Royal Filharmonikus Zenekar
| Royal Filharmonikus Zenekar | |
 | |
 | |
| Cadogan Hall 2004 óta a Royal Filharmonikus Zenekar otthona | |
| Információk | |
| Eredet | Egyesült Királyság |
| Alapítva | 1946. |
| Műfaj | klasszikus zene |
| Kiadó |
|
| Karmester | Vasily Petrenko |
| A Royal Filharmonikus Zenekar weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Royal Filharmonikus Zenekar témájú médiaállományokat. | |
A Royal Filharmonikus Zenekar (Royal Philharmonic Orchestra) (RPO) az Egyesült Királyság zenei életének élvonalbeli szimfonikus zenekara. A londoni székhelyű együttest a legendás Sir Thomas Beecham alapította 1946-ban és a világ élvonalbeli zenekarai közé emelte. A szimfonikus zenekar állandó koncertjeinek helyszíne Londonban a Royal Festival Hall, a Royal Albert Hall, otthona 2004 óta koncertteremként és próbateremként is a Cadogan Hall. A zenekar védnöke Károly walesi herceg.[1]
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Alapítása
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Sir Thomas Beecham az általa 1932-ben alapított és vezetett szintén kiváló Londoni Filharmonikus Zenekarral (LPO) való együttműködés nehézségei után 1946-ban megalapította újabb zenekarát, a Royal Filharmonikus Zenekart. Pár Londonon kívüli fellépés után 1946. október 26-án Londonban adták bemutatkozó koncertjüket. A koncert hatalmas sikere eredményeként a zenekar jelentős szerződéseket kapott, Beecham és a Royal Philharmonic Society között létrejött megállapodás értelmében az együttes átvette az LPO addigi koncert feladatait, és VI. György beleegyezésével felvehette a Royal Filharmonikus Zenekar nevet.
Beecham zenekara
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1950-ben Beecham a ’30-as évek óta meglevő terve valóra vált - ami korábban a Londoni Filharmonikus Zenekarral nem sikerült, nevezetesen az RPO az Egyesült Államokban nagyszabású turnén vett részt, az első angol zenekarként a Londoni Szimfonikus Zenekar 1912-es amerikai turnéja óta. A koncertsorozat során 52 koncertet adtak 64 nap alatt, nagysikerű koncerttel mutatkoztak be New Yorkban a Carnegie Hallban 1950. október 27-én Beecham vezényletével.[2]
Pár évvel az alapítást követően, 1951-ben Frank Howes a The Times zenekritikusa a londoni zenekarokat összehasonlítva a világ élvonalbeli zenekarai közé sorolta Beecham új együttesét.[3]
Londonban tovább bővült feladatkörük, a „The Proms” koncertjein 1952. augusztusban léptek fel először, az első koncertek karmestere Basil Cameron volt, Sir Thomas Beecham később, 1952-ben vezényelt először a promenádkoncerteken.
1957-ben Beecham vezényletével európai turnéra vállalkoztak, a koncertkörút során első fellépésük a párizsi Pleyel teremben volt, a záró koncertet a bécsi Musikverein-ben adták.[4]
Vaughan Williams 9. szimfóniájának világpremierjén 1958 áprilisában a zenekar a Royal Festival Hallban Beecham pálcája alatt játszik. 1960. május 7-én vezényelte Sir Thomas Beecham utoljára zenekarát az angliai Portsmouthban, röviddel 82 éves korában bekövetkezett halála előtt.
’60-as évek, közelmúlt
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]1961-ben Beecham halála után Rudolf Kempe lett az együttes zenei igazgatója és vezető karmestere.
Az ezt követő időszaktól az együttes a fennmaradásáért küzdött. Kempe lemondott tisztségéről, bár röviddel ezután visszatért a zenekarhoz, Sir Malcolm Sargent jelentősen próbálta támogatni az együttest. 1963-ban az RPO 50 tagja a zenekart megmentendő végül önfenntartó szervezetté alakult.[5] Ezután még további nehézségekkel küzdöttek, a Royal Philharmonic Society koncert szerződéseiket visszavonta, így szerződéseiket átrendezve a koncertjeiket a Swiss Cottage-ban lévő moziban adták. Az 1963-ra tervezett újabb amerikai turnéjukat a szigetországi nehézségek miatt kénytelenek voltak lemondani, még az is megkérdőjeleződött, hogy a 140 fős világszintű együttes a Royal Filharmonikus Zenekar nevet használhatja-e,[6] míg végül II. Erzsébet királynő felhatalmazta a zenekart nevének viselésére.[7]
1970-ben Rudolf Kempe megkapta a zenekar örökös karmestere címet. Az RPO 25 éves fennállását 1971. október 15-én ünnepelte, az ünnepi koncertre visszatért az angliai Croydon-ba, amelynek színházában legelső koncertjét adta, a koncert szólistája Clifford Curzon volt Sir Adrian Boult vezénylete alatt.
