Meroé

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Meroé régészeti lelőhelyei
Világörökség
Sudan Meroe Pyramids 2001.JPG
Az északi királyi piramistemető Meroéban
Adatok
Ország Szudán
Típus Kulturális helyszín
Felvétel éve 2011
Elhelyezkedése
Meroé (Szudán)
Meroé
Meroé
Pozíció Szudán térképén
é. sz. 16° 56′, k. h. 33° 33′Koordináták: é. sz. 16° 56′, k. h. 33° 33′

Meroé (arabul: Meruwah és مروى Meruwi, ógörögül: Μερόη) ókori romváros Núbiában, a mai Szudánban a Nílus keleti partján, mintegy 200 km-re északkeletre Kartúmtól (é. sz. 16,936°, k. h. 33,710°). A város romjai Kabushiya, a temetők pedig Begrawiyah falu közelében találhatóak. Az utóbbi nevet szintén használják a lelőhelyre. Meroé a Kr. e. 8. – Kr. u. 4. század között létező Kusita Királyság egyik legfontosabb központja, majd a meroitikus kor alatt fővárosa volt. A Meroé név az ókori földrajzi forrásokban (Sztrabón, Idősebb Plinius) gyakran szerepel Meroé-sziget formában egy területi egység neveként, amely valószínűleg azonos a mai Butánával, a Nílus és az Atbara folyó által határolt területtel.

Meroé története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

180px-Meroe locator map.svg.png
A város és környékének térképe

Meroé városa legkésőbb a Kr. e. 8. század óta lakott terület volt. A településtől keletre feltárt legkorábbi temetkezések arról tanúskodnak, hogy a terület lakossága kulturális egységet alkotott a felemelkedő Napata Királyságával (Kusita Királyság). Egyes elméletek szerint a Nílus 3. és 4. kataraktája között uralkodó kusita uralkodók rokonságban álltak a Meroé környéki törzsekkel, esetleg maguk is Butánából származtak.

A város szerepe a Napata-korszakban (Kr. e. 8. század – Kr. e. 280 k.) egyre jelentősebb lett, a Kr. e. 7. század végén uralkodó Aszpelta király korában már jelentős kőépületek és templomok álltak a városban. A Napata-korszak második felében Meroé már a többközpontú királyság egyik fő hatalmi centruma, a Kusita Királyság déli fővárosa volt. Az azonban a mai ismereteink szerint bizonyos, hogy a kusita uralkodók a Napata-korszak végéig Napatában és környékén temetkeztek. Meroé Nyugati temetőjében feltárt temetkezések ugyanakkor arról tanúskodnak, hogy számos királyi családtag és főtisztviselő választotta végső nyughelyéül a város határában fekvő nagy kiterjedésű piramistemetőt.

Fontos változás következett be az Kr. e. 3. század elején, amikor a kusita állam új korszaka, az úgynevezett Meroitikus Királyság kora (meroitikus kor) kezdetén Arkamaniqo király az első királyi piramist emeltette a várostól keletre, a Déli Piramistemetőben.

A meroitikus korban a város területén nagy kő- és téglatemplomok, királyi paloták álltak. A régészeti feltárások során vasmegmunkáló, kerámiakészítő és a legkülönfélébb kézművességgel foglalkozó műhelyek maradványaira bukkantak.

A Meroitikus Királyság és a város hanyatlása a Kr. u. 4. századra következett be. A 20. század elején végzett feltárások során több akszúmi királyi győzelmi felirat töredéke került elő itt, ami az mutatja, hogy az etióp uralkodók többször elfoglalták a várost a 300-as évek első felében. Az utolsó ismert királyi piramistemetkezés szintén a 4. század közepére datálható.

