Ingo Schulze

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ingo Schulze
2017-ben a Frankfurti Könyvvásáron
2017-ben a Frankfurti Könyvvásáron
Született1962. december 15. (61 éves)
Drezda,  NDK
Állampolgárságanémet
Nemzetiségenémet
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
  • a Német Szövetségi Köztársaság érdemrendje
  • Manhae Prize
  • Ernst Willner Prize (1995)
  • Aspekte-Literaturpreis (1995)
  • Alfred Döblin-díj (1995)
  • Johannes Bobrowski Medal (1998)
  • Joseph-Breitbach-Preis (2001)
  • Peter-Weiss-díj (2006)
  • Thüringer Literaturpreis (2007)
  • Leipzig Book Fair Prize/Fiction (2007)
  • Samuel Bogumil Linde-díj (2008)
  • Brüder-Grimm-Poetikprofessur (2009)[1]
  • Mainzer Stadtschreiber (2011)[2]
  • Bertolt Brecht irodalmi díj (2013)
  • Verdienstkreuz 1. Klasse des Verdienstordens der Bundesrepublik Deutschland (2020. október 1., 2020)[3]
A Wikimédia Commons tartalmaz Ingo Schulze témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Ingo Schulze (1962. december 15. –) német író.

Élete[szerkesztés]

Schulze, egy fizikus és orvos fia, szülei válása után édesanyjával nőtt fel. 1981-ben elvégezte a Dresdner Kreuzschule-t[4], majd az NVA-nál töltött katonai alapszolgálatot; 1988-ig klasszika-filológiát és germanisztikát tanult a Jénai Egyetemen.[5] Schulze ezután két évig dramaturgként dolgozott a Landestheater Altenburgban(wd), amelyet otthagyott, hogy újságíróként dolgozhasson: 1990-ben társalapítója volt az Altenburger Wochenblatt "független újságnak", valamint az Anzeiger nevű Offertenblatt-nak (egyfajta apróhirdetési újság). Mindkettőt az Altenburger Verlag adta ki, amelyet Schulze 1992 végéig irányította. 1993 elején egy üzletember megbízásából Oroszországba ment, ahol Szentpéterváron elindította a Привет Петербург című reklámújságot. Schulze az 1990-es évek közepe óta szabadúszó íróként él Berlinben. Első házasságából két lánya van. Második házasságát Jutta Müller-Tamm(wd)[6] irodalomtudóssal kötötte.[5]

2006 óta tagja a Berlini Művészeti Akadémiának(wd), 2007 óta pedig a darmstadti Német Nyelvi és Költészeti Akadémiának(wd). Tagja a Szász Művészeti Akadémiának(wd) és a PEN-Zentrum Deutschlandnak(wd) is.

2019 őszén Ingo Schulze a Müncheni Irodalmi Fesztivál(wd) kurátora lett. Mottója: „Gyakorlatok a paradicsomban. Kérdések a világ számára 1989 után."[7]

Munkái[szerkesztés]

Ingo Schulze 2004-ben

A szentpétervári tapasztalatai Schulze első könyvkiadásába is belefolytak. A 33 Augenblicke des Glücks (1995) történetei az orosz metropoliszban játszódnak. Schulze szerkesztői fikciót használ, amely szövegeit egy németországi, irodalmi háttérrel rendelkező újságírónak tulajdonítja, aki Szentpéterváron tűnt el. A történetgyűjtemény többnyire pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól. 1998-ban megjelent Simple Storys a türingiai Altenburgban játszódnak, ahol Schulze élt és dolgozott; A középpontban az újraegyesítés következményei (Wende[8]) állnak szereplői életében, akiknek az ábrázolásában hiányzik az „újraegyesítés utáni könnyelműség” (Nachwendeweinerlichkeit).[9] A szöveget a recenzensek által könyörtelennek és precíznek minősített stílus jellemezte, amelyet maga a szerző úgy jellemez, hogy "az a novella hangnem, amely megkönnyítette a dolgokat".[10] A mű megjelenése után Günter Grass Schulzét az új szövetségi államok egyik „nagy mesemondójának” (großartigen Erzähler) ismerte el.[11]

