Scheffler János

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Scheffler János
Scheffler janos MK.jpg
Született 1887. október 29.[1]
Kálmánd
Elhunyt 1952. december 6. (65 évesen)[1]
Jilava
Állampolgársága román
Nemzetisége magyar
Foglalkozása katolikus pap
Tisztsége
  • szatmári püspök (1942. március 26. – 1948. április 9.)
  • katolikus püspök (1942. május 17. – 1948. április 9.)
  • nagyváradi püspök (1948. április 9. – 1952. december 6.)
Iskolái Gregoriana Pápai Egyetem
Kitüntetései Corvin-koszorú
Halál okakínzás
Sírhelye Szatmárnémeti székesegyház
szatmári püspök
Vallása római katolikus egyház
Pappá szentelés 1910. július 6.
Kálmánd
Püspökké szentelés 1942. május 17.
Szentelők
Hivatal szatmári püspök
Hivatali idő 1942–1952
Elődje Márton Áron apostoli kormányzó (de jure Napholcz Pál kinevezett püspök)
Utódja Czumbel Lajos ordinárius
Hivatal nagyváradi apostoli kormányzó
Hivatali idő 1942–1952
Elődje Márton Áron apostoli kormányzó (de jure Napholcz Pál kinevezett püspök)
Utódja Czumbel Lajos ordinárius
Társszentelt püspökök
Pétery József1942. november 8.
Romzsa Tódor1944. szeptember 21.
Tisztelete
Boldoggá vagy szentté avatási státusz
  • Isten szolgája (1994. december 8.)
  • tiszteletre méltó (2010. július 1.)
  • boldog (2011. július 3., Szatmárnémeti székesegyház)
Ünnepnapja május 17.[2]
A Wikimédia Commons tartalmaz Scheffler János témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Boldog Scheffler János (Johann Scheffler) (Kálmánd, 1887. október 29. – Jilava, 1952. december 6.) szatmári római katolikus megyés püspök, vértanú.

Pályafutása[szerkesztés]

Ifjúkora[szerkesztés]

1887. október 29-én született a Szatmár vármegyei Kálmándon. Szülei szegény, de mélyen vallásos emberek voltak, akiknek a hit gyakorlása a mindennapjaikhoz tartozott. A szegény sorsú fiú fejlődésében meghatározó szerepet játszott a falu plébánosa, aki felkarolta és egy életre szóló lelki útmutatást adott a számára. Középiskoláit Szatmárnémetiben végezte, ahol a székesegyház sekrestyése biztosított számára szállást, étkezését pedig a jezsuita atyák biztosították. Nagy tehetségével és szorgalmával csakhamar kitűnt diáktársai közül. A sorsát végig figyelemmel kísérő plébánosa hatására már hatodikos gimnazista korában elhatározta, hogy pap lesz. A nyolcadik osztályt már a papnevelő intézetben végezte. A kitűnő eredménnyel végzett papnövendéket 1906-ban a Budapesti Tudományegyetem teológiai karára küldték, ahol szintén kitűnt társai közül. Már harmadik évfolyamos hallgató korában jelentek meg teológiai tárgyú írásai.

Papi működése[szerkesztés]

1910. július 6-án szülőfalujában, Kálmándon szentelték pappá. Ezután rövid ideig Csomaközön volt káplán, majd ösztöndíjjal Rómába küldték tanulni, ahol kiváló eredménnyel kánonjogi doktori címet szerzett. Ezt követően a szatmári püspökségen szertartó, majd segédlelkész Ungváron. 1914-től Szatmárnémetiben filozófiai tanár, a teológusok tanulmányi felügyelője. 1915-ben teológiai doktorrá avatták. 1920-ban a szatmárnémeti Katolikus Gimnázium tanára, majd 1923-tól nagymajtényi plébános lett. Nagymajtényban kemény harcokat vívott a magyar nyelven folyó oktatásnak az új román adminisztráció által szorgalmazott visszaszorítása ellen, a templomot pedig helyreállíttatta. 1926-tól újra teológiát tanított a szatmári és a nagyváradi egyházmegyében. 1940 őszén a kolozsvári egyetem egyházjogi tanszékének vezetője volt.

Püspöki pályafutása[szerkesztés]

1942-ben XII. Piusz pápa szatmári megyés püspökké nevezte ki. Apostoli kormányzóként ő vezette a nagyváradi egyházmegyét is, melyet (1930–1941 után) 1948-tól ismét összevontak a szatmári egyházmegyével.[3] Visszaállította a katolikus tanítóképző intézetet, új plébániákat, Nagykárolyban és Ungváron kisszemináriumokat szervezett. 1944. szeptember 15-én Szatmárnémetit is elérte a háború, a püspöki palotát bombatámadás érte, így kénytelen volt az Irgalmas Nővérekhez átköltözni. Személyesen kiállt a bevonuló szovjet és román csapatok által sok ezer sváb származású férfi és nő elhurcolása ellen, de sokat nem tehetett.

