Szerkesztő:Kígyószisz/próbalap

A világ teremtése és Vejnemöjnen születése (Első és Második ének)[szerkesztés]

A mű azzal kezdődik, hogy az elbeszélő engedélyt kér az éneklésre, a társait is kéri, hogy csatlakozzanak hozzá. Elmondja, hol tanulta az énekeket, előrebocsátja, hogy miről fog mesélni. Ezután kezdődik a tényleges cselekmény.

Ilmatár, az ég leánya az egyedül él a mennyekben, de unalom kínozza. Izgalmakat keresve elhagyja eddigi lakhelyét, és leszáll a tengerre. Egy ideig itt boldogan él itt, de a szél és a víz megszereti, és teherbe ejti. A magzatát nem tudja világra hozni hétszáz évnyi vajúdás után sem, a szenvedés közben többször megbánja, hogy elhagyta az eget.

A végtelen óceán fölött egy réce száll el, szeretne fészket rakni, de nincs egy talpalatnyi föld se, ahova leszállhatna. Ilmatár látja, és kinyújtja neki a térdét, a réce pedig ráépíti a fészkét, és tojik hét tojást, hatot aranyból, egyet pedig vasból. Három napig költi őket, de ekkor Ilmatár testét szörnyű forróság önti el, és megrázkódik, a tojások pedig a vízbe esnek. A tojások sárgájából Nap, a fehérjéből Hold lesz, a tojáshéj felső feléből égbolt, az alsóból a föld, a héj foltjaiból pedig a felhők és a csillagok.

Kis idő múlva Ilmatár megformálja a partokat, öblöket, szigeteket, zátonyokat, formát ad a földnek vajúdás közben. Újabb harminc év telik el, de a gyermekét nem bírja megszülni. Végül a gyermek, Vejnemöjnen unja meg a méhében a várakozást, és az anyja segítsége nélkül világra jön. Az évszázadok alatt megöregedett, szakállas vénemberként látja meg a napvilágot. Hét évig hánykolódik a vízen, míg végre eléri a szárazföldet.

A föld ekkor még teljesen kopár, és Vejnemöjnen termővé akarja tenni. A föld fiát, Pellervót hívja segítségül. Pellervó a vadon fáit ülteti el, és mind ki is hajt, a tölgyet kivéve. Vejnemöjnen elindul, hogy megoldást találjon a gondra. Négy szüzet talál, akik füvet kaszálnak, a füvet meggyújtják, és a hamuból kihajt a tölgy. Olyan hatalmasra nő, hogy eltakarja a napot is, és a földön sötétségben élnek, a többi növény elsorvad. Senki sem elég erős ahhoz, hogy ledöntse a fát, így hát Vejnemöjnen az anyjától kéri, hogy küldjön valakit, aki segíthetne. A tengerből erre egy arasznyi rézpáncélos vitéz lép a partra, de Vejnemövnen nem hiszi el, hogy elég erős lenne a tölgyet kivágni. A vitéz nőni kezd, végül a feje már a felhők fölé ér, és rézbaltájának három csapásával ledönti a fát.

Ezt követően Vejnemöjnen a gabonákat is el akarja ültetni, de nem maradt nekik hely. Irtást csinál, kivágja az összes fát a területről a nyírfa kivételével. Arra száll egy sas, és megkérdezi, azt miért nem vágta ki. Vejnemöjnen azt feleli, hogy azért, hogy a madaraknak legyen hol fészkelniük, és a sas is leszállhasson pihenni. A sas megköszöni, Vejnemöjnen pedig elveti az árpát.

Vejnemöjnen, Joukahajnen és Ajnó (Harmadik-Ötödik ének)[szerkesztés]

Míg Vejnemöjnen békében szánt-vet, varázsénekeket dalol. Azt beszélik róla, ő a legnagyobb énekes, és ennek a híre eljut Joukahajnenhez is, a fiatal lapp fiúhoz. Joukahajnen sértőnek érzi, hogy bárkit is nagyobb énekesnek vagy varázslónak tartanak nála, és eldönti, hogy megmérkőzik vele. Hiába inti anyja és apja is, Joukahajnen szánra száll, elmegy Vejnemöjnen földjére, és nekihajtja a fogatát Vejnemöjnenének, aki éppen arra jár. Nem hajlandó bocsánatot kérni, Vejnemöjnen útjából sem akar kitérni, amikor az arra hivatkozik, hogy ő az idősebb. Joukahajnen be akarja bizonyítani, hogy érdemesebb Vejnemöjnennél, elkezdi sorolni, mi mindent tud, mi mindennek ismeri az eredetét. Mikor odáig ér, hogy a világ teremtésében is részt vett, Vejnemöjnen leállítja, mert tudja, hogy hazudik, hiszen ő tényleg ott volt a világ teremtésénél. Joukahajnen ekkor karddal akar szembeszállni Vejnemöjnennel, de ő méltóságon alulinak érzi, hogy egy ilyen gyenge legénnyel párbajozzon. Joukahajnen ekkor annyira megsérti Vejnemöjnent, hogy kijön a béketűréséből, és elkezd varázsolni. Joukahajnen szánját, fegyvereit, ruháit, állatait mind-mind átváltoztatja valamivé, Joukahajnent magát pedig a földbe bűvöli mellkasig. Joukahajnen bocsánatért esedezik, felajánlja, hogy nekiadja engesztelésként a legjobb íjait, csónakjait, lovait, kincseit, földjeit ígéri Vejnemöjnennek, de ő mindet visszautasítja, és csak egyre mélyebbre küldi a földbe. Joukahajnen ekkor egyetlen húgát, Ajnót ajánlja fel, hogy vegye feleségül, és erre rááll Vejnemöjnen is.

Mikor Joukahajnen hazaér, sírva mondja el, milyen alkut kötött, de az anyja örvendezik, hiszen mindig arra vágyott, hogy híres hős lesz a veje. Ajnó viszont elkeseredik, mert nem akar egy öregember cselédje lenni.

Mikor Ajnó kimegy a nyírfalugasba szaunavirgácsot vágni, találkozik Vejnemöjnennel, aki már eljött, hogy feleségül kérje. Azt kéri Ajnótól, hogy viselje a kedvéért a legszebb ruháit és ékszereit. Ajnó dühösen visszautasítja, és az ékszereit szétdobálja az erdőben. Hazamegy, és elpanaszolja a bánatát, de az anyja vigasztalja, és fel akarja készíteni az esküvőre. Oda akarja neki adni a legszebb ékszereit, amiket még leánykorában kapott a Hold és a Nap tündéreitől, de Ajnó csak sír, és azt kívánja, bár halt volna meg egyből születése után. Végül mégis elveszi az anyja ékszereit, de elbujdosik az erdőbe. Három nap múlva elér a tenger partjára, ahol három szüzet lát játszani a vízben. Oda akar menni hozzájuk, de a szikla leomlik alatta, a vízbe esik, és belefullad. Egy kis nyúl viszi meg a halálhírét a családjának, az anyja mélységesen megbánta, hogy férjhez akarta kényszeríteni, és élete végéig gyászolja a lányát.