Több történet megjelenése után csak 2005-ben következett a következő regény, a Neue Leben. A szerző és újságszerkesztő, Enrico Türmer történetét meséli el, aki a német újraegyesítés évében írt egy barátjának, nővérének és egy szeretőjének. Schulze ismét egy szerkesztő pozíciójába vonul vissza, aki csupán előkészítette a regényt alkotó leveleket; 18. századi levélregényre jellemző trükköt alkalmaz, amelynek újraaktiválását a kritika nem fogadta egyöntetűen. Míg a FAZ kritikusa, Richard Kämmerlings megkérdezte: „Nem lehet egy kicsit régimódibb?”[12] Jörg Magenau a Die Tageszeitungtól ezt az összefüggést tekintette „a regény tényleges csúcspontjának”. Egyes lektorok a művet – nem mindig irónia nélkül – a régóta várt „ultimativen Wenderoman”[13] kategóriába sorolták.

Szülővárosa, Drezda 800. évfordulója alkalmából Ingo Schulze Esszét írt az MDR figaro számára Nachtgedanken (Éjszakai gondolatok) címmel, amelyet 2006. május 3-án sugároztak.[14] Schulze részt vett a drezdai Német Higiéniai Múzeum(wd) „Mythos Dresden“ (Drezdai mítosz) című kiállításán is.

Schulze Handy. 13 Geschichten in alter Manier című történetgyűjteménye, amely 2007-ben került a boltokba, szinte egyöntetű dicséretet kapott. Például Volker Weidermann(wd)[15] a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungban(wd) a Neue Lebenhez képest úgy ítélte meg, hogy „lezserebb, egyszerűbb, nyugodtabb és egyszerűen nagyon-nagyon szépen megírt”.[16]

Schulze 2007-es Türingiai Irodalmi Díj(wd) átvételi beszéde, amelyben a kulturális szektorban a szponzorálás növekvő fontosságáról beszélt, miközben az állam egyidejűleg kivonul belőle, széles körű figyelmet keltett a nemzeti médiában.[17]

Adam und Evelyn című regényét, amelynek főszereplői 1989 késő őszén Magyarországon keresztül hagyták el az NDK-t, öt másik döntőssel együtt jelölték a 2008-as Német Könyvdíjra.[18] Andreas Goldstein(wd)[19] rendezésében 2019-ben forgattak filmet.[20]

Schulze 2010-ben megjelent Orangen und Engel. Italienische Skizzen (Narancsok és angyalok. Olasz vázlatok) című novellagyűjteménye a szerző római Villa Massimo(wd) rezidenciája (Római Német Akadémia) kapcsán születtek. Ezek olyan történetek, amelyek többnyire a nagyvárosi római környezetből származó egyszerű emberekre összpontosítanak; a történetek a szerző tényleges élményeiként jelennek meg és szintén első személyben szólnak; azonban szinte észrevétlenül elhagyják ezt az önéletrajzi mintát, rejtélyessé válnak és általában kétértelmű a végük.

Politikai nyilatkozatok[szerkesztés]

2012 elején nagy figyelmet kapott a Süddeutsche Zeitungban megjelent, a társadalom kifosztása elleni tézisei[21], valamint a piackonform demokrácia elleni drezdai beszéde (Wider die marktkonforme Demokratie).[22][23]

A 2013-as szövetségi választások után ő volt az elsők között a kezdeményezője és aki aláírta a "Nagykoalíció ellen" felhívást, amely arra szólította fel az SPD-t, hogy ne lépjen újra koalícióra a CDU/CSU-val, hanem alakíton többségi kormányt a Zöldekkel és a baloldallal, az SPD vezetésével.

