Jules Janin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Malatinszky zoknibábja (vitalap | szerkesztései) 2020. november 12., 18:06-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Élete: Linkkékítés AWB)
Jules Janin
Született1804. február 16.[1][2][3][4][5]
Saint-Étienne[6]
Elhunyt1874. június 19. (70 évesen)[1][2][7][3][4]
rue de la Pompe[8][9]
ÁlneveÉraste
Állampolgárságafrancia[10]
HázastársaMme Adèle Huet Janin (1841. október 14. – )[11][12][13][14]
ÉlettársaAnaïs Bosio (1835–1840)[15][16]
Foglalkozása
Tisztségeseat 28 of the Académie française (1870. április 7. – 1874. június 19.)
IskoláiLycée Louis-le-Grand
Kitüntetéseia francia Becsületrend lovagja[17]
SírhelyeCimetière Saint-Louis d'Évreux
Jules Janin aláírása
Jules Janin aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Jules Janin témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Gabriel-Jules Janin (Saint-Étienne, Loire megye, 1804. február 15.[18] – Párizs, 1874. június 19.) francia romantikus író, újságíró és színikritikus.

Élete

David d'Angers 1897-ben készített emlékérme

Jacques Georges Pierre Janin ügyvéd fiaként jó oktatásban részesült, előbb szülővárosában, utána Lyonban, majd a Párizs kulturális szívében lévő Latin-negyedben (Quartier Latin) található Nagy Lajos Líceumban, ahol többek között Jean Louis Eugène Lerminier(wd) és Charles-Augustin Sainte-Beuve voltak tanulótársai.[19] Tanulmányainak befejezése után fiatalon árván maradt, s Párizs külvárosában agg nagynénjénél lakott, és tanítással tartotta fenn magát.

A Jean-Baptiste Guillonnet-Merville(wd) ügyvédnél letett gyakorlati vizsga után, ahol Honoré de Balzac vele egyidejűleg volt ügyvédbojtár, az újságírói pályát választotta, és párhuzamosan dolgozott a Revue des deux Mondes, a Le Figaro és a La Quotidienne lapoknál. A Revue de Paris és a Journal des Enfants lapok alapításában részt is vett. Kezdetben ellenzéki hangvételű írásai felkeltették az olvasóközönség figyelmét.

A Journal des Débats hasábjain megjelentetett színikritikáival, ahol később még negyven éven át dolgozott, elnyerte „a kritika fejedelme” ragadványnevet. Későbbi értékelői szerint ő teremtette meg a ’tárca’ („feuilleton”) újságírói műfaját.

Kiemelkedő népszerűsége magas szerzői honoráriumokhoz juttatta, melyekből a korabeli írói köröktől eltérő, fényűző életmódot tudott folytatni. Állandó témát szolgáltatott a párizsi közéleti pletykarovatoknak. (Mademoisell Georges(wd) híres színésznő volt a barátnője, kétlovas hintót vásárolt, melyet maga hajtott, délelőttönként egy-két órán át fogadást tartott a Luxembourg-kertre nyíló, fényűzően berendezett lakásában, Voltaire-hez hasonlóan bő reggeli ruhában, fején gyapjúsipkával fogadta az érkezőket.)

Regényíróként az 1827-ben a „L’Âne mort et la femme guillotinée” (A holt szamár és a lenyaktilózott nő) című regényével vált ismertté. Kevésbé mély, de még egyénibb stílusú műve, a „La Confession” (A vallomás) 1830-ban jelent meg. 1831-ben a „Barnave” című regényében az Orléans-i házat(wd) támadta.

Sokat utazott, és élményeiről folyamatosan szubjektív beszámolókat írt. Egyik utazása során 1838-ban különös szerencsével a Luccai hercegségben Bagni di Luccában lottón nyert egy házat, amelyet aztán 1838 és 1843 között Giuseppe Pardini(wd) (1799–1884) neves helyi építésszel átépíttetett. A szerencsés lottónyereményről írt a „Débats” oldalain, így egész Európában körbejárt a hír, és a magyar Regélő is részletesen beszámolt róla.[20]

1836-ban elnyerte a Francia Köztársaság Becsületrendje lovagi fokozatú kitüntetését.

