Szápár
| Szápár | |
 | |
| Szápár látképe | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Magyarország |
| Régió | Közép-Dunántúl |
| Vármegye | Veszprém |
| Járás | Zirci |
| Jogállás | község |
| Polgármester | Trojákné Szita Katalin (független)[1] |
| Irányítószám | 8423 |
| Körzethívószám | 88 |
| Népesség | |
| Teljes népesség | 469 fő (2023. jan. 1.)[2] |
| Népsűrűség | 65,3 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 7,09 km² |
| Időzóna | CET, UTC+1 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 18′ 59″, k. h. 18° 02′ 33″Koordináták: é. sz. 47° 18′ 59″, k. h. 18° 02′ 33″ | |
 Szápár
Pozíció Veszprém vármegye térképén
| |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szápár témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Szápár (szlovákul Capár, Cáfár[3]) község Veszprém megyében, a Zirci járásban.
Fekvése
Zirctől mintegy 16 kilométerre északkeletre fekszik, Veszprém megye keleti szélén, Csetény és a már Fejér megyéhez tartozó Bakonycsernye közt, a Szapári-ér mentén. Belterületének déli szélén halad el a Zirc és Mór között húzódó 8216-os út, amelybe itt torkollik bele, 18 kilométer megtétele után, déli irányból, Várpalota felől a 8213-as út. Főutcája a 8213-as út egyenes folytatásaként, de már önkormányzati útként induló, majd a Szapári-ér keresztezése után keletnek forduló Kossuth Lajos utca.
Története
Szápár a Szapáry család ősi lakhelye volt. Nevét az oklevelek 1341-ben említették először. A Szapáryak Sánc-hegyen álló várkastélya a török hódoltság alatt a faluval együtt elpusztult, a falu később is csak mint puszta szerepelt.
A település és környéke a 18. századig lakatlanul állt, egy ideig a Cseszneki vár tartozékai közé tartozott.
1752-ben az elnéptelenedett települést a Szapáry család népesítette újra Nyitra és Trencsén vármegyei katolikus szlovákokkal, akik részben a közeli Akáról települtek tovább.[4] Az újonnan érkezett lakók földműveléssel, állattenyésztéssel, fa- és faszénkereskedelemmel foglalkoztak.
1855-ben Stinner Ferenc és Sámuel lett Szápár új birtokosa.
A településen a 19. században szénbányát nyitottak, az itt felszínre hozott szén a nagy gyantatartalma miatt akár gyufával is meggyújtható volt. A bánya munkát adott a helyi lakosság egy részének, azonban nem volt hosszú életű, mivel az itt bányászott szén mennyisége kevés volt a gazdaságos működéshez, ráadásul a szállítás sem volt megoldott. Ezért az első bányát rövidesen bezárták, majd 1908-ban újra megnyitották. Ekkor a szállítást a bodajki vasútállomásig kiépített lóvasúttal oldották meg, de a rossz termelési viszonyok miatt a 20. század harmincas évei körül végleg bezárták.
1910-ben 657 lakosából 257 magyar, 55 német, 344 szlovák volt. Ebből 598 római katolikus, 36 református, 15 izraelita volt.
A 20. század elején Veszprém vármegye Zirci járásához tartozott.
1947-ben a csehszlovák–magyar lakosságcsere keretében több szlovák család költözött innen a felvidéki Martos településre, onnan pedig felvidéki magyarok érkeztek Szápárra.
Népesség
A település népességének változása:
| Lakosok száma | 485 | 485 | 481 | 458 | 478 | 469 |
| 2013 | 2014 | 2015 | 2021 | 2022 | 2023 |
A 2011-es népszámlálás során a lakosok 94,2%-a magyarnak, 11,3% szlováknak mondta magát (5,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 71,9%, református 2,9%, evangélikus 2,5%, felekezeten kívüli 4,4% (17,9% nem nyilatkozott).[5]
Nevezetességek
- Katolikus templom
- Szápári szélerőmű
- Nepomuki Szent János szobor
- Horgásztó
Képgaléria
-
Szápár légifotója a csetényi szélerőművel -
A 8213-as és 8216-os utak keresztezése, szemben a szápári bekötőút
Lásd még
Jegyzetek
- ↑ Szápár települési választás eredményei (magyar nyelven) (html). Nemzeti Választási Iroda, 2014. október 12. (Hozzáférés: 2016. február 19.)
- ↑ Magyarország helységnévtára (magyar és angol nyelven). Központi Statisztikai Hivatal, 2023. október 30. (Hozzáférés: 2023. november 5.)
- ↑ Lelkes György (szerk): Magyar helységnév-azonosító szótár. Argumentum, KSH Könyvtár, 2011. pp. 618, 883. ISBN 978-963-446-593-5
- ↑ Erik Fügedi – Ferenc Gregor – Péter Király: Atlas slovenských nárečí v Maďarsku = Atlas der slowakischen Mundarten in Ungarn. Slovenský výskumný ústav Zväzu Slovákov v Maďarsku = Slowakisches Forschungsinstitut des Verbandes der Slowaken in Ungarn, Budapešť – Budapest, 1993. pp. 72–73, 178. ISBN 963 04 3280 3
- ↑ Szápár Helységnévtár
