Vegetarianizmus

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Vegetáriánus szócikkből átirányítva)
Növényi táplálékok

A vegetarianizmus a nevéből eredően az a táplálkozási gyakorlat, melynek követője bármilyen állat megölésével elkészített táplálék elfogyasztását elveti. Több formában létezik, aszerint, hogy a húson kívül mely ételek fogyasztása tilos. Vannak, akik elutasítják a tejet és a tejkészítményeket, tejtermékeket, vagy a tojást. A szigorúbb vegán táplálkozás semmilyen állati eredetű ételt nem enged meg, tehát ezek sem fogyaszthatók, és még a mézet is tiltják. A nyers-evők emellett még főtt vagy sült ételeket sem esznek.

Sok vegetáriánus számára ez nemcsak táplálkozási gyakorlat, hanem egy kiterjedt eszmerendszer vagy világnézet, melyet az a fő törekvés jellemez, hogy az ember a lehetőségeihez mérten minél kevesebb állatnak okozzon szenvedést, különös tekintettel a tudatos, fejlett idegrendszerrel rendelkező állatokra. Mások a húsevést más okból utasítják el, például azért, mert nem szeretik, undorodnak a nyers hústól, vagy pedig azért, mert a diétájuk nem engedi meg. A fenilketonúria például csak egy fehérjeszegény szigorú vegán diétával tartható karban, ami még a hüvelyesek és a nagy sikértartalmú gabonafélék fogyasztását is tiltja.

A vegetarianizmus világnézete a modern társadalmakban a reform- vagy natúrtáplálkozási irányzatok egyike, így követői rendszerint nagy hangsúlyt fektetnek az egészség tudatos megőrzésére. Emellett a hústermelés ökológiai költségessége, illetve a nagyipari előállításhoz társuló jelentős környezetterhelés és környezetszennyezés következtében kapcsolatban áll a környezetvédelemmel; az állatok életminőségének, leölésének és tárgyként való kezelésének etikai aggályai miatt pedig szorosan összefonódik az állatvédelemmel és az állatjogi mozgalommal is.

A vegetarianizmus története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vegetarianizmus először Indiában és tőle függetlenül az ókori görög világban jelent meg. Mindkét kultúrában kezdettől fogva vallási-filozófiai törekvések része volt. Következetes, az egész közösségben gyakorolt vegetáriánus életmódot egy természeti népnél, vagy őslakos közösségben sem találtak.

A vegetarianizmus – mint fogalom és jelentékeny mértékben elterjedt táplálkozási gyakorlat – európai első feljegyzései a Bibliából valók amint megemlíti, hogy Isten az embernek, megteremtése után növényi táplálékot rendel[1]. Dániel és társai visszautasították a királyi ételeket és csak zöldségféléket fogadtak el eledelül [2], mivel rejtegetni akarták zsidó voltukat.

Kereszténység előtti ókor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ókori görög világban a vegetarianizmust a lelkes élőlényektől való tartózkodásnak (ἀποχὴ ἐμψύχων) nevezték.[3] Csak a felső, képzett, filozófiában jártas réteg követte. A köznép szükségszerűen húsban szegényen táplálkozott, de tengeri nép lévén népszerű volt az olcsó hal.[4]

További említések az ókori Indiából, Egyiptomból és az ókori görög civilizációkból származnak. Az ó-egyiptomi papok, a perzsa Zarathustra hívei, a buddhizmus, később a zen-buddhizmus követői mind vegetáriánusok voltak. A híres ókori görög filozófusok, orvosok: Platón, Szókratész, Püthagorasz, Epikurosz, Hippokratész szintén vegetáriánusok voltak és tanítványaikat is következetesen vegetáriánus étrendre szoktatták, mivel felismerték annak az az emberi szervezetre tett hatását. Platón az ideális államról írt könyvében kitér a polgárok táplálkozására is, amelyben csak növényi eredetű étel kerül az asztalukra. A táplálkozási gyakorlat mindkét előfordulása szorosan kötődött az állatok irányában felvállalt erőszakmentességhez (melyet Indiában ahimsza néven ismernek), fő pártfogói pedig a vallási csoportok, illetve filozófusok voltak.

A vegetarianizmus európai gyakorlásával kapcsolatban a legkorábbi megbízható bizonyítékok az időszámítás előtti 6. századból származnak. A Görögországban ezidőtájt elterjedő vallási irányzat, az orphizmus követői nem fogyasztottak húst, valamint Dél-Olaszország görög telepesek által lakott területén a filozófusként, illetve vallási és erkölcsi tanítóként ismert Pitagorasz (vagy Püthagorasz) is tartózkodott az állatok húsának fogyasztásától. Pitagorasz követői, a püthagoreusok, nem mind gyakoroltak szigorú vegetarianizmust, de a filozófiai iskola belső köre mindenképp mellőzte a húsfogyasztást, és az akkori közvélekedés szerint is a hústól való tartózkodás volt a „pitagoraszi élet” egyik legfőbb erénye. Az orphikusok és a püthagoreusok emellett nem fogyasztottak tojást,[5] valamint nem éltek a hús isteneknek való rituális felajánlásával, mely a hagyományos vallási áldozatbemutatás lényeges része volt akkortájt. Az időszámítás előtti 5. században Empedoklész a vegetarianizmus és az állatok általános tiszteletének radikális elkötelezettjeként tűnt ki kora gondolkodói közül.[6]

Az ókori vegetáriánusok közül sokan úgy tartották, hogy a húsfogyasztás gátolja őket aszketikus és filozófiai fejlődésükben.[7] Legtöbbjük a magatartására etikai magyarázattal szolgált, elutasította az állatok feláldozásának általánosan elterjedt gyakorlatát, és igyekezett előtérbe helyezni az ember és más állatfajok közös jellegzetességeit. Ezzel szemben ellenfeleik jellemzően az ember és állat közötti különbségeket igyekeztek kihangsúlyozni. A kérdés, hogy az ember tartozik-e bárminemű erkölcsi felelősséggel az állatok irányában, jelentős vita tárgyát képezte, és az akkori két oldal civódása nagy hasonlóságot mutat az állati jogok támogatóinak és ellenzőinek modern kori vitáival.[7] A vegetarianizmus jellemzően kapcsolatban volt a lélekvándorlásra vonatkozó vallásos meggyőződéssel.[8]

Más filozófiai iskolákban, a peripatetikusok, a sztoikusok és az epikureusok között nagyon kevesen választották a vegetarianizmust. A sztoikusok kifejezetten antivegetáriánusok voltak. Szerintük az embernek nincsenek morális kötelezettségei az állatokkal szemben, mivel az állatok nem eszes lények.[9] A cinikusok igénytelen életmódjuk miatt kevés húst fogyasztottak, de ezt nem okolták meg.[10]

A platóni akadémián Xenokratész és Polemon a vegetarianizmus mellett érvelt.[11] A peripatetikusoknál Theophratosz is hasonló véleményen volt.[12] A császárkori platonikusok és neoplatonikusok egy része is ugyanígy gondolkodott, közöttük Plutarkhosz, a tyanai Apollóniosz, Plótinosz, Porphirius Tyrius.[13] Porphirius egy átfogó írásában meg is okolta választását, amiből idézetek révén még az ellenvéleményeket is megismerhetjük.[14]

A neapoliszi Clodius a vegetarianizmus ellenzőinek szószólója volt. Azóta elveszett írásában, a Húsételek megvetőiben rámutat arra, hogy vannak állati eredetű orvosságok. Az ellenzők egyik, talán clodiusra visszavezethető érve az volt, hogy az emberek és az állatok között természetes és jogos háború dúl, mivel egyes állatok embereket támadnak meg, vagy elpusztítják a termést. Ezért jogos az állatokat, mint ellenséget megölni. Egy további érv volt, hogy az emberi testnek jót tesz a húsevés, mivel az orvosok húsételeket javasolnak a lábadozás idejére, és az atléták is előnyben részesítik.[15]

A manikheusoknál a papi funkciót ellátó kiválasztottak etikusan motivált laktovegetariánusok voltak. A hívek szélesebb körére azonban kevésbé szigorú szabályok vonatkoztak.[16]

Mitológia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vegyes táplálkozásúak és a vegetáriánusok között egyaránt széles körben elterjedt hit szerint az emberiség kezdetén – annak aranykorában – fajunk szigorúan erőszakmentes életet élt. Ebben az utópiában a vadászat, állattenyésztés és húsevés, illetőleg a mezőgazdasági munka ismeretlen és szükségtelen volt, mivel a föld bőségesen szolgált eleséggel minden élőlénynek. Ezt a mítoszt mások mellett feljegyezte Hésziodosz [17], Platón (Politikosz) [18] és a híres római költő, Ovidius [19] is. Ovidius emellett nagyra értékelte az erőszakmentesség általános, pitagoraszi ideáját [20]

Egész népekről feltételezték, hogy tisztán növényi anyagokkal táplálkoztak. Az (Odüsszeia 9, 82–104) a békeszerető lótuszevőkről ír, akik az édes, feledés hozó lótuszgyümölccsel táplálkoztak. Hérodotosz (4, 177) szerint a lótuszevők egyetlen tápláléka ez a gyümölcs volt. Diodórosz Etiópiában élő népekről ír, akik kizárólag gyökerekkel, magokkal vagy fával táplálkoztak. Ezek a tudósítások mesés jellegűek és mondaszerűek, ezért nem tekinthetők hitelesnek. Többnyire békés, boldog és barátságos népekként írják le őket.

Keresztény ókor és középkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az őskeresztények sokat vitáztak azon, hogy a bálványáldozati hús tisztátalanná teszi-e őket. Pál apostol felfogása szerint, ha tudják, hogy a hús pogány isteneknek feláldozott állat húsa, akkor ne egyék meg, és akkor is mellőzzék a húsevést, ha azzal botránkozást keltenek.(Róm 14,2–21; 1 Kor 8,8–9, Kol 2,20–22).[21]

Miután a késő ókori Római Birodalomban elterjedt a kereszténység, a vegetarianizmus csaknem teljesen eltűnt Európából. A késő ókori és a középkori Európában aszketikus okokból számos szerzetesrend korlátozta vagy tiltotta tagjainak a húsfogyasztást, a halevéssel azonban nem hagytak fel, tehát mai értelmezés szerint nem voltak vegetáriánusok. A szerzetesekhez hasonlóan a remeték sem voltak azok.[22] Közéjük tartozott Szent Jeromos egyházatya is.[23] A bencések regulája csak betegség esetére engedélyezte a négylábú állatok húsának evését, a hal és a szárnyasok fogyasztását azonban megengedte.[24] Hasonlóan intézkedett sok más regula is. Habár sok más rendi szabályzat kiterjesztette a tilalmat a szárnyasokra is, a hal fogyasztását egy rendben sem tiltották meg.[25] Nincs adat az állatok iránti könyörületből motivált etikai vegetarianizmusra. Assisi Szent Ferencet is gyakran tévesen sorolják a vegetáriánusok közé.[26]

Az ókorban és a középkorban több eretnekmozgalomban is a húsevésről való lemondás az aszkézis lényegi része volt. Ilyenek voltak az ókorban az enkratiták, az ebioniták és az eusztatiánusok,[27] a középkorban pedig a bogumilok és a katharok utasították el a húsfogyasztást.[28]

Reneszánsz és kora újkor[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A reneszánszkori Európában újból feltűnt a vegetarianizmus, de szélesebb körben csak a 19. század és a 20. század során terjedt el. Első képviselői közé tartozott Leonardo da Vinci (1452–1519),[29] és Pierre Gassendi (1592–1655).[30] A 17. századi vegetariánusok fő ideológusa az angol Thomas Tryon (1634–1703) volt.[31] Másrészt René Descartes[32] és Immanuel Kant[33] szerint az embernek nincsenek erkölcsi kötelességei az állatokkal szemben.