Eljut Ajnó halálhíre Vejnemöjnenhez is, aki rettentően elkeseredik. Azt reméli, hogy a víz tündérei közé került Ajnó, ezért kimegy halászni a tengerre. Kifog egy furcsa halat, nem tudja, milyen fajta, mert nem hasonlít semmire, amit ismer. Végül arra jut, hogy csak egy különös lazac, és fel akarja szelni. A hal erre kiugrik a kezéből, vissza a vízbe, és gúnyosan elmondja, hogy ő igazából Ajnó volt, akit befogadtak a víz szüzei, és Vejnemöjnen másodszor sem tudta megtartani. Most már hiába könyörög neki, hiába fésüli át az egész tengerfeneket a hálójával, többé nem találja meg Ajnót. Elkeseredettségében a saját anyjához fordul, aki azt javasolja, menjen északra, és keressen ott menyasszonyt.

Vejnemöjnen Pohjolában (Hatodik-Kilencedik ének)[szerkesztés]

Vejnemöjnen befogja a szánba a táltos lovát, ami úgy megy a tengeren, mintha széles út volna, és északnak indul. Ezalatt azonban Joukahajnen bosszút forralt ellene a megaláztatásáért és Ajnó haláláért. Hatalmas íjat készít gyilkos nyilakkal, és kiáll egy szirtre, onnan várja, hogy Vejnemöjnen arra jöjjön. Meg is jelenik a távolban a szán a tengeren, Joukahajnen pedig megcélozza. Ekkor odamegy Joukahajnen anyja, és próbálja a fiát lebeszélni a gyilkosságról, mert Vejnemöjnen varázsénekei nélkül búskomorság szállna az emberekre, de Joukahajnen hajthatatlan. Kilövi Vejnemöjnen alól a lovat, és megátkozza, hogy sose térhessen élve vissza Kaleva földjére.

Vejnemöjnen kilenc napig hánykolódott kínok között a vízen, amikor egy hatalmas sas szállt arra, és meglátta őt. A sas emlékezett arra, hogy Vejnemöjnen meghagyta neki a nyírfát, amikor irtást készített. és hálából kimenti a tengerből. Északon, Pohjolában rakja partra, Vejnemöjnen pedig ott marad a parton, és keservesen sír. Pohjola vén úrnője, Louhi hírét veszi annak, hogy itt van az országában, a házába hozza, és ápolja. Legjobb ételeit és italait adja neki, de Vejnemöjnen egyre csak azon kesereg, hogy miért is jött el otthonról. Louhi felajánlja, hogy hazaviszi, ha fizetségként csinál neki egy Szampót, egy csodamalmot, ami egyszerre jár lisztet, sót és aranyat, sőt, a Szampó készítőjének ígéri a lányát is. Vejnemöjnen nem ért a Szampó készítéséhez, de megígéri, hogy ha hazaviszi, elküldi maga helyett Ilmarinent, aki az eget is kovácsolta, mert ő biztos képes rá. Louhi ad neki egy szánt jó lóval, de meghagyja, hogy fel ne nézzen, amíg be nem sötétedik, különben baj lesz.

Vejnemöjnen hazafelé mégis felnéz, és meglátja észak gyönyörű leányát egy szivárványon ülve, amint éppen sző. Vejnemöjnen megpróbálja Louhi kikerülésével megkérni a kezét, de a lány visszautasítja. Addig győzögeti, míg a lány lehetetlen feltételeket nem szab neki, de Vejnemöjnen az összes feladatát megoldja. Végül azt kéri a lány, hogy ácsoljon hajót az orsójának egy forgácsából, és Vejnemöjnen ezt is elkezdi, de véletlenül belevág a baltával a saját lábába.

A hős vére megtölt három hordót, a hatalmas seb nem akar bezárulni, bárhány varázséneket mond is, bármilyen gyógyfűvel próbálja elállítani. Bejárja a szánnal a környező falvakat, de sehol se tudnak rajta segíteni. Végül egy agg öregember szól, hogy ő ért a sebek gyógyításához. Vejnemöjnen bemegy hozzá, és az apó neki is lát a gyógyításnak, de nem jut eszébe a vas születésének története, anélkül pedig nem tudja összezárni a vassal vágott sebet. Vejnemöjnen emlékszik rá, és el is mondja. (A világ teremtésekor három égbeli nő a földre csorgatta a tejét, ebből lettek a vasérc különböző típusai. A tűz meg akarta égetni a vasat, de az félelmében elbújt a mocsárban. Ilmarinen kovácsmester kereste meg, és felajánlotta, hogy erőssé teszi, és elmondja, hogy a tűz nem akar neki rosszat. A kohójában megedzi a vasat, de mielőtt kivenné, megígérteti vele, hogy soha nem csinál vérontást. Ezután egy méhtől kér varázsszereket, hogy a hűtővízbe rakhassa, de egy gonosz darázs ezt meghallotta, és mérgeket rakott a vízbe. Mikor Ilmarinen a vízbe merítette a vasat, az elfeledte az esküjét, azóta tör rosszra.) Az apó sok sebgyógyító varázséneket mond el ezután, és az unokájával pedig gyógyírt csináltat. Végül begyógyul Vejnemöjnen sebe, és elindulhat haza.

Ilmarinen Pohjolában (Tizedik ének)[szerkesztés]

Vejnemöjnen végre visszatér Kaleva földjére Joukahajnen átka ellenére is. A határban bűvöl egy hatalmas aranylevelű fenyőt, aminek az ágai között a Nap, a Hold és a csillagok ragyognak. Ezután Ilmarinent keresi fel, és megpróbálja rábeszélni, hogy menjen el Pohjolába, mert gyönyörű feleséget kaphat ott, ha csinál egy Szampót. Ilmarinen rájön, hogy Vejnemöjnen elígérte őt oda, és semmiképp nem akar menni. Ekkor Vejnemöjnen a határban növő csodafenyőhöz hívja Ilmarinent, akinek nagyon megtetszik a fa. Le akarja hozni a Napot az ágai közül, és mire rájön, hogy az csak káprázat volt, Vejnemöjnen hatalmas vihart támaszt, ami felkapja Ilmarinent, és Pohjolába repíti.

Pohjolában Louhival találkozik először, aki egyből Ilmarinent keresi rajta, hiszen hetek óta őt várják. Ilmarinen beismeri, hogy ő az. Ekkor Louhi legjobb ételeit, italait adja neki, és bemutatja neki a gyönyörű lányát, akit feleségül vehetne. Ilmarinen belefog a Szampó készítésébe, hatalmas kohót épít, száz szolga fújtatja. Csodálatosnál csodálatosabb tárgyak kelnek ki a kohóból, de mindnek van valami hibája, és Ilmarinen az összeset visszadobja a tűzbe. Végül Ilmarinen a szeleket hívja fújtatni, és ekkor végre a Szampó kel ki a tűzből. Ilmarinen kovácsolja, díszíti, végül elkészül vele. Egyik oldala lisztet, mások oldala sót, a harmadik meg aranyat jár. Louhi elzárja a hegymélyi kamrájába, ahol a Szampó gyökeret ereszt.

Ilmarinen megkérné Észak gyönyörű szüzének kezét, de ő visszautasítja, mert szívesebben éli a lányok gondtalan életét. Ilmarinen ekkor szomorúan hazamegy hajóval. Otthon Vejnemöjnen fogadja, akinek elmondja, miket végzett.

