Fred Fiedler

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Fred Edward Fiedler (Bécs, 1922. július 13.[1] –), a 20. század egyik vezető tudósa az ipari és szervezeti pszichológia területén, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a kutatási munkák a vezetők egyéni jellemvonásai és szokásai vizsgálatáról a vezetői stílusra és viselkedésre tért át. 1967-ben kiadott könyvében mutatta be a vezetés esetlegességi modelljét, amit azóta a híressé vált „Fiedler-féle kontingenciamodell” néven ismernek.

Életrajza pontokban[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • 1938-ban az Egyesült Államokba vándorolt és az Indiana állambeli South Bend városban telpedett le.
  • 1940-ben fejezte be középiskolai tanulmányait, és Indianában, majd Kaliforniában dolgozott mielőtt visszatért volna Indianába és később a Michigan Elektromos Vállalatnál helyezkedett el.
  • 1942 nyarán Fiedler mérnöki tanulmányokba kezdett a Kalamazoo-ban, a Wester Michigan University-n, de otthagyta a University of Chicago kedvéért.
  • 1942-45 között az Egyesült Államok hadseregében szolgált, ahol képzéssel, fordítással, telefon-kommunikációval és biztonsággal foglalkozott.
  • 1946. április 14-én elvette Judith M. Joseph-et akivel azóta is közös kutatómunkákat végez; négy gyermekük született.
  • Apja munkássága nyomán a pszichológia korán felkeltette érdeklődését és leszerelése után 1945 novemberében visszavették a University of Chicagó-ra, ahol pszichológiát tanult 1946 januárától kezdve.
  • Tanulmányait olyan híres tanárok altt végezte mint Lee Cronbach és Donald Campbell, L. L. Thurstone és Thelma G. Thurstone, Donald Fiske, Carl Rogers és William Foote Whyte.
  • Hétévnyi tanulás munkáját nem egészen két év alatt elvégezte és posztgraduális diplomáját ipari és szervezeti pszichológia területén 1947-ben kapta meg, majd két évvel később klinikai pszichológiából doctorált 1949-ben.
  • Postgraduális diplomájának címe A vizsga-idegesség enyhítését szolgáló megelőző pszichoterápia hathatósága volt (1947)
  • Disszertációját a Az irányítatlan és Adleriánus iskolák pszichoanalitikájának szakértői és laikusai által felfedezett gyógyászati kapcsolatok összehasonlító elemzése témában írta (1949)
  • Még egyetemi tanulmányai során, 1947-ben kezdett el gyakornokként dolgozni a katonai Veterán Hivatalban, ahol nemsokára kutatósegéd és később maga is kutató lett. 1948 nyarán a Harcászati Csapat Kutatási Intézetben lett a University of Illinois Oktatási Karán végzett tengerészeti kutatómunka igazgatóelyettese. E munka során Donald Fiske és Lee Cronbach tanárokkal való együttműködése gyújtotta fel élethosszig tartó érdeklődését a vezetéstudomány iránt.
  • 1950-től 1969-ig Fiedler a University of Illinois-on tanított és ott alapította meg és írányította az azóta híressé vált Csoport-Hatékonysági Kutató Intézetet (GERL) később a társadalmi, személyi és ipari pszichológia főosztályok vezetésére jelölték ki. Felesége ugyanakkor társadalomkutatóként dolgozott az egyetem Felméréskutatási Központjában.
  • 1969 után Fiedler a University of Washington-ban tanított, léterehozott egy Szervezeti Kutatócsoportot és irányította az egyetem Csoport-Hatékonysági Kutató Intézetét. Felesége az egyetem Oktatási Felmérőközpontjának helyettes igazgatója lett, míg 1993-ban mindketten nyugalomba vonultak.

Fiedler munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az 1940-es évek végére a vezetéstudományi kutatások a vezetők szokásainak és személyi tulajdonságainak kutatásáról a vezetési stílusok és magatartások vizsgálatára tértek át. Az 1960-as évek végétől az 1980-as évekig a vezetéstudomány érdeklődése a vezetés esetlegességi modelljei felé fordult. Az egyik legkorábbi és legismertebb munka Fiedler kontingencia modellje volt. Az 1967-ben kiadott A vezetéshatékonyság egy elmélete című munkája azonnal nagy figyelmet vont magára, mert ez volt az első vezetéselmélet, mely gyakorlati mérésmódot ajánlott a vezető személyisége és a helyzeti ellenőrzés közötti kölcsönhatásokra, mely mérésmód lehetőséget adott a vezetésteljesítés előre való megbecsülésére.

Mára, Fiedler írás-, előadási és tanácsadó-szolgálati munkásságán keresztül világszerte ismertté vált. Életpályája során Fiedler sok kutatópénzt és szerződést kapott több kormányzati szervektől és magán alapítványoktól. Kutatási ösztöndíjjal 1957 és 1958-ban az amszterdami egyetemen, majd 1963 és 1964-ben Belgium-ban, a Leuveni Katolikus Egyetemen, később 1986 és 1987-ben az oxfordi Templeton Főiskolában dolgozott. Tanácsadó szolgálatait számos szövetségi- és helyi kormányszervek, valamint magánvállalatok vették igénybe az Egyesült Államokban éppen úgy, mint a világ különböző részein.

