Szabó Zoltán (botanikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabó Zoltán
Életrajzi adatok
Született 1882. november 25.
Budapest
Elhunyt 1944. május 18. (61 évesen)
Budapest
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény
Sziléziai Frigyes Vilmos Egyetem, Breslau (1905)
Pályafutása
Szakterület növénytan
Kutatási terület növénygenetika, növényrendszertan, növényföldrajz, mikológia
Tudományos fokozat bölcsészdoktor (1905)
Munkahelyek
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest tanársegéd (1905–13),
adjunktus (1913–21),
ny. rk. egyetemi tanár (1923–26),
ny. r. egyetemi tanár (1926–34, 1941–44)
Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola, Budapest magántanár (1908–17),
c. ny. rk. főiskolai tanár (1917–23)
József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest ny. r. egyetemi tanár (1934–40)
Szakmai kitüntetések
Corvin-koszorú (1941)
Akadémiai tagság levelező tag (1932),
rendes tag (1941)

Szabó Zoltán (Budapest, 1882. november 25.Budapest, 1944. május 18.) Corvin-koszorús magyar botanikus, növénygenetikus, genetikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkássága kiterjedt a botanika számos területére, foglalkozott növényrendszertannal, növénymorfológiával és -anatómiával, növényföldrajzzal és florisztikával, agrobotanikával és mikológiával, de legjelentősebb tudományos eredményeit a növények öröklődéstani vizsgálata és úttörő jelentőségű általános genetikai kutatásai során érte el. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Szabó”.

Életútja[szerkesztés]

Középiskolái elvégzése után, 1900-ban iratkozott be a Budapesti Tudományegyetemre. 1903-ban részt vett az id. Lóczy Lajos szervezte romániai, oroszországi és kaukázusi tanulmányúton, majd a breslaui egyetemen tanult tovább, ahol 1905-ben szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét. Időközben 1904–1905-ben a breslaui egyetem növénytani tanszékén Ferdinand Albin Pax tanársegédje volt. 1905-ben, hazatérését követően megszerezte természetrajz–földrajz szakos tanári képesítését, majd Mágócsy-Dietz Sándor vette maga mellé tanársegédnek a Budapesti Tudományegyetem növénytani tanszékére és intézetébe. Egyetemi pályafutásával párhuzamosan 1908-ban magántanári képesítést szerzett a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskolán is a gazdasági és orvosi növények alak- és rendszertana című tárgykörből. 1913-tól 1921-ig adjunktusként oktatott a budapesti egyetemen, egyidejűleg 1912-ben magántanári képesítést szerzett a kétszikű növények alak- és rendszertana, földrajzi elterjedése és fejlődéstörténete témakörében. 1913–1914-ben állami ösztöndíjjal ausztriai, belgiumi, franciaországi, németországi és svájci tanulmányúton járt. Időközben az állatorvosi főiskolán is előrelépett, 1917-től 1923-ig címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel tartotta meg növénytani előadásait, 1919-ben pedig a fővárosi egyetem közgazdaság-tudományi karának is megbízott növénytani előadója lett.

1923-ban megvált az állatorvosi főiskolától, amikor az időközben Pázmány Péter nevét felvett fővárosi tudományegyetemen a mezőgazdasági növénytan nyilvános rendkívüli egyetemi tanárává nevezték ki, egyúttal igazgatója lett az általa alapított egyetemi mezőgazdasági növénytani intézetnek is. 1926-tól 1934-ig nyilvános rendes tanári címmel végezte az oktatómunkát. 1934-ben a közgazdaság-tudományi kar a fővárosi műegyetem szervezeti része lett, Szabó 1934-től 1940-ig itt folytatta az oktatást a mezőgazdasági növénytan nyilvános rendes tanáraként, egyúttal a mezőgazdasági növénytani intézet igazgatójaként. 1937–1938-ban a mezőgazdasági és állatorvosi kar dékáni, 1938–1939-ben prodékáni tisztét töltötte be.

1941-ben Szabó távozott a műegyetemről, és Tuzson János utódjaként haláláig a növényrendszertan nyilvános rendes egyetemi tanára volt a Pázmány Péter Tudományegyetemen, emellett a növényrendszertani és növényföldrajzi intézet, valamint a Budapesti Egyetemi Botanikus Kert igazgatói tisztét is betöltötte.

Munkássága[szerkesztés]

Pályája elején főként növényföldrajzi és florisztikai kérdésekkel (pl. a Szudéták, a Kaukázus flórája), valamint mikológiával foglalkozott, utóbb érdeklődése és kutatásainak fókusza a növényrendszertani vizsgálatokra irányult. Organográfiai, alaktani és anatómiai megközelítésben tanulmányozta a növényvilág taxonómiai kapcsolatait. Különösen részletesen feldolgozta a mácsonyaformák alcsaládjának (Dipsacaceae) egyes nemzetségeit (varfű, fejvirág stb.), kísérletet tett a virágzatok számbeli variációinak fejlődéstörténeti magyarázatára. Növényélettani kutatásaiból kiemelendő a növényi transpiráció (vízgőzleadás) tanulmányozása. Rendszertani vizsgálatain keresztül jutott el a növényi szerveződés és átöröklés kérdésköréhez, s a klasszikus mendeli és morgani kromoszóma- és génelméletből kiindulva végzett genetikai kutatásokat. Foglalkozott a növénynemesítés örökléstani hátterével, a növényrendszertan filogenetikai alapú kiigazításával, és általános genetikai kérdésekkel is. Munkásságával megalapozta a magyarországi genetikai kutatásokat és a herbáriumoktól elszakadó kísérletes örökléstani, egyedfejlődési és növényrendszertani vizsgálatokat. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű általános genetikai áttekintés megírása (Az átöröklés, 1938).