Lemminkejnen (Tizenegyedik-Tizenötödik ének)[szerkesztés]

A Szigeten él Lemminkejnen, egy fiatal, jóképű és erős legény, de van egy nagy hibája: mindig a lányok után fut. Szintén ezen a Szigeten él Küllikki, a gyönyörű fiatal lány, akinek a kezét a legnagybb urak, királyok, sőt maga a Nap is megkérte, de ő mindüket visszautasította. Lemminkejnen eldönti, hogy őt szerzi meg feleségnek. Az anyja óva inti, de Lemminkejnen nem hallgat rá, és útra kel. Végül megérkezik oda, ahol Küllikki lakik, de mindenki kineveti, mert nincs se rangja, se vagyona. Elszegődik bojtárnak, és esténként szépen zenél a lányoknak. Sorban mindet elcsábítja, és mindnek gyermeket is nemz, kivéve Küllikkit. Végül odamegy hozzá, hogy megkérje, de egyértelmű visszautasítást kap.

Eltelik ezután újabb két hét, és Küllikki kimegy a barátnőivel játszani a mezőre, amikor Lemminkejnen közéjük vágtat a szekerével, és kiragadja Küllikkit. A lány minden erejével tiltakozik, aztán ahogy távolodnak, már csak szomorú. Még jobban elkeseredik, amikor megtudja, hogy Lemminkejnennek se nagy birtoka, se nemes nemzetsége, se vagyona. Belenyugszik a sorsába, de megígérteti Lemminkejnennel, hogy többé nem megy háborúba. Lemminkejnen azt kéri, hogy Küllikki meg ne menjen többé mulatozni a faluba. Végül megérkeznek Lemminkejnen kis viskójába, ahol Lemminkejnen anyja üdvözli őket, és áldását adja a párra.

Így élnek, amíg egyszer Lemminkejnen sokáig el nem marad vadászni. Ekkor Küllikki kicsinosítja magát, és bemegy egy táncmulatságra a faluba, de mikor Lemminkejnen hazaér, a húga azonnal elárulja neki Küllikkit. Lemminkejnen nagyon dühös lesz, és azonnal indulna is hadakozni a lappokkal. A felesége kérleli, hogy ne menjen, az anyja is óva inti, de nem hallgat rájuk. Addig könyörög neki az anyja, amíg Lemminkejnen dühében falhoz nem vágja a fésűjét, és azt mondja, hogy majd akkor tudják őt elveszejteni a lapp varázslók, ha a fésűje vérezni kezd.

Felveszi a legjobb páncélját, és a legerősebb védőigéket mondja rá. Útra kel Észak felé, de útközben sehol sem látják szívesen. Végül elér Pohjolába, a lapp varázslók tanyájára. A kutyákat némává bűvöli, magát meg elváltoztatja, és senki nem veszi észre, amikor belép. Mindenki meglepődik, amikor felfedi magát, és varázsolni kezd. Az összes varázslót kővé változtatja, kivéve egy gyenge, öreg marhapásztort. Mikor az megkérdezi, őt miért hagyta életben, Lemminkejnen azt feleli, hogy úgysem jelent veszélyt rá, és ezután sértegetni kezdi vérfertőző és fajtalan kapcsolatokkal. Az öreg bosszút fogad, és eldönti, hogy elveszejti Lemminkejnent.

Itt volt a varázslók között észak úrnője, Louhi is. Az ő gyönyörű lányáról már Lemminkejnen is hallott, és feleségül akarja kérni. Mikor Louhi Küllikkiről kérdezi, azt feleli, hogy eltaszítja magától, mert százszor jobb feleséget is talál. Louhi erre azt mondja, hogy akkor kaphatja meg a lányát, ha az ördög, Híszi szarvasát elhozza neki.

Lemminkejnen először sílécet csináltat, de a vén síkészítő mester figyelmezteti, hogy a szarvas igazából csak egy elvarázsolt köteg száraz fa. Lemminkejnent ez nem érdekli, és kijelenti, hogy nincs olyan négylábú állat, ami le tudná őt az új síléceivel hagyni. Híszi ezt meghallja, és korhadt fából és erdei gyomokból egy varázsszarvast csinál, ami feldúlja a lappok otthonait. Lemminkejnen szüntelenül üldözi, de a szarvas mindig kicsúszik a kezei közül. Végül elkapja, és megpróbálja megnyúzni, de a szarvas dühösen kiugrik a karámból, és elvágtat, Lemminkejnen új lécei pedig összetörnek. Ukkótól, az örök Istentől kér új léceket, majd Tapióhoz, az erdők urához fohászkodik segítségért. Sokáig járja az erdőt, amíg megtalálja Tapió elhagyatott palotáját. Itt ajándékkal kedveskedik az erdő úrasszonyának és tündéreinek, akik végül segítenek neki felhajtani a szarvast. Louhihoz vezeti az állatot, de az újabb feladatra küldi: hozza el Híszi lovát. Lemminkejnen megtalálja a lángoló sörényű lovat, és jégesőért fohászkodik. A jégeső eloltja a sörényt, és Lemmonkejnen fel tudja szerszámozni, és meg tudja szelídíteni a lovat. Elvezeti ezt is Louhihoz, de ő most az alvilág, Tounela hattyúját kéri.

Lemminkejnen elmegy Tuonela folyójához, és lesi a hattyút. Ezalatt viszont az az öreg marhapásztor, akit megalázott és az ellenségévé tett, itt várt rá. Mikor Lemminkejnen elég közel ér, az öreg fog egy mérges áspiskígyót, leszúrja vele a legényt, és Tuonela folyójába veti. Lemminkejnen nem ismeri a kígyók elleni védőéneket, ezért meghal. Lejjebb Tuonela egyik vitéze kihalássza, és bosszúból, amiért a hattyúra vadászott, apró darabokra vágja a testét.

Mialatt Lemminkejnen ezekbe a kalandokba keveredett, az anyja egyre csak aggódott érte otthon. Egy nap Küllikki megtalálja Lemminkejnen fésűjét, amiből vér csurog. Tudják, hogy ez Lemminkejnen halálát jelenti, és Küllikki bele is nyugszik az özvegységbe, de az anyja tudni akarja, mi történhetett a fiával. Útra kel, és elmegy egészen Pohjoláig, ahol találkozik Louhival. Itt Louhi mindenféle hazugságokat talál ki, de végül bevallja, hogy ő küldte el Lemminkejnent Tuonela hattyújáért, és azóta nem hallott felőle. Lemminkejnen anyja kérdezget mindent, a fákat, az utakat, végül a Nap mondja el neki, hogy Tuonela folyójába veszett Lemminkejnen. Ekkor Ilmarinennel rézből egy hatalmas gereblyét készíttet, ami átéri az egész folyamot, és megkéri a Napot, hogy süssön olyan erősen, hogy még az alvilágban is elálmosodjanak az emberek. Ezután elkezdi átgereblyézni a vizeket, és szépen sorban megtalálja Lemminkejnen testének összes darabját. Összeilleszti őket, gyógyító énekeket mond, és végül újra eggyé lesz a fiú, de életre nem kel. Lemminkejnen anyja egy apró méhet küld gyógyító varázsszerekért egyre messzebbre, végül Ukkó gyógyírjaiért küldi az égbe, és végül azokkal sikerül életre kelteni a fiút.

