Humphrey Stafford, Buckingham hercege

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Humphrey Stafford
Buckingham 1. hercege
A herceg William Bond ábrázolásában
A herceg William Bond ábrázolásában

Buckingham 1. hercege
Stafford 6. grófja
Uralkodási ideje
1444 1460. július 10.
Életrajzi adatok
UralkodóházStafford family
Született1402. augusztus 15.
Stafford
Elhunyt1460. július 10. (57 évesen)
Northampton
NyughelyeRray Friars
ÉdesapjaEdmund Stafford
ÉdesanyjaGloucesteri Anna
Testvére(i)
  • Henry Bourchier, 1st Earl of Essex
  • Thomas Bourchier
  • John Bourchier, 1st Baron Berners
  • Lady Anne Stafford
HázastársaAnne Neville
GyermekeiHumphrey
Henry
Edward
Catherine
George
William
John
Joan
Anne
A Wikimédia Commons tartalmaz Humphrey Stafford témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Az angol Humphrey Stafford (Stafford, 1402. augusztus 15.Northampton, 1460. július 10.) Buckingham 1. hercege volt, aki VI. Henrik angol király oldalán részt vett a rózsák háborújában.[1]

Családja[szerkesztés]

Apja Edmund Stafford, Stafford 5. grófja, anyja III. Eduárd angol király unokája, Gloucesteri Anna volt, aki egyedüli örököse volt apjának. Stafford egyéves korában apja elesett a Shrewsbury csatában, így megörökölte grófi címét. 1424-ben feleségül vette Anne Neville-t, aki tíz gyereket szült neki.

Pályafutása[szerkesztés]

14201421-ben Franciaországban szolgált, majd V. Henrik angol király lovaggá ütötte. Alig 22 évesen már tagja volt VI. Henrik tanácsának. 1429-ben megkapta a térdszalagrendet, majd a franciaországi angol csapatok parancsnoka és Párizs kormányzója lett. Miután Bedford váltotta, Normandia parancsnoka lett. 1431-ben Perche őrgrófja lett, majd egy évvel később visszatért Angliába.[2]

1436-ban részt vett egy rövid hadjáratban Flandriában. Anyja halálát követően, 1438 októberétől Buckingham grófi címét viselte. 1439 júniusában tagja volt a franciákkal béketárgyalást folytató angol küldöttségnek. 1442-ben Calais kapitányának nevezték ki. 1444. szeptember 14-én megkapta a buckinghami herceg címét. 1445–1446-ban vezető szerepet vitt a béketárgyalásokon.[2]

1450-ben, a Jack Cade-lázadás összeomlása után részt vett a felkelők tárgyalásain Rochesterben. Ugyanebben az évben Dover és Queenborough várának, valamint Cinque kikötőinek felügyelője lett. Calais-i posztján Edmund Beaufort, Somerset hercege váltotta 1451-ben. Somerset és Plantagenet Richárd yorki herceg vitájában egyértelműen az előbbi oldalára állt. Ő mutatta meg az újszülött Eduárd herceget apjának, VI. Henriknek.[2]

Megbízható támogatója volt Anjou Margit angol királynénak a York elleni küzdelmében. Az első Saint Albans-i csata előtt nem támogatta Somersetnek azon javaslatát, hogy nyílt terepen ütközzenek meg. Úgy gondolta, hogy York nem támad rá a királyra, ezért azt tanácsolta, menjenek tovább Saint Albansbe. VI. Henrik rá hallgatott.[3] Az ütközetben megsebesült az arcán, és a királlyal együtt fogságba esett.

York második régenssége idején közreműködött az ügyek intézésében, és eltávolodott a királynétól, de végül ismét szövetséget kötöttek. Amikor az ellenségeskedés ismét feltámadt a York-párt és a Lancaster-párt között, a király seregének vezetőjeként ott volt a ludfordi hídnál, amelyet ellenállás nélkül adtak fel a lázadó csapatok.[2] Az 1460. július 10-ei northamptoni csatában a Lancaster-sereget vezette. Amikor Warwick előreküldte egy emberét, hogy a nevében a királlyal tárgyaljon, Buckingham hercege ezt nem engedte, mondván: "Warwick grófja nem jelenhet meg a király előtt, ha mégis megteszi, meghal".[4] A csatában Buckingham elesett, Grey Friarsnál temették el.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]