Ceruza

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ceruza

A ceruza írásra vagy rajzolásra használatos eszköz, általában egy fahengerbe foglalt vékony grafitrúdból áll, ami kötőanyagként agyagot is tartalmazhat. A grafitot helyettesítheti szén vagy egyéb festékanyag, a faborítást pedig papír vagy műanyag. A hengeres tokot sokszögletű hasábbal helyettesítve a ceruza nehezebben gurul le a lejtős asztalról, iskolapadról. Az ácsok vastag, lapos ceruzát használnak, vastagabb s így lassabban kopó béllel. A ceruzákat a töltőtollaktól és a golyóstollaktól az különbözteti meg, hogy ezekben a festékanyag folyékony halmazállapotú, míg a ceruzabél szilárd.

A szó eredete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A latin cerussa szó ólomfehér-et jelent, s így nevezték a ceruza ősét, az ólomvesszőt. Később az ólom helyett írásra-rajzolásra ónvesszőt - magyarul író-ónt (írón) - használtak, amelyet szükségszerűen fatokba foglaltak, lévén az ónrúd önmagában lágy, könnyen hajló. Ez az elterjedt megoldás vezetett a grafitceruza kifejlesztéséhez.

Német neve Bleistift, szabad fordításban ólomszög - innen a magyar nyelvterületen elterjedt plajbász megnevezés.

A ceruza története[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1564 ben fedezte fel egy ismeretlen személy az angliai Scatwaite völgyében a ceruza legfontosabb elemét, a szén egy származékát, a grafitot.

Gyártását először 1761-ben kezdte meg a Faber Castell alapítója, Kaspar Faber Stein városban.

1790-ben Nicolas Conté francia kutató fejlesztette ki és szabadalmaztatta a ceruzagyártás folyamatát. Vele egy időben, Bécsben Joseph Hardtmuth építőmester kezdte meg a különböző keménységi fokozatú ceruzák gyártását.

Az 1940-es években találta fel Tokuji Hayakawa a nikkelborítással rendelkező töltőceruzát. Hamar népszerűségre tett szert, mert kényelmesen használható, tartós darab volt.

1942-ben alapította meg gyárát az Electric Industry Co.-t, amely Sharp Corporation néven vált ismertté 1970-ben.[1]

1874-ben terjedt el a tintaceruza vagy más néven másolóceruza, a színes ceruza őse, amely legfontosabb alkotórésze a metilibolya festék.

A színes ceruza a 20. század elején kezdett elterjedni. Alapanyaga a festék és kötőanyag. Adalékanyagai a gumi, az agyag, gyanta és wax.[2]

Ceruzagyártás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A ceruza két alkotóeleme a grafit vagy ennek megfelelő kémiai anyag és a ceruza háza, amely lehet fa, fém, műanyag.

A ceruzabél elkészítésekor gondosan felaprítják a grafitot úgy, hogy kristályos szerkezete lehetőleg ép maradjon, mert ettől függ a ceruzavonalak egyenletessége és fedőképessége. A kívánt keménység eléréséhez tisztított finom agyaggal keverik össze. Az elegy gyúrhatóságának fokozására vizet is adnak hozzá, majd dagasztógépbe teszik, azután hengerszékeken és sajtolókon vezetik keresztül. 1000-1200 fokos szárítógépben megszárítják. A száraz ceruzabeleket légritkított térben viaszkeverékkel és zsiradékkal itatják át.

A kátrányfestékipar fellendülésével megjelentek a grafitot helyettesítő különböző szerves festőanyagok. A metilibolya festék a másolóceruza legfontosabb alkotóeleme, melyet a későbbiek folyamán a szivárvány minden színében író ceruzák követtek.[3]

A ceruza másik nagyon fontos kelléke a háza, a fahüvely. Ennek nyersanyaga kizárólag távoli erdők különleges fái voltak, ezek vetemedtek a legkevésbé. A vetemedés elkerülésére régebben az ócska faházak gerendáit, vasúti talpfákat, leselejtezett hajók deszkáit használták ceruzaháznak. Ez a forrás azonban véges, így más technológia után kutattak a gyárak mérnökei.

Ma már nemesítéssel, impregnálással a frissen vágott hársfából, égerfából s némely fenyőből is jó minőségű ceruzahüvelyt lehet előállítani.

Gyártáskor kis fatéglákat készítenek, melyből fél ceruza átmérőjű szeleteket vágnak. Ezeket viasszal és festékkel kezelik. A ceruzabélnek vágnak bele vájatot, majd miután belehelyezték a ceruzabelet, ráhelyeznek egy másik, szintén vájattal rendelkező faszeletet, s nagyon erős ragasztóval összeragasztják őket. Ezután gép vágja ceruzanagyságúra a szendvicseket. A ceruza külsejét csiszolják, festik és jelzésekkel látják el. A végére kerülő fémgyűrűbe pedig a radír kerül elhelyezésre.[4]

A ceruza fajtái[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keménység[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Keménységtől függően a ceruzákat 9H-tól 9B-ig (Derwent-féle skála), 10H-tól 8B-ig (Koh-i-Noor), 9H-tól 8B-ig (Staedtler) osztályozzák. Itt a H jelentése hard, azaz kemény, a B-é black, azaz fekete, az F a fine rövidítése.

9H 8H 7H 6H 5H 4H 3H 2H H F HB B 2B 3B 4B 5B 6B 7B 8B 9B
legkeményebb Közepes Legpuhább
  • H1, H2, H4…-legkeményebb, vázlatkészítés
  • HB - szintén vázlat készítése
  • B2, B4, B6…- puhább ceruzák, árnyékolás

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. kespapír
  2. Nagy Sándor Keret és Művészkellék
  3. Központi Fizikai Kutatóintézet
  4. National Geographic