Lemminkejnent még szebbre és erősebbre alakítja az anyja, mint volt. Elmondja, hogy azért halt meg, mert nem ismerte a kígyók varázsszavát, úgyhogy az anyja most elmondja neki. Lemminkejnen újra meg akarja lőni Tuonela hattyúját, hogy az övé lehessen Észak gyönyörű szüze, de az anyja azt kéri, hogy jöjjön inkább haza vele. Kettesben visszamennek az otthonukba.

Vejnemöjnen hajót készít (Tizenhatodik-Tizenhetedik ének)[szerkesztés]

Vejnemöjnentől Észak szüze egy hajót kért, amikor a férfi megsérült, és abba kellett hagynia a feladatát. Most eldönti, hogy mégis megépíti a legjobb hajót a világon. Először a föld fiát, Pellervót küldi el, hogy vágjon fát a hajóhoz, majd maga kezdi ácsolni. A varázsénekekkel a legszebb hajót készíti, de nem elég nagy a tudománya a befejezéséhez. Mindenhol kutat újabb, erősebb varázsigék után, hogy elkészülhessen a hajó, végül arra jut, hogy ha másnak nem is, de Tuoninak, az Alvilág urának biztos vannak erős énekei. Elmegy Tuonela folyójához, és elkezdi kérlelni Tuoni lányát, hogy vigye át a holtak birodalmába. A lány viszont csak halottakat vihet át, ezért Vejnemöjnen többféleképpen is elmeséli, hogy halt meg, de a lány mindig átlát a hazugságon. Végül bevallja, hogy még él, és varázsénekekért jött. A lány szól, hogy ha annyira szeretné, átviheti, de vissza többé akkor nem térhet az élők közé. Vejnemöjnent ez sem tántorítja el, bízik a saját ügyességében. Tuoni házában a holtak úrnője férgektől hemzsegő sört ad neki, megmondja, hogy Tuoni titkos igéit sosem ismerheti meg, és álmot bocsát a hősre. Míg alszik, egy hatalmas hálót feszít ki az alvilág körül, hogy Vejnemöjnen ne szökhessen meg. Mikor Vejnemöjnen magához tér, kétségbe esik, de aztán vízi kígyóvá változtatja magát, és átsiklik a háló szemei között, és sikerül kijutnia.

Épségben hazaért, de varázsdalokat nem szerzett Vejnemöjnen. Fülébe jut a hír, hogy a régi idők leghatalmasabb varázslója, egy Vipunen nevű óriás tudhatja a szükséges dalokat. A hozzá vezető út viszont pengékkel van kirakva, úgyhogy Vejnemöjnen Ilmarinennel csináltat vassarut magának, és készíttet egy acélrudat is, így megy el Vipunenhez. Vipunen időtlen idők óta alszik, a testét benőtték a fák. Vejnemöjnen próbálja felkelteni, az acélrúddal szurkálja az ínyét, de véletlenül megcsúszik, és beleesik az óriás szájába. Először csónakot bűvöl a bicskájából, úgy keresi a kiutat, de nem találja. Ekkor a ruháiból kovácsműhelyt varázsol, és elkezd tüzet szítani, vasat kalapálni Vipunen gyomrában. Vipunen erre felébred, és szörnyen szenved, nem érti, miféle nyavalya gyötri. Rontásűző és gyógyító énekek sorát mondja el, de Vejnemöjnen nem hagyja abba.Sőt, meg is fenyegeti, hogy belülről szépen lassan megeszi, hacsak nem mondja el neki a legerősebb varázsdalait. Vipunen ekkor dalolni kezd, de úgy, hogy még a Nap is megállt az égen, a folyók is a medrükben, hogy hallgathassák. Mikor Vejnemöjnen az összeset eltanulta, kéri, hogy tátsa ki a száját, és azon keresztül kijön. Vipunen alszik tovább, Vejnemöjnen pedig hazamegy és az új varázsigékkel befejezi a csónakját.

Leánykérő (Tizennyolcadik-Tizenkilencedik ének)[szerkesztés]

Vejnemöjnen az új hajóján elindul újra Pohjolába, hogy megkérhesse Észak gyönyörű szüzének kezét. Ahogy megy a tengeren, meglátja őt a partról Annikki, Ilmarinen húga. Elkezdi faggatni a hőst, hogy mi járatban van, de Vejnemöjnen egyre csak füllent, sőt Annikkit is megpróbálja becsábítani a csónakjába. Végül bevallja, hogy Pohjolába tart leánykérőbe. Annikki ekkor otthagyva a mosást Ilmarinenhez siet, és elmondja neki, hogy a lányt, akiért a Szampót csinálta, Vejnemöjnen akarja helyette feleségül venni. Ilmarinen dühös lesz, megtisztálkodik, felveszi a legszebb ruháit, befogja a szánba a legjobb lovát, a járomra énekes madarakat ültet, és így indul Északra. Három nap után utoléri Vejnemöjnent, ekkor alkut kötnek: nem fognak viaskodni a lányért, hanem rábízzák a választást. Mikor északon megneszelik a közeledtüket, Louhi azt javasolja a lányának, hogy válassza Vejnemöjnent, mert sok kincse van, és híres hős, de a lány a fiatal Ilmarinenhez szívesebben menne.

Mikor megérkeznek, a lány Vejnemöjnent azonnal visszautasítja, a férfi pedig kesereg, hogy miért nem házasodhatott meg fiatalon. Louhi Ilmarinent nem engedi a lányához addig, amíg három próbát ki nem áll. Először a mérges kígyók földjét kell felszántania, és a menyasszonya tanácsára aranyból és ezüstből csinál ekét, erős vasból páncélt, és így elkészül a feladattal. Másodszor Tuoni medvéjét kell elhoznia. A lány tanácsát kéri megint, vasból készít zablát a medvére, és el is hozza a medvét. Harmadjára Tuonela folyójából kell elhoznia az óriási csukát anélkül, hogy halászszerszámokat használna. Ismét a lány adja az ötletet, csinál egy hatalmas sast vasból és fából, ami hosszas huzakodás kifogja a csukát, de ahelyett, hogy Ilmarinennek adná, felszáll egy fára, és elkezdi megenni. Ilmarinen csak a fejét tudja elvinni, és Louhi ezt nehezményezi is, de Ilmarinen ragaszkodik hozzá, hogy végre láthassa a menyasszonyát. Louhi végre elő is vezeti, és közben arról panaszkodik, hogy idegenbe viszik a lányát feleségnek.

Esküvő (Huszadik-Huszonötödik ének)[szerkesztés]

Megteszik az előkészületeket a hatalmas esküvőhöz, lakomához. Húsnak egy óriási bikát akarnak levágni, de nincs senki, aki elég erős lenne hozzá, minden próbálkozó megfutamodik. A bika tényleg hatalmas, fejétől a farkáig egy hónap alatt fut el egy mókus. Végül a tengerből kel ki egy arasznyi fekete vitéz kőpáncélban, és ő győzi le. Ezt követően Louhi sört akar főzni, de nem ismeri a sör eredetét. Elmeséli neki egy öreg ember, hogy hogy született a sör, és ezt követően neki is látnak az elkészítésének. Lemminkejnen látja a távolból a nagy sörfőző máglya füstjét, és még mindig azt reméli, hogy az ő esküvőjére készülnek. Elhívják Vejnemöjnent énekesnek, elhívnak minden férfit és nőt, hogy ünnepeljenek velük, a csonkákat, a vakokat is, egyedül Lemminkejnent nem hívják, mert tudják, hogy csak bajt keverne.