Bár a középkori alapítású szerzetesrendek megengedték a halfogyasztást, a vegetarianizmus a 16. század végén a kolostorokban is megjelent, igaz, kevésbé állatbarátságból, mint inkább az aszkézis eszközeként. Franciaországban a ciszterciták 17. századi reformmozgalma előírta követői számára a vegetáriánus táplálkozást.[34] A mozgalom sok vitát váltott ki, aminek eredményeként a rend kettévált, és a ciszterciták ágaként létrejött az 1892-ben önálló rendként megalakult trappista közösség.[35]

A vegetarianizmus a 19. században[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Magyarországi Vegetárius Egyesület (később Magyar Vegetárius Egyesület) pedig 1883-ban kezdte meg működését.

A vegetarianizmus gondolata és gyakorlata az angolszász világban terjedt el a leginkább. Már a 18. században több kis keresztény gyülekezet etiai okokból és aszkézis céljából érvelt az általuk természetellenesnek kritizált húsevés ellen.[36] Az első vegetariánus egyesület Londonban alakult meg 1801-ben, amiket hamarosan újabb egyesületek megalakulása követett más angol városokban. A 19. század elején Percy Bysshe Shelley, a költő volt az etikai vegetarianizmus fő szószólója.[37] Az első modern kori Vegetáriánus Társaság 1847-ben alakult meg Angliában, Vegetarian Society néven. Az angol vegetáriánus mozgalom egyik közismert alakja George Bernard Shaw volt.[38] A 19. században és a 20. század elején rendszerint ovo-lakto-vegetarianizmusról volt szó; vegánok csak szórványosan léptek fel.[39]

Oroszországban Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828–1910) volt a vegetarianizmus vezéralakja.[40]

A német vegetariánus mozgalom alapítójaként Gustav Struvet (1805–1870) tartják számon, akire erősen hatott Jean-Jacques Rousseau Émile-jének életmódja.[41] 1868-ban társaival egyesületet alapított Stuttgartban, ami ma is fennáll. 1869-ben megjelent műve, a Pflanzenkost – die Grundlage einer neuen Weltanschauung (Növényi koszt, mint egy új világnézet alapja) azonban hátravetette a mozgalmat. Az irányzat egy másik fontos képviselőjeként Theodor Hahn lépett fel.[42] Eduard Baltzer (1814–1887) egy vallásilag motivált pap 1867-ben megalapította a Természetes Életmód Egyesületet (Verein für natürliche Lebensweise), ami gyorsan nőtt, és 1869-ben átnevezték Német Természetes Életmód Egyesületre (Vegetariánusok) (Deutscher Verein für naturgemäße Lebensweise (Vegetarianer)).[43] Baltzer egy nagy hatású vegetariánus folyóiratot is kiadott, amit halála után Thalysianak neveztek át. Ezzel Jean-Antoine Gleize vezető francia vegetariánus könyvének német nyelvű kiadására utaltak.

A 19. század utolsó harmadában német földön egyre nagyobb teret nyert a vegetarianizmus. Számos egyesületet alapították, és 1892-ben két egyesület létrehozta a Német Vegetariánus Szövetséget (Deutschen Vegetarier-Bund) lipcsei székhellyel. 1893-ban Oranienburgban Éden (Eden) néven vegetariánus gyümölcstermelő közösség alapult. Kevéssel a második világháború kitörése előtt csaknem ezren éltek ebben a közösségben.

A vegetarianizmust többféleképpen is indokolták. Az egészségügyi érvek szerint ezzel megelőzhetők egyes betegségek, mint például a köszvény. Mások szocioökonomikus okokra hivatkoztak. Gyakran éles kritikákat fogalmaztak meg a civilizációval szemben, és erősen romantikus vagy utópisztikus vonásokat viseltek.[44] Egy harmadik irányzat az állatvédelmet és az emberség erkölcsi fejlődését tartotta szem előtt. Ennek egy ismert éllovasa Richard Wagner volt.[45] A húsevésről és az állatkísérletekről való teljes lemondást követelte, de csak életének utolsó éveiben vált valóban vegetariánussá.[46] Az irányzat egyes tagjai összekapcsolták a vegetarianizmust az antiszemitizmussal.[47]

A vegetarianizmus a 20. századtól[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Miután a 19. században több nemzeti egyesület jött létre, 1908-ban megalakult a Nemzetközi Vegetariánus Unió. A Német Vegetariánus Szövetség tagszáma 1905-re 1550 főre nőtt, de a Weimari köztársaság idején csökkent.[48] 1935-ben feloszlott, ezzel előzve meg azt, hogy a náci kormány oszlassa fel. Az Éden közösség azonban megmaradhatott, mivel már az első világháború idején nacionalista és rasszista eszméket támogatott. A pártpropaganda magát Hitlert is nemdohányzó vegetariánus állatbarátként mutatta be, bár nem száműzte teljesen a húst az étlapjáról.[49] A vegetarianizmus náci támogatóira nagy hatással volt Wagner írása, a Vallás és művészet (Religion und Kunst), amiben a főzést és a húsevést szemita, nem árja jövevényként kritizálta.[50]

A svájci Maximilian Oskar Bircher-Benner (1867–1939) gyógyhatást tulajdonított a teljes értékű vegetariánus táplálkozásnak. Az általa kifejlesztett tejjel fogyasztható Bircher-müzli népszerűvé vált még a vegyes táplálkozásúak körében is. 1946-ben újjáalakult a Németország Vegetariánus Uniója (Vegetarier-Union Deutschlands), amit ma Németország Vegetariánusszövetségnek (Vegetarierbund Deutschland) neveznek.

A fiatal Albert Schweitzer sokat foglalkozott az állatok elleni erőszakkal. Gondolatait ma is hangoztatják a vegetariánusok,[51] de csak utolsó éveiben tért át a vegetariánus életmódra.[52] Mahátma Gandhi is népszerűsítette a húsmentes táplálkozást.[53]

Az 1920-as évek elejétől a vegetarianizmusnak egy új magyar apostola támadt Bicsérdy Béla személyében. Ő teljesen elvetette a főtt ételek fogyasztását és az egészség egyik fő forrását a növényi alapú nyers kosztban látta. Tanai az 1920-as években Erdélyben, majd Magyarországon is igen népszerűek lettek és rengeteg követője támadt, ők voltak a bicsérdisták.

Az 1970-es évektől állatjogi mozgalom indult. Kiváltójaként Peter Singer könyvét, az Animal Liberationt tartják számon.[54] Singernek és társainak végcélja a veganizmus teljes győzelme.


A vegetarianizmus irányzatai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vegetarianizmusnak több, különféle irányzata létezik, melyeket – az eredeti jelentéssel ellentétben – a növényi ételek mellett fogyasztott egyéb állati eredetű élelmiszerek alapján különböztethetünk meg. Ebben az esetben a szempont nem az állati eredetű élelmiszerek egészségre gyakorolt hatása, hanem a vegetáriánus eszmeiség. Az egyéb állati eredetű élelmiszerek rendszerint nem kapcsolódnak közvetlenül az állat leöléséhez, közvetett módon azonban hozzájárulhatnak ahhoz, valamint a kegyetlen vagy kedvezőtlen tartási körülmények miatt az állatok teljes élethosszig való hányattatásához, illetve (elkerülendőnek ítélt) környezetterheléshez vezethetnek.

  • Szemivegetarianizmus
    • A fogyasztható állati eredetű nyersanyagok baromfihússal és hallal bővülnek. (Meg kell jegyeznünk, hogy a szemivegetarianizmus egy mai "divatirányzat", és valójában semmi köze a vegetarianizmus eredeti céljához, az erőszakmentességhez.)
  • Ovo-lakto vegetarianizmus
    • A növényi élelmiszerek mellett tojást (latinul ovum), illetve különféle állatok tejét (latinul lac) és/vagy az abból készült tejtermékeket is fogyasztó személyek táplálkozása.
  • Ovovegetarianizmus
    • A növényi ételek mellett tojást is fogyasztó személyek táplálkozása.
  • Laktovegetarianizmus
    • A növényi ételek mellett különféle állatok tejét és/vagy az abból készült tejtermékeket is fogyasztó személyek táplálkozása.
  • Veganizmus
    • A veganizmus (vagy szó szerint vett vegetarianizmus) gyakorlója a vegán, aki tisztán növényi ételeket fogyaszt, vagyis minden állati eredetű élelmiszert mellőz a táplálkozásából. A vegán filozófia követője a táplálkozás mellett más tekintetben is törekszik úgy élni, hogy azzal ne okozzon szükségtelenül szenvedést az állatoknak, illetve ne támogassanak olyan vállalkozásokat, amelyek az állatok célzott kizsákmányolására épülnek vagy azzal közvetlen kapcsolatban állnak. Így jellemzően nem vásárolnak bőrből vagy szőrméből készült, illetve állatokon tesztelt termékeket sem.

Motiváció[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vegetáriánusok kultúrkörönként és egyénenként különböző okok miatt nem esznek húst. Az etikai okok miatt vegetariánusok nem akarják, hogy miattuk állatok haljanak meg. Az állati jogok melletti érvek is közrejátszanak.[55] Ökológiai szempontból is kedvezőbbnek tartják ezt az életmódot, és emellett még arra is rámutatnak, hogy az intenzív állattartás sokkal károsabb a környezetre, mint az extenzív. A hústermelés hatékonysága továbbá viszonylag alacsony. Úgy gondolják, hogy a húsevésről való lemondás segítene megszüntetni a harmadik világbeli éhínséget. Emellett vannak, akik ezt az életmódot egészségesebbnek tartják, mint a vegyes táplálkozást.[56]

Egyes vallások és irányzatok elvei és táplálkozási szabályai támogatják a vegetarianizmust, mint a janzenizmus és egyes hindu irányzatok, vagy amik hasznot húznak a vegetarianizmus terjedéséből, mint például a buddhizmus.

