Maya Deren

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Maya Deren
Születési neve Eleanora Derenkovszkaja
Született 1917. április 29.
Kijev, Oroszország Orosz Birodalom
Elhunyt 1961. október 13.
New York, USA USA
Nemzetisége amerikai
Foglalkozása filmrendező
Művészneve Maya Deren

Maya Deren az IMDb-n

Maya Deren (született Eleanora Derenkovszkaja Ukrajna, Kijev 1917. április 29.USA, New York, 1961. október 13.) avantgárd filmrendező, filmszínész, filmelméleti szakember, táncos, koreográfus, költő, író, fényképész.

Élete – pályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1917-ben született Kijevben, Solomon Derenkovszky és Marie Fiedler gyermekeként. A legenda szerint a híres olasz színésznő, Eleanora Duse tiszteletére kapta keresztnevét. Szülei a szovjet forradalom után, a zsidóüldözések elől 1922-ben emigráltak a New York állambeli Syracuse-ba. Apja egy értelmi fogyatékos gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozó intézetben lett pszichiáter. Nevüket Deren-re rövidíttették. 1928-ban megkapták az amerikai állampolgárságot.

A család gyakran élt külön. Mialatt a kamasz Eleanora (1930-33-ig) Genfben egy nemzetközi iskolába járt, anyja, Marie Párizsban nyelveket tanult, apja pedig, Amerikában dolgozott. Később Deren beiratkozott a syracuse-i egyetemre, ahol újságírást és politikatudományt tanult. Itt ismerkedett meg első férjével, Gregory Bardacke-kel, akivel aktívan részt vettek a trockista Fiatalok Szocialista Szövetségének (Young People’s Socialist League) munkájában. 1935-ben New Yorkba költöztek. Tanulmányait itt folytatta a New School for Social Research-ben, majd a Smith College-ban. 1939-ben kapott diplomát angol irodalomból és szimbolista költészetből. Ebben az évben vált el férjétől.

Tanulmányai befejezése után a híres táncos és koreográfus Katherine Dunham mellett kezdett dolgozni, mint asszisztens. Írói tevékenységét is folytatta, verseket, esszéket, újságcikkeket írt. Az Educational Dance című folyóiratban megjelent egy cikke "Vallásos megszállottság a táncban" címmel. 1941-ben Dunham táncegyüttesével egy körút során több hónapot töltött Hollywoodban. Itt ismerkedett meg második férjével, a Hitler elől, Csehszlovákiából menekült Alexandr Hackenschmied operatőrrel, aki nevét - Deren javaslatára -, Alexander (Sasha) Hammidre változtatta. 1942-ben megvált Dunham csapatától. A Hammiddel való találkozás irányította figyelmét a film felé. Keresztnevét is megváltoztatta, s első filmjét, A délután szövevényeit (Meshes of the Afternoon) már Maya Deren néven készítette.

A délután szövevényei 1943-ban készült, férje fotografálta, s a főszerepet Maya játszotta. Ez volt első és legnagyobb jelentőségű avantgárd filmje. Deren művészetére nagy hatást gyakorolt Mélies varázslatos trükktechnikája. A 16 mm-es, fekete-fehér némafilm különös, egyéni látásmódú, izgalmas képekkel meséli el a történetet, egy lány álmát, álmát az álmában. Az egész egy költői pszichodráma, vágy és félelem keveredik lidérces rémálommá a vásznon. A filmnek különleges ritmusa van, melyet az ismétlések, a vágások és a szereplő mozgása hoz létre. Hatásos, - a japán hangzásvilágot idéző zenéjét - Teiji Ito szerezte, aki 1952-ben Deren harmadik férje lett. Második filmje A parton (At Land) 1944-ben készült, ebben szinté ő a főszereplő. Az üres társadalmi rítusokkal szembeni kritikáját fogalmazza meg a filmben. Első filmjéhez hasonlóan ez is emlékek, benyomások, érzelmek képi megjelenítése. Össze nem illő tereket, személyeket, történéseket kapcsolt össze a szabad asszociáció logikájával.

Maya Derent baráti és alkotói viszony fűzte a kor több avantgárd művészéhez, például André Bretonhoz, Marcel Duchamphoz, John Cage-hez és Anais Ninhez.1943-ban Mercel Duchamppal közösen kezdtek forgatni, de ez a film sohasem készült el. A címe A boszorkányok bölcsője (The Witch’s Cradle) volt. 1945-ben készítette a Koreográfiai tanulmányok kamerára (A Study in Choreography for Camera) című filmjét, melyben mozgás és film tökéletes egységét hozta létre.

