Kamienec ostroma

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Kamienec ostroma
Konfliktus Lengyel–török háború (1672–76)
Időpont 1672. augusztus 14.26.
Helyszín Podólia, ma Kamjanec-Pogyilszkij, Ukrajna területén
Eredmény Oszmán-török győzelem
Szemben álló felek
Herb Rzeczypospolitej Obojga Narodow.svg Lengyel–Litván Unió Ottoman flag.svg Oszmán Birodalom
Military flag of the Crimean Tatars.svg Krími Tatár Kánság
Zaporozsjei kozák címer.gif Zaporozsjei kozákok
Havasalföld címere.PNG Havasalföld
Coat of arms of Moldavia.svg Moldva
Parancsnokok
Jerzy Michał Wołodyjowski ezredeskapitány †
Herb Pilawa.jpg Mikołaj Potocki podolei generális
Herb Nieczuja.jpg Wespazjan Lanckoroński kamieneci püspök
IV. Mehmed oszmán szultán
Köprülü Ahmed nagyvezír
I. Szelim Giráj krími kán
Alex K Petro Doroshenko.svg Petro Dorosenko zaporozsjei kozák hetman
III. György moldvai fejedelem
I. Gergely havasalföldi fejedelem
Szemben álló erők
1500 katona Kb. 150 000 fő
Veszteségek
Ismeretlen Jelentős
é. sz. 48° 41′, k. h. 26° 35′Koordináták: é. sz. 48° 41′, k. h. 26° 35′

Kamienec ostroma 1672. augusztus 14-étől augusztus 26-áig terjedő ostromállapot a podóliai Kamienec-Podolski alatt (ma Kamjanec-Pogyilszkij, Ukrajna). A IV. Mehmed oszmán szultán által vezetett nagy oszmántatárrománkozák haderő megostromolta és bevette a várat, amelyet a reguláris katonák mellett a város lakossága is védelmezett. A lengyel főnemesek a vár védelmét alig kétheti védekezés után feladták, ezzel az oszmán-törökök előtt megnyílt az út Ukrajna belseje felé.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az andruszovói egyezmény értelmében a kettéosztott Ukrajna nyugati fele változatlanul lengyel, míg keleti fele Kijevvel együtt orosz uralom alá jutott. A Dnyeper volt a határ, ennek folyása szerint az orosz rész volt a Balparti Ukrajna, a lengyel rész a Jobbparti Ukrajna. A kozákok azonban gyakran felkeltek, mert az egész országot az orosz cár uralma alá akarták vetni. A korábban a lengyel királyt támogató Petro Dorosenko kozák hetman átállt a török szultán oldalára, s felajánlotta neki mindkét Ukrajnát. Várható volt tehát, hogy az Oszmán Birodalom háborúba kezd mind a lengyel királlyal, mind a cárral. 1666-tól 1671-ig újabb kozák-lengyel háború tombolt a területen, amelyhez a krími tatárok is csatlakoztak Dorosenko oldalán. A konfliktus ellenben sokat vett el Lengyel–Litván Unió egyre fogyó erejéből, katonailag teljesen legyengült és a felkelő kozákok leverésére alig akadt ereje, akik a balparti Ukrajna teljes területét uralmuk alá vonták. Ezek mellett 1669-ben igen éles széthúzás kezdődött a Szejmben.

Dorosenko 1671 után már nyíltan török uralom alá akarta vetni hazáját. Ennek jegyében IV. Mehmed török szultán hadat üzent a lengyeleknek és az oroszoknak (ez utóbbival csak 1676-tól kezd háborúzni).

A török hadak összevonása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1672 tavaszán a kozákok felkeltek és I. Szelim Giráj krími kán szinte teljes serege indult a segítségükre. A kozákoknak ellenben csak fele csatlakozott Petro Dorosenko zászlaja alá, sokan megmaradtak a lengyel király Wiśniowiecki Mihály hűségén, vagy egyáltalán nem álltak egyik fél mellé sem. Velük közösen a háború vezetésével megbízott Jan Sobieski hetman (későbbi III. János lengyel király) aratott néhány győzelmet a törökökön és tatárokon. Mivel nyílt mezőn nem tudták volna kivédeni a szultáni főhad támadását, ezért a határ menti Kamienec megerősítésébe fogtak, hogy az tartóztassa fel a támadást.

Drinápoly alatt vagy török sereg élére a nagyvezír Ahmed Köprülü és IV. Mehmed állt. A nagyvezír alatt vonult hadba az akkor még kajmakám Kara Musztafa. A határ felé vonuló török sereghez útközben csatlakozott előbb a havasalföldi, majd a moldvai had is. A kozák-tatár sereggel egyetemben talán 150 ezer főből állt a sereg.

