Magyar ábécé

A magyar ábécé a magyar nyelv írására használatos ábécé, amely 40 latin betűből áll:

A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, Z, Zs

Ismeretes továbbá az úgynevezett kiterjesztett magyar ábécé is, ami 44 betűs, mivel tartalmazza a Q, W, X, Y betűket is – melyek a magyar nyelvben nevektől és idegen szavaktól eltekintve nem szerepelnek:

A, Á, B, C, Cs, D, Dz, Dzs, E, É, F, G, Gy, H, I, Í, J, K, L, Ly, M, N, Ny, O, Ó, Ö, Ő, P, Q, R, S, Sz, T, Ty, U, Ú, Ü, Ű, V, W, X, Y, Z, Zs

Betűrendbe rendezéskor a mássalhangzókat különállóknak kell tekinteni (azaz például a Czentár után következik a Csaba), de ez az elv igen gyakran sérül – főként a számítástechnika rohamos terjedésének köszönhetően –, és csak a szűkebb magyar ábécé szerint történik a rendezés. A magánhangzóknál a hosszú (azaz az ékezetes) betűket nem különböztetjük meg az alapbetűtől. Az Ö és Ü betűk viszont mindig különállónak tekintendők, és rendre az O és U után következnek.

A Q, W, X, Y betűket többnyire csak nevekben vagy idegen szavakban használjuk, az Y-nak kiejtés-módosító hatása van G, L, N, T betűk mellett.

A teljes magyar ábécében szereplő kettős (Cs, Dz, Gy, Ly, Ny, Sz, Ty, Zs) és hármas (Dzs) betűk nem választhatóak el.

A magyar latinbetűs írást két részre szokták bontani, a régi magyar írásra és a magyar írásra.

Lásd még

• A magyar nyelv betűinek kiejtéséről lásd az X-SAMPA magyar nyelvhez című cikket!
• Egyéb, helyesírással kapcsolatos kérdésekről lásd a Magyar Helyesírás Szabályait a Wikisource-ban
• Székely–magyar rovásírás
• Kárpát-medencei rovásírás
• Kniezsa István (1952): Helyesírásunk története a könyvnyomtatás koráig. Budapest: Akadémiai Kiadó.
• Kniezsa István (1959): A magyar helyesírás története. 2nd, revised edition. Ser.: Egyetemi magyar nyelvészeti füzetek. Budapest: Tankönyvkiadó.

Külső hivatkozások

• Omniglot.com
• A magyar helyesírás szabályai