Szabó Zoltán (botanikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk a botanikus Szabó Zoltánról szól. Hasonló címmel lásd még: Szabó Zoltán (egyértelműsítő lap).
Szabó Zoltán
Életrajzi adatok
Született1882. november 25.
Budapest
Elhunyt1944. május 18. (61 évesen)
Budapest
Sírhely
Ismeretes mintbotanikus
Iskolái
Felsőoktatási
intézmény		Sziléziai Frigyes Vilmos Egyetem, Breslau (1905)
Pályafutása
Szakterületnövénytan
Kutatási területnövénygenetika, növényrendszertan, növényföldrajz, mikológia
Tudományos fokozatbölcsészdoktor (1905)
Munkahelyek
Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapesttanársegéd (1905–13),
adjunktus (1913–21),
ny. rk. egyetemi tanár (1923–26),
ny. r. egyetemi tanár (1926–34, 1941–44)
Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola, Budapestmagántanár (1908–17),
c. ny. rk. főiskolai tanár (1917–23)
József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapestny. r. egyetemi tanár (1934–40)
Szakmai kitüntetések
Corvin-koszorú (1941)
Akadémiai tagságlevelező tag (1932),
rendes tag (1941)

Szabó Zoltán (Budapest, 1882. november 25. – Budapest, 1944. május 18.) Corvin-koszorús magyar botanikus, növénygenetikus, genetikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Munkássága kiterjedt a botanika számos területére, foglalkozott növényrendszertannal, növénymorfológiával és -anatómiával, növényföldrajzzal és florisztikával, agrobotanikával és mikológiával, de legjelentősebb tudományos eredményeit a növények öröklődéstani vizsgálata és úttörő jelentőségű általános genetikai kutatásai során érte el. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Szabó”.

Életútja[szerkesztés]

Középiskolái elvégzése után, 1900-ban iratkozott be a Budapesti Tudományegyetemre. 1903-ban részt vett az id. Lóczy Lajos szervezte romániai, oroszországi és kaukázusi tanulmányúton, majd a breslaui egyetemen tanult tovább, ahol 1905-ben szerezte meg bölcsészdoktori oklevelét. Időközben 1904–1905-ben a breslaui egyetem növénytani tanszékén Ferdinand Albin Pax tanársegédje volt. 1905-ben, hazatérését követően megszerezte természetrajz–földrajz szakos tanári képesítését, majd Mágócsy-Dietz Sándor vette maga mellé tanársegédnek a Budapesti Tudományegyetem növénytani tanszékére és intézetébe. Egyetemi pályafutásával párhuzamosan 1908-ban magántanári képesítést szerzett a Magyar Királyi Állatorvosi Főiskolán is a gazdasági és orvosi növények alak- és rendszertana című tárgykörből. 1913-tól 1921-ig adjunktusként oktatott a budapesti egyetemen, egyidejűleg 1912-ben magántanári képesítést szerzett a kétszikű növények alak- és rendszertana, földrajzi elterjedése és fejlődéstörténete témakörében. 1913–1914-ben állami ösztöndíjjal ausztriai, belgiumi, franciaországi, németországi és svájci tanulmányúton járt. Időközben az állatorvosi főiskolán is előrelépett, 1917-től 1923-ig címzetes nyilvános rendkívüli tanári címmel tartotta meg növénytani előadásait, 1919-ben pedig a fővárosi egyetem közgazdaság-tudományi karának is megbízott növénytani előadója lett.

1923-ban megvált az állatorvosi főiskolától, amikor az időközben Pázmány Péter nevét felvett fővárosi tudományegyetemen a mezőgazdasági növénytan nyilvános rendkívüli egyetemi tanárává nevezték ki, egyúttal igazgatója lett az általa alapított egyetemi mezőgazdasági növénytani intézetnek is. 1926-tól 1934-ig nyilvános rendes tanári címmel végezte az oktatómunkát. 1934-ben a közgazdaság-tudományi kar a fővárosi műegyetem szervezeti része lett, Szabó 1934-től 1940-ig itt folytatta az oktatást a mezőgazdasági növénytan nyilvános rendes tanáraként, egyúttal a mezőgazdasági növénytani intézet igazgatójaként. 1937–1938-ban a mezőgazdasági és állatorvosi kar dékáni, 1938–1939-ben prodékáni tisztét töltötte be.