Kutatástörténete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Déli piramistemető, Arkamaniqo király temetkezésével

A település romjait 1772-ben fedezte fel újra James Bruce, és azonosította Meroé ősi városával. Frédéric Cailliaud 1821-ben jelentette meg núbiai utazásainak tapasztalatait, és írta le többek között a város közelében található piramistemetőt. Sajnos ez a beszámoló több kincsvadász figyelmét is felkeltette, amelynek eredményeképpen az olasz kalandor Giuseppe Ferlini rablóásatásokba kezdett a királyi temetőben. Az eredmény Amanishakheto királynő (Kr. e. 1. század) fantasztikus aranykincsének előkerülése és a királyi piramisok lerombolása volt.

18421845 között Carl R. Lepsius porosz expedíciója végzett részletes műemléki felmérést a városban, amelynek eredményeképpen számos, mára már megsemmisült vagy súlyosan megrongálódott relief ábrázolása maradt fent az utókor számára, a temetők halotti kápolnáiból. E.A.W. Bruce 1903-ban további ásatásokat folytatott a királyi temetőkben meglehetősen durva módszerekkel.

Meroitikus szobor a Víziszentélyből

A település romjait csak 1909-ban fedezte fel újra A. H. Sayce, akinek tanácsára John Garstang a Liverpooli Egyetem Régészeti Intézetének professzora, nagy léptékű ásatásokba kezdett még ebben az évben. Garstang öt szezonban folytatott ásatásokat 1909 és 1914 között.

A munkamódszeréről érdemes megemlíteni, hogy a korban egyáltalán nem egyedülálló módon, a munkavezetőként alkalmazott mintegy 25-40 egyiptomi tapasztaltabb szakmunkás mellett 300-500 helyi kubikussal dolgozott egyszerre.

Az ásatások során főleg a város központi részén és a monumentális kőépítményeknél, elsősorban a templomoknál folytak feltárások. Sajnos Garstang az első világháború miatt félbeszakadt ásatásainak eredményeit mindössze rövid előzetes jelentésekben és egy kis könyvben jelentette meg, azonban a végső publikácó soha sem született meg. A fennmaradt ásatási dokumentáció alapján Török László 1997-ben publikálta Garstang feltárásainak még rekontstruálható eredményeit.

1920 és 1924 között George Andrew Reisner tárta fel a piramistemetkezések jelentős részét.

1965 és 1984 között Peter L. Shinnie a Calgaryi Egyetem és a Kartúmi Egyetem közös projektje keretében végzett feltárásokat a város területén.

Az Északi és a Déli piramistemető, a Naptemplom műemléki felmérését, és konzerválási munkálatait, Frederich Hinkel vezette német régész és építészcsoport végezte az 1980-as és 1990-es években. A német ásatások napjainkig tovább folytatódnak a város területén, elsősorban a Víziszentélyben.

A város helyrajza[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A város központjának térképe
A nagy Ámon-templom
Augustus császár az egyik szentélyben elásott szoborfeje

A település eredetileg a Nílus parti dombokon emelkedett, amelyeket legalább is az esős időszakban és a Nílus áradásainak idején folyó mellékágak és csatornák választottak el egymástól. A város központi és az ásatások eredményeképpen legismertebb részét, a kőfallal körülvett „királyi” városrész a „Great Enclosure” alkotja. A falakon belül Garstang számos pompás palotát, több templomot és szentélyt tárt fel.

A királyi város talán leghíresebb épülete az úgynevezett „Királyi fürdő” (M94 [1], 194, 195), amely valójában egy nagy négyszögletes medencét is tartalmazó épületkomplexum. A Nílussal csatornákkal összeköttetésben álló medence szélét festett szobrok díszítik. A medence alján Garstang ásatásai során számos különleges meroitikus kőszobrot tártak fel, amelyeket az építmény felhagyása után rejtettek ide. A Víziszentélyként interpretált építmény legvalószínűbb, hogy olyan szakrális központ lehetett, amely a Nílus áradásakor kapott különleges szerepet. Ilyenkor a folyó vize megtöltötte a medencét és ez a királyság termékenységét is jelképezte. A szobrászati díszeket a Ptolemaiosz-kori alexandriai művészeti emlékekkel való összevetés alapján a királyi őskultusszal hozzák összefüggésbe.