Kamienec megerősítése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kamienec egy meredek sziklán épült, nehezen ostromolható vár volt. A vár védelmével egy Jerzy Michał Wołodyjowski nevű ezredeskapitányt bíztak meg, mellette a várparancsnok volt Mikołaj Potocki podóliai generális és Wespazjan Lanckoroński kamieneci püspök. A vár bár csekély katonasággal bírt, de jól ellátták élelemmel és lőporral, amely mellett hónapokig kitarthatott volna. Wołodyjowski tapasztalt katona volt, már a korábbi háborúkban is jeleskedett. A törökök és a román vajdák serege augusztusban lépte át a határt. Soraikban voltak, korábban a lengyel sereg kötelékében szolgáló tatárok is, akik közül már jó páran a háború előtt átálltak a szultán oldalára. Az útba eső néhány kisebb vár fejtett ki szórványos ellenállást, de egymagukban nem állhatták meg sokáig a török rohamokat, ezért őrségük átvonult Kamienecbe. A várat védő 1500 katonának valamivel több mint a fele ukrán volt, a többiek lengyelek és litvánok.

Az ostrom kezdete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A török had augusztus 14-én ért a vár alá. Próbaképp indítottak egy támadást a falak ellen, de csak azért, hogy felmérjék a vár tüzérségét. A városban messzehordó ágyúk is voltak, s azokkal eléggé nagy távolságban tarthatták hatásos tűz alatt az ellenséget. Ahmed nagyvezír reguláris ostromba fogott, mivel tudta, hogy az állandó rohamozással óriási veszteségeket szenvednének emberei. Mindenekelőtt alá akarták aknázni a falakat, hogy azok által üssenek rést. Az ilyenfajta ostromlás jelentősen demoralizálhatja a védősereget. Augusztus 16-án érkezett meg I. Szelim Giráj és Petro Dorosenko irányította kozák-tatár sereg a vár alá és teljesen körbevették Kamienecet. Ezen napon futott be a várba a szultán első, megadásra felszólító üzenete. Mikołaj Potocki és Wespazjan Lanckoroński pedig négyheti fegyvernyugvást akart kérni Mehmedtől, erre azonban nem került sor. A kérés a vár többi parancsnokában, köztük Wołodyjowskiban visszatetszést váltott ki. A következő napok heves tüzérségi párbaja során a törökök egyre magasabb állásokat emeltek, miközben még egy megadásra való felszólítást intéztek a várbelieknek. Ezt újonnan visszautasították, de az idő nem a lengyeleknek dolgozott. Mivel a sziklafalba már megkezdték az aknalyuk kifúrását, ezért az a haditerv született, hogy lassan áttelepülnek az óvárba, amely egy keményebb és meredekebb sziklán állt. Az egyre nagyobb töltések mellett a török ágyúk már a várost lövették és egy lőporraktárat is sikerült felrobbantani (ennek ellenére még mindig akadt elegendő lőpor a várban). Ezzel egyidőben a török támadást intézett, amit a lengyelek visszavertek, de a harcban csaknem teljesen kimerült a maroknyi katonaság. Az aknászok felrobbantották az újvár főkapuját és hat várfok is leomlott, ami még tovább nehezítette a védelmet. A lengyelek ezt megelőzően már megkezdték az átcsoportosítást az óvárba. Közben ismét felvetődött a megadás gondolata, mely újabb megütközést váltott ki a várparancsnokok közt. Az óvár kapuját egy akna felrobbantotta és az újvár is gyakorlatilag megsemmisült. A törökök vagy négy rohamot intéztek, de azokat a lengyelek a városi polgárok segítségével visszaverték, s Wołodyjowski parancsára a robbantások okozta törések befoldozásába kezdtek. Közben az egyre záporozó török golyók több helyen felgyújtották a várost. Ennek negatív hatása jól megmutatkozott a polgárok lelkiállapotán, mert már közülük is egyre többen követelték a megadást. De a törököknek is erős veszteségeik voltak. A lengyelek tűzereje is igen erősnek bizonyult, de az aknászok munkáját így sem tudták megzavarni. Augusztus 25-én Wołodykjowski kirohanást tett az aknafurat ellen, mely sikerrel járt: a munkát védő jelentős túlerőben levő janicsárokat lekaszabolták és a munkások jó részét is megölték. Augusztus 26-án további rohamokat vertek még vissza a védők, de ugyanezen a napon Kamienec megadta magát. A generális és a püspök nem vállalta tovább az ellenállást és megkötötték a budzsáki egyezményt, amelyben egész Podóliát a szultán uralma alá vetették. Wołodyjowski rövidesen meghalt egy robbanás során.

További események[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Kamienec elestével nyitva volt az út a törökök előtt Ukrajnába, de a várat nagy veszteség árán szerezték meg, ezért csak az ország délnyugati részei kerültek közvetlen uralmuk alá. A többi Dorosenko vezetésével függőségbe került a román és erdélyi uralkodókhoz hasonlóan.

Sobieski látva a kudarcot, óriási erővel, több mint egy éven át a pártviszályok lecsendesítésén fáradozott. 1673 késő őszén a hetman a chocimi csatában legyőzte a törököket és az elvett területeket szinte mind visszafoglalta. Kamienec ostromával nem próbálkozott, mert csekély létszámú serege nem rendelkezett megfelelő tüzérséggel, de 1676-ra a háborút a lengyelek megnyerték. Kamienecet csak 1699-ben szerezték vissza.

A szépirodalomban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]