Zsirai Miklós

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zsirai Miklós
Zsirai Miklós emléktáblája egykori lakhelyén, a Bimbó út 10/a szám alatt
Zsirai Miklós emléktáblája egykori lakhelyén, a Bimbó út 10/a szám alatt
Született1892. október 10.[1]
Mihályi
Elhunyt1955. szeptember 9. (62 évesen)[1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • nyelvész
  • finnugrista
IskoláiBudapesti Tudományegyetem (1912–1921)
KitüntetéseiKossuth-díj (1949)
SírhelyeFarkasréti temető (20. körönd-1-29/30)[3][4]
A Wikimédia Commons tartalmaz Zsirai Miklós témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Zsirai Miklós (Mihályi, 1892. október 10. – Budapest, 1955. szeptember 9.) Kossuth-díjas nyelvész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja

Életpályája[szerkesztés]

„ Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó szent muzsikát. ”
– Zsirai Miklós

Jómódú gazdálkodó szülők első gyermekeként látta meg a napvilágot, később két öccse született. 1896-ban rövid időn belül elhunyt édesanyja és egyik testvére, 1904-ben pedig édesapja is.

Elemi iskolai tanulmányait Mihályiban kezdte, osztatlan iskolában, majd 1904 szeptemberében Sopronba, az evangélikus líceumba került.

Tagja lett a líceum önképzőkörének, a Magyar Társaságnak, verseket írt, fordított, de biológiai, történelmi és irodalomtörténeti írásai is voltak. 1910-ben a líceum gyorsíró körének jegyzője lett, valamint a „Soproni Gyorsíró” folyóirat társszerkesztője.

A líceumban ébredt fel a magyarságtudata is, ott szerette meg a könyveket és a tudományokat.

Sikeres érettségi vizsgája után 1912-ben a Báró Eötvös József Collegium hallgatója lett, magyar- latin- görög szakon.

Az alapvizsgákat letéve 1914-ben saját költségén Finnországba utazott finn nyelvtudásának tökéletesítése céljából. Az első világháború kitörésekor -mivel Finnország orosz fennhatóság alatt volt- haza kellett térnie. Jelentkezett katonának. Sopronban vonult be, majd kiképzés után az orosz frontra került, 1915. március 29-én orosz hadifogságba esett az uzsoki csatában, a Turka város közelében levő Suchy-Richy falu mellett.

A hadifogság alatt döntően a tobolszki táborban (Szibéria) volt. (Erről az időszakról utólag Vándor Anna végzett alapos kutatásokat.) Csak 1920. november 20-án sikerült hazatérnie.

Sokat nélkülözött, de ezen időszak alatt megtanult oroszul , s a tábor őreinek segítségével megismerkedett a zürjén (komi) nyelvvel is. A Vöröskereszten keresztül olvasnivalókhoz is hozzájutott, így bővítette nyelvészeti, néprajzi és történelmi ismereteit.

Hazatérte után tudta meg, hogy másik öccse a délvidéki fronton eltűnt, halottnak nyilvánították. Újra beiratkozott az egyetemre, figyelmét ekkor a finnugrisztikára és a szlavisztikára összpontosította. Egyetemi tanulmányait 1921-ben fejezte be, bölcsészdoktori diplomával. Még ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári irodájának vezetője lett. Az itt eltöltött idő alatt nagy gyakorlatra tett szert a tudományszervezésben, valamint sok tapasztalatot gyűjtött a tudománypolitika világáról is.

1924-ben kinevezték az Eötvös Collegium tanárává, majd 1929-ben a budapesti tudományegyetem Finnugor Összehasonlító Nyelvészeti Tanszékének professzora lett. 1932-ben nyilvános rendkívüli, 1935-ben pedig nyilvános rendes egyetemi tanári kinevezést kapott. Legendásan jó előadó volt. Színes, magával ragadó előadásait zsúfolásig megtelt termekben tartotta, hallgatói között szép számmal voltak orvosok és jogászok is.

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1945-ben pedig rendes tagja lett.

Budapesti lakásán a háborúig értékes könyvtárat hozott létre.

