Adélie-pingvin

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Wikipédia:TaxoboxInfobox info icon.svg
Adélie-pingvin
Adelie Penguin.jpg
Természetvédelmi státusz
Mérsékelten fenyegetett
Status iucn EX icon blank.svg Status iucn EW icon blank.svg Status iucn CR icon blank.svg Status iucn EN icon blank.svg Status iucn VU icon blank.svg Status iucn NT icon.svg Status iucn LC icon blank.svg
IUCN3.1[1]
Rendszertani besorolás
Ország: Állatok (Animalia)
Törzs: Gerinchúrosok (Chordata)
Altörzs: Gerincesek (Vertebrata)
Osztály: Madarak (Aves)
Rend: Pingvinalakúak (Sphenisciformes)
Család: Pingvinfélék (Spheniscidae)
Nem: Pygoscelis
Faj: P. adeliae
Tudományos név
Pygoscelis adeliae
Hombron & Jacquinot, 1841
Hivatkozások
Wikispecies

A Wikifajok tartalmaz Adélie-pingvin témájú rendszertani információt.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Adélie-pingvin témájú médiaállományokat.

Commons

A Wikimédia Commons tartalmaz Adélie-pingvin témájú kategóriát.

Az Adélie-pingvin (Pygoscelis adeliae) a madarak osztályának a pingvinalakúak (Sphenisciformes) rendjébe, a pingvinfélék (Spheniscidae) családjába tartozó faj. Az egész antarktiszi kontinens partján gyakori pingvin. A tengeri madarak legdélebbi elterjedésű képviselői közé tartozik; csakúgy mint a császárpingvin, a Wilson-viharfecske, a hóhojsza és az antarktiszi hojsza.

Nevét 1840-ban adta neki Jules Dumont d’Urville francia felfedező; aki feleségéről, Adèle-ről nevezte el.

Taxonómiája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Adélie-pingvin a Pygoscelis nembe tartozó három faj egyike. Mitokondriális és nukleáris DNS-bizonyítékok arra utalnak, hogy a nem 38 millió évvel ezelőtt vált el más pingvinektól; 2 millió évvel az Aptenodytes nem ősei után. Másfelől, az Adélie-pingvinek mintegy 19 millió éve szétváltak a nem más tagjaitól.[2]

Előfordulása és élőhelye[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Antarktisz partvidékén és a környező szigeteken költ, valamint a tengereken telel. A Ross-tenger környékén 38 Adélie-pingvin kolónia létezik, és hozzávetőleg 5 millió példány él. A Ross-szigeti kolónián mintegy félmillió Adélie él.

Megjelenése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Adélie-pingvin közepes méretű madár; testhossza 46-71 centiméter; testtömege 3,6-6 kilogramm.[3][4] Megjelenése a legközelebb áll a pingvinekről alkotott sztereotip képhez; miután feje és háta fekete, hasa fehér, lába narancssárga színű. Rövid csőre csonkának hat, és tövét toll borítja. Megkülönböztető jegyei a szem körüli fehér gyűrű; valamint a láb környéki tollak. Ezek a hosszú tollak, ugyanis nagyrészt elfedik a narancssárga lábat. A farok más pingvinekhez képest hosszabb; emiatt a pingvin megjelenése a szmokingra hasonlít. Más pingvinekhez képest kicsit kisebb. Az Adélie-pingvin 15–20 évig él.

Az Adélie-pingvinek akár 72 kilométer/óra sebességgel is képesek úszni.[forrás?]

Az Adélie-pingvinek a leopárdfókák, a halfarkasfélék, és néha a kardszárnyú delfinek prédái közé tartoznak.

Viselkedése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Adélie-pingvinek Cape Adare-nál.

Mint minden pingvin, az Adélie-pingvin nagyon szociális; csoportokban táplálkozik és fészkel. Ugyanakkor nagyon agresszív más pingvinekkel szemben, amelyek köveket lopnak a fészekből.

Viselkedésbeli sajátosságait Apsley Cherry-Garrard (Robert Falcon Scott végzetes, déli pólusra tartó utolsó útjának túlélője) dokumentálta széles körűen, a The Worst Journey in the World című könyvében. Cherry-Garrard megjegyezte: "Ők olyan rendkívüliek, mint a gyerekek, ezek az Antarktisz-világ kis emberei egyszerre gyerekek és idős emberek, tele saját fontosságukkal."[5][6] Önzőségük egy bizonyos megjelenését George Murray Levick, a Királyi Haditengerészet sebész hadnagya és tudósa is megjegyezte; aki szintén csatlakozott Scott balul végződő 1910-es antarktisz expedíciójához: "A hely, ahol a leggyakrabban bementek [a vízbe], egy hosszú, hat láb magas és néhány száz méter széles jégterasz volt a víz mentén; és itt, csakúgy, mint a tengeri jégen, tömegek álltak a szakadék szélén. Amikor sikerült egyiküket a vízbe lökniük, mindegyik a peremen túlra nyújtotta a nyakát, és amikor látták, hogy az úttörő biztonságban van a vízben, követték őt."[7][8]

