Hans Kelsen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hans Kelsen
Hans Kelsen1.jpg
Kelsen szobra a Bécsi Egyetemen
Született 1881. október 11.
Prága,  Osztrák–Magyar Monarchia
Elhunyt 1973. április 19. (91 évesen)
Berkeley,  USA
Nemzetisége osztrák
Foglalkozása jogász, alkotmánybíró, jogtudós
Iskolái Bécsi Egyetem
Fontosabb munkái Tiszta jogtan

Hans Kelsen (Prága, 1881. október 11.USA, Kalifornia, Berkeley, 1973. április 19.) osztrák születésű amerikai jogász és jogtudós. A 20. század legfontosabb jogtudósai között tartják számon.[1]

Élete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Prágában született 1881-ben. Hároméves korában családja Bécsbe költözött. Heidelbergben, Berlinben és Bécsben járt egyetemre. Az első világháború alatt a kormány mellett tevékenykedett jogtanácsosként, a háború után állást kap a Bécsi Egyetemen, ahol 1919-ben teljes állású professzor lett. Szerepe volt az osztrák alkotmány kidolgozásában, 1921-től az osztrák alkotmánybíróság tagjává nevezték ki élethosszig. Politikai nyomásra azonban a húszas évek végén eltávolították, mivel a bíróságok újraházasodásokat érvénytelennek kimondó ítéleteit az alkotmánybíróság rendre hatályon kívül helyezte az ő befolyására. 1929-ben Kölnbe költözött, ahol Genf és Prága mellett szintén tanított. A weimari köztársaságban történt nemzetiszocialista hatalomátvétel után Svájcba, Genf városába költözött.[2]

A második világháború kitörése után az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Itt 1942-ig a Harvard Egyetemen, majd a Berkeley-ben lévő Kaliforniai Egyetemen tanított, ahol 1945-től teljes állású professzor lett. Ugyanebben az évben a formálódó ENSZ tanácsadója lett, és részt vett a nürnbergi per előkészítésében. 1952-ben lemondott professzori állásáról, de vendégprofesszorként egy sor amerikai és európai egyetemen tartott előadásokat. 1973-ban hunyt el Berkeley-ben.[2]

Élete során sok művet írt: habilitációs írása 1911-ben jelent meg Hauptprobleme der Staatsrechtslehre címen. 1925-ben jelent meg második műve az Allgemeine Staatslehre, 1926-ban a Grundriss einer allgemeinen Theorie des Staates (magyarul Az államelmélet alapvonalai címmel jelent meg). Jogelméleti alapművének az 1934-es Tiszta jogtan (németül Reine Rechtslehre). 1950-ben az ENSZ intézményeiről írt The Law of United Nations című monográfiája mind a mai napig alapmű a témában. Az 1952-ben megjelenő Principles of International Law a nemzetközi jogról alkotott véleményét foglalja össze. Az Egyesült Államokban eltöltött évek alatt közeledni kezdett az angolszász joghoz, amely 1960-as What is Justice? Justice, Law and Politics in the Mirror of Science című tanulmánygyűjteményében kifejezésre is jut. Utolsó műve a már posztumusz megjelenő, 1979-ben kiadott Allgemeine Theorie der Normen.[3]

Jogelmélete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Eszméinek alapját a „Tiszta jogtan” című művében fogalmazta meg. E szerint a tudományos igényű jogi megismerésnek nélkülöznie kell az erkölcsöt, mivel az racionálisan igazolhatatlan, mint például az igazságosság. Ezért utasította el a természetjogi felfogást és támogatta a jogpozitivizmus szeparabilitási tételét, a jog és az erkölcs szétválasztását. Úgy gondolta, hogy a jogot ezen kívül meg kell tisztítani a politikától, hiszen sok joggal foglalkozó ember valójában politikai álláspontot képviselt és a filozófiától (aminek a természetjogot is tekintette).[4]

Életének jelentős időszakában neokantiánus szemlélet jellemezte, ennek megfelelően megkülönböztette a „van”-t (sein) és „kell”-t (sollen). A van világa az, ami megjelenik a külső szemlélő számára, míg a kell világa ennek valódi jelentése. Kelsen példájával élve: „Valamely teremben emberek gyűlnek össze, beszédeket tartanak, egyesek felállnak, mások ülve maradnak – ez a külső történés. Értelme pedig az, hogy törvényt hoznak.”[5] A jelentés tehát szerinte nem rejlik benne az empirikus tényekben. Kelsen szerint a jog is ilyen, nem ragadható meg tények összefüggéseként, a jelentést egy norma „értelmezési sémaként” kapcsolja hozzá a tényálláshoz.[6]