Publikációk[szerkesztés]

Regények[szerkesztés]

Egyéb egyéni kiadások[szerkesztés]

Esszék, beszédek[szerkesztés]

  • Das Herakles-Motiv in der „Ästhetik des Widerstands“. In: Wissenschaftliche Zeitschrift der Friedrich-Schiller-Universität Jena (Gesellschafts- und sprachwissenschaftliche Reihe) 36. Jg., 1987, Heft 3, S. 417–422.
  • Der Brief meiner Wirtin. Laudatio auf Josua Reichert(wd)[27]. In: Sinn und Form 52, 2000, H. 3, S. 435–442.
  • Lesen und Schreiben oder „Ist es nicht idiotisch, sieben oder gar acht Monate an einem Roman zu schreiben, wenn man in jedem Buchladen für zwei Dollar einen kaufen kann?“. In: Ute-Christine Krupp(wd), Ulrike Janssen (Hrsg.): Zuerst bin ich immer Leser. Prosa schreiben heute. Frankfurt am Main, Suhrkamp 2000, ISBN 3-518-12201-0, S. 80–101.
  • Würde ich nicht lesen, würde ich auch nicht schreiben. Meranier-Gymnasium, Lichtenfels 2002.
  • Nachtgedanken. Am 3. Mai 2006 von MDR figaro gesendeter Essay
  • Meine kopernikanische Wende. In: Renatus Deckert(wd) (Hrsg.): Das erste Buch. Schriftsteller über ihr literarisches Debüt. Frankfurt, Suhrkamp 2007, ISBN 978-3-518-45864-8
  • Signor Candy Man. In: Süddeutsche Zeitung. 5. Januar 2008
  • Eine, zwei, noch eine Geschichte/n. Mit Imre Kertész und Péter Esterházy. Berlin, Berlin Verlag 2008, ISBN 978-3-8270-0787-2
  • Popikone. In: Thomas Kraft (Hrsg.): Beat Stories. München, Blumenbar 2008, ISBN 978-3-936738-36-0
  • Fast ein Märchen. In: Sinn und Form. 60, 2008, H. 4, S. 453–457.
  • Eine Nacht bei Boris erschienen in der Reihe: Books to Go, Berlin, Deutscher Taschenbuch Verlag, April 2009, ISBN 978-3-423-08222-8
  • Nach der Flut. Laudatio zur Verleihung des Anna-Seghers-Preises an Lukas Bärfuss(wd)[28]. In: Sinn und Form. 61, 2009, H. 3, S. 413–419.
  • Nützliche Idioten. Für die regierenden Parteien sind die Pegida-Demonstranten eine bequeme Opposition – denn die eigentlichen Fragen werden von ihnen gerade nicht gestellt, in: SZ Nr. 21, 27. Januar 2015, S. 9.
  • Der Amerikaner, der den Kolumbus zuerst entdeckte …: Essays. Frankfurt, S. Fischer 2022, ISBN 978-3-10-397043-2
Dokumentumfilm városi jegyzőként
  • Rettung aus dem Regenwald? ZDF / 3sat 2011, zusammen mit Christine Traber. (Dokumentation über Terra preta(wd) bei Burnout – Der erschöpfte Planet. Erstausstrahlung 12. November 2011, 45 Minuten).
Rádiójáték

Magyarul megjelent[szerkesztés]

  • A boldogság 33 pillanata (33 Augenblicke des Glücks) – Gondolat, Budapest, 2004 · ISBN 9639567361 · Fordította: Nádori Lídia
  • Szimpla sztorik (Simple Storys : ein Roman aus der ostdeutschen Provinz) – Gondolat, Budapest, 2004 · ISBN 9639567108 · Fordította: Nádori Lídia
  • Új életek (Neue Leben) – Európa, Budapest, 2008 · ISBN 9789630784795 · Fordította: Nádori Lídia
  • Adam és Evelyn (Adam und Evelyn) – Európa, Budapest, 2009 · ISBN 9789630788359 · Fordította: Nádori Lídia
  • Mobil – Tizenhárom történet régi modorban (Handy : Dreizehn Geschichten in alter Manier) – Európa, Budapest, 2011 · ISBN 9789630787321 · Fordította: Nádori Lídia
  • Jóravaló gyilkosok (Die rechtschaffenen Mörder) – PRAE.HU, Budapest, 2021 · ISBN 9786156199188 · Fordította: Nádori Lídia

Díjai[szerkesztés]