1941-ben Szabó távozott a műegyetemről, és Tuzson János utódjaként haláláig a növényrendszertan nyilvános rendes egyetemi tanára volt a Pázmány Péter Tudományegyetemen, emellett a növényrendszertani és növényföldrajzi intézet, valamint a Budapesti Egyetemi Botanikus Kert igazgatói tisztét is betöltötte.

Munkássága[szerkesztés]

Pályája elején főként növényföldrajzi és florisztikai kérdésekkel (pl. a Szudéták, a Kaukázus flórája), valamint mikológiával foglalkozott, utóbb érdeklődése és kutatásainak fókusza a növényrendszertani vizsgálatokra irányult. Organográfiai, alaktani és anatómiai megközelítésben tanulmányozta a növényvilág taxonómiai kapcsolatait. Különösen részletesen feldolgozta a mácsonyaformák alcsaládjának (Dipsacaceae) egyes nemzetségeit (varfű, fejvirág stb.), kísérletet tett a virágzatok számbeli variációinak fejlődéstörténeti magyarázatára. Növényélettani kutatásaiból kiemelendő a növényi transpiráció (vízgőzleadás) tanulmányozása. Rendszertani vizsgálatain keresztül jutott el a növényi szerveződés és átöröklés kérdésköréhez, s a klasszikus mendeli és morgani kromoszóma- és génelméletből kiindulva végzett genetikai kutatásokat. Foglalkozott a növénynemesítés örökléstani hátterével, a növényrendszertan filogenetikai alapú kiigazításával, és általános genetikai kérdésekkel is. Munkásságával megalapozta a magyarországi genetikai kutatásokat és a herbáriumoktól elszakadó kísérletes örökléstani, egyedfejlődési és növényrendszertani vizsgálatokat. Nevéhez fűződik az első magyar nyelvű általános genetikai áttekintés megírása (Az átöröklés, 1938).

Kutatói munkássága és szaktudományos publikációi mellett a genetika és a növénytan területén kiterjedt népszerűsítő munkát is végzett. 1926-tól 1936-ig volt a Botanikai Közlemények, 1938-tól Naményi Lajossal együtt az Örökléstudományi Füzetek, 1941-től 1943-ig (részben Andreánszky Gáborral) az Index Horti Botanici Universitatis Budapestinensis szakfolyóiratok szerkesztője.

Társasági tagságai és elismerései[szerkesztés]

1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1941-ben rendes tagjává választották. 1916-tól rendes tagja volt a Szent István Akadémiának. A Királyi Magyar Természettudományi Társulatban 1931-től 1934-ig az elnöki, 1934-től haláláig az alelnöki tisztséget töltötte be, emellett 1940-től 1944-ig az egyetemes és növénytani szakosztály elnöki feladatait is ellátta. Aktívan részt vett több más belföldi társaság munkájában is, így társelnöke volt a Magyar Pszichológiai Társaságnak és a Magyar Gyorsírók Egyesületének, választmányi tagja a Darányi Ignác Agrártudományos Társaságnak és a Magyar Protestáns Irodalmi Társaságnak, továbbá tiszteleti tagjául választotta az Országos Közgazda Testület is. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy rendes tagja volt a berlini Német Öröklődéstudományi Társaságnak és a Német Növénytani Társaságnak.

Tudományos eredményei elismeréseként 1909-ben elnyerte a Király Magyar Természettudományi Társulat Bugát Pál-díját, 1915-ben az MTA Vitéz-jutalmát, 1941-ben pedig a Corvin-koszorút vehette át.

Főbb művei[szerkesztés]

Emlékezete[szerkesztés]

A botanikus utódok tiszteletadása jeléül több növényfaj is viseli a nevét: így például a fejvirágok nemzetségébe tartozó Cephalaria szaboi, a varfűféle Knautia szaboi, a haranglábak nemzetségéből az Aquilegia szaboi. Egy középső jura kori ammoniteszkövületet szintén róla nevezték el (Phyloceras szaboi).

Források[szerkesztés]

További információ[szerkesztés]

  • Mándy György: Szabó Zoltán. Mezőgazdasági Kutatások, (1944)
  • Halmai János: Szabó Zoltán. Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Értesítője, (1944)
  • Priszter Szaniszló: Szabó Zoltán születésének 100. évfordulójára. Növénytermelés, (1982)
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szabó_Zoltán_(botanikus)&oldid=26813667”