Ferrybridge-i csata

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ferrybridge-i csata
Roses-York victory.svg
Fehér és vörös rózsa - a szemben állók jelképei

Konfliktus Rózsák háborúja
Időpont 1461. március 28.
Helyszín Anglia, Ferrybridge
Eredmény Yorki győzelem a Lancaster-pártiak felett
Szemben álló felek
York-ház
Lancaster-ház
Parancsnokok
Richard Neville, Warwick grófja
Lord Clifford
Lord Neville
Szemben álló erők
cc. ?
cc. ?
Veszteségek
3000
?
é. sz. 53° 42′ 45″, ny. h. 1° 16′ 25″Koordináták: é. sz. 53° 42′ 45″, ny. h. 1° 16′ 25″

A Ferrybridge-i csata a rózsák háborújának egyik ütközete volt, amelyet 1461. március 28-án vívtak a yorki és lancasteri csapatok. A csata célja az volt, hogy a yorki sereg átjusson az Aire folyón.

Előzmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1461. február 17-én a York-párti csapatok vereséget szenvedtek második Saint Albans-i csatában. VI. Henrik angol király kiszabadult, és csatlakozott a felesége, Anjou Margit vezette lancasteri erőkhöz. Győzelmüket azonban nem tudták kihasználni, mert a két yorki sereg február 22-én egyesült, és bevonult Londonba. Plantagenet Richárd yorki herceg fia IV. Eduárd néven megkoronáztatta magát. A lancasteri csapatok a hírek hallatára északra vonultak vissza. IV. Eduárd március 6-án kiáltványt adott ki, amelyben kegyelmet ígért azoknak, akik tíz napon belül meghódolnak előtte, kivéve azokat, akik évi jövedelme meghaladja a 100 márkát. Ez arra utal, hogy IV. Eduárd éket akart verni a lancasteri főurak, valamint az őket segítők közé.[1]

Előkészületek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Míg a király Londonban tartózkodott, a yorki vezérek csapatokat gyűjtöttek, elsősorban Kelet-Angliában, majd március 11-én Lord Fauconberg vezetésével kivonultak az első csapatok a fővárosból észak felé. Két nappal később IV. Eduárd is utánuk indult. A sereg komótosan haladt Cambridge felé, és sokan csak útközben csatlakoztak a királyhoz. A sereg létszámáról nincsenek pontos adatok, de az biztos, hogy nagyon sokan voltak. [2] A csapatok a Saint AlbansCambridgeNottingham útvonalon haladtak, és március 27-én érték el Pontefractot. A sereg Bubwith Heath-nél táborozott le.[3]

A csata[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ferrybridge fontos középkori csomópont volt. Kőhídját még a 13. században építették, és a folyón sok mérföldön át nem volt más épített átkelő. Legközelebb sok mérfölddel arrébb, Castlefordnál volt egy gázló. Az Aire folyó az északi területek természetes védvonala volt dél felé, az első komoly fizikai akadály, amelyet a yorki seregeknek le kellett győzniük ahhoz, hogy betörhessenek a lancasteri hátországba. A gyors átkelés létfontosságú volt IV. Eduárd számára, mivel csapatait csak nehezen tudta élelmezni tél végén az ellenséges hátországban. Ráadásul a középkori csapatokban gyakran tört ki járvány, ha sokáig egy helyen táboroztak, illetve a tétlenség ideje alatt megnőtt a dezertálók száma is. Ebből következően a városka birtoklása mindkét fél számára kiemelt cél volt.[4]

A yorkiak, miután megérkeztek Pontefracthoz, előőrsöket küldtek ki a folyóhoz. Március 27-én az egyik ilyen könnyűlovas alakulat biztosította a castlefordi gázlót Eduárd számára. Warwick, John Radcliffe és Lord Fitzwater könnyűlovasokból és utászokból álló csapata a hídhoz indult, hogy biztosítsák azt, és kezdjék meg újjáépítését, mivel a lancasteriek részben lerombolták. A váratlanul érkező Fitzwater elfoglalta az északi oldalt, nekilátott a híd helyreállításához, majd tábort vert.[3][5]

Másnap hajnalban a Sir John Clifford és Lord John Neville vezette, Towtonból kicsapó lancasteriek rajtaütöttek a yorki táboron, amelyet teljesen váratlanul ért a támadás. A csatában szerzett sérüléseibe belehalt Lord Fitzwalter, Warwick helyettese. A könnyűlovasság támadását túlélő yorkiak visszamenekültek Pontefractba, a lancasteriek pedig erős hídfőállást építettek ki a folyó északi oldalán.[3]

Eduárd és Warwick a yorki fősereggel megtámadta a hidat. A lancasteriek nyílzáporában megpróbálták pallókkal áthidalni a lerombolt híd helyén tátongó rést. Így írt erről a Neville család krónikása: "Embereink csak egymaguk készítette keskeny alkalmatosságon tudtak átkelni, amelyért élethalálharcot vívtak. Mindkét részről sok ember esett el."[6] A véres harcban sokan a jéghideg folyóba fulladtak, sokakat nyíl talált el, köztük Warwickot, aki a lábán sérült meg. A krónikaíró Jean de Wavrin szerint közel háromezer ember halt meg a küzdelemben.

Mivel a frontális támadás hatalmas véráldozattal járt, Lord Fauconberg ezer lovassal átkelt a castlefordi gázlón, hogy Clifford mögé kerüljön. Amikor a lancasteriek rájöttek, hogy két tűz közé kerülnek, megkezdték a visszavonulást a Towtonnál állomásozó főerők felé. Warwick átkelt a hídon, és üldözni kezdte a menekülő lancasterieket, akiket Dintingdale-nél Fauconberg lerohant. Clifford meghalt, amikor a nyakát eltalálta egy nyílvessző.[7]

Következmények[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A győzelmet követő napon, március 29-én a yorki sereg legyőzte a lancasteri sereget az angol történelem legvéresebb szigetországi ütközetében, a towtoni csatában.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 164-166. oldal ISBN 963-09-2593-1
  2. John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 168. oldal ISBN 963-09-2593-1
  3. ^ a b c Alan Stringer:The battles of Ferrybridge and Dintingdale 27-28 March 1461. (Hozzáférés: 2012. december 1.)
  4. Towton.org:The battle of Towton. (Hozzáférés: 2012. december 8.)
  5. Luminarium:The battle of Towton. (Hozzáférés: 2012. december 8.)
  6. John Gillingham: A Rózsák Háborúja, 169. oldal ISBN 963-09-2593-1
  7. David Clark:Battlefield walks in Yorkshire. (Hozzáférés: 2012. december 1.)