Pénzjegy
| Numizmatika |
|---|
| Pénznemek |
| Történelem |
| Magyar pénztörténet |
| Pénzgyártás |
| Résztudományok |
A pénzjegy az érme mellett a készpénz egyik megjelenési formája. A készpénz nyomtatott formája. Szokás papírpénznek is nevezni, de ma már nem csak papírból készülnek, ugyanis egyes pénznemek pénzjegyei polimer (műanyag) alapanyagúak. Ugyanakkor az országok többsége még papírból gyártatja a pénzjegyeket. Ezen kívül szokás a pénzjegyet bankjegynek is nevezni, ugyanakkor a bankjegy egy speciális pénzjegy, melyet egy arra feljogosított (azaz bankjegykibocsátási szabadalommal rendelkező) bank – jegybank – bocsát ki. Ráadásul a bankjegyen kívül az államkincstár által forgalomba hozott államjegy is pénzjegy, de nem bankjegy.
A pénzérméktől eredetileg leginkább abban tért el, hogy nem rendelkezett inherens értékkel (értékét nem az anyaga hordozta), így – típustól függően – ígéret vagy kényszer tette őket forgalomképessé. A ma forgalomban lévő érmék többsége sem rendelkezik saját értékkel, így ebből a szempontból közelebb állnak a pénzjegyekhez, mint az értékpénzekhez.
Kialakulása[szerkesztés]
A kínai modell[szerkesztés]
A papírpénz a kínaiak találmánya, amely a 7. században, a Tang-dinasztia alatt jelent meg; szélesebb körben azonban csak később terjedt el.[1] Az első papírpénzeket Kínában a 10. századtól bocsátották ki császári rendeletre. A pénzjegyek forgalmát tehát rendeletileg kényszerítették ki, kötelező volt azokat fizetésnél elfogadni, illetve a fémpénzeket rájuk beváltani. A pénzjegyekkel szembeni fedezetet nem garantálták. A császár gyakran folyamodott a pénzjegykibocsátáshoz kiadásai fedezésére, így a kínai pénzjeggyel együtt megjelent az infláció is. A pénzjegyek valamelyest kényelmesebbé tették a kereskedelmet, de forgalmuk a birodalom területére korlátozódott. Marco Polo hírét vitte Európába a találmánynak, de nem keltett fel érdeklődést. A kínai modellre ma legjobban a kormányzatok által kibocsátott államjegy hasonlít. Ilyenek voltak a magyar korona pénzjegyei vagy a több szocialista országban forgalomba hozott kis címletű pénzjegyek.
A velencei modell[szerkesztés]
Az európai pénzjegyek Velencében alakultak ki a kereskedelmi váltókból. A váltó ígéret későbbi fizetésre, vagyis a váltó birtokosa a váltót a névértéknek megfelelő értékpénzre tudta váltani. Elfogadása így nem kényszer, hanem bizalom hatására történik. A bizalmat a megfelelő fedezet alapozza meg, mely garantálja, hogy a váltó kibocsátója kellően likvid a követelés kielégítéséhez (vagyis a váltó értékének megfizetéséhez). A modell mai képviselői a jegybankok által kibocsátott bankjegyek. A bankjegyek elfogadottsága sokkal jobb, mint az államjegyeké, ezért a megfelelő fedezetű bankjegyek kedvelt fizetőeszközök a nemzetközi kereskedelemben.
Elemei[szerkesztés]
Tartalmi elemek[szerkesztés]
A tartalmi elemek szöveges formában tartalmazzák a bankjegy értékével és érvényességével kapcsolatos információkat.
- értékjelzés
- kibocsátó
- felhasználási záradék
- büntetési záradék
- nyomtatás vagy kibocsátás dátuma
- a bankjegyet vagy annak egyes elemeit tervező művészek neve
- pénzjegynyomda megnevezése
- az adott ország egy nevezetes személyének vagy épületének a képmása
Biztonsági elemek[szerkesztés]
- biztonsági papír (benne vízjel, biztonsági szál, jelzőrostok stb.)
- sorszám
- metszetmélynyomtatás
- illeszkedőjel
- rejtett kép
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ William N. Goetzmann; K. Geert Rouwenhorst (1 August 2005). The Origins of Value: The Financial Innovations that Created Modern Capital Markets. Oxford University Press. p. 94. ISBN 978-0-19-517571-4.
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
- Pénztörténeti szakirodalom
- Pénz
- onlinepénz
- Standard Catalog of World Paper Money
- A magyar forint pénzjegyei
