Theresienstadt

Theresienstadt
Terezín
Theresienstadt erődjének korabeli alaprajza
Alapítás	1780
Alapító	II. József
Lakói	osztrákok, csehek, németek
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	150 m
Terület	0,067 km²
Elhelyezkedése
Theresienstadt Pozíció Csehország térképén
é. sz. 50° 30′ 40″, k. h. 14° 09′ 02″50.511111111111, 14.150555555556
A Wikimédia Commons tartalmaz Theresienstadt témájú médiaállományokat.

A település második világháborús beosztása

Theresienstadt (ma Terezín) csehországi település volt a Habsburg Birodalomban. II. József építtette 1780-ban az Ohře két partján, annak elbai torkolatánál álló erődöt, amely Bohemia északi részének védelmét szolgálta Poroszországgal szemben. Biztosította az Elba túlpartján fekvő Litoměřice várost. A város névadója Mária Terézia, II. József anyja.

Története

Építése

1780. január 10-én kelt a rendelet az erőd építésére. Tíz hónappal később, október 10-én tették le az alapkövét. Az első épület az „építési felügyelet” szálláshelye volt, akik a továbbiakban az építést szervezték. A tervek alapján szimmetrikus, párhuzamos és merőleges vonalakból álló épületegyüttes lett, az utcák egyenesek és derékszögben metszik egymást. 1781 és 1785 között egy belső sánccal bővítették, majd a laktanya, a fegyverraktár, a kórház és a raktárak építése folyt. 1782. december 9-én már városi rangot kapott, a szabad királyi városok közé emelkedett. 1784-ben a külső sánc, 1786-ban a várárok készült el. Az első polgári ház 1783-ban épült az erőd déli részén. 1790. júniusában nyilvánították hadrafoghatónak. A teljes terület 67 hektár a falak között, amihez több mint 158 ​​hektáros külterület tartozott.

Az erőd egy végvárrendszer része lett volna, de ennek kiépítése sohasem fejeződött be. 1800-ra elavult az erődítmény, a 19. században hírhedt politikai börtön volt. Körülbelül 3–4 ezer katona és 3–4 ezer civil lakott itt.

19. század

Theresienstadt soha nem vett részt háborúban, a porosz–osztrák összetűzések más térségekben zajlottak le. Így a következő évtizedekben a polgári létesítményeket bővítették. 1805 és 1810 között helyőrségi templom épült, ez az egyetlen épület, amely magasabb, mint a várost övező falak. 1812-től heti piac tartására kapott jogot. 1830-ban nevezték ki első saját bíráját. A független egyházi közigazgatás 1842-től működött. 1846. december 5-én címert és pecsétet kapott a Városháza. 1861-ben a városi tanács cseh–német állami iskolát alapított.

1882-től a települést mentesítették az erődítményből adódó katonai jelleg és kötelezettségek alól. A városban egy kis helyőrség maradt. A következő években a két várkaput lerombolták, további polgári épületeket emeltek: a klubházat (ma Művelődési Ház) 1889–1890-ben és egy új postaépületet 1910-ben.

A déli „kis erődben”, az Ohře-patak kisebb ágán túl már nem sokkal az építkezés befejezését követően katonai börtön működött, de hamarosan politikai foglyokat is tartottak benne. A görög szabadságharc miatt Aléxandrosz Ipszilándisz (Αλέξανδρος Υψηλάντης), a görögök vezetője is itt raboskodott. 1865-ben Anna Rosicka halt meg itt, a lengyel lázadó. Hadzsi Loja, az 1878-as bosnyák felkelés vezetője is ide került. A leghíresebb fogoly a kis erődben a szarajevói gyilkos, Gavrilo Princip és két társa, Nedeljko Cabrinovid és Trifun Grabez. Az első világháború második évétől ezernél több oroszokkal szimpatizáló ruszint is fogva tartottak.

Két világháború között

A „hosszú 19. századot” az első világháború zárta. Theresienstadt Terezín néven az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama, Csehszlovákia része lett, az új csehszlovák hadsereg helyőrségi városaként funkcionált.

Második világháború

1939 márciusában a Harmadik Birodalom megszállta Csehszlovákia egy részét, a Szudétavidéket Németországhoz csatolták, Csehország Cseh–Morva Protektorátus néven bábállamként működött tovább. 1940-ben a Gestapo átépítette a kis várat – Kleine Festung – és ismét börtönként hasznosították. A város (Nagy vár) zsidó gettó lett. Itt akarták összegyűjteni a mintegy 80 000 csehországi zsidót. Válogatott művészekből egy mintavárost (Mustersiedlung) akartak létrehozni, amely a világ közvéleménye előtt bizonyítja, milyen humánusan bánnak a zsidókkal. A háború végéig ez az abszurd kettősség jellemezte a várost: az embertelen bánásmód és a kedvezmények.

A várost a zsidó Vének Tanácsa (Ältestenrat) irányította – az SS felügyeletével. A legtöbb theresienstadti művész zenész volt. A viszonylag gazdag kulturális életet jól lehetett mutogatni a külföldnek. Rudolf Freudenfeld például becsempészhette magával a Brundibár zongoraátiratát, a mai napig fennmaradtak a gettóban keletkezett versek, képek, zeneművek, melyeket volt lehetőségük eldugni az SS elől. Ez volt az egyetlen hely a Harmadik Birodalomban, ahol a zsidók előadáson vehettek részt és zenét írhattak, egyáltalán kulturális tevékenységet folytathattak.