  • 1995: Alfred-Döblin-Förderpreis
  • 1995: Ernst-Willner-Preis beim Ingeborg-Bachmann-Wettbewerb
  • 1995: Aspekte-Literaturpreis
  • 1998: Johannes-Bobrowski-Medaille
  • 2001: Joseph-Breitbach-Preis (gemeinsam mit Dieter Wellershoff und Thomas Hürlimann(wd))
  • 2006: Finalist für den Deutschen Buchpreis: Neue Leben
  • 2006: Peter-Weiss-Preis der Stadt Bochum
  • 2007: Thüringer Literaturpreis
  • 2007: Preis der Leipziger Buchmesse (Kategorie: Belletristik)
  • 2008: Samuel-Bogumil-Linde-Preis
  • 2008: Finalist für den Deutschen Buchpreis: Adam und Evelyn
  • 2009: Brüder-Grimm-Professur
  • 2009: Longlist des International IMPAC Dublin Literary Award mit der englischen Übersetzung von Neue Leben
  • 2011: Mainzer Stadtschreiber
  • 2011: Heinrich-Heine-Gastdozentur
  • 2012: Literaturpreis des Freien Deutschen Autorenverbands (FDA)
  • 2013: Bertolt-Brecht-Preis der Stadt Augsburg
  • 2013: Manhae-Preis der Manhae-Foundation Korea
  • 2014: Hörspiel des Monats Oktober für Das Deutschlandgerät
  • 2017: Rheingau Literatur Preis für Peter Holtz. Sein glückliches Leben erzählt von ihm selbst
  • 2017: Nominierung zum Deutschen Buchpreis mit Peter Holtz
  • 2019: Werner-Bergengruen-Preis
  • 2020: Bundesverdienstkreuz 1. Klasse[30]
  • 2021: Preis der Literaturhäuser
  • 2021: Kunstpreis der Landeshauptstadt Dresden
  • 2021/22: Paderborner Gastdozentur für Schriftstellerinnen und Schriftsteller zusammen mit Frank Witzel(wd)
  • 2022: Metropolenschreiber Ruhrgebiet[31]

Irodalom[szerkesztés]

  • Peter Michalzik(wd): Wie komme ich zur Nordsee? Ingo Schulze erzählt einfache Geschichten, die ziemlich vertrackt sind und die alle lieben. In: Thomas Kraft (Hrsg.): Aufgerissen. Zur Literatur der 90er. Piper, München 2000, ISBN 3-492-04224-4, S. 27–38.
  • Fabian Thomas(wd): Neue Leben, neues Schreiben? Die „Wende“ 1989/90 bei Jana Hensel, Ingo Schulze und Christoph Hein. Martin Meidenbauer Verlag, München 2009, ISBN 978-3-89975-948-8
  • Harry Lehmann(wd): Geschichten aus dem blinden Fleck. Zur Erzählphilosophie von Ingo Schulze. In: Sinn und Form 61, 2009, H. 3, S. 390–410. (PDF Archiválva 2019. augusztus 28-i dátummal a Wayback Machine-ben)
  • Harry Lehmann: Ingo Schulze. Simple Stories. In: Harry Lehmann: Die flüchtige Wahrheit der Kunst. Ästhetik nach Luhmann. Fink, München 2006, ISBN 3-7705-4193-6, S. 85–99.
  • Heinz Ludwig Arnold(wd) (Hrsg.): Ingo Schulze. edition text + kritik im Richard-Boorberg-Verlag, München 2012, ISBN 978-3-86916-145-7 (text + kritik. Heft 193).