Etikai okok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A világnézeti okokból vegetáriánus személyek nem akarják, hogy miattuk állatok haljanak meg. Párhuzamot vonnak aközött, hogy a múltban hátrányosan különböztettek meg embereket, és aközött, hogy ma az állatoknak csak korlátozott jogaik vannak. Azállati jogokat az emberi jogokból vezetik le. Mivel a faj fogalma természettudományi szempontból pontatlan, éppen ezért nem függhetnek egy élőlény jogai attól, hogy melyik fajhoz tartozik. Az embernek tehát nem lehetnek előjogai az állatokkal szemben, az előjogok fenntartásafajizmus.

Egyes vegetáriánusok rámutatnak arra, hogy az állatok is tudnak szenvedni, és hogy egyes fajok bonyolult szociális életről és magas intelligenciáról tesznek tanúságot.[57] Gyakran érvelnek a szenvedés, a fájdalomérzés képességével. A vegetáriánus életmóddal elkerülhetőnek tartják a húsukért tartott állatok szenvedését a vágóhídon. Itt nemcsak az adott fajnak nem megfelelő tömeges tartásról, hanem az állatok leölése előtti és alatti folyamatokról is szó van, amit a hús iránti kereslet tart fenn.[58] Tom Regan az egyes állatoknak természettől adott értéket tulajdonít.[59] Martin Balluch szerint kell, hogy legyenek bizonyos feltételek ahhoz, hogy az adott élőlényt megillessék bizonyos alapjogok. Ezt ő az öntudatban látja.[60]

Egészségügyi okok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Sokan egészségügyi okokból válnak vegetáriánussá, mivel el akarják kerülni azokat a betegségeket, amiket a húsfogyasztásnak tulajdonítanak, vagy a már meglevő betegségeikből akarnak így kigyógyulni. Vannak, akiknek a betegségét csak szigorú diétával lehet karban tartani. A fenilketonúria okozta károsodások csak fehérjeszegény vegán diétával kerülhetők el. A diéta miatt kiesett tápanyagokat, például a B12 vitamint külön kell bevinniük.

A vegetáriánus életmódot egészségügyi okokból választók más tekintetben is egészségesebben élnek, mint az átlag: többet sportolnak, és kevesebbet dohányoznak.

Az Amerikai Dietetetikusok Szövetsége szerint, ha az étkezési zavarok gyakoribbak a vegetáriánus serdülőknél, akkor a vegetariánus táplálkozás inkább álcaként szolgál, mint kiváltó okként.[61] Ezt mások is megerősítik.[62] [63]

Húsevő háziállatok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A vegetáriánus közösségeket jellemzően megosztja a húsevő háziállatok tartásának és védelmének kérdése. Sok következetes vegetáriánus számára a vegetarianizmus nem elsősorban azt jelenti, hogy mellőzi a húsfogyasztást, hanem sokkal inkább egy általános törekvés arra nézve, hogy az emberi tevékenység következtében minél kevesebb állat szenvedjen. Az ilyen, következetes vegetáriánusok úgy látják, hogy a hobbiból tartott húsevő állatok által elfogyasztott hús előállításához kapcsolódó szenvedésért az ember felelős, hiszen az állattartás, illetve a húsevő állat választása alapjában véve emberi döntésen alapszik. Akadnak, akik teljes egészében elvetik a háziállattartás intézményét, így nem támogatnak háziállatvédő szervezeteket. A háziállattartó vegetáriánusok körében léteznek érvek, törekvések és eredmények a macskák és kutyák húsmentes táplálására vonatkozóan[64], de ennek megítélése szintén megosztja a vegetáriánus közösségeket. Az állatvédők óvnak a macskák húsmentes táplálásától, mivel ez fajuknak nem megfelelő, és hiánybetegségekhez vezethet.[65]

Környezetvédelem[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tény, hogy még az extenzív állattartás is több energiát, vizet és területet igényel, mint a növénytermesztés.[66] Egyes területeken azonban nem termelhető emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer, csak állati takarmány, így egy vegán mezőgazdaság nem tudná hasznosítani ezeket a területeket. Az erdőirtás, és a kérődzők, mint a juhok és a szarvasmarhák által kibocsátott metán hozzájárul a globális felmelegedéshez.[66] Egy szimuláció szerint, ha az egész világ vegán életmódra térne át, akkor olcsón és nagy mértékben lehetne csökkenteni az üvegházhatást 2050-ig, míg ha a fejlett országokban a felére csökkenne a húsfogyasztás, akkor az magában csak csekély mértékű csökkenést okozna, mivel a harmadik világban az olcsó hús miatt megnőne a húsfogyasztás. Éppen ezért sok vegetariánus egyetért abban, hogy a húsfogyasztást és az állattartást szabályozni, a növénytermesztést támogatni kellene.[67][68]

Az éhínség megelőzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mivel az állatok alacsony hatékonysággal termelnek húst a növényi táplálékukból, ezért gyakran feltételezik, hogy a vegetáriánius életmódra való áttéréssel több élelmiszert lehetne termelni, ami csökkentené az éhezést a harmadik világban. Egy 1998-as szimuláció szerint ez nem állja meg a helyét, mivel ha a fejlett országokban csökkenne a húsfogyasztás, akkor a hús olcsóbbá válna a harmadik világban, és ez ott a húsfogyasztás megnövekedéséhez vezetne, a gabonafogyasztás meg alig változna. Emellett egyes területeken nem termelhető emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszer, csak állati takarmány, így egy vegán mezőgazdaság nem tudná hasznosítani ezeket a területeket. E. O. Wilson szerint ha mindenki vegetariánus lenne, akkor az összes megművelhető terület 10 milliárd embert tudna ellátni.[69] Ha ez több is lenne, mint vegyes táplálkozás mellett, az emberiség egészen addig szaporodna, amíg meghaladná ezt a létszámot, és akkor újra lennének, akiknek nem jutna elég étel, de most már vegetáriánus táplálkozás mellett. Az előrejelzések szerint tovább nő a kereslet az állati eredetű termékekre, különösen a harmadik világ országaiban.[70][71]

Az emberelődök táplálkozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az ember a biológia mai állása szerint egy mindenevő állat, mivel képes mind a növényi, mind az állati eredetű táplálékot hasznosítani. Törzstörténete szerint az eredetileg növényevő ősöktől a növény- és dögevő ősökön (Homo habilis)[72] át a növény- és dögevő, később vadászó Homo-fajokig (Homo erectus, Homo heidelbergensis, Homo sapiens) haladt.[73] Az Afrikában kialakult korai Homo sapiens már egyértelműen vadászott a különböző helyeken talált leletek szerint. Ezek tanúsítják, hogy már a kőkori emberek is vadásztak és gyűjtögettek.[74] További tanúsággal szolgálnak a simafejű és a horgasfejű galandférgek, amelyek egyedüli végső gazdája az ember. Ezek a paraziták nem tudnának az ember nélkül szaporodni, és az embert csak a beteg állat megevése által tudják megfertőzni.[75] A legelső biztosan datálható 40 ezer éves leletek szerint azok az emberek főként hallal táplálkoztak.[76]

A modern vegetáriánus mozgalom kezdeteitől gondolják a vegetáriánusok, hogy a vegetáriánus táplálkozás természetes.[77] Ezt abból vezetik le, hogy az ember a fogazata és belének hosszúsága alapján nem lehet ragadozó, tehát növényevőnek kell lennie.[78] A valóság azonban az, hogy az ember bélrendszere köztes állapotú, igazi mindenevő, a tisztán növényi táplálék jó hatásfokú megemésztésére alkalmatlan. Ehhez a jelenlegi bélrendszer öt-tízszeres hosszúsága lenne szükséges vagy a növényevő állatok más emésztési stratégiái, mint az összetett gyomor, kérődzés, az egyszer már elfogyasztott és kiürített, azaz előemésztett táplálék újbóli elfogyasztása.[forrás?]

A huszadik század második feléig elterjedt nézet volt, hogy az ember az egyetlen mindenevő főemlős, ezt azonban megcáfolták.[79] Egyes majmok, például a csimpánzok[80] szintén esznek húst, de kevesebbet és ritkábban, mint az ember.[79][81]

Kulturális okok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Európán kívül a vegetarianizmus egyedüli forrásai az indiai eredetű hagyományok, habár Óceániában a hús tabu volt a nők számára. A jainizmus, a hinduizmus egyes irányzatainak követői és sok buddhista szigorúan vegetariánus. Ez mindegyik vallásban az erőszakmentesség követelményére vezethető vissza, ami tiltja a sérülések okozását, az ölést, és hogy más élőlény halálából hasznon származzon. A nem vegetáriánus táplálkozás rossz karmát okoz. Azonban az összes ilyen irányzat megengedi a tej és a tejtermékek fogyasztását. A hinduk és a buddhisták számára szintén megengedett azoknak a halaknak az elfogyasztása, amiket állatokkal halásztak, például kormoránnal vagy vidrával.

Buddhizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Buddhista nézőpontból a vegetarianizmussal kapcsolatos legfőbb szempont a megvalósíthatóság. A buddhista filozófia nem közvetít az emberi lét természetével össze nem egyeztethető, idealizált vagy merev célokat, előírásokat vagy tilalmakat. Ehelyett egyszerűen arra tanít, hogy tegyük meg más lényekért (és így közvetve önmagunkért) azt, amit módunkban áll megtenni. A buddhizmus tehát nem parancsolja a világi követőt a húsok mellőzésére, hanem utat mutat a tárgyaktól független emberi boldogsághoz, amelynek a húsfogyasztás önkéntes mellőzése csupán egy mellékes, ámde szükségszerű folyománya.

A théraváda hagyományt őrző buddhista szerzetesek, akik az ételüket alamizsnaként kapják világi személyektől, elfogadják a felajánlott húsos ételeket.[82] Hagyományosan azt a – Buddhának tulajdonított – tant követik, hogy a hús fogyasztható, ha nem látják, nem hallják és nem gyanítják, hogy kifejezetten számukra ölték le az állatot.[83] Sokan felvetették azonban, hogy ez a tan egy gyökeresen eltérő korban és kultúrában született, ezért a fogyasztói társadalomban nem alkalmazható, illetve másként szükséges értelmeznünk. Emellett létezik olyan vélemény is, amely szerint a tant félrefordították, és Buddha valójában azt mondta, hogy az étel nem fogyasztható, ha látják, hallják vagy gyanítják, hogy hús vagy húst tartalmaz.