Az 1944-es évben már beteg volt, orvosai pihenést javasoltak neki. Az évforduló telét szülőfalujában, rokonoknál töltötte családostul. (Egy másik jelentős nyelvész, Országh László is Mihályiban töltötte a budapesti ostrom ideje alatti heteket, ahol többször találkozott Zsiraival is.)

Hazatérve azt tapasztalta, hogy Budapest ostromakor könyvtára és feljegyzései szinte teljesen megsemmisültek. Lakását kifosztották, tönkretették a megszálló szovjet katonák. Családjával ezután közel két évig az egyetem Trefort utcai gyakorló gimnáziumának, a „Mintának” egyik helyiségében lakott.

A háború után kinevezték a Szent-Györgyi Albert által vezetett Országos Köznevelési Tanács igazgatóságába Bibó István, Illyés Gyula, Kodály Zoltán és mások társaságában. A Tanács csak tanácsadói testület volt, tagjai érdemi döntést nem hozhattak.

Az 1949-es évtől kezdve élete zaklatottá vált, egyre inkább kiábrándult a közéletből és a politikából is. Az 1947/1948-as és az 1948/1949-es egyetemi tanévben a Pázmány Péter Tudományegyetem, azaz az ELTE Bölcsészettudományi Karának dékánja volt. A kommunista rendszer hívei szakmailag támadták, nem tudta megvédeni nemzetközi hírű tudóstársait, nem tudott segíteni internált mihályi rokonai és csalódások érték kollégái, tanítványai viselkedése miatt is.

Utolsó évei a súlyos betegséggel vívott harcban teltek, 1955. szeptember 9-én halt meg Budapesten.

Tevékenysége[szerkesztés]

Zsirai számára természetes volt, hogy a nyelvészet nemcsak a nyelvi kérdések, hanem néprajzi, őstörténeti, vallástörténeti kérdések összessége is. Elsősorban „obi-ugrista” volt, de élete, tevékenysége nem választható el a finnugrisztika egyéb területeitől sem.

Kiadványsorozatot indított Finnugor népnevek címmel. Ennek első kötete, a Jugria 1930-ban jelent meg. Foglalkozott etimológiai kutatásokkal és magyar nyelvészeti (szófajtani, szóképzési) kérdésekkel is. Akadémiai székfoglaló előadása az Obi-ugor igekötők (1933) máig helytálló megállapításokat tartalmaz, sokat idézett tudományos munka. Fő műve, a Finnugor rokonságunk (1937) a nyelvrokon népek történelmének, néprajzának, irodalmának enciklopédiaszerű bemutatása. Ebben a nagyszabású műben a szerző népszerű módon ismertette az összehasonlító nyelvészeti módszert, valamint megrajzolta a finnugrisztika nagyjainak portréit is.

Az első világháború után Finnország és Észtország függetlenné vált, megalakult a Szovjetunió. Magyarország a Tanácsköztársaság és a trianoni békeszerződés sokkjában, külpolitikai elszigeteltségben volt. A külpolitikai elszigeteltség feloldásának a nyelvrokonság kutatása volt az egyik legjobb területe, ezért ebben az időszakban a szakma tekintélye is nőtt. Ugyanakkor a kutatásokat számos nehézség is hátráltatta. A Szovjetunióban gyakorlatilag lehetetlenné váltak a helyszíni kutatások. Az utazást az is megnehezítette, hogy Zsirai Miklós, mint orosz (szovjet) hadifogoly 1938-ig nem kaphatott útlevelet.

Finnországba összesen négy alkalommal sikerült eljutnia. Ezek közül a meghatározó az 1914-ben, még egyetemi hallgatóként megtett útja, majd 1923-ban tett több hónapos utazása.

A második világháború után a Finnországgal való kapcsolattartás is nehézségekbe ütközött. Zsirainak 1944 után 1953-ban volt először lehetősége arra, hogy finn szakembert fogadhasson tanszékén.

Ebben a helyzetben a meglévő és korábbi anyagok tanulmányozása, rendszerezése, kiadása, a még publikálatlan korábbi nagy gyűjtések közzététele tartozott egyik fő tevékenységébe. (Eredeti nyelvű könyvek nem juthattak el hozzá, már annak is örült, ha hébe-hóba egy vogul vagy osztják ábécés könyvet kapott.) Így került sor többek között Reguly Antal még kiadatlan chanti népköltészeti gyűjteményének megjelentetésére is.