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. ↑ https://www.uni-kassel.de/fb02/institute/germanistik/fachgebiete/fg-brueder-grimm-professur/brueder-grimm-professur/2009-ingo-schulze.html, 2019. november 17.
  2. ↑ http://www.boersenblatt.net/404866/?t=newsletter, 2019. november 17.
  3. ↑ https://www.bundespraesident.de/SharedDocs/Berichte/DE/Frank-Walter-Steinmeier/2020/10/201001-Verdienstorden-TdDE.html, 2020. október 2.
  4. ↑ Az Evangelisches Kreuzgymnasium a legrégebbi fennmaradt iskola Drezdában és egyben Németországban is.
  5. ↑ a b Ingo Schulze Biografie
  6. ↑ Jutta Müller-Tamm (Ludwigshafen am Rhein, 1963. szeptember 30. –) német irodalomtudós, a Berlini Szabadegyetemen a modern német irodalom professzora.
  7. ↑ Startseite Literaturfest München
  8. ↑ Wende – Az NDK fordulópontjának vagy békés forradalmának nevezik azt a társadalmi-politikai változást, amely véget vetett a Német Szocialista Egységpárt uralmának a Német Demokratikus Köztársaságban, a parlamentáris kormányrendszerre való átmenetet kísérte, és lehetővé tette a német újraegyesítést (az NDK összeomlásának is nevezik).
  9. ↑ Stuttgarter Zeitung: Ingo Schulze. Simple Storys. 30. April 1998.
  10. ↑ die tageszeitung: 13.10.2005/a0206 „Literatur ist zu jeder Zeit wichtig“ – Ein Gespräch mit Ingo Schulze. 13. Oktober 2005.
  11. ↑ Focus: „Heinrich, was meinst du dazu?“ – Interview mit Günter Grass.[halott link] 4. Oktober 1999.
  12. ↑ Frankfurter Allgemeine Zeitung: Enrico Türmers unternehmerische Sendung. 19. Oktober 2005.
  13. ↑ Die Welt: Enrico, mir graut vor Dir! Archiválva 2016. július 16-i dátummal a Wayback Machine-ben (PDF-Datei; 175 kB), 15. Oktober 2005.
  14. ↑ Ingo Schulze: Nachtgedanken. In: Süddeutsche Zeitung. 31. März 2006. [2015. január 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. december 8.)
  15. ↑ Volker Weidermann (Darmstadt, 1969. november 6. –) német irodalomkritikus és televíziós műsorvezető.
  16. ↑ Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung: Gibt es denn keine Welt da draußen?, 11. März 2007.
  17. ↑ Ingo Schulze: Was wollen wir? – Dankrede zum Thüringer Literaturpreis. In: Palmbaum. Literarisches Journal aus Thüringen 15 (2007), Heft 2 (=Heft 45 der Gesamtzählung), S. 208–216.
  18. ↑ Deutscher Buchpreis 2008 Archiválva 2008. szeptember 20-i dátummal a Wayback Machine-ben Frankfurt am Main, 17. September 2008.
  19. ↑ Andreas Goldstein (1964-ben született Kelet-Berlinben) német rendező, író és filmproducer.
  20. ↑ Adam und Evelyn (film)
  21. ↑ „Kapitalismus braucht keine Demokratie“, Süddeutsche Zeitung, 12. Januar 2012.
  22. ↑ Ingo Schulze: Unsere schönen neuen Kleider: Gegen die marktkonforme Demokratie – für demokratiekonforme Märkte (német nyelven), 2012
  23. ↑ Ingo Schulze: Die Selbstaufgabe des Westens? , Deutschlandfunk, 14. Dezember 2014.
  24. ↑ Christoph Möllers: Rezension (in: Die Zeit 11/2020)
  25. ↑ Freiheit im Abseits Süddeutsche Zeitung, 6. März 2020.
  26. ↑ Rezension von Carsten Hueck: Auf Gott oder Zauberkräfte ist kein Verlass. In: Deutschlandradio. 24. Dezember 2013. Aufgerufen am 23. Januar 2014.
  27. ↑ Josua Reichert (Stuttgart, 1937. június 8. – Stephanskirchen, 2020. október 31.) német nyomdász, tipográfus, grafikus és író.
  28. ↑ Lukas Bärfuss (1971. december 30. –) svájci író és drámaíró, aki németül ír.
  29. ↑ BR Hörspiel Pool – Schulze, Augusto, der Richter
  30. ↑ www.bundespraesident.de: Der Bundespräsident / Reisen und Termine / Ordensverleihung „Vereint und füreinander da“
  31. ↑ Dresdner ist Metropolenschreiber im Ruhrgebiet, wdr.de, veröffentlicht und abgerufen am 13. Oktober 2022.

Fordítás[szerkesztés]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben az Ingo Schulze című német Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk[szerkesztés]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ingo_Schulze&oldid=26388924”