A Rítus az átváltoztatott időben (Ritual in Transfigured Time) három önálló egységből felépülő film. Az első rész egy szobában zajló kamaradarab, a másodikban egy parti képeit látjuk, a harmadik egy táncfilm. Ebben is, mint Deren minden filmjében, főszerepet kapott a mozgás.
1946-ban elnyerte a „Kreatív alkotás a mozgókép területén” elnevezésű Guggenheim ösztöndíjat, melynek segítségével 1947 és 51 között dokumentumfilmet forgatott a voodoo-ról Haitin. Isteni lovasok (The Living Gods of Haiti) címmel összefoglaló művet írt a voodoo mitológiáról. Mivel kísérleti filmjeihez nehezen talált terjesztőt, ezért ezt a feladatot is maga végezte. 1947-ben kibérelte Greenwich Village-ben a Provincetown Playhouse-t, ahol nagy sikerrel mutatta be filmjeit. Megalapította a Creativ Film Fondationt, mely a nagy hollywoodi stúdióktól független, kísérletező, újító filmek készítését támogatta.

1948-ban forgatta a Meditáció az erőszakról (Meditation on Violence) című filmjét, melyben egy kínai bokszoló előadásában láthatjuk a keleti harcművészet évszázados tradíciókra épülő, stilizált, táncszerű mozdulatsorait. 30 éves volt, amikor megismerkedett, az akkor 15 éves Teiji Ito zeneszerzővel, akivel 1952-ben házasságot kötöttek.

1958-ban a Metropolitan Opera Ballet Schoollal és Antony Tudoral együttműködve készítette el Az éjszaka igazi szeme (The Very Eye of Night) című filmjét. Ez a legtisztább és talán, a legszebb táncfilmje. Deren fölvette a balettiskola növendékeit táncpróba közben. A feketeruhás táncosok fehér, negatív képét, mint papírból kivágott figurákat, egy fekete, csillagos égbolt képére animálta. Az eredmény káprázatos lett. A táncosok, - mint megannyi fehér angyal – egy különös koreográfia szerint röpülnek, úsznak a levegőben, a fekete égbolt előtt.

Maya Deren 1961-ben, 44 éves korában, agyvérzésben halt meg New Yorkban. A halála kapcsán kialakult találgatások szerint, magas vérnyomása volt, és kóros alultápláltságban szenvedett. Gyenge fizikumán csak rontottak az amfetaminok, amiket 41-ben, Dr. Max Jacobson javaslatára kezdett szedni. Az orvos Amerika legünnepeltebb hírességeit, művészeket, írókat, politikusokat kezelt több éven át amfetamin, vitamin, fájdalomcsillapító és emberi placenta keverékéből álló injekcióval. A beszédes, „Dr. Feelgood” becenévre keresztelt orvosról cikk jelent meg a New York Timesban “Az orvos amfetaminokkal javítja híres páciensei hangulatát” címmel. Az ügyben vizsgálat indult, megállapították, hogy Jacobson drogfüggést alakított ki betegeiben. Orvosi tevékenységét 1975-ben felfüggesztették. Martina Kudlacek In the Mirror of Maya Deren című dokumentumfilmjében cáfolja a rendezőnő halálával kapcsolatos híreszteléseket.

Maya Deren az avantgárd film időtlen, napjainkra újra felfedezett klasszikusa. Írta, rendezte, vágta, gyártotta saját filmjeit, s legtöbbször a főszerepeket is maga játszotta. Filmelméleti esszéket, verseket írt, előadásokat, vetítéseket tartott. Filmjeiben nagy hangsúlyt kapott az emberi test, a mozgás kifejező ereje. Alkotásait nagyfokú intellektualitás, vizuális költőiség, érzelmesség, szenvedélyesség, érzékiség jellemezte.

Le Corbusier írta Deren művészetéről: „Maya Deren filmjei megszabadítanak bennünket a stúdióktól…A mozizás és lényegi kifejezőeszközei közti kapcsolat megújítása számtalan lehetőséget nyit, hogy intelligens, szenzibilis és leleményes költemények szülessenek. A poézis végső soron ünnep, amelyet az élet azoknak juttat, akik tudják, hogyan éreznek és értenek a szemükkel és a szívükkel.”

Kritikája Hollywoodról[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1940-es 50-es években Deren erősen támadta Hollywoodot az amerikai mozi fölötti művészi, politikai és gazdasági monopóliuma miatt. „Annyi pénzből készítem a filmjeimet, amennyit Hollywood rúzsra költ.” – állította, és felhívta a figyelmet rá, hogy a mozgókép, mint alkotó szépművészeti forma meghatározásának és fejlődésének fő akadálya Hollywood.

Haiti és a woodoo[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Guggenheim ösztöndíj lehetővé tette Deren számára, hogy Haitin tanulmányozza a voodoo vallást. Maya táncmestere, Dunham, diplomamunkáját a haiti táncokból írta. Valószínűleg ez lehetett az egyik ok, ami Deren érdeklődését Haiti felé irányította.
Több órás filmet forgatott a voodoo szertartásokról, sőt részt is vett ezekben, s végül voodoo papnővé avatták. A dokumentumfilm, azonban befejezetlen maradt. 20 évvel a halála után, 1981-ben Teiji Ito és Cherel Winett Ito szerkesztette egybe az anyagot. Az eredeti felvételek és feljegyzések a Boston University, Maya Deren gyűjteményében találhatók.
Könyve az Isteni lovasok alapmű ebben a témában.