Megérkezik Ilmarinen, és nekilátnak a lakomának. Kis idő múlva a menyasszony is megérkezik, a családja és ismerősei búcsúztatják, megsiratják távozását. Később a lánynak elmagyarázzák valamennyi asszonyi leckéit, aranyszabályait. A férjet is kioktatják, hogy hogy bánjon majd feleségével. Mikor végeznek, Ilmarinen és a mátkája beszállnak a szánba, és visszamennek Kaleva földjére.

Otthon Ilmarinen családja üdvözli az újdonsült asszonyt, hatalmas lakomát rendeznek itt is, amire minden környékbelit meghívnak, és Vejnemöjnen zenél nekik. Végül mindenki hazatér, csak Vejnemöjnen szánja fut sziklára, de varázslattal megjavítja, és ő is elmegy.

Lemminkejnen Pohjola ellen (Huszonhatodik-Harmincadik ének)[szerkesztés]

Lemminkejnen meghallja a távolban az esküvői mulatozás hangját, és eldönti, hogy csatlakozik hozzájuk. Felveszi a legjobb ruháit, és az anyjától kér útravalót, de az anyja óva inti. Elmondja, hogy miféle veszedelmek várnak rá Pohjolába menet: egy tűzkeselyű, egy tűzverem, egy óriási medve és egy kígyókból font fal. Lemminkejnent nem érdeklik ezek a figyelmeztetések, biztos benne, hogy megtalálja a menekülésének útját. Anyja felemlegeti az előző csúfos kimenetelű pohjolai kalandját, és elmondja, hogy most ott száz karó áll, mindegyiken egy legény feje, kivéve a századikat, amire az ő fejét akarják tűzni. Lemminkejnent ez sem tántorítja el, elbúcsúznak, és a fiú útra kel.

Először a tűzkeselyűvel találkozik, ami egy tűzfolyam közepén fészkel, és meg akarja enni őt, de Lemminkejnen egy fajd tollaiból száz fajdot varázsol, és ezek mind berepülnek a tűzkeselyű szájába. Mikor továbbhalad, eljut a tűzveremhez, aminek a széleit nem is látni, itt hóviharért könyörög Ukkóhoz, az örök Istenhez. A hó kioltja a tüzet, és fagyott hidat képez, amin Lemminkejnen át tud kelni. Ezt követően az óriási medvéhez jut, itt a gyapjúkesztyűjéből száz birkát varázsol, amik mind beleugranak a medve szájába. Végül eljut a kígyókból font kerítéshez, ami elér az égig.Kardjával levág egy csomó kígyót, de van egy óriási, amivel nem bír. Ennek elmondja az anyjától hallott varázsénekeket, és ettől elmegy az útjából.

Bemegy Pohjola udvarházába, de itt a lakodalom már rég véget ért. Tiszteletlenül beszél a házigazdákkal, amiért őt nem hívták meg, de a házigazdák is tiszteletlenül bánnak vele. Enni és inni kér, de férgektől hemzsegő sört és moslékos levest kap. Ezt nehezményezi, és heves szóváltásba, majd varázspárbajba keveredik Pohjola gazdájával, Louhi férjével: állatokat bűvölnek, amik megtámadják a másik teremtményeit. Végül kardot rántanak, és egymásnak esnek. Mivel Pohjola gazdájának hosszabb a kardja, övé az első ütés. Ezt elvéti, amin Lemminkejnen gúnyolódik, de itt már komolyra fordul a dolog, és kimennek az udvarra folytatni a harcot. Pohjola gazdája szabálytalanul vagdalkozik, de végül mégis Lemminkejnen nyer, lefejezi ellenfelét. Az ő fejét tűzi az udvaron a századik, üresen álló karóra. Lemminkejnen bemegy a házba, és vizet kér a tisztálkodáshoz, de Louhi szörnyen dühös a férje halála miatt, egy hadsereget varázsol, hogy Lemminkejnent elkapják.

Lemminkejnen sas képében menekül, de Pohjola gazdájának lelke sólyomként követi. Végül biztonságban hazaér a tanyájára, de tudja, hogy Louhi bosszúja utol fogja érni. Az anyjától kér segítséget, hogy hova bújjon, ahol nem találják meg, és az anyjának végül eszébe is jut egy hely, de csak akkor hajlandó segíteni, ha a fia megígéri, hogy tíz évig nem meg harcba. Lemminkejnen megígéri, bele is fáradt már a hadakozásba, az anyja erre elmondja, hogy messze a tengeren van egy apró sziget, amin még a néhai férje bujdosott nagy veszély idején, és ott biztos nem találják meg. Lemminkejnen összecsomagol, és tengerre száll.

Három hónap után ki is köt a szigeten. Szívélyesen fogadják, de eleinte hűvösen bánnak vele. Mikor megmutatja varázstudományát, egyből jobban megkedvelik, és a lányok, asszonyok, özvegyek a kegyeikbe fogadják. Lemminkejnen mindet elcsábítja, boldogan él, amíg a szigeten tartózkodik, a lányok istenítik. Ahogy telik az idő, a férjek és az apák is tudomást szereznek a dologról, és a harmadik év végére bosszú-hadjáratot indítanak ellene. Lemminkejnen menekülne, de a hajóját felgyújtották. Varázslattal készít magának egy másik hajót, és el tud jönni a szigetről, de viharba keveredik, és hajótörést szenved. Egy kedves anyókával találkozik, amikor partra vergődik, aki megeteti, megitatja, és ad neki egy másik hajót. Ezen végre visszaér a saját földjére, de a házát nem találja. Végül megtalálja a pohjolaiak által felgyújtott ház romjait, de az anyjának semmi nyomát nem látja. Egy holló azt mondja, hogy meghalt, és Lemminkejnen átkozza az ostobaságát, hogy miatta halt meg szerető szülőanyja, de ekkor egy friss lábnyomot fedez fel. Követi, és a romos szaunában mégis élve megtalálja az anyját. Boldogan üdvözlik egymást, és elmesélik, mi történt velük az elmúlt években.

Telnek az évek, egyszer Lemminkejnen újra megkívánja a harcot, meg akarja bosszulni a történteket. Az anyja ismét tartaná vissza, de nem hallgat rá. Megkéri a gyerekkori pajtását Tierát, hogy tartson vele, és együtt indulnak útnak. Tengeren hajóznak, amikor Louhi megneszeli a jöttüket, és a Fagyot küldi ellenük. A Fagy megdermeszti a tengert, őket is fagyhalállal fenyegeti, de Lemminkejnen a rontásűző igéivel végül elüldözi. Ezután partra szállnak, és eljutnak az Éhség falujába, de itt nem kapnak semmit, úgyhogy továbbállnak. Egy hatalmas rengeteg erdőbe érnek, ahol hosszú ideig tévelyegnek a szabadulás reménye nélkül. Keseregnek, hiányzik nekik az otthonuk, és elegük van az ilyen kalandokból. Végül Lemminkejnen a gondjaikból lovat varázsol, aminek a hátára ülnek, és hazavágtatnak.