Fiedler munkássága több mint fél évszázadot ível át. Még nyugalmában is folytatja a vezetéstudományi és kapcsolatos kutatómunkák ihletését és támogatását. A vezetéstudomány esetlegességi elméletét korai életszakaszában dolgozta ki, és azóta éveket töltött feltevéseinek ellenőrzésével és modellje finomításával. Élete során mindig kész volt kritikusaival tudományos vitákat folytatni és további kutatásokat végezve alternatív magyarázatokat dolgozott ki a terület egyre növekvő ismeretanyagára alapozva.

Elismerések és együttműködések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források és bibliográfia[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ashour, A.S. (1973) A vezetési hatékonyság esetlegességi modellje: Egy értékelés, Szervezeti magatartás és emberi döntéshozó folyamatok, 9(3): 339–55.
  • Bass, B.M. (1990) '‘Vezető menetelés’, egy vezetési kézikönyv, New York: The Free Press, 494–510, 651–2, 840–41.
  • Fiedler, F.E. (1958) Vezetési hozzáállások és csoport hatékonyság, Urbana, IL: University of Illinois Press.
  • Fiedler, F.E. (1967) A vezetéshatékonyság egy elmélete, New York: McGraw-Hill.
  • Fiedler, F.E. (1971) Vezetéselmélet, New York: General Learning Press.
  • Fiedler, F.E. (1981) Vezetési hozzáállások és csoport hatékonyság , Westport, CT: Greenwood Publishing Group.
  • Fiedler, F.E. (1992) Élet egy perec alakú világegyetemben, A.G. Bedeian (ed.), “Menedzsment Babérosok: Életrajzi írások egy gyüjteményé”-ben, Greenwich, CT: JAI Press, vol. 1, 301–34.
  • Fiedler, F.E. (1994) Vezetési gyakorlat és vezetői teljesítés, Alexandria, VA: US Army Viselekedési és társadalomtudományi kutatóintézete.
  • Fiedler, F.E. (1997) Az Amerikai Pszichológiai Társaság névjegyzéke, Chicago: St James Press, 419.
  • Fiedler, F.E. és Chemers, M.M. (1974) Vezetés és hatékony irányítás, Glenview, IL: Scott, Foresman és Co.
  • Fiedler, F.E. és Garcia, J.E. (1987) A vezetéstudomány, észlelési forrás és szervezeti teljesítés, New York: John Wiley és Sons.
  • Fiedler, F.E., Chemers, M.M. és Mahar, L. (1976) A vezetéshatékonyság javítása: A vezető egyeztetés fogalma, New York: John Wiley és Sons.
  • Fiedler, F.E., Garcia, J.E. és Lewis, C.T. (1986) Emberek irányítása és termelékenység, Boston: Allyn és Bacon.
  • Fiedler, F.E., Gibson, F.W. és Barrett, K.M. (1993) Stressz, fecsegés és a vezető intellektuális képességeinek használata’', Leadership Quarterly 4(2): 189–208.
  • Fiedler, F.E., Godfrey, E.P. és Hall, D.M. (1959) Igazgató tanácsok, irányítás és vállalati siker, Danville, IL: Interstate Publishers.
  • Hooijberg, R. és Choi, J. (1999) Ausztriától az Egyesült Államokig és gyógykezelők értékelésétől az észlelési forrás elmélet (CRT) kidolgozásáig: Beszélgetés Fred Fiedlerrel, Leadership Quarterly 10(4): 653–66.
  • King, B., Streufert, S. és Fiedler, F.E. (1978) Irányítási vezérlés és szervezeti demokrácia, Washington, D.C.: V.H. Winston és Sons.
  • Schriesheim, C.A. és Kerr, S. (1977a) A vezetés elméletei és mérései’', J.G. Hunt, és L. L. Larson, ‘Vezetéstudomány: Az élvonal’ című könyvében, Carbondale, IL: Southern Illinois University Press, 9–45.
  • Fiedler, F.E. 1977b) Béke veled LPC: Válasz Fiedlernek’', J.G. Hunt, és L.L. Larson, ‘Vezetéstudomány: Az élvonal’ című könyvében, Carbondale, IL: Southern Illinois University Press, 51–6.
  • Vecchio, R.P. (1977) Fiedler vezetéshatékonysági modellje érvényességének egy tapasztalati vizsgálata, Szervezeti viselkedés és emberi teljesítés 19: 180–206.
  • Fiedler, F.E. (1983) Fiedler kontingencia modellje érvényességének felmérése: Strube és Garcia munkájának közelebbi értékelése, Psychological Bulletin 93: 404–8.
  1. Német Wikipedia szerint a születésnapja nem július 22.