Kempe 1975-ben, egy évvel halála előtt lemondott vezető karmesteri posztjáról, Doráti Antal követte őt az RPO élén.
21. század
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
2004-ben jutottak első saját, állandó otthonukhoz, mely egy korábban templomként használt, 900 fős koncert és próbateremmé átalakított épület, a Chelsea-ben lévő Cadogan Hall.[8]
A zenekar éves koncertsorozatát a londoni Festival Hallban adja, nagy létszámú, kórus és zenekari koncerteken inkább a Royal Albert Hallban lépnek fel.
Változatlanul rendszeren koncerteznek az Egyesült Királyságban, jelentős turnékon vettek részt Azerbajdzsánban, Kanadában, Kínában, Németországban, Olaszországban, Japánban, Oroszországban, Spanyolországban és az USA-ban, valamint változatlanul a népszerű londoni zenei fesztivál, a Proms állandó szereplője.
Tevékenységükhöz szorosan kapcsolódó neves karmesterek közül csak néhány: Sir Charles Groves, Vernon Handley, Sir Charles Mackerras, Yehudi Menuhin, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Leopold Stokowski, Grzegorz Nowak, Pinchas Zukerman, mint vezető vendégkarmester 2008-tól, és Alexander Shelley.
Lemezei
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Az RPO megalakulásától Beecham haláláig a His Master's Voice, CBS és az RCA lemeztársaságokkal készített felvételeket, az EMI-nél készült lemezei egy részét a 20. század végén újból kiadták a "Great Recordings of the Century" sorozatban. A lemezeken Delius, Grieg művei; francia balett zene; Bizet, Chabrier, Fauré és Saint-Saëns kompozíciói; Csajkovszkij 4. szimfóniája, a Diótörő szvit; Mozart Jupiter szimfónia, Klarinét verseny és Fagott verseny, valamint Schubert 3. 5. és 6. szimfóniája hallható.
Beecham után a zenekar kiadója főleg a Decca volt, néha pszeudo néven jelentettek meg lemezeket, mint "Beecham Symphony Orchestra", "Metropolitan Symphony Orchestra".[9] A ’60-as évek lemezfelvételein a zenekar vendégkarmesterei Sir John Barbirolli, Reiner Frigyes, Charles Munch, Georges Prêtre, Kempe, Previn és Stokowski, neves szólistái Earl Wild, Shura Cherkassky, Alan Civil és Luciano Pavarotti voltak.
Igor Stravinsky 1964-ben rögzítette lemezre saját operáját A léhaság útja-t (The Rake's Progress), Colin Davis néhány korai lemezfelvételét, Mozart és Rossini nyitányokat, Beethoven 7. szimfóniáját[10] és Stravinsky Oedipus királyt. 1964 és 1979 között az RPO a Decca-val kötött szerződés során Gilbert és Sullivan operáit rögzítette a D’Oyly Carte Opera társulattal. Az együttes a Deutsche Grammophon, Lyrita, Philips, Pye és a Unicorn-Kanchana lemeztársaságok égisze alatt is közreadott lemezeket.
1986-ban megalakították saját lemeztársaságukat az RPO Records-t, az első, egy szimfonikus zenekar saját tulajdonában levő lemeztársaságot.[11] Az RPO Records a szimfonikus repertoár darabjaitól - Csajkovszkij balettek - filmzenén át a könnyűzenéig - szimfonikus rock - sokféle műfajban kiad lemezeket.