Vértanúsága[szerkesztés]

1948. március 18-án memorandumban fordult Petru Groza miniszterelnökhöz, melyben az új román alkotmánynak az egyházat sújtó cikkelyeit kifogásolta. Április 9-én egyesítették a Szatmári és a Nagyváradi egyházmegyét. A román Securitate őt szemelte ki arra, hogy vezesse a pápát el nem ismerő romániai katolikus egyházat. Ő erre a felkérésre ennyit válaszolt: „Non possum!” (Nem tehetem!). A román kormány 1948. szeptember 17-én működését felfüggesztette. 1950-ben elutasította a békepapi mozgalom megszervezését, ezért 1950. május 23-án kényszerlakhelyre, Körösbányára vitték. 1952. március 19-én letartóztatták és a bukaresti fogdában folytatták kihallgatását. Arra próbálták rábírni, hogy Gyulafehérváron vegye át az állami egyházmegye kormányzását. Miután ezt nem fogadta el, előbb Máramarosszigeten került börtönbe, majd a jilavai föld alatti (megsemmisítő) tömlöc foglya lett, ahol 1952. december 6-án hunyt el. Az embertelen körülmények között végig megtartotta hitét és emberségét. Soha, semmilyen kedvezményt nem kért, mindenét megosztotta társaival.

Emléke[szerkesztés]

Koporsó nélküli jeltelen sírba temették, de a börtön ortodox lelkésze megjegyezte a sír helyét és 1965 őszén csontjait titokban, útitáskájában hozta haza Galambos Ferenc nagyprépost. Hám János mellett találtak számára végső nyughelyet a szatmárnémeti székesegyház kriptájában.

Boldoggá avatásának aktáit Márton Áron ügyével együtt 1996. december 6-án nyújtották be a Szentté Avatási Kongregációhoz. A Szentatya 2010. július 1-jén jóváhagyta azt a dekrétumot, amely elismeri Isten szolgája, Scheffler János szatmári püspök vértanúságát. Ezzel szabaddá vált az út, hogy a Szatmári egyházmegye vértanú püspökét a boldogok sorába iktassák. A boldoggá avatásra 2011. július 3-án került sor a szatmárnémeti székesegyházban.

Családja[szerkesztés]

Öccse: Scheffler Ferenc.

Testvére: Scheffler Borbála, Scheffler Antal (névmagyarosítás után Sziklai Antal), akinek gyermekei: Sziklai Antal, Sziklai László, Sziklai Sándor

Díjak[szerkesztés]

Művei[szerkesztés]

  • VIII. Sándor pápa és a bécsi udvar. 1689–1691. A Vatikáni Levéltár okmányai alapján. Disszertáció; Székely-Illés Ny., Ungvár, 1914
  • A világi papok kánoni engedelmessége; Stephaneum Ny., Bp.1916
  • Szabad-e a papoknak nyerészkedniök? Kánonjogi tanulmány; Stephaneum Ny., Bp., 1917
  • Az egyke. Egy lap a keresztény erkölcstanból; Simon Ny., Satu-Mare, 192? (Világnézeti kérdések)
  • A családi szentély papja; Simon Ny., Satu-Mare, 192? (Világnézeti kérdések)
  • Kathólikus hittan. Dogmatika. Tankönyvül középiskolák számára. Olvasmányul művelt kathólikusok számára; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1923
  • Katholikus egyháztörténelem középiskolák részére; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1923
  • Szatmártól Chicágóig. Úti élmények és tapasztalatok; Pallas Ny., Satu-Mare, 1926
  • A szatmári egyházmegye statutumai; összegyűjt. Scheffler János; Pallas Ny., Satu-Mare, 1926
  • Katolikus szertartástan középiskolák számára; 2. jav. kiad.; Minerva, Cluj-Kolozsvár, 1928
  • A szerzetesi élet katekizmusa; Szent László Ny., Oradea, 1937
  • A katolikus egyház jogi helyzete Romániában; Stephaneum Ny., Bp., 1941
  • A pap; Szt. Maximilian, Miskolc, 1998
  • Szentségimádás. Boldog Scheffler János elmélkedéseiből; szerk. Egeli Ferenc; Szatmári Római Katolikus Püspökség, Szatmárnémeti, 2012
  • Hám János szatmári püspök és kinevezett prímás emlékiratai 1848/49-ből


Előde:
Napholcz Pál
kinevezett püspök
(nem szentelték fel)
Szatmári püspök
1942–1952
 Utóda:
Reizer Pál
Előde:
Napholcz Pál
Nagyváradi katolikus püspök
1948–1952
 Utóda:
Tempfli József

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Nemzetközi katalógusok
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Scheffler_János&oldid=25505475”