1841. október 18-án feleségül vette Adelaïde Françoise Huet-t (1820-1876), Évreux polgármesterének leányát.

1846. június 14-ére Lille város új vasútállomásának felavatására Hector Berlioz az ő szövegére komponálta a „Le Chant des chemins de fer” (Vasutas dal) című kantátáját, mely a saint-simonisták felfogását tükrözte.

Tárcanovelláival ellenségeket is szerzett, így volt barátjával, a republikánus Reform kiadójával, Felix Pyat-val(wd) is, aki a kritikusnak ellenzéki múltját vetette szemére s kíméletlenül mutatta ki életének politikai következetlenségét. Janin törvényszék elé vitte az ügyet, amely Pyat-t fogságra s néhány száz frank pénzbírságra ítélte.

Az európai hírlapok folyamatosan figyelték közleményeit. Jules Janin volt az, aki elsőként részletesen ismertette (3 cikkben) Louis Daguerre fényképészeti találmányát 1839-ben, s tőle vették át a korabeli lapok fordításban a közleményeiket. [21]

1850 körül egy rusztikus vidéki házat vásárolt a La Pompe utcában, az akkori Párizs külvárosában. (Azóta természetesen beépült a volt falusias környezet, s a környéken utcát neveztek el Jules Janinról (az Avenue Jules-Janint).

„Lamartine mindig úgy beszélt róla, mint az irodalom egyik legtiszteletreméltóbb alakjáról, Beranger benső barátságban élt vele, s többször mondta, hogy ha valamit irigyel, az Jules Janin szellemének kifogyhatatlanul gazdag forrása, míg Victor Hugo oly költeményben üdvözlé, mely mindkettőjük nevét egyaránt megörökítette.”– írták róla életét méltató nekrológjában.[22]

Számos próbálkozás után 1870. április 7-én megválasztották a Francia Akadémia tagjává, Charles-Augustin Sainte-Beuve utódjaként (28. szék: Francia Tudományos Akadémia tagjainak listája).

Sokat tartózkodott a Gaillon közelében fekvő Rotoirs kastélyban, mely név – német eredetű népi elnevezésként – a helyben letelepedett kendertörők mestereiről ragadt a település kastélyára. A kastély – apósa révén – az Huet család tulajdonában volt.[23]

Élete utolsó két évét karszékéhez szegezve töltötte (feltehetően agyvérzése lehetett), már nem tudott írni. Évreux Saint-Louis temetőjében helyezték örök nyugalomba, az Huet család sírboltjába, ahova özvegye Adélaïde Janin-Huet (1820–1876) felállíttatta mellszobrát is (Adam-Salomon(wd) alkotását), és ugyancsak az özvegy áldozatkészségének köszönhetően, végrendelete szerint Évreux központjában egy monumentális szökőkutat is építettek, az évreux-i közéletben nagy szerepet játszó (tanácsos, polgármester) Nicolas-François Huet és Jules Janin író tiszteletére, melyet a vésett felirat is megörökített. (1882-ben készült el, Charles Genuys(wd) építész és Louis-Émile Décorchemont(wd) helyi szobrász műveként.)

Szülővárosában sugárutat neveztek el róla.[24]

Halála után Alexandre Piédagnel, Jules Janin titkára jelentetett meg róla egy bibliográfiával kísért részletes tanulmányt.

Halálakor magyar újságok szinte mindegyike méltatta, így a Katolikus Hetilap is: „Hogy a széptani elemző bírálat … minden alapossága mellett lehet könnyed, kellemesen folyó, a szellem finom zamatával fűszerezett, azt Jules Janin mutatta meg. … Jules Janin úgy irt, mint a madár énekel, a liliom virágzik. A kritikusok fejedelmének nevezték őt, pedig még több vala, Jules Janin király volt szellemgazdag, könnyen folyó irodalomban. Mindazonáltal feladatát önmaga komolynak tartá; volt irályának jellemében valamely emelkedett, lehet mondani szigorú vonás. Egy közönséges műkedvelő az elkényeztetett s bírálni szerető Párisban nem tudta volna magát oly sokáig föntartani." [25]