Kullervó (Harmincegyedik-Harminchatodik ének)[szerkesztés]

Volt két testvér, Kalervó és Untamó, akik egymás szomszédságában éltek de folyton megsértették a területeiket elválasztó határt, és ez egyre komolyabb ellentéthez vezetett kettőjük között. Végül feloldhatatlan testvérviszállyá fajult az ellentét, és egy nap Untamó felfegyverezte az egész háztartását, hogy kiirtsa Kalervó népét. Mindenkit megöltek egyetlen várandós nőn kívül, mert Untamó úgy gondolta, a gyerek jó lesz majd szolgának.

A gyermek, Kullervó megszületett, és három nap múlva eltépte a pólyáját, majd talpra állt, és ilyen iramban folytatta a növekedést. Mindenki azt hitte, híres hős lesz, Untamó gondolta, hogy jó harcos lesz belőle a seregébe. Újabb három nap elteltével már térdig ért, és kijelentette, hogy bosszút áll halott családjáért. Ettől Untamó megijedt, és inkább meg akarja ölni a gyereket, mielőtt veszélyt jelentene rá. Vízbe vetik, máglyára teszik, felakasztják, de mindig életben marad, és vidáman játszik, amikor visszamennek érte.

Untamó látta, hogy nem tud végezni vele, ezért felneveli, és szolgának tartja. Gyereket bíznak rá, de Kullervó megölte, kérték, hogy csináljon irtást, de Kullervó kivágta az egész erdőt, és megátkozta, hogy száz évig ne nőhessen ott semmi, kerítést kell csinálnia, de áthatolhatatlanra készíti, a rozscséplésnél a szemétbe szórja a magot.Végül Untamó, mivel semmire sem alkalmas, és mindig a vesztére tör, inkább olcsón eladja szolgának idegenbe. Ilmarinen, a kovácsmester vette meg.

Ilmarinennél a marhák őrzése utasítják. Ilmarinen új felesége az anyja gonosz természetét örökölte, és Kulllervó kenyerébe követ süt. Az asszony minden áldást elmond szeretett csordájára, amikor Kullervó elhajtja őket. Mikor elérkezik az ebédidő, Kullerevó előveszi a cipóját, és megvágja a késével, ami az egyetlen öröksége a halott családjától. A kövön eltörik a kés, és Kullervó rettentően elkeseredik, bosszút akar állni. A teheneket a lápra tereli, ahol megeszik őket a farkasok, és a vadon medvéit, farkasait bűvöli tehenekké. Egy tehénszarvból kürtöt készít, és úgy hajtja haza a csordát. Ilmarinen felesége küldi a szolgát fejni, de Kullervó szól, hogy egy valamirevaló asszony maga feji a teheneit. Mikor kezdené a fejést, a medvék és a farkasok rátámadnak, és szétszaggatják. Könyörög az életéért, ígér mindent, de Kullervót nem érdekli, és hagyja meghalni a nőt, akiért Ilmarinen annyit szenvedett.

Félve a bosszútól Kullervó elbujdosik, és mire Ilmarinen felfedezi a holttestet, már messze jár. Kesereg a fiú a nyomorúságos sorsán, és eldönti, hogy bosszúhadjáratot indít Untamó ellen, amiért megölte a családját, de találkozik az úton egy anyókával, aki hallott Kalervó vesztéről, és elmondta, hogy a családja igazából megmenekült. Messze élnek de békességben, és az anyóka azt is elmondja, hogy talál oda. Kullervó elmegy a mondott helyre, és a családja kitörő örömmel üdvözli. Az anyja elmondja, hogy négy gyermeke volt, de egy fiát elveszejtette Untamó, egy lánya pedig az erdőben tűnt el, de most a fia megkerült.

Kullervó az apja házában sem tud beilleszkedni a mindennapi életbe. Mikor evezni mennek, olyan erősen evez, hogy szétszedi a hajót, halászatnál darabokra vágja a halakat, olyan erősen húzza a hálóját. Végül arra kérik, hogy az adót vigye meg, és ez sikerül is neki. Hazafelé úton több lánnyal is találkozik, és mindet megpróbálja becsábítani a szánjába, de az összes visszautasítja. Végül a harmadikat elkapja, és berántja maga mellé. Megmutatja neki a kincseit, ami már tetszik a lánynak, és együtt töltik az éjszakát. Másnap reggel a lány megkérdezi Kullervót, hogy nagy nemzetségből való-e, az meg azt feleli, hogy a híres Kalervó fia. Erre a lány zokogni kezd a rajta esett szégyenen, mert ő nem más, mint Kullervó elveszettnek hitt húga, aki eltévedt az erdőben. A lány bánatában elrohan a jeges folyóhoz, és beleveti magát, hogy ne kelljen ekkora szégyennel élnie. Kullervó is elkeseredik, de hazamegy és elmondja otthon a történteket, az anyjához fordul tanácsért. Az anyja azt mondja, hogy ne keresse a halált, bujdosson el inkább, de ez nem tetszik Kullervónak, inkább csatába akar indulni Untamó ellen, amiért megkeserítette az ifjúságát, és ebben a csatában akar meghalni.

Könyörög neki az egész családja, hogy ne menjen, de Kullervó hajthatatlan. Kérdezik, hogy mit tesz, ha a rokonai halálhírét hallja, miért nem marad nekik ott támaszul? De Kullervó azt feleli, hogy őt hidegen hagyja a családja halála, talál ő magának száz jobb családot is ennél. Mikor visszakérdez, mit tesznek majd, ha az ő halálhírét hallják, az előbbi felelete miatt mind azt mondja, hogy egy könnye sem ejtenek érte. Egyedül az anyja mondja, hogy mindhalálig siratni fogja, mert a fiát jobban szereti bárminél a világon. Ahogy megy Untamó birtoka felé, hírét kapja, hogy otthon járvány tört ki, és sorra jön az üzenet minden rokonáról, hogy meghalt, de Kullervó nem fordul vissza. Mikor megérkezik Untamóhoz, megöl mindenkit, akit talál, és porig égeti a házat.

Ezután visszatér otthonába, de ekkor fogja fel, hogy tényleg mindenki meghalt otthon. Kesereg, amiért elhagyta őket, és nem maradt ott az anyja mellett. Az anyja kiszól a sírból, hogy vigye el a család hűséges kutyáját, vadásszon, éljen boldogan és szabadon. Kullervó járja az erdőt, végül elér a tisztásra, ahol a húgát letiporta, és teljesen elkeseredik. Megkérdezi a kardját, hogy volna-e kedve hitvány bűnös húsát enni, beállítja a földbe, és a szívébe döfi. Így halt meg Kullervó.