Hatása az utókorra[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Derennek fontos szerepe volt a független, kísérleti filmes mozgalom a New American Cinema létrejöttében. Antal István írja, Maya királynő című cikkében: „Az úgynevezett „új amerikai film” és a New York-i iskola reprezentánsainak többsége lépten-nyomon arra hivatkozik, hogy gondolkozásmódjának egésze, alkotói magatartásának a lényege változott meg akkor, amikor Deren filmjeivel találkozott.”
  • 1986-ban, az amerikai Film Intézet létrehozta a Maya Deren Award-öt a független filmkészítők megmérettetésére és támogatására.
  • 1986-ban, a skót Primal Scream együttes Ceystal Crescent című lemezének borítóján használta fel Maya Deren egyik képét A délután szövevényeiből.
  • 1994-ben, elkészült Milla Jovovich Gentleman Who Fellt című dalának klipje, mely tisztelgés Maya Deren művészete előtt. A klip rendezője Kae Garner.
  • 1994-ben, az angliai központú Horse and Bamboo Theatre Dance of White Darkness címmel, Deren Haitin tett látogatásainak történetét dolgozta fel egy táncelőadásban. A színház excentrikus előadásaiban szavak helyett a tánc, a mozdulatok, a zene és a maszkok játsszák a főszerepet.
  • 2002-ben, Martina Kudlacek osztrák rendező dokumentumfilmet készített In the Mirror of Maya Deren címen. A film zenéjét John Zorn készítette.
  • 2004-ben, egy brit rockzenekar a Subterraneans, Deren hat rövidfilmjéhez készített új zenét a Queen’s University Belfast filmfesztiváljára. Az At Land nyerte a hangtervért járó fesztiváldíjat.
  • Egy amerikai punk-blues csapat az Immortal Lee County Killers a These Bones Will Rise To Love You Again című 2005-ben megjelent albumának borítóján egy Deren fotó látható.
  • Egy érdekes utalást található Derenre, a Leo Lerman New York-i újságíró és kritikus írásaiból összeállított The Grand Surprise: Leo Lerman Journalse című könyv (New York: Knopf/Random House, 2007) 244. oldalán.
  • Max Tundra, brit zenész a 2008-as Parallax Error Beheads You albumának The Entertainment című dalában utalás található Maya Derenre.
  • 2008-ban, a portugál rock zenekar a Mão Morta új filmzenéket készített Deren négy rövid filmjéhez a Vila do Condo-i nemzetközi filmfesztiválra.

Filmográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Meshes of the Afternoon (A délután szövevényei, 18 perc) (1943), fényképezte Alexander Hammid, zenéjét szerezte Teiji Ito (1952)
  • At Land (A parton, 15 perc) (1944) fényképezte Hella Heyman és Alexander Hammid
  • A Study in Choreography for Camera (Koreográfiai tanulmány kamerára, 4 perc) (1945) szereplő:Talley Beatty
  • Ritual in Transfigured Time (Rítus az átváltoztatott időben, 15 perc) (1946) koreográfia Frank Westbrook and Rita Christiani, szereplők: Anaïs Nin and Gore Vidal
  • Meditation on Violence (Meditáció az erőszakról, 12 perc) (1948) közreműködik Chao-Li Chi, zene Teiji Ito.
  • The Very Eye of Night (Az éjszaka igazi szeme, 15 perc) (1952–55) közreműködik a Metropolitan Opera Ballet School és Antony Tudor, zene Teiji Ito

Befejezetlen filmjei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • The Witchs' Cradle (1943) közreműködik Marcel Duchamp és Pajorita Matta
  • Medusa (1949) közreműködik Jean Erdman
  • Divine Horsemen: The Living Gods of Haiti (1947–55) összegyűjtötte és szerkesztette Teiji Ito és Cherel Winnett Ito (1981)
  • Season of Strangers (1959) Haiku Film Project.

Nem forgalmazott filmje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ensemble for Somnambulists (1951) Toronto Film Society workshop

Együttműködés[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • The Private Life of a Cat (Egy macska magánélete) (1947) rendezte Alexander Hammid

Könyvei[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • An Anagram of the Ideas on Art, Form and Film. Yonkers, N.Y. : Alicat Book Shop Press, 1946.
  • Cinematography: The Creative Use of Reality. Daedalus, 1960.
  • Divine Horsemen: Voodoo God of Haiti. N.Y. : Chelsea House Publishers, 1970

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Klasszikusok 50 híres filmrendező. Budapest : Alexandra, 2004.
  • Gregor, Ulrich-Patalas, Enno: A film világtörténete. Budapest : Gondolat, 1966.
  • Ez a szócikk az angol Wikipédia azonos című cikkének felhasználásával készült.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]