A mahájána hagyományhoz tartozó szútrák, például lankávatára szútra, kifejezetten elítélik a húsok fogyasztását, ezért a mahájána hagyományt követő buddhista szerzetesek teljes egészében tartózkodnak a húsfogyasztástól.[84]

Hinduizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hinduizmus eredetileg bizonyos körülmények között megengedte a húsevést. Manu törvénykönyve megengedte, és szabályozta a húsfogyasztást. Az idők során azonban bizonyos körökben elterjedt a laktovegetarianizmus, például a gyarmatosítás alatt a felső rétegekben, míg a szegény, alacsony kasztú emberek azt ettek, amihez éppen hozzájutottak.[85] A brahminok mellett a jógát gyakorlók és a visnuisták (vaisnavák) szigorúan laktovegetáriánusok.[86] A húsnak nemkívánatos hatásokat tulajdonítanak az öntudatra és a húsevő jellemére, lustaságot, erőszakot és tévelygést szül, ezzel rontja a karmát, tehát akadályozza a rituális megtisztulást és a kilépést az újjászületések körforgásából.

„A következő személyeket tartják az állat gyilkosának: aki engedélyezi a megölését, aki megöli, aki feldarabolja, aki eladja vagy megveszi, aki elkészíti, aki felszolgálja és aki megeszi.” (Manuszmriti 5.51)

Indiában a vallásos hinduk 43%-a vegetáriánus; a nem vallásosoknál ez az arány 28%.[87]

A nyugaton élő Krisna-hívők is követik az ahimsza, az erőszaknélküliség tanítását. Ez azt is jelenti, hogy nem fogyasztanak olyan ételeket, amelyeknek megszerzése mások számára fájdalommal, erőszakkal jár. A. C. Bhaktivedánta Szvámi Prabhupáda, a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezetének alapító tanítómestere így nyilatkozott:[88]

"Mivel teremteni sem tudunk, így egyetlen élőlény elpusztításához sincs jogunk. Ezért tökéletlenek azok az ember alkotta szabályok, melyek különbséget tesznek. Isten törvényei szerint egy állat megölése éppolyan büntetést érdemel, mint egy emberé. Akik a kettő között különbséget tesznek, saját törvényeket agyalnak ki."

Természetesen ez betarthatatlan szabály, a Krisna-tudat hívői is tisztítják ivóvizüket, és felépítik házaikat, állatok és növények élete árán.[88]

Dzsainizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A dzsainizmus követői, különösen a szerzetesek következetesek az ahimsza átültetésével a gyakorlatba. Kerülik mindazoknak a termékeknek a használatát, amiket halott állatokból nyertek.[89]

Szikh vallás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A szikh tanítások nem utalnak arra, hogy a vegetarianizmus kívánatos lenne,[90][91][92][93] hanem az egyénre bízzák a döntést.[94] A tizedik guru, Guru Gobind Singh azonban megtiltotta a rituális vágásból származó hús, vagy kutha hús fogyasztását az "Amritdhari" szikheknek, vagy akik a Sikh Rehat Maryadát, a szikh viselkedési kódexet követik. Ennek az volt a célja, hogy megőrizzék a függetlenséget az iszlám hegemóniával szemben.[90][94]

Egyes szektákban az"Amritdharisok", mint például Akhand Kirtani Jatha, Damdami Taksal, Namdhari[95] és Rarionwalay,[96] hevesen kikelnek a húsevés és a tojásfogyasztás ellen, de bátorítják a tej és a tejtermékek élvezetét.[97] Ez a British Raj (Brit-India) idejére vezethető vissza, amikor is sok visnuista hindu tért be.[94] A guruk ezzel szemben az egyszerűséget hangsúlyozták. Nának guru szerint a mértéktelenség a Föld, így az élet erőforrásainak megcsapolását jelenti.[98][99] A szikhek szent könyvének egyes fejezetei szerint bolondság az állati élet felsőbbrendűsége mellett érvelni, mivel minden életforma kapcsolatban áll egymással, és csak az emberi élet felsőbbrendű.[94] Mindazonáltal a templomban osztogatott étel szigorúan laktovegetariánus, bár ez inkább az egyes egyének személyes döntésének tiszteletben tartását jelzi, mint egy tanítást.[93][94]

Judaizmus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A zsidó vallás szent iratai (sem a Tanakh, sem a Misna, sem a Talmud) nem szabályozzák a húsevést, amit a hagyományok sem korlátoznak. Az ószövetségi törvények csak a tiszta és tisztátalan állatok között tesznek különbséget, és tiltják a vér és a dög fogyasztását. Az ószövetségi törvények alatt élők számára a vegetarianizmus nem volt lehetséges, mivel több ünnepen is (pl. Peszach) kötelező volt a hús fogyasztása, a papoknak és a lévitáknak pedig ez, az áldozatbemutatással összefüggésben, mindennapos volt a jeruzsálemi Templomban.

Talmudi hagyomány folytán a vallásos zsidók nem esznek együtt húsos és tejes ételeket, de a húsevésre semmilyen korlátozás nincsen.

A Ne ölj! parancsot egyesek (tévesen) úgy értelmezik, hogy az arra is vonatkozik, hogy állatot se ölj, vagy ne ölj feleslegesen. Egyes teológusok a húsevés és a rabszolgaság részletes szabályozását összevetve arra gondolnak, hogy ezek azért ilyen aprólékosak, hogy a zsidók lemondjanak mindkét gyakorlatról.[100] Hasonlóan gondolkodott a középkorban Shlomo Ephraim Luntschitz rabbi, a Kli Yakar szerzője.[101]

Sok középkori zsidó teológus azonban, például Joseph Albo és Isaac Arama a vegetarianizmust erkölcsi ideálnak tekintette, mivel a húsevésnek negatív hatást tulajdonítottak a jellemre. Joseph Albo szerint az állatok iránti könyörületből való vegetarianizmus nemcsak erkölcsi tévedés, hanem szintén rossz hatással van az emberre.[102]

Abraham Isaac Kook a modern kor vegetarianizmus mellett érvelő rabbijai közé tartozik. Írásaiban rámutat arra, hogy az édenkertben Ádám nem evett húst, és ezt kapcsolatba hozza a messianisztikus korral. Ő maga tartózkodott a húsevéstől, és csak szombaton és ünnepekkor fogyasztotta. Tanítványa, David Cohen lelkes vegetariánussá lett.

Néhány kabbalista szerint a húsevés csak azoknak a misztikusoknak való, akik észlelik az újjászületett lelkeket és az isteni szikrákat, habár a húsevés náluk is kárt okoz a lélekben. Számos ortodox vegetariánus zsidó csoport támogatja ezt az elgondolást. Szerintük a húsevés engedélyezése csak ideiglenes könnyítés azoknak, akik nem tudnak vegetariánusok lenni.[103]

Kereszténység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A kereszténység nem ismer táplálkozási tabukat, kivéve a vér- és dögevés tilalmát.

Egyes keresztények azonban bibliai alapokon próbálják megindokolni, hogy Isten azt akarja, hogy az ember vegetáriánus legyen.[104] Utalnak a béketűrő életre, és arra, hogy Isten az édenkertben minden növényt az ember táplálékául adott. Ellenben az özönvíz után Noénak és családjának már növényeket és állatokat is táplálékul adott. Szent Jeromos szerint, mivel a húsevés csak a vízözön után vált lehetségessé, ezért alsóbbrendűnek tekintendő.[105] Egyébként nincs semmi utalás arra, hogy a hús tilos lenne.[106] A keresztény vegetáriánusok emellett gyakran érvelnek tévesen a Ne ölj! parancsolattal, ami azonban csak emberre vonatkozik.

Az Újtestamentumban nincs semmi utalás arra, hogy a vegetarianizmus az üdvösség eszköze lenne. Jézus mondása szerint nem az fertőzteti meg az embert, ami bemegy a száján, hanem az, ami kijön belőle. Ezzel az összes étkezési tabut megszüntette.[107] Mindezek ellenére a hetednapi adventisták elfogadták az édenkertbeli vegetáriánus étkezés érvét, és ajánlják is a vegetáriánus táplálkozást.[108]

Az Újszövetség alapján Jézus nem volt és zsidóként nem is lehetett vegetáriánus.

Iszlám[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az iszlám megengedi, de szabályozza is a húsfogyasztást. A muszlimok csak halal vágásból származó húst ehetnek. Sok vegyes táplálkozású muszlim a nem halal éttermekben vegetáriánus vagy halételeket rendel.[109]

Az iszlám megengedi a nem ideológián alapuló vegetáriánus táplálkozást, és bár a legtöbb vegetáriánus muszlim nem nyilvánítja ki, hogy ezt az életmódot követi, számuk egyre nő.[109]

Sok befolyásos muszlim vegetáriánus volt, köztük az iraki Râbi‘ah al-‘Adawîyah of Basrah (meghalt 801-ben), teológus, feminista, költő, és Bawa Muhaiyaddeen Srí Lanka-i szúfi mester, a The Bawa Muhaiyaddeen Fellowship of North America alapítója.[110] India egykori elnöke, Dr. A. P. J. Abdul Kalam is híres vegetáriánus.[111]

1996-ban a Nemzetközi Vegetáriánus Unió bejelentette a Muszlim Vegetáriánus/Vegán Társaság megalakulását.[112]

Bahái hit[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ámbár a bahái vallás nem ír elő táplálkozási szabályokat, `Abdu'l-Bahá, az alapító fia szerint a gyümölcsökből és magokból álló menü lenne kívánatos, kivéve a betegeket és a gyenge alkatúakat.[113] Azonban nem kötelezte a híveket ennek követésére, viszont kijelentette, hogy a jövő társadalma amúgy is vegetáriánus lesz.[113][114][115] Azt is gondolta, hogy az állatok megölése a bűnök megvallása ellen hat.[113] Shoghi Effendi, a bahái hit őre szerint a vegetarianizmus kívánatos,[116] de szerinte és a vezető testület szerint a gyakorlat ez ellen hat, így csak ajánlják, de nem írják elő a vegetáriánus életmódot.[113]

Rasztafari[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A rasztafari egy, az afro-karib térségben elterjedt vallás. A hívek különböző szigorúságú étkezési előírásokat követnek. A legortodoxabbak nem esznek olyan ételeket, amik mesterséges adalékokat tartalmaznak, és gyakran még a sót is mellőzik; a fűszerek és a zöldségek párosítása régi afrikai hagyományokat követ.[117] A legtöbb rasztafari vegetáriánus.[118]