Ilmarinen gyásza (Harminchetedik-Harminnyolcadik ének)[szerkesztés]

Ilmarinen napokig siratja a halott feleségét, végül eldönti, hogy gyönyörű, tökéletes és halhatatlan feleséget készít helyette magánat aranyból. Összegyűjti a fémet, befűti a kohóját, és utasítja a szolgáit, hogy fújtassanak. A tűzből csodálatos dolgok kelnek ki, de Ilmarinen mindet visszalöki. Végül egy arany lány kel ki belőle, amitől Ilmarinen kivételével mindenki megijed, de Ilmarinen kovácsolja, díszíti és öltözteti. Tökéletes a lány külseje, de a szája nem szól, a lába nem lép, a karja nem ölel. Ilmarinen este az ágyába fekteti, de este sem melegszik át a fagyos arany. Végül Ilmarinenn elszomorodik, és inkább Vejnemöjnennek viszi, hátha ő örül neki, de Vejnemöjnen csak elszörnyed. Azt mondja neki, vesse tűzbe a szobrot, és készítsen belőle szerszámokat, vagy adja más népeknek, de szabaduljon meg tőle, mert az ilyen feleség nem való rendes embernek.

Ilmarinen ekkor sem nyugszik bele a felesége elvesztésébe, ha már többé nem lehet az övé az asszonya, eldönti, hogy megszerzi Pohjolából a húgát, aki az egyetlen, aki felért a szépségével. Visszamegy Louhihoz, aki érdeklődik lánya hogyléte felől. Mikor Ilmarinen elmondja a történteket, sírva fakad, és elküldi Ilmarinent. Megtiltja neki, hogy elvigye a másik lányát, hiszen az idősebbik már meghalt mellette, nem akarja a második lányát is elveszíteni. Ilmarinent ez sem tántorítja el, megkéri külön a kisebbik lányt, hogy jöjjön hozzá, de visszautasítja. Amikor a lány kint játszik a mezőn, a szánjával melléhajt, és berántja magához. A lány sír, könyörög, hogy engedje el, azt kívánja, bár lehetne erdei állattá, de Ilmarinen nem engedi. Végül visszaérnek Ilmarinen birtokára, de a kovács fáradt, és lefekszik aludni. Ezalatt a lány bosszúból a nászéjszakát egy másik legénnyel hálja el. Mikor Ilmarinen ezt megtudja, égtelen haragra gerjed, először karddal akar a lányra támadni, de végül csak sirállyá bűvöli, hogy tengeri madárként élje a hátralévő életét.

Harc a Szampóért (Harminckilencedik-Negyvenharmadik ének)[szerkesztés]

Ilmarinen elmondja, milyen jólétben élnek Pohjolában, és Vejnemöjnennel elhatározzák, hogy elhozzák onnan a Szampót, hogy nekik is gazdagságot hozzon. Ilmarinen a földön, Vejnemöjnen a tengeren akar menni. Felfegyverkeznek, és a szárazföldön indulnak útnak, de találnak egy síró hajót, ami könyörög, hogy vigyék a harcra magukkal. Végül a tengeren utaznak Pohjola felé. Vejnemöjnen rengeteg embert varázsol a hajóra legénységnek. Mikor a Sziget mellett hajóznak el, meglátja őket Lemminkejnen. Elmondják neki, miért keltek útra, és ő kéri, hogy vigyék magukkal, mert már hiiányzik neki a harc. Felszáll a hajóra, és visz magával egy hatalmas hajódeszkát, mivel még jól jöhet.

Ahogy haladnak, egyszer csak megfeneklik a hajó. Látják, hogy egy óriási csuka hátán akadtak fenn. Lemminkmejnen és Ilmarinen is megpróbálják megölni, de egyikük se jár sikerrel. Végül Vejnemöjnen leszúrja és kihúzza. Hatalmas lakomát csapnak a húsából, de Vejnemöjnen a csuka állkapcsát nézi ezalatt. Eldönti, hogy az állkapocsból hangszert. kantelét fog csinálni, és sikerül is neki. Mindenki megpróbál rajta játszani, de senkinek se szól szépen. Végül Vejnemöjnen veszi a kezébe, és olyan gyönyörűen játszik rajta, hogy a föld és a víz miden teremtménye odasereglik hallgatni.

Tovább mennek Pohjolába, és ahogy megérkeznek, Louhival találkoznak. Először alkudozni akarnak a Szampóért, de Louhi nem enged. Vejnemöjnen ekkor játszani kezd a kanteléjén, és mindenki elalszik Pohjolában. Tovább játszik, és meglazulnak Észak kincseskamrájának ajtajai. Ilmarinen leszedi a lakatokat és a láncokat, Lemminkejnen pedig megpróbálja kihúzni a Szampót a földből, de nem tudja, mert az mélyen a földbe gyökerezett. Ekkor egy hatalmas ökröt hoz, és azzal szántja ki. A Szampót immár az övék, beteszik a hajójukba, és elindulnak vele haza. Lemminkejnen ünnepelni akarja a győzelmüket, de Vejnemöjnen szól, hogy várja meg, amíg partot érnek. Lemminkejnen vár három napot, de Vejnemöjnen még mindig nem hajlandó ünnepelni, úgyhogy Lemminkejnen maga kezd fülsértő kornyikálásba, amivel megijeszt egy darut, ami Pohjolába száll, és felébreszti az alvókat. Louhi is felkel, és látja a Szampó eltűnését.

Dühében először ködöt küld a hősök után, de ez nem állítja meg őket. Ekkor Turszót, a tengeri szörnyet küldi rájuk. A hősök hajója megfenekik a szörny hátán, de Vejnemöjnen a fülénél fogva kihúzza a vízből, és megígérteti vele, hogy többé nem támad rájuk. Harmadjára hatalmas vihart küld utánuk, és ez elragadja a víz mélyére Vejnemöjnen kanteléjét, valamint a hajó oldalát is betöri. Ilmarinen kétségbe esik, de Lemminkejnen előszedi a hajógerendát, amit magával hozott, és befoltozza a lyukat. Végül épségben kikeverednek a viharból.

Louhi ekkor maga indul útnak. Felfegyverzi a harcosait, és hadihajóra szállnak. Mikor a hősök észreveszik a veszélyt, már késő menekülni, de Vejnemöjnen ekkor a kovakövét a vízbe hajítja, és óriási sziklává bűvöli. Louhi hajója megfeneklik, és darabokra törik, a hősök peddig egérutat nyernek. Louhi nem adja fel, a hajó roncsaiból hatalmas szárnyakat és karmokat varázsol magának, és magát pedig óriási madárrá változtatja, a harcosokat meg a hátára veszi. Utoléri a hajót, és az árbócra száll. Lemminkejnen minden erejével harcol, de ekkor Louhi a szemére veti, hogy megígérte az anyjának, hogy nem harcol többet. Ekkor Vejnemöjnen támad rá a kormányrúddal, és sikerül a vízbe borítania a harcosokat Louhi hátáról. Louhi is leesett az árbocról, de a lábával még maga után rántotta a Szampót. A Szampó itt darabokra tört, és a tengerbe veszett. Louhinak csupán a körme alatt maradt töredékei jutottak, de a többi darabot Kaleva földjére vitték az áramlatok, ahol ezután bőséget és szerencsét hoztak.

