Judith Anderson

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Judith Anderson
Judith Anderson 1934-09-11.jpg
Judith Anderson 1934-ben
Életrajzi adatok
Születési név Frances Margaret Anderson-Anderson
Született 1898. február 10.
Származás Adelaide,  Ausztrália
Elhunyt (93 évesen) 1992. január 3.
Santa Barbara  USA
Házastárs Benjamin Harrison Lehmann (1937–1939)
Luther Greene (1946-1951)
Pályafutása
Aktív évek 1915 - 1987
Díjai
Emmy-díjak
1955., 1961. Hallmark Hall of Fame
IMDb-adatlap
PORT.hu-adatlap

Dame Judith Anderson (Adelaide, Dél-Ausztrália, 1898. február 10. – Santa Barbara, Kalifornia, 1992. január 3.[1]) ausztrál származású színpadi és filmszínésznő. Két Emmy-díjat és egy Tony-díjat nyert, ezen kívül Grammy-díjra és Oscar-díjra is jelölték.

Tartalomjegyzék

Korai évek [szerkesztés]

Judith Anderson Frances Margaret Anderson-Anderson névvel született Adelaide-ben, Dél-Ausztráliában, Jessie Margaret és James Anderson-Anderson gyermekeként.[2] A Norwood Középiskolába járt, és már Ausztráliában színész volt, mielőtt 1918-ban New York-ba érkezett.[3] Drámai színésznőként alapozta meg a karrierjét, és William Shakespeare darabjaiban lépett fel.

Színpadi karrier [szerkesztés]

Judith Anderson debütálása a színpadon 1915-ben volt, 17 éves korában. Stephanie szerepét játszotta a Theatre Royalban Sydney-ben a Királyi Válás (A Royal Divorce) című darabban. A társulat vezető színésze a skót Julius Knight volt, akiről Anderson később úgy beszélt, mint a pályája elindítójáról. A társulatban fellépett néhány amerikai színész, akik bátorították, hogy próbáljon szerencsét Amerikában. Először Kaliforniába ment, de nem járt sikerrel, így New York-ban próbált szerencsét hasonló sikerrel. Jó ideig tartó szegénység és betegségek után munkát kapott Emma Buntingnál és a 14. Utcai Színházban dolgozott 1918-19-ben. Turnézni járt különféle társulatokkal, míg 1922-ben debütált a Broadwayn az On the Stairs (A lépcsőkön) című darabban Frances Anderson néven. Egy évvel később Judith-ra változtatta a keresztnevét és végre a siker is megtalálta a Cobra című színdarabban, ahol a partnere Louis Calhern volt. 1927-ben Ausztráliában turnézott a Tea for Three, The Green Hat (Tea három személyre, A zöld kalap) és a Cobra című darabokkal.

az 1930-as évekre Anderson elérte, hogy a korszak egyik legnagyobb színpadi színésznőjeként emlegessék. A Broadway-n az 1930-as, 1940-es és 1950-es években is töretlenül sztár volt. 1931-ben eljátszotta az ismeretlen asszonyt Luigi Pirandello As You Desire Me (Ahogy akarsz engem) című színdarabjának amerikai premierjében. A színdarabból a következő évben film készült, melynek főszerepét Greta Garbo játszotta. Ezt Eugene O’Neill Amerikai Elektrája (Mourning Becomes Electra), és Luigi Chiarella The Mask and the Face-e (A Maszk és az arc) követte Humphrey Bogarttal. Az Edith Wharton regényéből készült The Old Maid (A vénlány) című darabban Zoe Akins szerepét játszotta, ugyanezt a szerepet később Miriam Hopkins jelenítette meg a vásznon. 1936-ban Anderson Gertrúdot játszotta John Gielgud Hamletjében, Lillian Gish partnereként, aki Ophelia volt.

1937-ben csatlakozott az Old Vic társulatához Londonban és Lady Macbeth szerepében tűnt fel Laurence Olivier partnereként Michel Saint-Denis produkciójában. 1941-ben ismét eljátszotta Lady Macbeth szerepét New Yorkban, ezúttal Maurice Evans társaságában, Margaret Webster rendezésében. Lady Macbeth szerepét még kétszer játszotta televízióban, a második, 1960-as változat volt az első színes Machbeth film.

