Nagy kiábrándulás

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából


A nagy kiábrándulás egy történelmi időszak volt az Amerikai Egyesült Államokban. Ez egy keresztény meghatározás, fogalom; azzal kezdődött, hogy 1844. október 22-én elmaradt a sok keresztény által kiszámolt Jézus Második Eljövetele.

Bekövetkezése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

William Miller

1831 és 1844 között egy baptista szónok, William Miller indította el azt a megújító szellemet, amelyet később a történészek második nagy ébredésnek neveztek el. Ennek nyomán több mozgalom is indult a vallás megújítására. Köztük a Miller által kidolgozott újabb tételeket támogató, millerita mozgalom is.

Miller tizennégy pontot állított fel a Biblia értelmezésére vonatkozóan, melyre a Dániel 8:14 próféciája indította.

Később kiszámolta, hogy Jézus valamikor 1843. március 21. és 1844. március 21. között visszatér a Földre. Miután az időszak elmúlt, módosította 1844. október 22-ére a karaita zsidók Jóm kippur ünnepére hivatkozva.


Were I to live my life over again, with the same evidence that I then had, to be honest with God and man, I should have to do as I have done. I confess my error, and acknowledge my disappointment.

– William Miller

Amikor Jézus nem tűnt fel, Miller követői megtapasztalták azt, amit ma „nagy kiábrándulás”-nak nevezünk; több ezer hívő hagyta el a mozgalmat, de a keresztény vallást is. Közülük néhányan a Bibliájukat kezdték lapozgatni, hogy megtalálják a csalódásuk okát. Az a kevés hívő, aki kitartott Miller mellett, arra a következtetésre jutott, hogy Jézus 1844. október 22-én elkezdte az ítélet végrehajtását a mennyben, és a Földre csak később kerülhet a sor.

Miller is nagyot csalódott, beismerte tévedését, de az 1849-ben bekövetkezett haláláig várta a második eljövetelt.

Hatása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Hetednapi Adventisták[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Hetednapi Adventista Egyház történeti iratai gyakran említik az 1844. október 23-i reggelt, a Hiram Edson (1806–1882) látomást. Edson azt állította, hogy a látomásból kiderült, hogy William Miller által előre jelzett dátum tény és igaz. Későbbi Biblia-kutatásai és további látomásai rávezették őt és a korai hetednapi adventistákat, hogy 1844-ben Krisztus az égi szentély második szobájába vonult át, hogy megkezdje az igazak és gonoszak megítélését; ki az aki megérdemli, hogy az égbe jusson. Ez az ítélkezés előzi meg a második eljövetelt, amiről úgy gondolják, hogy már nagyon közel van. Számos, a doktrínával (investigative judgement doctrine) kapcsolatos kérdést csak Desmond Ford dolgozott ki a 1970-es években.

Charles Taze Russell és Jehova Tanúi[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jonas Wendell, az adventista hitszónok átélte az 1844-es hitehagyást. Miután felállított egy bibliai időszámítást, 1878-ra tette a Második Eljövetel dátumát. 1870-ben azonban kiadott egy füzetet, melyben 1873-ra tette annak bekövetkezését.

Charles Taze Russell és családja a Bibliában kereste a választ a nagy kiábrándulás okára; hamarosan nagy hatással lettek rá Wendell szónoklatai és a millerita mozgalom. 1874-re jósolta a Második Eljövetelt. Egy ideig, George Storrs (1796–1879) és George Stetson munkatársa volt a világméretű misszionáriusi tevékenység megfogalmazásában, elindult a Bibliakutató mozgalom, megalakult a Watchtower.

1933-ban egy nagyobb egyházszakadás történt, amikor az új vezetés 1914-re (?) helyezte át a második eljövetel dátumát, a fő ág ekkor Jehova Tanúi névvel kezdte megkülönböztetni magát a mozgalom többi szervezetétől. Sokan visszautasították ezt és a mai Bibliakutatók legtöbbje 1874-et tartja a második eljövetel kezdetének.

Tanulmányok[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Vallási esettanulmányok készültek a nagy kiábrándulásról, mint kiemelkedő példa arra, hogy milyen pszichikai hatása van a tömegekre a téves próféciáknak; példa a kollektív disszonancia jelenségének bekövetkezésére. Ilyen jelenségek elég gyakran előfordulnak vallási közegben.

Az elméletet Leon Festinger mutatta be, az új hiedelmek és az áttérések megnövekvő számának magyarázatára, hogy csökkentse a be nem következett próféciák eredményezte feszültségeket, disszonanciát. Az elmélet szerint a hívők feszült, stresszes állapotba kerültek, amikor 1844-ben Jézus nem jelent meg újra az embereknek, és ezt sokféleképpen magyarázták. A különböző megoldások a meghiúsulást átélő átesett csoportok tanainak részeit alkotják.

Egyéb kapcsolódó mozgalmak[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Bahái hit[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A bahái hívők úgy gondolják, hogy William Miller értelmezése az előjeleket és a dátumot illetően is nagyrészt helyes volt. A Báb 1844. május 23-án kijelentette, hogy ő a kereszténységben és az iszlámban megjövendölt Megígért. Októberben, amikorra 18 személy egymástól függetlenül felismerte a Báb állását, szétküldte őket, hogy osszák meg az örömhírt. Tanításaiért 8 év alatt tízezer követője és ő is mártírhalált halt. Tanításai megalapozták a bahái hitet, amelynek alapítójának, Baháalláhnak a végső száműzetési helye a szentföldi Akko városa volt a Kármel hegy közelében. Több bahái könyv is említést tesz Miller és a millerita próféciákról, melyek közül a legjelentősebb William Sears Thief in the Night című könyve.[1][2]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. 'Abdu'l-Bahá.szerk.: Laura Clifford Barney: Krisztus második eljövetele és az Ítélet Napja., Megválaszolt kérdések. Budapest: Magyarországi Bahá’í Közösség Országos Szellemi Tanácsa, 134. o (2000). ISBN 963 00 4631 8 
  2. Sears, William. Thief in the Night. London: George Ronald. ISBN 0-85398-008-X (1961) 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]