Kutatói munkássága és szaktudományos publikációi mellett a genetika és a növénytan területén kiterjedt népszerűsítő munkát is végzett. 1926-tól 1936-ig volt a Botanikai Közlemények, 1938-tól Naményi Lajossal együtt az Örökléstudományi Füzetek, 1941-től 1943-ig (részben Andreánszky Gáborral) az Index Horti Botanici Universitatis Budapestinensis szakfolyóiratok szerkesztője.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-ben rendes tagjává választották. 1916-tól rendes tagja volt a Szent István Akadémiának. A Királyi Magyar Természettudományi Társulatban 1931-től 1934-ig az elnöki, 1934-től haláláig az alelnöki tisztséget töltötte be, emellett 1940-től 1944-ig az egyetemes és növénytani szakosztály elnöki feladatait is ellátta. Aktívan részt vett több más belföldi társaság munkájában is, így társelnöke volt a Magyar Pszichológiai Társaságnak és a Magyar Gyorsírók Egyesületének, választmányi tagja a Darányi Ignác Agrártudományos Társaságnak és a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak, továbbá tiszteleti tagjául választotta az Országos Közgazda Testület is. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy rendes tagja volt a berlini Német Öröklődéstudományi Társaságnak és a Német Növénytani Társaságnak.

Tudományos eredményei elismeréseként 1909-ben elnyerte a Király Magyar Természettudományi Társulat Bugát Pál-díját, 1915-ben az MTA Vitéz-jutalmát, 1941-ben pedig a Corvin-koszorút vehette át.

Főbb művei[szerkesztés]

  • A Knautia génusz monographiája. Budapest: Akadémia. 1911.  
  • Útmutató növények gyűjtésére, konzerválására, növénygyűjtemények berendezésére és növénytani megfigyelésre. Budapest: Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1913.  
  • A növények szervezete: Az általános növénytan elemei. Budapest: Centrum. 1922.  
  • A növények életmódja. Budapest: Szent István Társulat. 1925.  
  • A szobai növények élete és gondozása. Budapest: Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1928.  
  • A kromoszóma. Budapest: Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1936.  
  • Az átöröklés: Az általános örökléstudomány elemei figyelemmel a gazdasági és orvosi vonatkozásokra. Budapest: Királyi Magyar Természettudományi Társulat. 1938.  
  • A Cephalaria-génusz monográfiája. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia. 1940.  
  • A sejt szerkezete és élete. Budapest: Egyetemi ny. 1941.   (Entz Gézával)
  • Származás és öröklődés. Budapest: Magyar Szemle Társaság. 1942.  

Emlékezete[szerkesztés]

A botanikus utódok tiszteletadása jeléül több növényfaj is viseli a nevét: így például a fejvirágok nemzetségébe tartozó Cephalaria szaboi, a varfűféle Knautia szaboi, a haranglábak nemzetségéből az Aquilegia szaboi. Egy középső jura kori ammoniteszkövületet szintén róla nevezték el (Phyloceras szaboi).

Források[szerkesztés]

  • Magyar életrajzi lexikon II. (L–Z). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1969. 686. o.  
  • Magyar agrártörténeti életrajzok III. (R–Zs). Szerk. Für Lajos, Pintér János. Budapest: Magyar Mezőgazdasági Múzeum. 1989. 290–292. o. ISBN 9637092064  
  • Magyar tudóslexikon A-tól Zs-ig. Főszerk. Nagy Ferenc. Budapest: Better; MTESZ; OMIKK. 1997. 742–743. o. ISBN 9638543353
  • Magyarország a XX. században IV.: Tudomány – Műszaki és természettudományok. Főszerk. Kollega Tarsoly István. Szekszárd: Babits. 1999. 482–483., 486. o.
  • Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 411. o. ISBN 963925715X  
  • A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 III. (R–ZS). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 1188–1189. o.
  • Új magyar életrajzi lexikon VI. (Sz–Zs). Főszerk. Markó László. Budapest: Helikon. 2007. 81–82. o. ISBN 9635474148  

További információ[szerkesztés]

  • Mándy György: Szabó Zoltán. Mezőgazdasági Kutatások, (1944)
  • Halmai János: Szabó Zoltán. Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője, (1944)
  • Priszter Szaniszló: Szabó Zoltán születésének 100. évfordulójára. Növénytermelés, (1982)