Megfigyelhető volt, hogy a pingvinek ármánykodása a tűzvonalba juttatta őket; amit Scott különösen zavarónak talált: "A [kutyás csapatok] legnagyobb problémája a pingvinek ostoba magatartásának volt köszönhető. Folyamatosan, csoportokban ugráltak rá az úszó jégtáblánkra. Attól a pillanattól kezdve, hogy talpra-álltak, az egész hozzáállásukon látszott, hogy felfalja őket a kíváncsiság és önfejűen figyelmen kívül hagyják saját biztonságukat. Előre kacsáztak, fejüket a szokásos abszurd módon előre-hátra ingatva; annak ellenére, hogy egy sor üvöltő kutya erőlködött, hogy elkaphassa őket. "Hulloa!" (úgy tűnt mintha ezt) mondták, "itt egy játék - mit akartok, ti nevetséges dolgok?" És néhány lépéssel közelebb jöttek. A kutyák olyan közel rohantak, amennyire a kötél vagy póráz lehetővé tette. A pingvinek a legkevésbé sem ijedtek meg, de a szőrnyakörvük felemelkedett, és haragosan rikácsoltak."[9]

Adélie-pingvin fiókák az Antarktikán, az MV Explorerrel és egy jégheggyel a háttérben.

Ez a hozzáállás általában az Adélie-pingvin bukásához vezetett: "Amikor megtették az utolsó lépést, volt egy ugrás, egy rikácsolás, egy szörnyű vörös folt a hóban és az incidens le volt zárva."[9]

A Déli-sarkra tartó küldetés más résztvevői fogékonyabbak voltak az Adélie-k ármánykodására. Cherry-Garrard: "Meares és Dimitri odakint a nagy pelyhekben gyakorolt a kutya-csapattal, amikor valamennyi időre feltartóztattak minket. Egyik nap, egy csapat kutya volt a hajó oldalához kötve; egy pingvin észrevette őket, és messziről odasietett. A kutyák kétségbeestek az izgalomtól, ahogy közeledett hozzájuk: ő azonban úgy gondolta, hogy ez egy üdvözlés, és minél hangosabban ugattak, és minél inkább megfeszítették köteleiket, annál gyorsabban nyüzsgött, hogy találkozzon velük. Rendkívül dühös volt arra az emberre, aki odament és megmentette a nagyon hirtelen végtől; csőrével a nadrágjába kapaszkodott és úszólábával dühösen rugdosta a sípcsontját.”[10]

Étrendje[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Adélie-pingvin a hideg vízben keresi rákokból, főleg krillekből - Euphausia superba, Euphausia crystallorophias - álló táplálékát (pontos étrendje függ a földrajzi elhelyezkedéstől is). Emellett fogyaszt antarktikus ezüsthalat (Pleuragramma antarcticum) és glaciális tintahalat (Psychroteuthis glacialis). Az elmúlt 38 000 évben a kolóniákon felhalmozódott fosszilis tojáshéjak stabil izotópvizsgálata feltárta, hogy 200 évvel ezelőtt hirtelen változás állt be az Adélie-pingvin étrendjében, a hal alapú étrendet felváltotta a krill. Ez valószínűleg az antarktiszi medvefóka 18. század vége óta, és a sziláscetek 20. század óta tartó csökkenésének eredménye. A ragadozó versenytársak csökkenése krill többletet okozott, melyek a pingvinek könnyebben megszerezhető táplálékforrásai.[11]

Szaporodása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Pygoscelis adeliae

A tojó 3–4, a hím 4–6 éves korában éri el az ivarérettséget. Az Adélie-pingvinek költési időszaka az antarktiszi nyár idejére, október-november és február közé tevődik. Fészkük összerakosgatott, apró kövekből áll. Két fehér tojás raknak le; amelyen decemberben az antarktiszi nyár legmelegebb (kb. -2 °C vagy 28 °F) havában, 35 napig kotlanak. A szülők egymást tíz naponként váltva kotlanak a tojásokon; az egyik táplálkozik, míg a másik melegen tartja a tojást. A kotló szülő nem eszik. A pár minden évben ugyanarra a költőhelyre tér vissza, és hűségesek egymáshoz. Két fiókájukat a pár együtt neveli. Márciusban a felnőttek és a kicsinyeik visszatérnek a tengerbe. A fiatal madarak életük első két évét a zajló jégen töltik. Harmadik életévükben csatlakoznak a költőkolóniákhoz, de még nem ivarérettek. Az Adélie-pingvin bár tengeri jégen él, de jégmentes földre van szüksége a költéshez. A tengeri jég csökkenése, és az élelem szűkössége miatt az Adélie-pingvin populációja az elmúlt 25 évben 65%-al csökkent.[12]