1942 folyamán az 1940 előtt ott élt lakosokat kitelepítették, 1941. november 24-étől folyamatosan érkeztek az ide deportált zsidók. Előbb csak csehek, később már mások is. Egy részüket időnként marhavagonokban továbbvitték (vagy erőltetett menetben elhajtották) Lengyelország, a balti országok vagy a Szovjetunió meghódított területén található koncentrációs táborokba. A város lakossága (amely tizenegy laktanyaépületben élt) időnként elérte az 58 000 főt – egy akkora helyen, ahol azelőtt hétezren éltek.

1944. szeptemberétől gyorsan hanyatlott a kulturális élet Theresienstadtban, bár valami kevés mindvégig megmaradt. 1944. őszén elvitték a legtöbb kulturális vezetőt. Hans Krását, a 940-es számú foglyot, 1944. október 16-án küldték Auschwitzba. Becslések szerint 1941-től 1945-ig 144 000 zsidót küldtek ide, ebből 33 000-en haltak meg itt, 88 000-en haláltáborokban. A kevés túlélő közé tartozik például Leo Bäck, a híres német rabbi, Karel Ančerl, aki az ötvenes-hatvanas években vezényelte a cseh szimfonikusokat, Hanus Thein és Karel Berman, a cseh Nemzeti Színház vezető énekesei.

A terezíni láger nem megsemmisítő tábor volt, hanem munkatábor, az egykori erőd csaknem harminc kilométernyi kazamatarendszerében a Harmadik Birodalom egyik legnagyobb és legfontosabb hadiüzeme működött. Egyebek között hasítottak itt csillámpalát, gyártottak V–1 és V–2 alkatrészeket. A szövetségesek egészen 1944 nyaráig nem tudtak erről, s mivel a várost „nyílt városnak”, gettóját pedig „a civil elítéltek mintatáborának” nyilvánították, egyetlen légitámadást sem intéztek a város ellen.

Goebbels 1944-ben elrendelte, hogy a theresienstadti „zsidóparadicsomot” fényképekkel és filmmel dokumentálják. A film címe: Theresienstadt – ein Dokumentarfilm aus dem jüdischen Siedlungsgebiet, (Theresienstadt – dokumentumfilm a zsidók településéről). A filmet a háború befejezése után kezdték el a következő címmel emlegetni: „Der Führer schenkt den Juden eine Stadt” (A Führer várost ajándékoz a zsidóknak). A film céljainak kiválóan megfelelt a Brundibár gyermekopera, hiszen az előadás félórája alatt a szereplők és a nézők „boldogok” voltak, még „szerepet” sem kellett játszaniuk, tehát jól lehetett mutogatni a nagyvilágnak, hogy milyen vígan élnek a zsidók a gettókban.

Zuzana Justman Gyermekhangok (Voices of the Children) című Emmy-díjas dokumentumfilmje is tartalmaz ebből a filmből olyan részletet, melyben a Brundibár előadása látható (Zuzana Justman is énekelte a Brundibárt a gettó gyermekkórusában).

A filmet 1944. február 26-án kezdték el forgatni, majd hosszabb szünet után augusztus 16. és szeptember 11. között forgatták 11 napon át. A 90 perces film azóta sincs meg. 38 részlet található belőle a világ különböző archívumaiban, de ezekben is van átfedés.

1944. június 23-án látogatta meg először a Nemzetközi Vöröskereszt a gettót. Itt megláthatták, hogy a zsidók gazdag kulturális életet élnek, sportolnak, kapnak rendes orvosi ellátást stb. A díszletekre és a jelmezekre is adtak pénzt. A nap tiszteletére kitakarították a gettót, boltokat és kávéházakat nyitottak, rendes adag ennivalót és civil ruhát kaptak. Előzőleg a legrosszabb bőrben levő embereket elküldték Auschwitzba, hogy ne rontsák a képet és hogy csökkentsék a zsúfoltságot. A Vöröskereszt fiatal és gyakorlatlan képviselője utána jelentette, hogy nem látta jelét annak a népirtásnak, amit az egész világon rebesgetnek. A filmből néhányszor vetítettek részleteket a Vöröskereszt, a Vatikán és humanitárius szervezetek képviselőinek, még 1945 áprilisában is.

Theresienstadtot 1945. május 11-én foglalták el a szovjet csapatok.

A terezini gettóban 1941–45 között tízezer gyerek raboskodott, közülük körülbelül nyolcszázan élték túl a háborút (más források szerint 5–16 ezerből 1000–1600 gyerek élte túl.)

A gettó összetétele származási ország szerint

	(ezer fő)
Csehország (Cseh-Morva Protektorátus)	74
Németország	43
Ausztria	15
Hollandia	5
Szlovákia	1,4
Lengyelország	1,3
Magyarország	1,1
Dánia	0,5

Theresienstadt híres áldozatai:

• Josef Beran (1888-1969), Prága érseke
• Rudolf Karel (1880-1945), cseh zeneszerző
• Karel Kosík (1926-2003), filozófus–író
• Martin Finkelgruen (?–1942. december 10.)
• Benno Wolf (1871-1943), jogász, természetvédő, barlangász

Források

• Theresienstädter Initiative
• Historisches über die Garnisons-Stadt und Festung Theresienstadt Teil 1, Teil 2
• Thomas Karny: Rechenschaft statt Rache. Nach 56 Jahren steht der SS-Mann Anton Malloth vor Gericht. In: Wiener Zeitung, 25. Mai 2001
• Peter Finkelgruen: Kleine Festung Theresienstadt: Oder wie man Geisel der Verhältnisse bleibt