Pályája 1943-ig töretlenül ívelt felfelé, ekkor jelentek meg jelentős tanulmányai és kötetei, a Jugria (1930), Az obi-ugor igekötők (1933) és a Finnugor rokonságunk (1937)

1949 törést hozott életében. 1953-ban nyilatkozott meg utoljára, Molnár Erikkel szemben védte meg a nyelvtudománynak az őstörténeti kutatásokban való szerepét, s a nyelvészeti paleontológia vallomásának fontosságát.

Nyelvművelés és oktatási tevékenysége[szerkesztés]

1932-1936 között szerkesztője, társszerkesztője volt a „Magyarosan” című, nyelvművelő folyóiratnak.

1935-től 1953-ig a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztője volt.

Az 1950-es évek elején rádióműsorban népszerűsítette a magyar nyelvet a „Nyelv és rádió” című műsorban. (Előadásait 1995-ben Fábián Pál rendezte sajtó alá.)

Tevékenysége a Magyar Nyelvtudományi Társaságban[szerkesztés]

1913-ban Gombocz Zoltán javaslatára a Magyar Nyelvtudományi Társaság tagja lett. Ekkor másodéves volt az Eötvös József Collegiumban, de már jelentek meg írásai a Magyar Nyelv folyóiratban.

1922-ben tanárát, Horger Antalt, váltotta a jegyzői poszton. 1937-től alelnöke, 1944-től pedig elnöke lett a Társaságnak. Elnökségének idején a Társaság fennmaradásáért kellett küzdenie, eközben eljárt zsidó származású nyelvtudósok mentesítése érdekében is. A második világháború bejezése után a Társaság súlyos anyagi gondjaival kellett szembesülnie, valamint azzal a ténnyel, hogy a Társaságról a vezetőség kizárásával születtek döntések. Ezért 1952-ben lemondott elnöki tisztségéről, de haláláig alelnöke maradt a Társaságnak.

Díjai, elismerései[szerkesztés]

  • Sámuel-díj (1923)
  • Sámuel-Kölber-jutalom (1928)
  • MTA nagyjutalom a „Finnugor rokonságunk” című könyvéért (1939)
  • Kossuth-díj (1949)
  • Magyar Népköztársasági Érdemrend IV. fokozata (1950)
  • Mihályi Község Díszpolgára (posztumusz) (1998)
  • Több magas finn és észt tudományos és állami kitüntetést kapott.

Főbb művei[szerkesztés]

  • Jugria (1930)
  • Az obi-ugor igekötők (1933)
  • Merja. Adalékok egy kihalt finnugor nép ismeretéhez (1934)
  • Finnugor rokonságunk (1937, 1994 -Zaicz Gábor jegyzeteivel)
  • Osztják hősénekek (I. kötet:1944, II. kötet 1951)
  • A modern nyelvtudomány magyar úttörői (1952)
  • A finnugorság ismertetése (1952, 1963)
  • Őstörténeti csodabogarak (1943, 1986)

Emlékezete[szerkesztés]

  • Utcanév és két emléktábla Budapesten, és Mihályiban.
  • A Magyar Nyelvtudományi Társaság 1998 óta kétévenként Zsirai Miklós díjat ad ki, melyet a tudós lánya alapított.
  • 2005-ig iskola viselte nevét Óbudán, melyben emlékszoba is be volt rendezve a tudós személyes tárgyaiból. Az iskola bezárása után az emlékszoba tárgyai az MTA Nyelvtudományi Intézetében kialakított Zsirai-emlékszobában kaptak helyet.(Budapest, VI. Benczúr utca 33.)

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

  • Új magyar irodalmi lexikon III. (P–Zs). Főszerk. Péter László. Budapest: Akadémiai. 1994. 2330. o. ISBN 963-05-6807-1  

További információk[szerkesztés]

Zsirai Miklós fényképe
Nem található szabad kép.(?)
Fényképe (Magyar Elektronikus Könyvtár)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zsirai_Miklós&oldid=27008546”