Louhi bosszúja (Negyvennegyedik- Negyvenkilencedik ének)[szerkesztés]

Mikor hazaérnek Kaleva földjére, ünnepelni akarnak, de Vejnemöjnen kanteléje a tengerbe veszett. Ilmarinennel kovácsoltat magának egy óriási gereblyét, amivel átfésüli a tenger fenekét, de nem találja meg. Teljesen elkeseredik, hogy soha többé nem fog tudni olyan szépen zenélni, de ahogy kimegy a partra, talál egy nyírfát. A nyírfa elpanaszolja, milyen keserves a sorsa, Vejnemöjnen pedig felajánlja, hogy hangszert készít belőle. Ez lett az új kanteléjének az alapja, a szögét egy aranyat szóló kakukktól szerezte, a húrját meg egy szőke szűz hajából. Újból elkezdett játszani Vejnemöjnen a kantelén, és megint gyönyörűséggel hallgatta őt minden földi teremtmény.

Louhi meghallotta, hogy hogyan ünnepelnek Kaleva földjén, és eldönti, hogy megkeseríti az életüket. Volt Tuonelában, az alvilágban egy vak terhes lány, aki képtelen volt szülni. Louhi befogadta őt a házába, segített neki, és az kilenc halálos betegséget hozott a világra. Ezeket Louhi mind Kalvára uszítja. Mindenki szenved a kórságoktól, de Vejnemöjnen próbál segíteni rajtuk. Szaunát fűt, és varázsénekeket mond, végül sikerül elűznie a betegségeket.

Louhi hírét veszi, hogy a betegségeit legyőzték, de nem adja fel, egy medvét meneszt Kalevába, hogy pusztítsa a jószágot, tartsa rettegésben az embereket. Vejnemöjnen elindul, hogy megölje a medvét. Könyörög Tapiónak, az erdők urának, hogy vezesse sikerre. Legyőzi a medvét, és hazaviszi, ahol kitörő örömmel fogadják, és rituális medvetort tartanak.

Vejnemöjnen az ünnepség végén újra leül zenélni, és olyan szépen játszik, hogy a Nap és a Hold is leszáll hallgatni. Észre veszi ezt Louhi, és elkapja mind a kettőt, berejti egy sziklabörtönbe őket. Ellopja melléjük a tüzet is, és Vejnemöjnenék teljesen fény és meleg nélkül maradnak. A Nap hiánya még a legmagasabb egekben Ukkónak, az örök Istennek is feltűnik, és tüzet gyújt magának. A szikráját egy égbeli szűzre bízta, aki véletlenül leejtette a földre. Meglátja ennek a fényét Vejnemöjnen, és Ilmarinennel együtt elindulnak megkeresni. Hajón indulnak útnak, és a vízen találkoznak Ilmatárral. Ő elmeséli nekik, hogy a szikra először egy tanyára esett, ahol felégetett mindent, többen meghaltak, de végül kiszorították onnan. Egy tóba esett, ahol felforralta a viszet, a halak szenvedtek, míg végül egy szemling megette. A szemlinget borzasztóan égette belülről, könyörgött, hogy egyék meg. Egy lazac meg is tette, de őt is égette, ezt egy csuka ette meg, ami most kínjában fel-alá úszik a vizekben.

Megpróbálják a csukát kifogni, de nem sikerül. Ekkor hatalmas hálót készítenek, keresztbe feszítik a vizeken, több hétig próbálkoznak, és végül kifogják. A Nap fia felajánlja, hogy majd kivágja a szikrát, ha megkapja az apja kését. A kés lehullik az égből, ezzel felvágja egymás után a három hal hasát, és végül megtalálja a szikrát. Odaadja Vejnemöjnennek, de megégeti a kezét és a szakállát, Ilmarinent is összeégeti, felgyújt egymás után több erdőt, és elfut Északra. Vejnemöjnen utána megy, és elkapja. Így tüzük már újra van.

A vetés a Nap hiányában egyre sorvad, az emberek Ilmarinent kérik, hogy készítsen újat aranyból és ezüstből. Vejnemöjnen szól, hogy ez nem fog működni, de nem hallgatnak rá. Felteszik az új Napot és Holdat egy-egy fa tetejére, de nem világítanak.

Vejnemöjnen elindul Pohjolába, hogy visszaszerezze őket. Elér egy hatalmas árokhoz, itt máglyát rak, és hajót kér Pohjolából, de megtagadják. Ekkor Vejnemöjnen hallá változik, és átúszik az árkon. Bemegy Észak udvarába, és kéri a Napot és a Holdat, de Pohjola vitézei nem adják oda. Kiállnak karddal egymás ellen, és Vejnemöjnen mindenkit legyőz. Megpróbálja megtalálni a sziklabörtönt, először csak egy sörivó kígyókkal teli vermet talál, majd megleli az ajtót, ami mögött a Nap és a Hold rejtőzik. Próbálja felfeszíteni, varázslattal meglazítani, de nem enged a zár. Kudarca hírével hazamegy, és Ilmarinen segítségét kéri, hogy zárfeltörő szerszámokat készítsen. Ilmarinen kovácsol, fújtat, mialatt Louhi kíváncsiságból sólyom képében odarepül a műhelyébe. Megkérdezi Ilmarinentől, hogy mit csinál, az meg megsejti, kivel van dolga, és azt feleli, hogy láncot Louhi nyakára. Louhi megijed, hazarepül, és kiengedi a Napot és a Holdat. Galamb képében elújságolja ezt Ilmarinennek. Vejnemöjnen és Ilmarinen örvendeznek és énekelnek a Naphoz.

Marjatta (Ötvenedik ének)[szerkesztés]

Marjatta egy gyönyörű szűz volt, aki nem akart férjhez menni, nem akart olyan állatokat érinteni, amelyek már ellettek vagy hímmel voltak. Pásztorkodni kezdett, és az erdőben talált egy apró piros bogyót. Ezt megette, és teherbe esett tőle, mikor ez kitudódott, a szülei nem hittek neki, és elűzték. Eltelt a kilenc hónap, és Marjatta szülni készült, és bekéredzkedett a gazdag Routoszhoz, de az elküldte magától. Végül az erdőben kénytelen megszülni a gyermekét. Nem sokkal később a gyerek eltűnik, és Marjatta mindenhol keresi. A Hold, a Nap és a csillagok elmondják neki, hogy a gyermeke teremtette őket, és az útbaigazításuk alapján megtalálja őt a mocsárban.

Mikor a fiú két hetes lett, eljött az idő, hogy megkereszteljék, de mivel házasságon kívüli gyerek volt, senki nem vállalta el. Vejnemöjnentől kértek tanácsot, de ő azt mondta, hogy a törvénytelen gyereket fejbe kell vágni, és elásni a mocsárban. A gyermek ekkor megszólal, és Vejnemöjnen fejére olvassa az összes bűnt, amit elkövetett, és azt mondja, nincs joga ítéletet mondani felette. A fiút ekkor megkeresztelik a világ királyának. Vejnemöjnen azt mondja, hogy az ő ideje lejárt ezzel. Varázsol magának rézből egy bárkát, és elhajózik a föld és az ég határához, de a kanteléjét hátrahagyja, hogy maradjon öröm a földön.

Ezt követően a cselekmény elbeszélője megköszöni, hogy meghallgatták, elmeséli keserves árvaságát, és elbúcsúzik.