Nem klasszikus tevékenységük
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Hooked on Classics sorozat
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Hooked on Classics (1981)
- Hooked on Classics 2 - Can't Stop the Classics (1982)
- Hooked on Classics 3 - Journey Through the Classics (1983)
- The Best of Hooked on Classics (1983, válogatás)
- The Classics in Rhythm (1989)
- Hooked on Classics 2000 (2001)
- More Hooked on Classics (K-Tel válogatás)
A zenekar az 1980-as években a komolyzenét nem kedvelők táborában is közismertté vált a Hooked on Classics sorozattal. Az öt albumon és két válogatáson egy addig ismeretlen műfajjal próbálkoztak, a legismertebb és népszerűbb komolyzenei dallamokból készítettek albumonként több non-stop egyveleget, szokatlan módon diszkóritmusban, Louis Clark vezényletével. Ezekben a hiteles nagyzenekari hangzás mellé basszusgitár és dobgép kíséretet adtak. Az első három album igen nagy sikert aratott annak ellenére, hogy a komolyzene hívei giccsesnek ítélték. A sorozatnak készült még egy negyedik része is, a Hooked on Classics 4 - Baroque de mivel ezt az egy albumot más zenekar adja elő, ebben a listában nem szerepel.
Vezető karmesterek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Sir Thomas Beecham (1946-1960)
- Rudolf Kempe (1961-1975)
- Doráti Antal (1975-1978)
- Walter Weller (1980–1985)
- André Previn (1985–1992)
- Vladimir Ashkenazy (1987–1994)
- Yuri Temirkanov (1992–1998)
- Daniele Gatti (1996–2009)
- Charles Dutoit (2009–2018)
- Vaszilij Petrenko (2021-)
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ "About Us". RPO. Hozzáférés: 2021. október 7.
- ↑ Sir Thomas Beecham Makes Bow With the Royal Philharmonic Here; Enthusiastic Throng Turns Out for Carnegie Hall Concert by British Orchestra, The New York Times OCT. 28, 1950.
- ↑ Howes, Frank. "London Orchestras", The Times, 8 June 1951, p. 6
- ↑ Lucas, pp. 331–332
- ↑ PLAYERS ACT TO SAVE ROYAL PHILHARMONIC The New York Times September 27, 1963
- ↑ Royal Philharmonic Told to Drop ‘Royal’ The New York Times AUG. 19, 1964
- ↑ "Orchestra Wins Royal Fight", The Times, 16 July 1966, p. 12
- ↑ Binney, Marcus. "Music's coming home – royally", The Times 12 July 2004
- ↑ Stuart, Philip. Decca Classical 1929–2009 accessed 4 June 2013
- ↑ Blyth, p. 52
- ↑ Golding and Beales, pp. 2–3
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Blyth, Alan (1972). Colin Davis. London: Ian Allan. OCLC 675416.
- Cardus, Neville; et al. (1971). 25 Years of the Royal Philharmonic Orchestra. London: Fabbri. OCLC 22592704.
- Golding, Robin; Brendan Beales (1994). Notes to Grieg Piano Concerto in A minor and Lyric pieces. London: Tring. OCLC 36052553.
- Hill, Ralph (ed) (1951). Music 1951. Harmondsworth, England: Penguin Books. OCLC 26147349.
{{cite book}}:|first=has generic name (súgó) - Jenkins, Lyndon (2000). Notes to Bizet Symphony in C and L'Arlésienne Suites. London: EMI. OCLC 271816594.
- Jenkins, Lyndon (2005). While Spring and Summer Sang: Thomas Beecham and the music of Frederick Delius. Aldershot: Ashgate. ISBN 0754607216.
- Lucas, John (2008). Thomas Beecham: An Obsession with Music. Woodbridge: Boydell Press. ISBN 9781843834021.
- Morrison, Richard (2004). Orchestra. London: Faber. ISBN 057121584X.
- Osborne, Richard (1998). Herbert von Karajan: A Life in Music. London: Chatto and Windus. ISBN 1856197638.
- Peacock, Alan (chairman) (1970). Report on Orchestral Resources in Great Britain. London: Arts Council of Great Britain. ISBN 011981062X.
- Potts, Joseph E (1967). The Royal Philharmonic Orchestra, 1946–67. London: RPO. OCLC 9215763.
- Reid, Charles (1961). Thomas Beecham: An Independent Biography. London: Victor Gollancz. OCLC 500565141.
- Reid, Charles (1968). Malcolm Sargent: a biography. London: Hamish Hamilton. ISBN 0800850807.
Külső hivatkozások
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ez a szócikk részben vagy egészben a Royal Philharmonic Orchestra című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