A jog tehát egyenlő a normával, a jog a normák összessége. A norma egy hipotetikus ítélet: logikai séma, ami egy feltételes állítás formájában fejeződik ki, „ha…, akkor" szerkezetű ítéletekben. Ez nem pusztán úgy fejeződik ki, hogy „ha A, akkor B”, hanem megjelenik benne a legyen is: „ha A, akkor legyen B.” Ha: bizonyos empirikus tényekhez jogkövetkezmények kapcsolódnak. Akkor: egy sollen tételezés - ennek és ennek történnie kell. Ezek alapján például az emberölés így írható le: „Ha »valaki mást megöl«, legyen »megbüntetve«.”[7]

Élete végén normatív fordulat következik be: Akarati aktus értelmezése: szubjektíven fogja értelmezni,az objektívből. Sein és sollen mellett megjelenik a wollen (normatív erő nincs akarat nélkül). A szuverén akarata jelenik meg a normában. A normatív ítélet lehet igaz ,vagy hamis , a norma csak érvényes, vagy érvénytelen lehet.

A normák érvényességének kritériuma: – Nem származhat a sein világából, a társadalmi tényből – A norma csak normával alapozható meg

Joglépcső elmélete (Merkel alapján): - a normák lépcsőzetesen épülnek fel,egy norma érvényessége a felette levőből ered. ( alkotmány – jogalkotási tv. – Btk) - Kétféle norma: – Generális (általános) például Btk. és – Individuális (egyéni) például adásvételi szerződés. Ez a lépcső egy hipotetikus alapnormával kezdődik (feltételezett, logikailag szükséges norma). A lépcső másik végén a sollen átlép a seinba. Szükséges a hatékonyság és a társadalmi elfogadottság. 1. Ha senki se követi akkor elveszti érvényességét 2. Nem egy normának ,hanem a jogrend elfogadottságára van szükség (Kelsen ezt képviseli)

Vitái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1. vs. természetjog : a szeparációs tétel miatt. A természetjog nem alkalmas arra ,hogy tiszta jogtudományt alapítsunk rá. A természetjogot teleologizmussal (céltételezés) vádolja. Isten ,vagy természet létezőként való felfogása szerinte metafizikai hiba. 2. vs. hagyományos jogtudomány: a német tételes jogtudománnyal ,akarat elméleti alapon 3. vs. analitika (Austin) : ez engedményt tesz a szociológiának, ezért megsérti a tisztaságot.

Nemzetközi jogban is sokat alkotott. A nemzetközi jog primátusát vallja ,ez az állami jog fölé kerül a joglépcsőben. Az alapnormának szigorúan formálisnak kell lennie. Az alapnorma semmit sem mond annak a jogrendszernek a tartalmi szabályairól. Akaratelméleti fordulata élete végén : nem hisz abban ,hogy az individuális norma érvényessége levezethető az általános norma érvényességéből. Az individuális norma érvényességéhez minden esetben olyan akarati aktusra van szükség, amely kifejezetten erre a normára irányul. Elutasítja az alanyi és tárgyi jog és az állam és jog kettőségét.

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Dreier, Horst. Hans Kelsen (1881-1973): "Jurist des Jahrhunderts"?, Deutsche Juristen jüdischer Herkunft. Munich: C. H. Beck, 705–732. o (1993). ISBN 340636960X .
  2. ^ a b Bódig Mátyás Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből, i. m. 129. old.
  3. Bódig Mátyás Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből, i. m. 129–130. old.
  4. Bódig Mátyás Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből, i. m. 131–132. old.
  5. Hans Kelsen: Tiszta jogtan, 2. o.
  6. Bódig Mátyás Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből, i. m. 134. old.
  7. Bódig Mátyás Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből, i. m. 135–136. old.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Fejezetek a jogbölcseleti gondolkodás történetéből, szerk. Szabó Miklós, Bíbor Kiadó, Miskolc, 2004, ISBN 963-9466-67-0