Egészségügyi megközelítés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Tápértékek és tápanyagok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A közhiedelemmel ellentétben nem jellemző különösebben a vegetáriánusokra a gabonahúsok (szejtán), a szójakockák, a szójagranulátumok, a növényi alapú kolbászfélék, illetve az egyéb, kifejezetten húsok helyettesítésére és imitálására szolgáló termékek fogyasztása. Ezek a termékek elsősorban a vegetáriánus életmód kezdetén kaphatnak nagyobb szerepet, amikor az egyén jellemzően a megszokott ételeit próbálja elkészíteni hús nélkül. A tudatos vegetáriánusok jelentős része idővel a keleti konyha felé fordul, amely nagy számban tartalmaz teljes értékű növényi ételeket. A mindennapos vegetáriánus étrend a zöldségek és gyümölcsök mellett rendszerint nagy választékban és számtalan módon felhasználva tartalmazza az alábbiakat:

  • Gabonák (barna rizs, köles, árpa, hajdina, amaránt, búza, tönkölybúza, rozs, zab…)
  • Száraz hüvelyesek (babok, borsók, lencsefélék; sárgaborsó, csicseriborsó, vörös lencse, urad dál, mung dál…)
  • Olajos magvak (dió, mogyoró, szezámmag, lenmag, napraforgómag, kókuszdió, mandula…)
  • Egzotikus fűszerek (chili, fahéj/kasszia, fekete kősó, gyömbér, hing, kardamom, kalonji, koriander, kurkuma, lepkeszegmag, mustármag, római kömény, szegfűbors, szegfűszeg…)

Gyakori vélekedés, hogy a vegetarianizmus drága, hiszen a bioételek, valamint a primőr, illetve importált gyümölcsök és zöldségek borsos áron kaphatók. Valójában a vegetarianizmust nem lehet szorosan összekapcsolni a primőr, illetve importált zöldségek és gyümölcsök fogyasztásával, hiszen ennek a táplálkozási irányzatnak a követői a környezetvédelem, az etika és az alapvető ésszerűség okán gyakran a helyben, természetes körülmények között termelt, évszaknak megfelelő zöldségeket és gyümölcsöket részesítik előnyben, melyek jellemzően jóval kedvezőbb áron kaphatók. A biotermékek közül elsősorban a kész- és feldolgozott ételek drágák, mivel a gondos, kisebb volumenű ipari feldolgozás, valamint a tartósítószerek hiányából következő rövid eltarthatóság jelentős költségtöbbletet produkál, illetve ezen ételek késztermék mivolta és fogyasztói bázisa nagyobb árrés alkalmazására ad lehetőséget. A hosszú eltarthatóságú alapanyagok (például a teljes gabonák, száraz hüvelyesek és olajos magvak) – a prémium márkák és elárusítóhelyek kerülése esetén – alacsonyabb áron is beszerezhetők, és a sokoldalú felhasználhatóság miatt sok vegetáriánus igényeinek jobban megfelelnek.

A helyesen összeállított, tejet, tejterméket és tojást tartalmazó vegetáriánus étrend az elterjedt vélekedés szerint tartalmazza az egészség megőrzéséhez szükséges összes tápanyagot.[119] Az ilyen vegetáriánus étrend számos egészségügyi előnyét kutatások is alátámasztják, ám az egészségtelen ételkészítési módok és az egyoldalúság rossz esetben ezt ellensúlyozhatják is. Vannak, akik szerint még a megfelelően összeválogatott és összeállított vegán étrend is megfelelő arányban tartalmazza az esszenciális aminosavakat. A vegetáriánus étrendben kevesebb az állati fehérje, a telített zsír és a koleszterin, viszont több a szénhidrát, a rost, a magnézium, az antioxidáns, a kálium, és a folát, mint a vegyes kosztban. A kalciumfelvétel a legtöbb vegetáriánusnál a vegyes táplálkozásúakéhoz hasonló,[120] kivéve azokat a vegánokat, akik túl kevés levélzöldséget fogyasztanak.[121] A D-vitamin termelődhet a napsütésnek kitett bőrben, bejuttatható tejjel, tejtermékekkel vagy tojással. A vegánok szójatejjel, gabonamagvakkal és ultraibolya fénynek kitett gombával szintén elegendő mennyiséghez juthatnak.[122]

A helytelenül összeállított vegetáriánus étrend számos hiánybetegséget előidézhet, sok betegségben előidézhet állapotromlást (elég csak egy vashiányos anémiára gondolni), ezért a vegetáriánus étrendre való áttéréskor tanácsos táplálkozási szakember (dietetikus) segítségét is igénybe venni. Gyermekek számára felügyelet nélküli követése az idegrendszer és a test fejlődésének visszamaradását idézheti elő.[123]

Az étrend gondos összeállítása a vegyes táplálkozás esetében is hasonló jelentőséggel bír, elmulasztása pedig szintén komoly egészségügyi szövődményekhez vezethet, ahogy azt az elhízás[124], a cukorbetegség[125] és az egyéb, úgynevezett civilizációs betegségek rohamos terjedése is mutatja.

B12-vitamin[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A B12-vitamin életfontosságú az ember számára, és jelentősebb mennyiségben csak az algákban, állati eredetű termékekben, és bakteriális erjesztéssel készült élelmiszerekben fordulnak elő.[126] Kisebb mennyiségben megtalálható még a teljes értékű búzában, malátamézben, barnarizsben, szójalecitinben és a sörélesztőben is. [127] Bár a szervezet képes akár 30 évig is tárolni és újrahasznosítani a vitamint,[128] a test tartalékai néhány év alatt kifogyhatnak, és hiánytünetek jelentkezhetnek, ami azonban vitaminkészítmények megfelelő adagolásával megelőzhető. A kiegyensúlyozott, nem vegán, de vegetariánus étkezés képes ezt a vitamint is biztosítani.[129] A klinikai tapasztalatok szerint azonban a B12-hiány gyakori a vegánoknál, és ritkábban előfordul a vegetáriánusoknál.[130]

Vas[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Egy másik fontos szempont a vasbevitel. A növényi élelmiszerekben ugyanis kevesebb a vas, és rosszabbul is szívódik fel, mint az állati táplálékból.[131] Vannak azonban vasban bővelkedő növényi részek, mint például a feketeribizli, és egyes gyümölcsök és zöldségek még segítik is a felszívódást. Egyes anyagok, mint például az oxálsav akadályozzák a vas felszívódását, így például a spenótból nem szívódik fel annyi vas, mint amennyit a néphit gondol. Mivel a tejben kevés a vas, ezért a vegánok vasellátottsága jobb, mint a többi vegetáriánusé.[132] A vegetáriánusok vastartalékai azonban kisebbek, mint a többségé, és egyes tanulmányok szerint a hiány akár 40%[133] vagy 58%[134] is lehet. Ezzel szemben az Amerikai Dietetikusok Szövetsége(en) szerint a vashiányos vérszegénység nem gyakoribb a vegetáriánusoknál, mint a többi embernél.[135]

Zsírsavak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A növények tartalmaznak alfa-linolénsavat, de nincsenek bennük hosszú láncú zsírsavak, mint EPA és DHA. A tej, a tejtermékek és a tojás is csak keveset tartalmaz, így a vegetáriánusokban ezek szintje alacsonyabb, mint a többségnél. Nem ismert, hogy ez hogy hat az egészségre, és hogy az alfa-linolénsav kompenzálni tudja-e ezt az alacsony szintet.[136] Mindenesetre gyártanak már DHA-t tengeri fű kivonatból, és mostanában jelennek meg EPA-t és DHA-t egyaránt tartalmazó termékek is.[137] Egyes algafajok gazdagok más zsírsavakban.[138][139]

Fehérjék[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A fehérjebevitel lényegesen alacsonyabb a vegetáriánusoknál, mint a többi embernél. A megfelelő összetételű fehérjebevitel kihívás lehet a vegetáriánus életmódot követők számára. Kanadában, Ausztráliában, Nagy-Britanniában, az Amerikai Egyesült Államokban, Új-zélandon és különböző európai országokban végzett kutatások szerint a vegetáriánus életmóddal is megfelelő arányban juttathatók be a fehérjék, amennyiben rendelkezésre áll a változatos növényi táplálék.[140] A fehérjék építőkövei az aminosavak; ezekből nyolc esszenciális, vagyis az emberi szervezet nem képes szintetizálni őket. A tej, a tejtermékek és a tojás teljes értékű fehérjéket tartalmaz, de kevés növényben van jelen mind a nyolc. Emellett vannak még kiegészítő párok, mint a bab és a barna rizs; ezek szétoszthatók több étkezésre is. Egy 1994-es kutatás szerint ezek megfelelő változatosságban összeválogatva képesek biztosítani az emberi szervezet fehérjeszükségletét,[141] még a testépítőkét és a sportolókét is.[142]

Tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Átlagban a vegetáriánusok testtömegindexe kisebb,[143] koleszterinszintje és vérnyomása alacsonyabb, és közöttük ritkábbak a szív- és vesebetegségek, a magas vérnyomás, a csontritkulás, a metabolikus szindróma,[144] a cukorbetegség, az Alzheimer-kór és más demenciák.[145] Egy hetednapi adventistákon végzett tanulmány szerint a vegetáriánusok kevésbé voltak hajlamosak a depresszióra, és a kedélyük is jobb volt, mint a többieknek.[146]

Két 2002-es tanulmány szerint az angol vegetáriánusok halandósága alacsonyabb, várható élettartama hosszabb, mint a teljes népesség átlagának. Ez a különbség azonban eltűnt, amikor a vegetáriánusokat a velük azonos társadalmi helyzetű vegyes táplálkozású angolokkal hasonlították össze. A szerzők szerint a szocioökonomikus helyzet sokkal nagyobb befolyással van az egészségügyi táplálkozásra, mint az, hogy vegetáriánus-e az illető.[147]

Három fejlett országban végzett öt különböző összehasonlító vizsgálat metaanalízise szerint a koronáris szívbetegség a vegetáriánusoknál 24%-kal kisebb, mint a hozzájuk hasonló helyzetű vegyes táplálkozásúaknál. A szerzők szerint ez a vegetáriánusok alacsonyabb koleszterinszintjére, az LDL-koleszterin csökkent oxidációjára, vagy a véralvadási faktorok szintjének megváltozására vezethető vissza. A keringési betegségek, a gyomor-, bél-, a tüdő-, a mell- és a prosztatarák halálozási arányában nem volt különbség, mint ahogy más halálokokban sem.[148]

A kiértékelésbe bevont Oxford Vegetarian Study szerint a vegánok koleszterinszintje volt a legalacsonyabb, őket követte a többi vegetáriánus és a halevők, és a vörös húst is evők koleszterinszintje volt a legmagasabb. A koronáris szívbetegség összefüggött az állati zsír, a telített állati zsír és koleszterin felvételével.[149]