Művei

Az író portréja a Magyarország és a Nagyvilág c. lapban, 1874
Illusztrációk La Normandie..., 1842. c. művében
Illusztrációk La Normandie..., 1842. c. művében
  • 1826: Talma et Lekain
  • 1827: L’Âne mort et la femme guillotinée – 1842[2]
  • 1829: Tableaux anecdotiques de la littérature française depuis François I-er
  • 1830: La Confession
  • 1831: Barnave, 1860[3])
  • 1832: Contes fantastiques - Histoire du théâtre à quatre sous[4]
  • 1833: Contes nouveaux
  • 1834: Voyage de Victor Ogier en Orient - Cours sur l’histoire du journal en France
  • 1836: Le Chemin de traverse
  • 1837: Fontainebleau, Versailles, Paris - Un cœur pour deux amours - Histoire de France (texte explicatif des galeries de Versailles) (1837–1843)
  • 1839: Les Catacombes - Versailles et son musée historique - Voyage en Italie
  • 1841–1842: Le Premier feuilleton de Pistolet, dans le recueil collectif Scènes de la vie privée et publique des animaux
  • 1842: La Normandie historique, pittoresque et monumentale - Le prince royal - Une heure à Paris
  • 1843: Un hiver à Paris - Un été à Paris
  • 1844: Les Beautés de l’Opéra - La Bretagne historique
  • 1846: Le Feuilletoniste, Répertoire de Lecture du soir
  • 1847: Suite de l’histoire du chevalier Desgrieux et de Manon Lescaut - Voyage de Paris à la mer - Le gâteau des rois
  • 1850: La Religieuse de Toulouse
  • 1851: Les Gaîtés champêtres - Le mois de mai à Londres
  • 1853: Histoire de la littérature dramatique (6 kötet. 1853–1858) - Almanach de la littérature, du théâtre et des beaux-arts (1853–1865)
  • 1855: La Comtesse d’Egmont
  • 1856: Les Petits Bonheurs
  • 1857: Les Symphonies de l’hiver
  • 1858: Rachel et la tragédie - Ovide, ou le poète en exil
  • 1859: Critique, portraits et caractères contemporains - Variétés littéraires
  • 1860: Les Contes du chalet
  • 1861: La Fin d’un monde et du neveu de Rameau - La Semaine des trois jeudis
  • 1862: Contes non estampillés
  • 1864: Les Oiseaux bleus - La poésie et l’éloquence à Rome, au temps des Césars - La Révolution française
  • 1866: L’Amour des livres - Béranger et son temps - Le Talisman
  • 1867: Les Amours du chevalier de Fosseuses - La Sorbonne et les gazeliers - Circé
  • 1868: Le Bréviaire du roi de Prusse
  • 1869: L’Interné - Lamartine - Petits romans d’hier et d’aujourd’hui - Les révolutions du pays des Gagas
  • 1870: Le Crucifix d’argent - Le livre
  • 1871: Alexandre Dumas - La Muette
  • 1872: François Ponsard
  • 1874: La Femme à l’œillet rouge - Paris et Versailles il y a cent ans
  • 1876–1878: Œuvres diverses - Œuvres de jeunesse
  • 1881: Debureau, histoire du théâtre a quatre sous
  • 1884: Causeries littéraires et historiques - Contes, nouvelles et récits
  • 1922: Victor Hugo en exil : d’après sa correspondance avec Jules Janin, et d’autres documents inédits réunis par Noël Clément-Janin(wd)

