Egry József

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Egry József
Született
1883. március 15.
Nagykanizsa
Elhunyt
1951. június 19. (68 évesen)
Badacsony
Badacsonytomaj látképe, fénykép (2006)

Egry József (Zalaújlak, 1883. március 15.Badacsonytomaj, 1951. június 19.) magyar avantgárd festő. Az expresszionista és a konstruktív stílusok mentén alakította ki egyedi természetelvű szemléletét.

Élete, munkássága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Napszámos paraszt családban született. Autodidakta módon kezdett festeni, majd Lyka Károly segítségével egy évet Párizsban töltött. Onnan került a Képzőművészeti Főiskolára Szinyei Merse Pál és Ferenczy Károly mellé. 1910-től volt kiállító művész. 1911-ben kijutott Belgiumba, ahol nagy hatassal voltak rá Meunier festő és szobrász kikötő munkásokat formáló alakjai, néhány évig maga is a város peremén élő munkásembereket festette összefoglaló stílusban arany-barnás színvilágban.[1]

Az első világháborúban gyakorlat közben súlyos baleset érte, mely után a badacsonyi hadikórházba került gyógyulni, itt ismerte meg későbbi feleségét Vízkeletyné Pauler Juliskát, aki önkéntes ápolónőként tevékenykedett a kórházban.[2]

Az 1920-as években kezdett a fény átalakító erejével foglalkozni. Eleinte az expresszionista szimbolikával közeledett a napkultuszhoz, egyéni erővel festett zaklatott, nyugtalan képeket. Olaj-pasztell vegyes technikát fejlesztett ki, hogy a fényköri jelenségekhez alkalmas testtelen felületekkel dolgozhasson.

A fénytől átjárt atmoszféra maradt a témája mindvégig. 1924-1929 között megtalálta a rendet. „Ünnepi ruhát veszek a lelkemre, mikor festek.” „Aki belép a természetbe, elveszti reális valóját.” Szivárvány képét a Grünewald isenheimi oltárán látott szivárványos félkör halál utáni lét szimbóluma inspirálta. Ezt bevonta saját fényjelenség-megfigyeléseibe. Önarcképei és a Kikiáltó, ami rejtett önarckép, magányosságának dokumentumai.

Részben a háborús sérülése következtében bekövetkező egészségi állapot-romlása miatt olaszországi utakra ment, főleg Sziciliába. Taormina (1930), majd Nervi (1938) című alkotásai ezekről az utakról származtak. Az ott látott erős fények megszilárdították elképzeléseit.

Művei egy témát variáltak, legfőképpen a balatoni tájat. Egyszerre szétbont és szerkeszt. A természetelvűség új értelmezése ez, amely teljesen eredeti hang az európai festészetben.

Utolsó befejezett műve az 1944-es Aranykapu.

1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben halt meg a Badacsonyban, a badacsonytomaji temetőben nyugszik. Özvegye 1957-ben hunyt el.

Kiállításai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1909-ben kollektív kiállításon vett rész a Művészházban. Kiállításai voltak Berlinben (1926), Drezdában (1926), a Tamás Galériában (1928, 1930, 1933), az Ernst Múzeumban (1939). Emlékkiállítást 1951-ben rendeztek tiszteletére a Fővárosi Képtárban. 1957-ben a brüsszeli világkiállításon mutatták be képeit.[3]

Művei (válogatás)[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Éjjeli menhely előtt (1907, MNG)
  • Ádám és Éva (1909)
  • Kikötői munkások (1912)
  • Szent Kristóf a Balatonnál (1927, Bakony Múzeum, Veszprém)
  • Szent Kristóf a faluban (1927, MNG)
  • Önarckép napsütésben (1927, MNG)
  • Szivárvány (1930, MNG)
  • Visszhang[4] (1936, MNG)
  • Nap a víztükörben (1937)
  • Aranykapu (1943-44)

Társasági tagság[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Díjai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. XIX.-XX. századi magyar festészet. Kisújszállás : Pannon-Literatúra Kft., 2007. ISBN 978-963-9677-95-1
  2. 1918-ban - első férje halála után - feleségül vette Pauler Juliskát. A következő években a házaspár otthona a feleség keszthelyi háza. A nyarakat Badacsonyban töltötték, felesége kis telkén épített háromszintes műteremházban. Ezt a házat 22 évvel a festő halála után (újabb épületszárnnyal kibővítve), 1973-ban Egry József Emlékmúzeummá alakították.
  3. Lásd Magyar művészeti kislexikon : kezdetektől napjainkig. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2002. 86. p. ISBN 963-8477-66-0
  4. A tihanyi visszhang.
  • Genthon István: E. Bp. 1938
  • Németh Lajos: E. J. művészetéről Bp. 1962
  • Láncz Sándor: E. J. Bp. 1973
  • Művészeti lexikon I–IV. Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1981–1983.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]