommal és a személyes környezetük rendezésével.

Áttételesen nyertek a hollandok és németek is, mert az Europakanalon nagy úszó szállodáikkal sokszor egészen a Fekete-tengerig lehajóznak. Holland és német kereskedők már a magyar Duna-szakaszon is megjelentek hajószállítási szolgáltatásaikkal (a MAHART visszaszorult és nincsen magyar szállodahajó). Elmondhatni, hogy a nyugatiak nyertek a csatornán, de a magyar vállalatok nem készültek fel, hogy éljenek a csatorna kínálta lehetőségekkel.

A Rajna–Majna–Duna vízi utat Európai Unió a VII. közlekedési folyosónak tartja. A hozzá kapcsolódó, keletebbre eső Duna-szakaszok fejlesztésére pénzt ad, de Magyarország a vízlépcső-botrány miatt egyelőre semmilyen fejlesztést nem hajlandó végezni[forrás?], holott éppen a német példa mutatja, hogy van környezetbarát megoldás a hajózhatóvá tételre.

Nehézségek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az EU kiemelt helyen kezeli a vízi úthoz kapcsolódó Duna-szakasz hajózhatóságát, de Magyarország nem tesz semmit, hogy a Duna legalább évi 300 napon át hajózható legyen (máshol nagyrészt évi 365 nap a hajózható napok száma). A magyar szakasz sokszor hajózhatatlan. Volt olyan magyar politikai javaslat, mely szerint a magyar részek miatt új szabványt kellene a nyugati vállalatoknak tervezni, de ez gazdaságilag értelmetlen volt. Egyrészt a hajók merülésének csökkentése miatt a hajók szélességét kellett volna növelni. E miatt minden zsilipet át kellett volna alakítani, valamint a nyugati és balkáni országok teljes flottáját (több milliárd euro) le kellett volna cserélni. E helyett van az EU támogatása, hogy 2014-ig hajózható legyen a Duna Mohácsig, bármilyen vízállásnál.

A csatorna megnyitása után a Duna jugoszláviai szakasza sok időn keresztül szinte hajózhatatlan volt a háború vagy a lebombázott átkelők miatt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Main-Donau-Kanal című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Rajna–Majna–Duna-csatorna témájú médiaállományokat.