A fiatal Adélie pingvineknek, akiknek nincs tapasztalatuk a társadalmi interakciókban, hamis jelzésekre reagálhatnak, amikor a pingvinek összegyűlnek költeni. Például más hímekkel, fiókákkal, vagy halott tojókkal próbálhatnak meg párosodni. Figyelembe véve a madarak viszonylag ember-szerű megjelenését és viselkedését, az emberi megfigyelők ezt a viselkedést antropomorfikális szexuális devianciaként értelmezték. Az első feljegyzés erről a magatartásról 1911-ből és 1912-ből, Dr. Levicktől származik, de feljegyzéseit abban az időben túlságosan illetlennek ítélték a publikációhoz, így azokat 2012-ben újra felfedezték és közzétették. "A füzet, amelynek publikációját visszautasították a hivatalos Scott expedíció jelentéseivel, kommentálta a szexuális aktivitás gyakoriságát, az auto-erotikus viselkedést, és az egyedülálló fiatal hímek és nőstények látszólag rendellenes viselkedését, beleértve a nekrofíliát, a szexuális erőszakot, a fiókák szexuális és fizikai bántalmazását és a homoszexuális viselkedést" - állítja a Douglas Russell és munkatársai, William Sladen és David Ainley által írt elemzés. "A megfigyelések ugyanakkor pontosak, érvényesek és az utólagos bölcsesség okán érdemesek a publikációra".[13][14] Levick Cape Adare-nél figyelte meg a madarakat; a világ legnagyobb Adélie-pingvin költőhelyén.[15] Ő volt eddig az egyetlen, aki tanulmányozza ezt a különleges kolóniát, és egy egész költési ciklust megfigyelt.[14] A felfedezés jelentősen megvilágítja a faj viselkedését, amelyet egyes kutatók[16] az éghajlatváltozás mutatójának tulajdonítanak.[14]

Költő,...
... és napfürdőző Adélie-pingvinek.

Vándorlása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az Adélie-pingvinek az Antarktiszon, a Ross-tenger térségében élnek; és átlagosan mintegy 13 000 kilométert (8100 mi) vándorolnak egy évben, követve a Napot a saját költőtelepeikről a téli táplálkozási helyeikre és vissza. A leghosszabb eddig megfigyelt túra 17 600 km (10 900 mi) hosszú.[17]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. BirdLife International (2009). Pygoscelis adeliae. IUCN Red List of Threatened Species. 2010.4 verzió. International Union for Conservation of Nature. Hozzáférés: 2010. december 31.
  2. Baker AJ, Pereira SL, Haddrath OP, Edge KA (2006.). „Multiple gene evidence for expansion of extant penguins out of Antarctica due to global cooling”. Proc Biol Sci. 273 (1582), 11–17. o. DOI:10.1098/rspb.2005.3260. PMID 16519228. Hozzáférés ideje: 2008. március 21.  
  3. Adélie penguin (Pygoscelis adeliae). ARKive. (Hozzáférés: 2011. november 6.)
  4. Adélie Penguin. Sea World. (Hozzáférés: 2011. december 1.)
  5. “They are extraordinarily like children, these little people of the Antarctic world, either like children or like old men, full of their own importance."
  6. Cherry-Garrard, Apsley – The Worst Journey in the World – Picador – P. 64
  7. "At the place where they most often went in [the water], a long terrace of ice about six feet in height ran for some hundreds of yards along the edge of the water, and here, just as on the sea-ice, crowds would stand near the brink. When they had succeeded in pushing one of their number over, all would crane their necks over the edge, and when they saw the pioneer safe in the water, the rest followed.”
  8. Levick, Antarctic Penguins, P. 83
  9. ^ a b Scott’s Last Expedition vol. I pp 92–3
  10. Cherry-Garrard, Apsley – The Worst Journey in the World – Picador – P. 65
  11. S.D. Emslie & W.P. Patterson (2007. July). „Abrupt recent shift in δ13C and δ15N values in Adélie penguin eggshell in Antarctica”. Proceedings of the National Academy of Sciences 104 (28), 11666–11669. o. DOI:10.1073/pnas.0608477104. PMID 17620620.  
  12. Eccleston, Paul. „Penguins now threatened by global warming”, The Daily Telegraph, 2007. december 11. (Hozzáférés ideje: 2010. április 23.) 
  13. doi:10.1017/S0032247412000216
    This citation will be automatically completed in the next few minutes. You can jump the queue or expand by hand
  14. ^ a b c McKie, Robin. „'Sexual depravity' of penguins that Antarctic scientist dared not reveal”, 2012. június 9. (Hozzáférés ideje: 2012. június 9.) 
  15. Shock at sexually ‘depraved’ penguins led to 100-year censorship”, 2012. június 10. 
  16. Ainley, David G.. THE ADÉLIE PENGUIN: BELLWETHER OF CLIMATE CHANGE. Columbia University Press, 310 pp. with 23 illustrations, 51 figures, 48 tables, 16 plates. o (2002). ISBN 0–231–12306-X 
  17. Researchers follow Adélie penguin winter migration for the first time”, The Antarctic Sun 

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Fordítás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Ez a szócikk részben vagy egészben az Adélie Penguin című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]