Süngomba
 | ||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||
| ||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||
| Hericium erinaceus (Bull.) Persoon | ||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||
|
Clavaria erinaceus | ||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Süngomba témájú médiaállományokat és Süngomba témájú kategóriát. |
A süngomba (Hericium erinaceus) a Hericiaceae családba tartozó, Európában honos, lombos fák törzsén élő parazita gomba.
Magyarországon az Év gombája volt 2018-ban.[1] Hazánkban 2005 óta védett. Természetvédelmi értéke 5000Ft [2]
Jellemzők[szerkesztés]
_Pers_268392.jpg)
_Pers_268395_crop.jpg)
_Pers_268393_crop.jpg)
Makroszkopikus jellemzők[szerkesztés]
A gombatest világosbarna, néha enyhén vöröses. A mérete elérheti a 30 cm-t is. A gombák többnyire rövid nyélen ülnek, és 10–25 cm vastagok. A felső test szálkás, tépett. Az alsótesten puha tövisek találhatók, közel egymáshoz. Ezek 2–5 cm hosszúak, 1,5–2 mm vastagok, a felületük deres. A gomba húsa (tráma) fehéres színű, sűrű, kicsit szálkás konzisztenciával. A spóra fehér.
Mikroszkopikus jellemzők[szerkesztés]
A spórák színtelenek, gömb alakúak, sima vagy enyhén rücskös felületűek. A méretük 5-7 × 4-6 mikrométer.
Genetikai jellemzők[szerkesztés]
Heterotallia és bifaktoriális kereszteződés a jellemző a genetikájára.[3]
Ökológia[szerkesztés]
A süngomba egy ritka gombafaj, egy idősebb fák, főleg tölgy és bükkfa sebén növő parazita. [4] Egyformán megtalálható álló, vagy kidőlt öreg fatörzseken, és tuskókon. A gomba olyan erdőkben nő szívesebben, ahol a levegő nedvességtartalma magas.
Elterjedése[szerkesztés]
A süngomba a holarktikus régióban található meg, ahol mérsékelten gyakori az előfordulása Európában mindenfelé megtalálható, de mindenütt ritka. Franciaország, és Nagy Britanniától kezdve Magyarországig, illetve Dániától és Dél Norvégiától kezdve egészen Ausztriáig és Svájcig előfordul. Németországban nagyon szétszórtan fordul elő, de majdnem minden tartományban találtak már.
Jelentősége[szerkesztés]
Élelmiszerként[szerkesztés]
Ellentétben a legtöbb tövises gombával a süngomba ehető. Az elkészítése: mosás nélkül (különben teleszívná magát vízzel) kockára vágják, és vajban, vagy olajban megsütik. Ha szeletekre vágják, be lehet panírozni és úgy kirántani, vegetáriánus rántott "húsnak". Az állaga hasonlít a tengeri gyümölcsökéhez. Az íze a borjú-, vagy szárnyashúséra emlékeztet, enyhe kókusz-, citromfű- és gyümölcsös aromával, ami a 4-oktanolid ill. a limonén tartalmára vezethető vissza.
Tápanyagtartalom[szerkesztés]
Az ásványianyag-tartalom a süngombában hasonló, mint a többi gombafajban. De az esszenciális aminosav tartalma átlagon felüli. Egy tanulmány bizonyította a 16%-os aminosav-tartalmat. Összesen 16-félét mutattak ki a 19 fajtából. Majdnem az összes, az ember számára nélkülözhetetlen aminosavat tartalmazza, kivéve a metionint és a triptofánt.
Termesztése[szerkesztés]
Kínában az oroszlánsörény-gomba termesztéséhez műanyag vagy üveg tartályokat használnak. Termőtalajnak fűrészport, papírmasszát, rizsszénát, kukoricacsutkát, cukornád-, és gyapothulladékot használnak. Adalék lehet korpa, gipsz vagy szacharóz; különösen a búzakorpa hozzáadása vezet gyorsan növő és erős gombatesthez. A süngomba öregedésével megnő a veszély a zöldpenész, a (Trichoderma) kialakulására. A rovarok elleni permetezés nem ajánlatos, mert a rovarölőszer a gomba testében felszaporodik. A micélium savas környezetben, 4-5,5 közötti PH-érték mellett nő a legjobban.
Hagyományos gyógyítás[szerkesztés]
A hagyományos kínai orvoslás a majomfej gombának gyógyító hatást tulajdonít a következő problémák esetén: gyomor- és bélpanaszok, légzésszervi megbetegedések, idegi megbetegedések, mint az Alzheimer vagy a Parkinson kór, magas koleszterinszint, rák és meggyengült immunrendszer. Néhány neki tulajdonított hatás időközben tudományosan is bizonyítást nyert.[5]
Források[szerkesztés]
Irodalom[szerkesztés]
- German Josef Krieglsteiner, Armin Kaiser: Band 2: Ständerpilze: Leisten-, Keulen-, Korallen- und Stoppelpilze, Bauchpilze, Röhrlings- und Korallenartige. In: G. J. Krieglsteiner (Hrsg.): Die Großpilze Baden-Württembergs. Band 2, Eugen Ulmer, Stuttgart 2000, ISBN 3-8001-3531-0.
- Susanne Ehlers: Untersuchungen zum Anbau und zur pharmakologischen Wirkung des Speisepilzes Hericium erinaceus. Dissertation. Technische Universität München. Herbert Utz Verlag, München 1999, ISBN 3-89675-561-7.
- Susanne Ahrndt: Der Pom Pom Pilz. Die neue Heilkraft aus Fernost. Urania Verlag, Berlin 1999, ISBN 3-332-01018-2.
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Év gombája 2018 Magyar Mikológiai Társaság
- ↑ Védett fajok - Közönséges süngomba Magyar Állami Természetvédelem
- ↑ Renate Eisenhut: Untersuchungen zur Anbautechnologie und zum ernährungsphysiologischen Wert des Speisepilzes Hericium erinaceus (Bull.:Fr.) Pers.
- ↑ Hermann T. Jahn: Pilze, die an Holz wachsen.
- ↑ Jinn Chyi Wang, Shu Hui Hu, Jih Terng Wang, Ker Shaw Chen, Yi Chen Chia: Hypoglycemic effect of extract of Hericium erinaceus.
További információk[szerkesztés]
- Informationen über den Igelstachelbart von der Gesellschaft für Vitalpilzkunde e. V. Archiválva 2014. január 10-i dátummal a Wayback Machine-ben
- H. Jahn, Die Stachelbärte und ihr Vorkommen in Westfalen (PDF-fájl; 836 kB)