Élelmiszer-biztonság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Escherichia colival fertőzött étel az ipari méretű hús- és tejtermelő farmokhoz köthető.[150] Az Amerikai Egyesült Államokban történt Escherichia coli hagymával és spenóttal terjedt, de ezek a szomszéd állatfarmokról indultak ki, ahonnan ürülék keveredett a vízbe.[151][152][153]

Az Escherichia coli gyakran az ürülék megevésével terjed.[154][155][156] A leggyakoribb fertőzési utak magukban foglalják az ételek tisztítás nélküli elkészítését[155] és a gazdaságokból kikerülő szennyeződést.[157][158][159] A O157:H7 típusú E. coli fő gazdája a szarvasmarha,[160] amiben nem okoz tünetet, és aminek az ürülékével tovaterjed.[160] 2005-ben még azok is megfertőzödtek, akik háromszor mosott előcsomagolt fejes salátát ettek.[161] 2007-ben visszahívták az E. colival fertőzött fejes salátát.[162] Fertőzések történtek pasztörizálatlan almával,[163] narancslével, tejjel és vízzel is.[164]

A szalmonella átvihető többek között mogyoróvajjal és puffasztott zöldségszeletekkel is.[165] A kergemarhakór kapcsolatba hozható az emberi Creutzfeldt–Jakob-kórral.[166] Egyes jelentések óvtak a juhok száj- és körömfájásától, a tenyésztett lazac PCB-jétől, a halakban levő higanytól, a mesterségesen adagolt növekedési hormontól, az antibiotikumoktól, az ólomtól és a higanytól,[167] de a szermaradványoktól, és a mesterséges érlelésre használt tiltott vegyszerektől.[168][169][170]

