Edmund Beaufort, Somerset hercege

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Edmund Beaufort
John Beaufort Arms.svg
A Beufort-ok grófi és hercegi címere

Somerset hercege
Uralkodási ideje
1448 – 1453. május 22.
Elődje John Beaufort
Utódja Henry Beaufort
Életrajzi adatok
Uralkodóház Beaufort-ház
Született
1406
Elhunyt
1455. május 22. (65 évesen)
Saint Albans
Házastársa Eleanor Beauchamp
Édesapja John Beaufort, Somerset grófja
Édesanyja Margaret Holland

Edmund Beaufort, Somerset hercege (1406 - Saint Albans, 1455. május 22.) korának egyik legbefolyásosabb angol nemese. Hatalmi vitája Plantagenet Richárd yorki herceggel nagyban hozzájárult a rózsák háborújának kirobbanásához.

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Edmund Beaufort Somerset második grófja, John Beaufort kisebbik fia volt. Apai felmenője volt Gaunti János, Lancaster hercege, III. Eduárd angol király fia.[1] A Beaufortok a Plantagenet-ház Lancaster-ágához tartoztak. Edmund Beaufort 1448-ban lett Somerset hercege.

Fiatal korától kezdve az Angolok által a százéves háborúban megszállt francia területeken vezetett katonai alakulatokat, első parancsnoki megbízását 1431-ben kapta. Részt vett Harfleur 1440-es visszafoglalásában. 1442-ben megkapta Dorset grófjának címét Calais felmentéséért. Sikeres hadjáratot vezetett Anjou tartományban, majd visszatért Angliába.[2]

1448-ban Franciaország helytartójának nevezték ki. A következő években nem sikerült visszavernie a Normandiát érő francia támadásokat, és rengeteg megszállt területet veszítette el. 1449 októberében személyesen adta át Rouen városát VII. Károly francia királynak, majd elveszítette Caent is.[3] A parlamenti ellenzék támadást indított Somerset ellen, de az uralkodó megvédte.

1450-ben a normandiai vereségek miatt Angliában kivégezték a kormány fejét, William de la Pole-t, Suffolk hercegét. Népszerűtlensége és hadvezetési hiányosságai ellenére a király Somersetet nevezte ki de la Pole helyére, így ő lett legfőbb tanácsadója is.[3]

Somerset tudta, hogy otthoni népszerűtlenségét csak azzal ellensúlyozhatja, ha megtartja Gascogne-t, ezért parlamenti támogatással sereget és flottát toborzott, de az 1453-as Chatilloni vereség végképp szertefoszlatta reményeit.[2]

Ettől kezdve Somerset helyzete jelentősen meggyengült. York, akit feldühített Somerset korábbi kinevezése, mert attól tartott, hogy Beaufort magának akarja megszerezni a trónt a könnyen befolyásolható, gyengeelméjű VI. Henriktől, fokozta a nyomást. (Igaz, IV. Henrik korábban kizárta a Beaufortokat a trónöröklésből, de York attól tartott, hogy ezt a rendelkezést idővel megváltoztathatják.)[3] York a franciaországi térvesztés mellett azzal támadta Somersetet, hogy akadályozza az angliai reformokat.

Somerset helyzetének végső megrendülésében közrejátszott mohósága is. A herceg ugyanis hiába tartozott az egyik legnagyobb családhoz, kevés birtokkal rendelkezett, ezért nagyban függött a királyi adományoktól. Miközben újabb és újabb birtokokat szerzett magának, nőtt ellenségeinek száma is.[4] Ez 1453-ban nyilvánvalóvá vált, amikor a király mentális betegsége miatti zűrzavarban, a főurak York mellé álltak. 1453 decemberében Somersetet a londoni Towerbe zárták, ahonnan csak 1455. február 4-én, az uralkodó ideiglenes felépülése után szabadult.[5]

York és szövetségesei, félve Somerset bosszújától, a király ellen fordultak, és az első Saint Albans-i csatában legyőzték seregét. A csatában Edmund Beaufort, Somerset hercege meghalt.

Érdekesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Egy korabeli krónikaíró szerint Somerset hercegének valaki megjövendölte, hogy egy vár alatt fog elesni. A herceget ugyan egy piacterén ölték meg, de a Várhoz címzett fogadó előtt.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Wars of the roses.com:Edmund Beaufort, Duke of Somerset. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
  2. ^ a b Dictionary of National Biography, 1885-1900, Volume 04:Beaufort, Edmund. (Hozzáférés: 2012. április 1.)
  3. ^ a b c John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 95-96. oldal ISBN 963-09-2593-1
  4. John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 109. oldal ISBN 963-09-2593-1
  5. John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 114. oldal ISBN 963-09-2593-1