Pénzjegy

A lap ellenőrzött változata (ellenőrizve: 2020. december 31.) ezen a változaton alapul.

A pénzjegy az érme mellett a készpénz egyik megjelenési formája. A készpénz nyomtatott formája. Szokás papírpénznek is nevezni, de ma már nem csak papírból készülnek, ugyanis egyes pénznemek pénzjegyei polimer (műanyag) alapanyagúak. Ugyanakkor az országok többsége még papírból gyártatja a pénzjegyeket. Ezen kívül szokás a pénzjegyet bankjegynek is nevezni, ugyanakkor a bankjegy egy speciális pénzjegy, melyet egy arra feljogosított (azaz bankjegykibocsátási szabadalommal rendelkező) bank – jegybank – bocsát ki. Ráadásul a bankjegyen kívül az államkincstár által forgalomba hozott államjegy is pénzjegy, de nem bankjegy.

A pénzérméktől eredetileg leginkább abban tért el, hogy nem rendelkezett inherens értékkel (értékét nem az anyaga hordozta), így – típustól függően – ígéret vagy kényszer tette őket forgalomképessé. A ma forgalomban lévő érmék többsége sem rendelkezik saját értékkel, így ebből a szempontból közelebb állnak a pénzjegyekhez, mint az értékpénzekhez.

Kialakulása

A kínai modell

*United States Note* típusú, az amerikai államkincstár (*U.S. Treasury*) által kibocsátott, 1966-os szériájú 100 dolláros **államjegy** piros kincstári címerrel és sorozatszámokkal. A típus 1966 és 1971 között került forgalomba.

A papírpénz a kínaiak találmánya, amely a 7. században, a Tang-dinasztia alatt jelent meg; szélesebb körben azonban csak később terjedt el.^[1] Az első papírpénzeket Kínában a 10. századtól bocsátották ki császári rendeletre. A pénzjegyek forgalmát tehát rendeletileg kényszerítették ki, kötelező volt azokat fizetésnél elfogadni, illetve a fémpénzeket rájuk beváltani. A pénzjegyekkel szembeni fedezetet nem garantálták. A császár gyakran folyamodott a pénzjegykibocsátáshoz kiadásai fedezésére, így a kínai pénzjeggyel együtt megjelent az infláció is. A pénzjegyek valamelyest kényelmesebbé tették a kereskedelmet, de forgalmuk a birodalom területére korlátozódott. Marco Polo hírét vitte Európába a találmánynak, de nem keltett fel érdeklődést. A kínai modellre ma legjobban a kormányzatok által kibocsátott államjegy hasonlít. Ilyenek voltak a magyar korona pénzjegyei vagy a több szocialista országban forgalomba hozott kis címletű pénzjegyek.

A velencei modell

Az európai pénzjegyek Velencében alakultak ki a kereskedelmi váltókból. A váltó ígéret későbbi fizetésre, vagyis a váltó birtokosa a váltót a névértéknek megfelelő értékpénzre tudta váltani. Elfogadása így nem kényszer, hanem bizalom hatására történik. A bizalmat a megfelelő fedezet alapozza meg, mely garantálja, hogy a váltó kibocsátója kellően likvid a követelés kielégítéséhez (vagyis a váltó értékének megfizetéséhez). A modell mai képviselői a jegybankok által kibocsátott bankjegyek. A bankjegyek elfogadottsága sokkal jobb, mint az államjegyeké, ezért a megfelelő fedezetű bankjegyek kedvelt fizetőeszközök a nemzetközi kereskedelemben.

A pénzjegy elemei

Tartalmi elemek

A tartalmi elemek szöveges formában tartalmazzák a bankjegy értékével és érvényességével kapcsolatos információkat.

értékjelzés
kibocsátó
felhasználási záradék
büntetési záradék
nyomtatás vagy kibocsátás dátuma
a bankjegyet vagy annak egyes elemeit tervező művészek neve
pénzjegynyomda megnevezése
az adott ország egy nevezetes személyének vagy épületének a képmása

Biztonsági elemek

biztonsági papír (benne vízjel, biztonsági szál, jelzőrostok stb.)
sorszám
metszetmélynyomtatás
illeszkedőjel
rejtett kép

Jegyzetek

↑ William N. Goetzmann; K. Geert Rouwenhorst (1 August 2005). The Origins of Value: The Financial Innovations that Created Modern Capital Markets. Oxford University Press. p. 94. ISBN 978-0-19-517571-4.

Kapcsolódó szócikkek

Közgazdaságtani portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[1] William N. Goetzmann; K. Geert Rouwenhorst (1 August 2005). The Origins of Value: The Financial Innovations that Created Modern Capital Markets. Oxford University Press. p. 94. ISBN 978-0-19-517571-4.

[1]