Az orvoslásban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A hagyományos orvoslásban néha vegetáriánus diétát írnak elő a beteg számára.[171] Így kezelik például a rheumatoid arthritist, de hiányoznak a tapasztalatok arról, hogy használ-e ez a kezelés.[172] A fenilketonuriát szigorú fehérjeszegény vegán diétával tartják karban. Ebben a diétában a fehérjét speciális tápszerekkel pótolják. Egyes alternatív módszerek, mint például az ájurvéda a vegetáriánus táplálkozást tekinti normának. Maya Tiwara szerint az ájurvéda megengedi egy kevés hús fogyasztását, de csak ha rendelkezésre állnak a hagyományos vadászati technikák. Ha ezek a technikák a feledés homályába vesztek, akkor mindenféle hústól eltiltja az embereket.[173]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. (1.Mózes 1:29)
  2. (Dániel 1:3-17) http://biblia.hit.hu/bible/21/DAN/1/10#v10
  3. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 85, 101, 318.
  4. Alfred C. Andrews: Ernährung: Nichtchristlich. In: Reallexikon für Antike und Christentum Bd. 6, Stuttgart 1966, Sp. 222f., 226–228.
  5. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 79–157; Rudolph Arbesmann: Fasten. In: Reallexikon für Antike und Christentum Bd. 7, Stuttgart 1969, Sp. 466f.
  6. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 157–163.
  7. ^ a b Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 198–342; Urs Dierauer: Vegetarismus und Tierschonung in der griechisch-römischen Antike. In: M. Linnemann/C. Schorcht (Hrsg.): Vegetarismus, Erlangen 2001, S. 20–49, 55, 56.
  8. Urs Dierauer: Vegetarismus und Tierschonung in der griechisch-römischen Antike. In: M. Linnemann/C. Schorcht (Hrsg.): Vegetarismus, Erlangen 2001, S. 15–20.
  9. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 245–272.
  10. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 167–184.
  11. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 198–201, 205.
  12. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 237–244.
  13. Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 212–228, 299–312, 315–337.
  14. Peri apochés empsýchōn, latinul De abstinentia, Gillian Clark fordításában angolul: Porphyry: On Abstinence from Killing Animals, Ithaca (N.Y.) 2000.
  15. Porphyrios, De abstinentia 1,14f.; 1,17. Zu Clodius siehe Johannes Haussleiter: Der Vegetarismus in der Antike, Berlin 1935, S. 288–296 und Gillian Clark: Porphyry: On Abstinence from Killing Animals, Ithaca (N.Y.) 2000, S. 123 Anm. 13.
  16. Urs Dierauer: Vegetarismus und Tierschonung in der griechisch-römischen Antike. In: M. Linnemann/C. Schorcht (Hrsg.): Vegetarismus, Erlangen 2001, S. 52f.
  17. (Munkák és napok, 109.)
  18. (Az államférfi, 271-2)
  19. (Átváltozások, 1,89)
  20. (Átváltozások, 15,72)
  21. Hubertus Lutterbach: Der Fleischverzicht im Christentum. In: Saeculum 50/II, 1999, S. 181–183.
  22. Hubertus Lutterbach: Der Fleischverzicht im Christentum. In: Saeculum 50/II, 1999, S. 189–194.
  23. Hubertus Lutterbach: Der Fleischverzicht im Christentum. In: Saeculum 50/II, 1999, S. 185–189.
  24. Regula Benedicti 36,9 és 39,11
  25. Hubertus Lutterbach: Der Fleischverzicht im Christentum. In: Saeculum 50/II, 1999, S. 194–198, 203–208; Theodor Klauser: Ernährung: Christlich. In: Reallexikon für Antike und Christentum Bd. 6, Stuttgart 1966, Sp. 232–237.
  26. John Passmore: The Treatment of Animals. In: Journal of the History of Ideas 36, 1975, S. 199–200; Colin Spencer: The Heretic’s Feast. A History of Vegetarianism, London 1993, S. 172–174.
  27. Rudolf Arbesmann: Fasten. In: Reallexikon für Antike und Christentum Bd. 7, Stuttgart 1969, Sp. 473 und 475.
  28. Colin Spencer: The Heretic’s Feast. A History of Vegetarianism, London 1993, S. 154–168.
  29. Colin Spencer: The Heretic’s Feast. A History of Vegetarianism, London 1993, S. 190–192.
  30. Tristram Stuart: The Bloodless Revolution. A Cultural History of Vegetarianism from 1600 to Modern Times, New York 2007, S. 138–150.
  31. Colin Spencer: The Heretic’s Feast. A History of Vegetarianism, London 1993, S. 206–209; Tristram Stuart: The Bloodless Revolution. A Cultural History of Vegetarianism from 1600 to Modern Times, New York 2007, S. 60–77.
  32. Colin Spencer: The Heretic’s Feast. A History of Vegetarianism, London 1993, S. 201f.; Tristram Stuart: The Bloodless Revolution. A Cultural History of Vegetarianism from 1600 to Modern Times, New York 2007, S. 131–137.
  33. Ursula Wolf: Das Tier in der Moral, 2. Auflage, Frankfurt a.M. 2004, S. 33–38.
  34. http://www.ocist.hu/index.php?cid=4
  35. http://www.adorans.hu/node/2256
  36. Hans-Jürgen Teuteberg: Zur Sozialgeschichte des Vegetarismus. In: Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 81, 1994, S. 43–45.
  37. Colin Spencer: The Heretic’s Feast. A History of Vegetarianism, London 1993, S. 244–251; Tristram Stuart: The Bloodless Revolution. A Cultural History of Vegetarianism from 1600 to Modern Times, New York 2007, S. 372–398.
  38. Colin Spencer: The Heretic’s Feast. A History of Vegetarianism, London 1993, S. 379–382. James Gregory: Of Victorians and Vegetarians. The Vegetarian Movement in Nineteenth-century Britain, London 2007. Korrajz a korai angol vegetariánus mozgalomról
  39. James Gregory: Of Victorians and Vegetarians. The Vegetarian Movement in Nineteenth-century Britain, London 2007, S. 11, 76f.
  40. Peter Brang: Ein unbekanntes Rußland. Kulturgeschichte vegetarischer Lebensweisen von den Anfängen bis zur Gegenwart, Köln 2002, S. 59–113.
  41. Eva Barlösius: Naturgemäße Lebensführung. Zur Geschichte der Lebensreform um die Jahrhundertwende, Frankfurt 1997, S. 47–57.
  42. Gustav Struve: Pflanzenkost, die Grundlage einer neuen Weltanschauung, Stuttgart 1869, S. 110.
  43. Eva Barlösius: Naturgemäße Lebensführung. Zur Geschichte der Lebensreform um die Jahrhundertwende, Frankfurt 1997, S. 36–47; Hans-Jürgen Teuteberg: Zur Sozialgeschichte des Vegetarismus. In: Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 81, 1994, S. 48f.
  44. Hans-Jürgen Teuteberg: Zur Sozialgeschichte des Vegetarismus. In: Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 81, 1994, S. 46–64.
  45. Hannu Salmi: Die Sucht nach dem germanischen Ideal. Bernhard Förster (1843–1889) als Wegbereiter des Wagnerismus. In: Zeitschrift für Geschichtswissenschaft 6, 1994, S. 485–496.
  46. Karl Richter: Richard Wagner: Visionen, Vilsbiburg 1993, S. 335–351.
  47. Így Bernhard Förster: Der Vegetarismus als ein Theil der socialen Frage, Hannover 1882.
  48. Hans-Jürgen Teuteberg: Zur Sozialgeschichte des Vegetarismus. In: Vierteljahrschrift für Sozial- und Wirtschaftsgeschichte 81, 1994, S. 50.
  49. Christoph Drösser (Stimmt’s?): Fleischloser Führer. In: Die Zeit. Nr. 17/2001
  50. Joachim C. Fest: Hitler. Eine Biographie. Frankfurt a. M. 1973, S.74ff.
  51. Michael Hauskeller: Verantwortung für alles Leben? Schweitzers Dilemma. In: Michael Hauskeller (Hrsg.): Ethik des Lebens, Zug 2006, S. 210–236.
  52. Albert Schweitzer egy 1964-os levelében, idézi Gotthard M. Teutsch: Mensch und Tier – Lexikon der Tierschutzethik, Göttingen 1987, S. 47.
  53. M. K. Gandhi: Die ethische Grundlage der vegetarischen Ernährung. In: Christian Bartolf (Hrsg.): Die erste Stufe, Berlin 1996, S. 72–76; Tristram Stuart: The Bloodless Revolution. A Cultural History of Vegetarianism from 1600 to Modern Times, New York 2007, S. 424–430.
  54. Peter Singer: Animal Liberation.
  55. Lásd Helmut F. Kaplan: Leichenschmaus – Ethische Gründe für eine vegetarische Ernährung, 3. kiadás, Reinbek 2002.
  56. Lásd a Jénai Egyetem körkérdése a vegetariánusokhoz.
  57. Günther Stolzenberg: Weltwunder Vegetarismus, München 1980, S. 164 f.; John Lawrence Hill: The Case for Vegetarianism, Lanham 1996, S. 52–67.
  58. Paul Amato/Sonia Partridge: The New Vegetarians, New York 1989, S. 31 ff.: egy nemzetközi, az angol nyelvű országokban terjesztett kérdőív kiértékelése, amiben a 320 megkérdezett vegetáriánus kétharmada ezzel indokolta döntését.
  59. Tom Regan: The Case for Animal Rights, Berkeley 1983 (Neuauflage 2004).
  60. Kritik am Pathozentrismus, Martin Balluch 2007.
  61. (2009.) „Position of the American Dietetic Association: vegetarian diets.”. J Am Diet Assoc 109 (7), 1266–1282. o. DOI:10.1016/j.jada.2009.05.027. PMID 19562864.  
  62. Katherine Dedyna, Healthy lifestyle, or politically correct eating disorder?, Victoria Times Colonist, CanWest MediaWorks Publications Inc., 30 January 2004. Retrieved 10 January 2010.
  63. O'Connor MA, Touyz SW, Dunn SM, Beumont PJ (1987.). „Vegetarianism in anorexia nervosa? A review of 116 consecutive cases”. Med J Aust 147 (11–12), 540–2. o. PMID 3696039. „In only four (6.3%) of these did meat avoidance predate the onset of their anorexia nervosa.” 
  64. Vegetáriánus kutya
  65. „Kann ich bei der Ernährung meiner Katze ganz auf Fleisch verzichten?“ Deutscher Tierschutzbund
  66. ^ a b Hús, hús, hús – Moziban a Megetetett társadalom - Tudatos Vásárló
  67. Robert Goodland (1997) Environmental sustainability in agriculture: diet matters. in: Ecological Economics Volume 23, Issue 3, 5 December 1997, Pages 189-200
  68. Felix Hnat: (Obmann der veganen Gesellschaft Österreich) Agrarsubventionen in Österreich aus einer tierrechtlerischen Perspektive, 2006
  69. Wilson, Edward O.: The Future of Life. Abacus, 2003, ISBN 978-0-349-11579-5
  70. Christopher L. Delgado: Rising Consumption of Meat and Milk in Developing Countries Has Created a New Food Revolution, in Journal of Nutritional Sciences 133:3907S-3910S, November 2003 durch The American Society for Nutritional Sciences
  71. Robert A. Kanaly, Darryl Macer, Lea Ivy O. Manzanero, Sivanandam Panneerselvam: Energy Flow, Environment and Ethical Implications for Meat Production. Bangkock 2009. (Arbeitspapier der Arbeitsgruppe Ethics of Energy Technologies in Asia and Pacific (EETAP) der UNESCO)
  72. T. Lechler: Die Ernährung als Einflussfaktor auf die Entwicklung des Menschen, Diss. Hannover 2001, S. 71–73 und 209f.
  73. James F. O'Connell, Kristen Hawkes, Karen Lupo, N. G. Blurton Jones: Male strategies and Plio-Pleistocene archaeology. Journal of Human Evolution, Band 43, 2002, S. 831–872; doi:10.1006/jhev.2002.0604, PDF; „Frauen sorgten für Ernährung“: Überlegungen zur Ernährung von Homo erectus
  74. Werner Rösener: Die Geschichte der Jagd, Düsseldorf 2004, S. 28–48.
  75. Taeniasis Life Cycle auf der Seite der Centers for Disease Control and Prevention
  76. Yaowu Hu u. a.: Stable isotope dietary analysis of the Tianyuan 1 early modern human. PNAS, Band 106, Nr. 27, 2009, S. 10971–10974, doi:10.1073/pnas.0904826106
  77. Naturgemäße Lebensführung. Zur Geschichte der Lebensreform um die Jahrhundertwende. Frankfurt 1997
    M. Linnemann, C. Schorcht (Hrsg.): Vegetarismus. Zur Geschichte und Zukunft einer Lebensweise. Erlangen 2001, S. 81–83.
  78. So Harvey und Marilyn Diamond: Fit fürs Leben. 5. Auflage, München 1990, S. 120f.
  79. ^ a b Nick Fiddes: Meat – A natural Symbol (1993), Routledge, London
  80. Jane Goodall: Az ember árnyékában
  81. J. Goodall: Chimpanzees on the Gombe Stream Reserve. In: Holt, Rineheart, Winston: Primate Behavior. 1985
    G. Teleki, R. Harding: Omnivourous Primates: Gathering and Hunting in Human Evolution. Columbia University Presss, New York 1981
  82. Alsdorf S. 5–8.
  83. Lambert Schmithausen: Essen ohne zu töten. Zur Frage von Fleischverzehr und Vegetarismus im Buddhismus. In: Perry Schmidt-Leukel (Hrsg.): Die Religionen und das Essen, Kreuzlingen 2000, S. 150–158; Max Deeg: Speisegebote. VII. Buddhismus. In: Religion in Geschichte und Gegenwart, 4. Auflage, Bd. 7, Tübingen 2004, Sp. 1556.
  84. Schmithausen S. 177–193. Eine Zusammenstellung solcher Texte bietet Geshe Thubten Soepa: Zwei Texte in der Tradition des Buddha Shakyamuni: Die Udambara-Lotusblume, die das Leben hilfloser Wesen beschützt. Aussagen aus den Sutras zum Thema Fleischessen; und: Buddha-Puja: Rezitation für buddhistische Feiertage [német és tibeti nyelven], München o.J.
  85. Alsdorf S. 16ff.; J. Jolly: Artikel Food (Hindu), in: Encyclopaedia of Religion and Ethics, Bd. 6 (1937), S. 63–65.
  86. Renate Syed: Das heilige Essen. In: Perry Schmidt-Leukel (Hrsg.): Die Religion und das Essen, Kreuzlingen 2000, S. 102, 131.
  87. Umfrageergebnis 2006 von thehindu.com
  88. ^ a b Vegetáriánus Hírlevél 3.szám, 1994. október
  89. Michael Tobias: Life Force. The World of Jainism, Berkeley 1991, S. 20–23, 54–59, 87–95.
  90. ^ a b "Misconceptions About Eating Meat", Sikhism Home Page
  91. I.J. Singh, Sikhs and Sikhism, Manohar, Delhi ISBN 978-81-7304-058-0: "Throughout Sikh history, there have been movements or subsects of Sikhism which have espoused vegetarianism. I think there is no basis for such dogma or practice in Sikhism."
  92. Surindar Singh Kohli, Guru Granth Sahib, An Analytical Study, Singh Bros. Amritsar ISBN 81-7205-060-7: "The ideas of devotion and service in Vaishnavism have been accepted by Adi Granth, but the insistence of Vaishnavas on vegetarian diet has been rejected."
