Egry József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Badacsonytomaj látképe, fénykép (2006)

Egry József (Zalaújlak, 1883. március 15.Badacsonytomaj, 1951. június 19.) magyar avantgárd festő. Az expresszionista és a konstruktív stílusok mentén alakította ki egyedi természetelvű szemléletét.

Élete, munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napszámos paraszt családban született. Autodidakta módon kezdett festeni, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től volt kiállító művész. 1911-ben kijutott Belgiumba, ahol nagy hatassal voltak rá Meunier festő és szobrász kikötő munkásokat formáló alakjai, néhány évig maga is a város peremén élő munkásembereket festette összefoglaló stílusban arany-barnás színvilágban.[1]

Az első világháborúban gyakorlat közben súlyos baleset érte, mely után a badacsonyi hadikórházba került gyógyulni, itt ismerte meg későbbi feleségét Vízkeletyné Pauler Juliskát, aki önkéntes ápolónőként tevékenykedett a kórházban.[2]

Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell vegyes technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson.

A fénytől átjárt atmoszféra maradt a témája mindvégig. 1924-1929 között megtalálta a rendet. „Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, mikor festek.” „Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját.” Szivárvány képét a Grünewald isenheimi oltárán látott szivárványos félkör halál utáni lét szimbóluma inspirálta. Ezt bevonta saját fényjelenség-megfigyeléseibe. Önarcképei és a Kikiáltó, ami rejtett önarckép, magányosságának dokumentumai.

Részben a háborús sérülése következtében bekövetkező egészségi állapot-romlása miatt olaszországi utakra ment, főleg Sziciliába. Taormina (1930), majd Nervi (1938) című alkotásai ezekről az utakról származtak. Az ott látott erős fények megszilárdították elképzeléseit.

Művei egy témát variáltak, legfőképpen a balatoni tájat. Egyszerre szétbont és szerkeszt. A természetelvűség új értelmezése ez, amely teljesen eredeti hang az európai festészetben.

Utolsó befejezett műve az 1944-es Aranykapu.

1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben halt meg a Badacsonyban, a badacsonytomaji temetőben nyugszik. Özvegye 1957-ben hunyt el.

Kiállításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1909-ben kollektív kiállításon vett rész a Művészházban. Kiállításai voltak Berlinben (1926), Drezdában (1926), a Tamás Galériában (1928, 1930, 1933), az Ernst Múzeumban (1939). Emlékkiállítást 1951-ben rendeztek tiszteletére a Fővárosi Képtárban. 1957-ben a brüsszeli világkiállításon mutatták be képeit.[3]

Művei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Éjjeli menhely előtt (1907, MNG)
  • Ádám és Éva (1909)
  • Kikötői munkások (1912)
  • Szent Kristóf a Balatonnál (1927, Bakony Múzeum, Veszprém)
  • Szent Kristóf a faluban (1927, MNG)
  • Önarckép napsütésben (1927, MNG)
  • Szivárvány (1930, MNG)
  • Visszhang[4] (1936, MNG)
  • Nap a víztükörben (1937)
  • Aranykapu (1943-44)

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. XIX.-XX. századi magyar festészet. Kisújszállás : Pannon-Literatúra Kft., 2007. ISBN 978-963-9677-95-1
  2. 1918-ban - első férje halála után - feleségül vette Pauler Juliskát. A következő években a házaspár otthona a feleség keszthelyi háza. A nyarakat Badacsonyban töltötték, felesége kis telkén épített háromszintes műteremházban. Ezt a házat 22 évvel a festő halála után (újabb épületszárnnyal kibővítve), 1973-ban Egry József Emlékmúzeummá alakították.
  3. Lásd Magyar művészeti kislexikon : kezdetektől napjainkig. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2002. 86. p. ISBN 963-8477-66-0
  4. A tihanyi visszhang.
  • Genthon István: E. Bp. 1938
  • Németh Lajos: E. J. művészetéről Bp. 1962
  • Láncz Sándor: E. J. Bp. 1973
  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.

Külső hivatkozások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]