A királyi városrész számos szentélyének egyikében Augustus császár elásott bronz szoborfeje is előkerült. A valószínűleg a Kr. e. 1. század utolsó évtizedeiben Alsó-Núbiából hadizsákmányként elrabolt szoborfejet, minden valószínűség szerint ártó mágikus szertartások keretében áshatták el rituálisan.

A „királyi városrésztől” keletre két nagy kiemelkedésen, az Északi és Déli dombon húzódnak a város mindeddig alig kutatott lakó- és kézművesnegyedei.

A nagy kerítőfal keleti oldalán emelkedik, a város nagy kelet nyugati tájolású központi Ámon-templom (M260), amely a Kr. e. 3. században épült.

Az Ámon-templomtól induló Kelet-Nyugati felvonulási út mentén, arra merőlegesen számos kisebb szentély épült a Meroitikus korban. Ettől délre egy hatalmas palota komplexum található (M750). A Déli domb keleti részén két Meroitikus korban épült, minden valószínűség szerint Apedamak oroszlánistennek szentelt templom áll (M6, M70).

A „királyi városrésztől” mintegy 300 méterre északra egy másik Ízisz szentélynek nevezett templom emelkedik (M600).

A város központjától mintegy 1 km-re délnyugatra fekvő templomkomplexum, valószínűleg Nap templomként azonosítható (M250).

A temetők[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Nyugati Piramistemető
Egy királyi piramisépítmény alaprajza (BegN17)

A várostól keletre, több nagy kiterjedésű, tumulusz – és piramistemető húzódik ezek közül a legtávolabbi a két királyi temető, az Északi és a Déli piramistemető („Begrawiyah North” és „Begrawiyah South”).

Számos további piramis található, az előkelők számára nyitott Nyugati temető (Begrawiyah West). Három további nagy sírcsoport található még a város környékén az úgynevezett Északi, Déli és Középső nekropolisz („Northern”, „Southern” és „Middle Necropolis”).

A meroitikus királyi piramisok alatt egy vagy több helyiség található holttestnek és a sírmellékleteknek, amelyet a temetések után lezártak és csak ezután épülhetett meg a felépítmény. A piramisokhoz, keleti oldalról halotti kápolna csatlakozik, amelyet pülón zár le. A kápolna falait reliefek borítják, amelyek belső oldalán központi szerepet kap az oroszlános trónon ülő uralkodó, aki számára gazdag áldozatokat mutatnak be. A kápolna nyugati fala előtt közepén kőből faragott áldozati tábla feküdt, amelyre a halott teljes titulatúráját írták fel és gyakran jelent meg rajta italáldozatot bemutató Ízisz és Anubisz alakja. A kápolnák falain mind egyiptomi hieroglif, mind meroitikus hieroglif, mind kurzív meroitikus feliratok megtalálhatóak.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. A 20. század elejének szokása szerint Núbia nagy régészeti lelőhelyein a nagyobb építészeti egységek szám és betűjelzést kaptak például M600, amelyben az M Meroéra utal.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Dows Dunham: Royal Tombs at Meroe & Barkal. The Royal Cemeteries of Kush, Volume IV, Boston, Museum of Fine Arts, 1957
  • Dows Dunham: The West and South Cemeteries At Meroë. The Royal Cemeteries of Kush, Volume V, Boston, Museum of Fine Arts, 1963
  • J. Garstang – H. Sayce – F. Griffith. Meroe: the city of the Ethiopians. Oxford, 1911
  • László Török: Meroe City, an Ancient African Capital. John Garstang's Excavations in the Sudan. London, 1997
  • László Török: The Kingdom of Kush. Handbook of the Napatan-Meroitic Civilization. Leiden-New York-Köln, 1997
  • Peter L. Shinnie/Rebecca J. Bradley: The capital of Kush 1: Meroe excavations, 1965-1972. Berlin, 1980
  • Peter L. Shinnie/Julie R. Anderson (ed.): The Capital of Kush 2: Meroe Excavations 1973-1984. Berlin 2004

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Meroé témájú médiaállományokat.