1942-43-ban Olgát játszotta Csehov Három nővérében, ahol Katharine Cornell, Ruth Gordon, Edmund Gwenn, Dennis King, Alexander Knox és a Broadway-n ekkor debütáló Kirk Douglas [4] voltak a partnerei. Az előadás akkora siker volt, hogy még a Time magazin címlapjára is felkerült.[5]

1947-ben a Robinson Jeffers költő által írt Euripidész Médeáját alapul vevő színművének címszerepével aratott diadalt; az előadás producere John Gielgud volt, aki Jason szerepében is feltűnt. Anderson a legjobb színésznőnek járó Tony-díjat nyerte el a szerepformálásáért, és ugyanezzel a darabbal vendégszerepelt Németországban 1951-ben, Franciaországban és Ausztráliában pedig 1955-ben és 1956-ban.

1953-ban Stephen Vincent rendező darabjában szerepelt, melyet a rendező saját maga írt Stephen Benét John Brown's Body (John Brown teste) című művéből. Anderson partnerei Raymond Massey és Tyrone Power voltak. 1960-ban megkapta Arkagyina szerepét Csehov Sirály című drámájában az Edinburgh-i Fesztiválon, majd az Old Vic-ben Tom Courtenay, Cyril Luckham és Tony Britton partnereként.

1970-ben régóta dédelgetett ambíciója vált valóra, 72 évesen eljátszhatta Hamlet szerepét egy Egyesült Államokbeli nemzeti turnén és a New York-i Carnegie Hall színpadán.

1982-ben visszatért Médeához, ez alkalommal egy kisebb szerepet alakított, a főszerepet Zoe Caldwell játszotta. Andersont újra jelölték, ezúttal a legjobb mellékszereplőnek járó Tony-díjra.

Hollywoodban [szerkesztés]

Elizabeth Taylorral a Macska a forró bádogtetőn című filmben

Hollywoodban Anderson feltűnő és cseppet sem konvencionális megjelenése miatt nagyon limitálva voltak a lehetőségei a karakterszerepek eljátszásánál. Ezért mindig előnyben részesítette a színpadot. Mindazonáltal jópár sikeres filmet forgatott, sőt még egy Oscar-díj jelölést is begyűjtött Alfred Hitchcock A Manderley-ház asszonya című filmjének mellékszereplőjeként 1940-ben. A házvezetőnő, Mrs. Danvers szerepében Anderson folyamatos lelki terror alatt tartotta a fiatal feleséget, a második Mrs. de Wintert, akit Joan Fontaine játszott. Majdnem rávette az öngyilkosságra, és a férjét, Maxim de Wintert-akit Laurence Olivier játszott-, folyton elhunyt felesége, a sohasem látott, címszereplő Rebecca emlékével gyötörte. Mrs. Danvers szerepe a filmtörténet egyik legemlékezetesebbnek tartott, szexuálisan legkétértelműbb negatív női alakítása. (Végül is az Oscar-díjat ebben az évben (1940) Jane Darwell színésznő kapta az Érik a gyümölcsben nyújtott alakításáért.)

Anderson tovább szerepelt New-York-i színpadokon, 1948-ban újabb Tony-díjat kapott a Médea címszerepének felelevenítéséért, amit a karrierje csúcspontjának tekintenek.

Az 1950-es években televíziós produkciókban tűnt fel a színpadi és filmes munkái mellett. A vásznon 1950-ben eljátszotta egy aranyásó szerepét Anthony Mann westernjében, a The Furies-ben (Dühöngés), Heródest a Saloméban 1953-ban, és Memnetet Cecil B. DeMille Tízparancsolat című filmjében 1956-ban. Emlékezetes alakítást nyújtott a nagymama szerepében Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn című drámájának filmváltozatában Elizabeth Taylor és Paul Newman partnereként 1958-ban, sikeresen formálta meg a gonosz mostohaanya figuráját Jerry Lewis Cinderfella (Hamupipő) című filmjében, valamint Buffalo Cow Head-et a Man Called Horse (Akit paripának hívtak) című western-ben 1970-ben.

Anderson közreműködésével számos hanglemezfelvétel is készült, főleg színdarab-adaptációkat vettek fel vele a Caedmon Audio közreműködésével 1950. és 1970. között. Lemezre kerültek közreműködésével Lady Macbeth és Médea szerepei, valamint Robert Louis Stevenson versek és felolvasások a Bibilából. Az Üvöltő szelek című regényből készült hanglemezfelvétele Grammy-jelölést kapott.