Jegyzetek

  1. ↑ a b 124014563
  2. ↑ a b Francia Nemzeti Könyvtár: BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b International Music Score Library Project. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ Internet Speculative Fiction Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. december 17.)
  7. ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  8. ↑ Nagy szovjet enciklopédia (1969–1978), 2015. szeptember 28.
  9. ↑ http://archives.paris.fr/s/4/etat-civil-actes/resultats/?
  10. ↑ RKDartists (holland nyelven). (Hozzáférés: 2020. június 2.)
  11. ↑ https://books.google.fr/books?id=MbLUAAAAMAAJ&q=%221841,+16+octobre+:+Mariage+de+Jules+Janin+et+d%27Ad%C3%A8le+Huet%22&dq=%221841,+16+octobre+:+Mariage+de+Jules+Janin+et+d%27Ad%C3%A8le+Huet%22&hl=fr&newbks=1&newbks_redir=0&sa=X&ved=2ahUKEwjWuZHDkIj-AhWtQ6QEHVIrA-8Q6AF6BAgHEAI
  12. ↑ https://archives.paris.fr/arkotheque/visionneuse/visionneuse.php?arko=YTo2OntzOjQ6ImRhdGUiO3M6MTA6IjIwMjMtMDQtMDciO3M6MTA6InR5cGVfZm9uZHMiO3M6MTE6ImFya29fc2VyaWVsIjtzOjQ6InJlZjEiO2k6NTtzOjQ6InJlZjIiO2k6NTIxOTc7czoxNjoidmlzaW9ubmV1c2VfaHRtbCI7YjoxO3M6MjE6InZpc2lvbm5ldXNlX2h0bWxfbW9kZSI7czo0OiJwcm9kIjt9#uielem_move=0%2C0&uielem_rotate=F&uielem_islocked=0&uielem_zoom=37, 50/51
  13. ↑ https://archives.paris.fr/arkotheque/visionneuse/visionneuse.php?arko=YTo2OntzOjQ6ImRhdGUiO3M6MTA6IjIwMjMtMDQtMDciO3M6MTA6InR5cGVfZm9uZHMiO3M6MTE6ImFya29fc2VyaWVsIjtzOjQ6InJlZjEiO2k6Mzk7czo0OiJyZWYyIjtpOjIwOTAyOTtzOjE2OiJ2aXNpb25uZXVzZV9odG1sIjtiOjE7czoyMToidmlzaW9ubmV1c2VfaHRtbF9tb2RlIjtzOjQ6InByb2QiO30=#uielem_move=-43%2C-808&uielem_rotate=F&uielem_islocked=0&uielem_zoom=91, 5/50
  14. ↑ https://www.retronews.fr/journal/le-phare/13-octobre-1841/1341/4186343/2
  15. ↑ Rodovid (több nyelv nyelven)
  16. ↑ https://gw.geneanet.org/sderoux?lang=fr&n=bosio&oc=0&p=angelique+felicite+dite+anais#note-wed-2
  17. ↑ [LH//1352/43 Léonore database] (francia nyelven). Ministry of Culture
  18. ↑ Saint-Étienne születési anyakönyvében szereplő bejegyzés szerint, amely elérhető a Loire megyei levéltár weboldalán[1] a „Köztársaság tizenkettedik évének Eső hava (Pluviôse) huszonnyolcadik napján” született, tehát 1804. február 16-án. Több forrás más dátumokat jelöl; például a Francia Akadémia honlapja, amely azt jelzi, hogy 1804. december 4-én született
  19. ↑ Lásd Magyarország és a Nagyvilág 1874. június 8. Idézett forrás
  20. ↑ Regélő: szépművészeti első magyar folyóirat, 6. évi folyamat, 2. kötet, 790–791. oldal.
  21. ↑ Lásd Miklósi-Sikes Csaba: i.m.
  22. ↑ Figyelő, 1874. június 28. 26. szám.
  23. ↑ Jules Janin 735 levele feleségének. Az Észak-nyugati Egyetem (Evanston, Illinois, USA) kéziratain alapuló, teljes, eddig nem pulikált kiadás. Leírta, rendszerezte és jegyzetekkel ellátta: Mergier-Bourdeix. I. kötet: 1–248. levél (1842–1850). II. Kötet: 249–283. levél (1851–1855). Párizs, Klincksieck, 1973–1975. 8-rét, 630 és 616 oldal.
  24. ↑ Boulevard Jules Janin.
  25. ↑ Katholikus Hetilap, 1874. július 16. 29. szám. Tárca rovat

Fordítás

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Jules Janin című francia Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

További információk

Franciául:

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Jules_Janin&oldid=23243161”