  93. ^ a b Gopal Singh, History of the Sikh People, World Sikh Univ. Press, Delhi, ISBN 978-81-7023-139-4: "Nowadays in the Community Kitchen attached to the Sikh temples, and called the Guru's Kitchen (or Guru-ka-langar), meat dishes are not served at all. Maybe it is on account of its being, perhaps, expensive or not easy to keep for long. Or perhaps the Vaishnava tradition is too strong to be shaken off."
  94. ^ a b c d e Randip Singh, Fools Who Wrangle Over Flesh, Sikh Philosophy Network, 7 December 2006. Retrieved 15 January 2010.
  95. Jane Srivastava, "Vegetarianism and Meat-Eating in 8 Religions", Hinduism Today, Spring 2007. Retrieved 9 January 2010.
  96. Gyani Sher Singh, Philosophy of Sikhism, Shiromani Gurdwara Parbandhak Committee, Amritsar: "As a true Vaisnavite, Kabir remained a strict vegetarian. Kabir, far from defying Brahmanical tradition as to the eating of meat, would not permit so much as the plucking of a flower (G.G.S. p. 479), whereas Nanak deemed all such scruples to be superstitions."
  97. Harjinder Singh, "Guru ka Langar". Retrieved 2010-12-28.
  98. Sikhism Home Page. Sikhs.org. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  99. Singh, Prithi Pal. 3 Guru Amar Das, The History of Sikh Gurus. New Delhi: Lotus Press (2006). ISBN 8183820751 
  100. Jewish philosophy of vegetarianism article by Philip L. Pick
  101. "The Vision of Eden: Animal Welfare and Vegetarianism" in "Jewish Law and Mysticism", Orot 2003
  102. J. David Bleich – Contemporary Halakhic Problems. Innernet.org.il. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  103. Judaism & Vegetarianism. Jewishveg.com. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  104. K.S. Walters/L. Portmess: Religious Vegetarianism, Albany 2001, S. 123ff.; Günther Stolzenberg: Weltwunder Vegetarismus, München 1980, S. 68–70; Richard Alan Young: Is God a Vegetarian? Christianity, Vegetarianism, and Animal Rights, Chicago 1999, S. 15–21, 56–61.
  105. Hieronymus, Adversus Iovinianum 1,18.
  106. Hubertus Lutterbach: Der Fleischverzicht im Christentum. In: Saeculum 50/II (1999) S. 180, 185–187.
  107. Lutterbach S. 180–183.
  108. Karen Iacobbo/Michael Iacobbo: Vegetarian America. A History, Westport (CT) 2004, S. 97–99.
  109. ^ a b Muslims can’t be vegetarian? Retrieved 5/16/2008
  110. Vegetarian quotations from Bawa Muhaiyaddeen Retrieved 5/16/2008
  111. Wings of Fire, A.P.J. Abdul Kalam biography. Retrieved 2010-12-28.
  112. IVU News – Islam and Vegetarianism. Ivu.org. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  113. ^ a b c d Smith, Peter (2000). "Diet". A concise encyclopedia of the Bahá'í Faith. Oxford: Oneworld Publications. 121–122. ISBN 1-85168-184-1. 
  114. Esslemont, J.E.. Bahá'u'lláh and the New Era, 5th, Wilmette, Illinois, USA: Bahá'í Publishing Trust (1980). ISBN 0877431604 
  115. `Abdu'l-Bahá.szerk.: MacNutt: The Promulgation of Universal Peace. Wilmette, Illinois, US: Bahá'í Publishing Trust (1912). ISBN 0877431728 
  116. Research Department, Universal House of Justice: Writings Concerning Health, Healing, and Nutrition. (Hozzáférés: 2009. május 25.)
  117. Osborne, L (1980), The Rasta Cookbook, 3rd ed. Mac Donald, London.
  118. Kebede, A., & Knotternus, D. (1998.). „Beyond the pales of babylon: the ideational components and social psychological foundations of rastafari”. Sociological Perspectives 41 (3), 499–517. o.  
  119. Soymilk at soyfoods.com
  120. P Appleby, A Roddam, N Allen, T Key (2007.). „Comparative fracture risk in vegetarians and non-vegetarians in EPIC-Oxford”. European Journal of Clinical Nutrition 61 (12), 1400. o. DOI:10.1038/sj.ejcn.1602659. PMID 17299475.  
  121. Calcium and Milk: Nutrition Source, Harvard School of Public Health. Web.archive.org, 2007. augusztus 25. [2007. augusztus 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  122. Dietary Supplement Fact Sheet: Vitamin D. National Institutes of Health. [2007. szeptember 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. szeptember 10.)
  123. ÚJ DIÉTA - a magyar dietetikusok szakmai lapja
  124. Az elhízás epidémiája
  125. Sulinet: Cukorbetegség
  126. Dietary Supplement Fact Sheet: Vitamin B12. National Institutes of Health: Office of Dietary Supplements. (Hozzáférés: 2009. november 13.)
  127. http://www.napfenyes.hu/taplalkozas/vitaminok-es-nyomelemek-jelentosebb-novenyi-forrasai.html
  128. Mozafar, A.. „Is there vitamin B12 in plants or not? A plant nutritionist's view”, 50–52. oldal 
  129. Vitamin B12: Veganer riskieren Defizit
  130. Herrmann W, Schorr H, Obeid R, Geisel J (2003.). „Vitamin B-12 status, particularly holotranscobalamin II and methylmalonic acid concentrations, and hyperhomocysteinemia in vegetarians”. Am J Clin Nutr 78 (1), 131–6. o. PMID 12816782.  "Vegan subjects and, to a lesser degree, subjects in the LV-LOV group had metabolic features indicating vitamin B-12 deficiency that led to a substantial increase in total homocysteine concentrations."
  131. // Health Issues // Optimal Vegan Nutrition. Goveg.com. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  132. Davey GK, Spencer EA, Appleby PN, Allen NE, Knox KH, Key TJ (2003.). „EPIC-Oxford: lifestyle characteristics and nutrient intakes in a cohort of 33 883 meat-eaters and 31 546 non meat-eaters in the UK”. Public Health Nutrition 6 (3), 259–69. o. DOI:10.1079/PHN2002430. PMID 12740075.  
  133. Annika Waldmann, Jochen W. Koschizke, Claus Leitzmann, Andreas Hahn (2004.). „Dietary Iron Intake and Iron Status of German Female Vegans: Results of the German Vegan Study”. Ann Nutr Metab 48 (2), 103–108. o. DOI:10.1159/000077045. PMID 14988640.  
  134. Krajcovicova-Kudlackova M, Simoncic R, Bederova A, Grancicova E, Magalova T (1997.). „Influence of vegetarian and mixed nutrition on selected haematological and biochemical parameters in children”. Nahrung 41, 311–14. o. DOI:10.1002/food.19970410513. PMID 9399258.  
  135. (2009.) „Position of the American Dietetic Association: vegetarian diets.”. Journal of the American Dietetic Association 109 (7), 1266–82. o. DOI:10.1016/j.jada.2009.05.027. PMID 19562864.  
  136. Rosell MS, Lloyd-Wright Z, Appleby PN, Sanders TA, Allen NE, Key TJ (2003.). „Long-chain n-3 polyunsaturated fatty acids in plasma in British meat-eating, vegetarian, and vegan men”. Am J Clin Nutr 82 (2), 327–34. o. PMID 16087975.  
  137. Water4life: health-giving vegetarian dietary supplements. (Hozzáférés: 2008. május 17.)
  138. (2004.) „Chemical Composition of Spirulina platensis Cultivated in Uzbekistan”. Chemistry of Natural Compounds 40, 276. o. DOI:10.1023/B:CONC.0000039141.98247.e8.  
  139. (2003.) „Biomass Nutrient Profiles of Three Microalgae: Spirulina platensis, Chlorella vulgaris, and Isochrisis galbana”. Journal of Food Science 68, 1144. o. DOI:10.1111/j.1365-2621.2003.tb09615.x.  
  140. Brenda Davis, Vesanto Melina. The New Becoming Vegetarian. Book Publishing Company, 57–58. o (2003). ISBN 978-1570671449 
  141. VR Young and PL Pellett (1994.). „Plant proteins in relation to human protein and amino acid nutrition”. Am. J. Clinical Nutrition 59 (5 Suppl), 1203S–1212S. o. PMID 8172124.  
  142. Peter Emery, Tom Sanders. Molecular Basis of Human Nutrition. Taylor & Francis Ltd (2002). ISBN 978-0748407538 
  143. (1998.) „Low body mass index in non-meat eaters: the possible roles of animal fat, dietary fibre and alcohol”. International journal of obesity and related metabolic disorders : journal of the International Association for the Study of Obesity 22 (5), 454–460. o. DOI:10.1038/sj.ijo.0800607. PMID 9622343.  
  144. Rizzo NS, Sabaté J, Jaceldo-Siegl K, Fraser GE. Vegetarian dietary patterns are associated with a lower risk of metabolic syndrome: The Adventist Health Study-2. Diabetes Care. 2011 May;34(5):1225-7
  145. Mattson, Mark P. Diet-Brain Connection: Impact on Memory, Mood, Aging and Disease. Kluwer Academic Publishers, 2002.
  146. Vegetarian diets are associated with healthy mood states: a cross-sectional study in Seventh Day Adventist adults, 2010. június 1. (Hozzáférés: 2010. június 25.)
  147. Timothy J Key, Paul N Appleby, Gwyneth K Davey, Naomi E Allen, Elizabeth A Spencer, Ruth C Travis: Mortality in British vegetarians. In: Public Health Nutr. 2002 Feb;5(1):29-36. PMID 12001975 Volltext
  148. Timothy J Key, Gary E Fraser, Margaret Thorogood, Paul N Appleby, Valerie Beral, Gillian Reeves, Michael L Burr, Jenny Chang-Claude, Rainer Frentzel-Beyme, Jan W Kuzma, Jim Mann and Klim McPherson (1999. szeptember 1.). „Mortality in vegetarians and nonvegetarians: detailed findings from a collaborative analysis of 5 prospective studies”. American Journal of Clinical Nutrition 70 (3), 516S–524S. o. PMID 10479225. Hozzáférés ideje: 2009. október 30.  
  149. Paul N Appleby, Margaret Thorogood, Jim I Mann, Timothy JA Key: The Oxford Vegetarian Study: an overview In: American Journal of Clinical Nutrition, Vol. 70, No. 3, 525S-531S Volltext
  150. Sander, Libby. „Source of Deadly E. Coli Is Found”, New York Times, 2006. október 13. (Hozzáférés ideje: 2006. október 13.) 
  151. E. Coli Outbreak”, NBC News, 2006. szeptember 15. (Hozzáférés ideje: 2006. december 13.) 
  152. Taco Bell removes green onions after outbreak[halott link] Dec. 6, 2006 MSNBC
  153. Source of Tainted Spinach Finally Pinpointed. MSNBC (2007-03-23). Retrieved on 2011-05-25.
  154. Evans Jr., Doyle J.; Dolores G. Evans: Escherichia Coli. Medical Microbiology, 4th edition. The University of Texas Medical Branch at Galveston. [2007. november 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 2.)
  155. ^ a b Retail Establishments; Annex 3 – Hazard Analysis. Managing Food Safety: A Manual for the Voluntary Use of HACCP Principles for Operators of Food Service and Retail Establishments. U.S. Department of Health and Human Services Food and Drug Administration Center for Food Safety and Applied Nutrition, 2006. April. [2007. június 7-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. december 2.)
  156. Gehlbach, S.H., J.N. MacCormack, B.M. Drake, W.V. Thompson (1973.). „Spread of disease by fecal-oral route in day nurseries”. Health Service Reports 88 (4), 320–322. o. DOI:10.2307/4594788. PMID 4574421.  
  157. Sabin Russell. „Spinach E. coli linked to cattle; Manure on pasture had same strain as bacteria in outbreak”, San Francisco Chronicle, 2006. október 13. (Hozzáférés ideje: 2007. december 2.) 
  158. Heaton JC, Jones K (2008.). „Microbial contamination of fruit and vegetables and the behaviour of enteropathogens in the phyllosphere: a review”. J. Appl. Microbiol. 104 (3), 613–26. o. DOI:10.1111/j.1365-2672.2007.03587.x. PMID 17927745.  
  159. Thomas R. DeGregori: CGFI: Maddening Media Misinformation on Biotech and Industrial Agriculture, 2007. augusztus 17. (Hozzáférés: 2007. december 8.)
  160. ^ a b Bach, S.J., T.A. McAllister, D.M. Veira, V.P.J. Gannon, and R.A. Holley (2002.). „Transmission and control of Escherichia coli O157:H7”. Canadian Journal of Animal Science 82, 475–490. o.  
  161. FDA targets lettuce industry with ''E. coli'' guidance. Foodnavigator-usa.com. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  162. Dole Lettuce Recalled in U.S., Canada By Lisa Leff[halott link] Associated Press
  163. Apple Cider & E. coli Food Safety Update Retrieved July 26, 2007
  164. health & fitness: ''E. coli'': Dangers of eating raw or undercooked foods. Health.msn.com. (Hozzáférés: 2009. augusztus 9.)
  165. CDC: U.S. Food Safety Hasn't Improved”, CBS News, 2008. április 11. 
  166. WHO 2002 "Variant Creutzfeldt-Jakob disease", Fact sheet N°180
  167. Graham Farrell and John E. Orchard, Peter Golob. Crop Post-Harvest: Science and Technology: Principles and Practice: v. 1. Blackwell Science Ltd (2002). ISBN 978-0632057238 
  168. Consumers Union of United States Inc., Do You Know What You're Eating? – an analysis of U.S. government data on pesticide residues in foods, February 1999. Retrieved 9 January 2010.
  169. NDTV.com: Artificial ripeners used for mangoes. (Hozzáférés: 2008. június 23.)
  170. The Hindu Business Line : Something is rotten in fruit trade. (Hozzáférés: 2008. június 23.)
  171. L M Tierney, S J McPhee, M A Papadakis. Current medical Diagnosis & Treatment. International edition. New York: Lange Medical Books/McGraw-Hill (2002). ISBN 0-07-137688-7 
  172. Hagen KB, Byfuglien MG, Falzon L, Olsen SU, Smedslund G (2009.). „Dietary interventions for rheumatoid arthritis”. Cochrane Database Syst Rev (1), CD006400. o. DOI:10.1002/14651858.CD006400.pub2. PMID 19160281.  
  173. Maya Tiwari. Ayurveda: A Life of Balance Healing Arts Press. Rochester, VT. 1995.

Lásd még[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Vegetarianizmus témájú médiaállományokat.
Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Vegetarianizmus témában.