Televíziós munkák [szerkesztés]

Anderson aktív televíziós karrierje az 1950-es évek elején kezdődött és főként alkalmi drámákhoz kötődik, mint a Médeához 1959-ben, és két egymástól független Macbeth produkcióhoz 1954-ben és 1960-ban. Mindkét televíziós Lady Macbeth alakításáért Emmy-díjat nyert. Ezen kívül gyakori sztárja volt a Hallmark Hall of Fame (Hírességek csarnoka) produkcióinak.

Késői karrierje [szerkesztés]

Időskorában két nevezetesebb szerepet alakított, melyek korábbi Shakespeare-gyökereitől teljesen elszakították. 1984-ben részt vett a Star Trek III. című filmben, és ugyanebben az évben a matriárka Minx Lockridge szerepére írt alá három évadra szóló szerződést az NBC Santa Barbara című sorozatában. Ekkor 86 éves volt! Nagyon készült a szerepre, de később keserűen panaszolta, hogy alig volt megjelenése a filmben. A szerepben Janis Paige követte, aki negyedszázaddal volt fiatalabb nála.

Magánélet [szerkesztés]

Anderson kétszer ment férjhez, férjei [6]:

  • Benjamin Harrison Lehmann (1889 – 1977), az angol nyelv professzora a Berkeley egyetemről, akivel 1937-ben házasodott össze és 1939-ben váltak el. Ebből a házasságából van egy mostohafia Benjamin Harrison Lehmann Jr. (született: 1918.) ).[7][8]
  • Luther Greene (1909 – 1987), színházi producer; 1946 júliusában házasodtak össze, és 1951-ben váltak el.)[1]

Anderson szerette a kaliforniai Santa Barbarát és a hátrelévő életét ott töltötte, ott is halt meg 1992-ben tüdőgyulladás következtében, 93 éves korában. Anderson barátja volt Robinson Jeffers költő, aki azt a Médea adaptációt írta, amelyiket Anderson vitt sikerre. Gyakran meglátogatta a költőt kaliforniai, Carmel-i házában.

Díjak [szerkesztés]

  • Andersonnak adományozták először a Dame Commander of the British Empire (A Brit Birodalom Lovagja - DBE) rangot 1960-ban és ezután gyakran hívták Dame Judith Andersonnak.[9]
  • 1991. június 10-én, II. Erzsébet királynő a születésnapja alkalmából neki adományozta a Companion of the Order of Australia (Az Ausztrál Lovagok Társasága - AC) rangot, "elismerésül az előadóművészettel kapcsolatos szolgálataiért".[10]

Válogatott filmjei [szerkesztés]

Források [szerkesztés]

  1. ^ a b Judith Anderson Biography (1898–1992). filmreference. (Hozzáférés: 2008. május 11.)
  2. ↑ Judith Anderson Biography. Yahoo! Movies, 2008. (Hozzáférés: 2008. május 11.)
  3. ↑ Anne Heywood: Anderson, Frances Margaret (Judith) (1898–1992). Australian Women's Archives Project. National Foundation for Australian Women, 2003. május 7. (Hozzáférés: 2008. május 11.)
  4. ↑ Mosel, "Leading Lady: The World and Theatre of Katharine Cornell
  5. ↑ „TIME Magazine Cover: Katharine Cornell, Judith Anderson & Ruth Gordon – Dec. 21, 1942 – Katharine Cornell – Theater – Actresses – Movies – Broadway”, Time.com, 1942. december 21. (Hozzáférés ideje: 2010. július 27.) 
  6. ↑ Billy J. Harbin, Kim Marra, and Robert A. Schanke, The Gay & Lesbian Theatrical Legacy (University of Michigan Press, 2005), page 29
  7. ↑ Decennial Report: Harvard University, Class of 1911 (Four Seas Company, 1921) page 245
  8. ↑ Langston Hughes, Joseph McLaren, and Arnold Rampersad, The COllected Works of Langston Hughes, page 392
  9. ↑ It's an Honour: DBE. Itsanhonour.gov.au, 1960. január 1. (Hozzáférés: 2010. augusztus 2.)
  10. ↑ Australian Honours: Anderson, Judith. It's an Honour. Australian Government, 2008. (Hozzáférés: 2008. május 11.)

Külső hivatkozások [szerkesztés]

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Judith Anderson témájú médiaállományokat.

Fordítás [szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Judith Anderson című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Judith_Anderson&oldid=13291589”