Osnabrücki egyházmegye
| Osnabrücki egyházmegye Bistum Osnabrück (Dioecesis Osnabrugensis) | |
 | |
| |
| Elhelyezkedés | |
| Ország | Németország |
| Területi fennhatóság | Alsó-Szászország |
| Főegyházmegye | Hamburgi |
| Esperesi körzetek | 10 |
 é. sz. 52° 16′ 39″, k. h. 8° 02′ 41″ | |
| Statisztikai adatok | |
| Terület | 12 580 km² |
| Lakosság | |
| Teljes | 2 150 000 |
| Egyházmegyéhez tartozók | 558 724 (26,0%) |
| Plébániák | 72 |
| További jellemzők | |
| Egyház | római katolikus |
| Rítus | római rítus |
| Jogelőd | Apostolic Prefecture of Schlewig-Holstein |
| Alapítás ideje | 772 |
| Alapító | Nagy Károly |
| Székesegyház | Osnabrücki dóm |
| Vezetése | |
| Pápa | Ferenc |
| Püspök | Franz-Josef Bode |
| Metropolita | Stefan Heße |
| Segédpüspök | Johannes Wübbe |
| Általános helynök | Theo Paul |
| Nyugalmazott püspök | Theodor Kettmann |
| Térkép | |
 | |
| Osnabrücki egyházmegye | |
| Honlap | |
| Osnabrücki egyházmegye weboldala Osnabrücki egyházmegye a Catholic Hierarchy-n | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Osnabrücki egyházmegye témájú médiaállományokat. | |
Az Osnabrücki egyházmegye (latinul: Dioecesis Osnabrugensis, németül: Bistum Osnabrück) egy németországi római katolikus egyházmegye. Alapítása a 8. század végére tehető.
Az egyházmegye a hamburgi érsek alá tartozik, jelenlegi püspöke Franz-Josef Bode. Székesegyháza az osnabrücki Szent Péter-katedrális.
Története[szerkesztés]
Alapítása[szerkesztés]
Az egyházmegyét Nagy Károly alapította 772-ben mint szász missziós püspökség, ekkor a Kölni főegyházmegye szuffragáneusa lett. Területe az Ems és Hunte folyók közé esett, első püspöke Szent Wiho lett. A mai székesegyház építését a 12. század elején, a nagy osnabrücki tűzvész után kezdték el. A századok folyamán a püspökök befolyása mind gazdaságilag mind politikailag megnőtt. Legkésőbb a 14. századra a császári kiváltságoknak és birtokadományoknak köszönhetően az osnabrücki püspök jelentős területek fölött rendelkezett: ezen birtokait a püspök mint világi uralkodó kormányozta. A püspökök hatalma a reformáció időszakáig növekedett.
Reformáció[szerkesztés]
A reformáció egészen egészen egyedülálló módon játszódott le a püspökség területén. Ferenc püspök uralkodása alatt (1532-1553) érte el az egyházmegyét, aki maga is szimpatizált az új tanokkal, ám egyik irányban sem kötelezte el magát véglegesen. Ennek következtében egyházközségek szabadon dönthették el, hogy a reformáció mely tanait kívánják megtartani, s melyeket nem. Ezen a területen tehát a református és katolikus vallás párhuzamosan élt egymás mellett. Ennek megfelelően ebben az időszakban az egyházmegye élén álló püspökök is hol a katolikus, hol pedig a református tanokat támogatták. Ez az állapot a 17. század első feléig állt fenn. Ekkor először Eitel Frigyes (1623-1625) trónralépése változtatta meg az erőviszonyokat, ő ugyanis komoly erőfeszítéseket tett az ellenreformáció érdekében. A harmincéves háborúban mindkét oldal többször is megszállta a területet, a vesztfáliai béke pedig végleg lezárta a felekezeti vitákat. Ebben az 1624-es állapotok szerint határozták meg az egyházközségek felekezeti hovatartozását, amit immár nem lehetett változtatni. Az egyházmegye és a hozzátartozó fejedelemség vezetését pedig az 1650-es nürnbergi birodalmi gyűlés rendezte. Az ún. Immerwährenden Kapitulation alapján az egyházmegyét felváltva vezette egy a székeskáptalan által választott katolikus és egy a braunschweig-lüneburgi hercegi családból választott református püspök. A református püspök regnálása alatt a katolikus közösséget a kölni érsek vezette.
A német szekularizációs hullám aztán Osnabrücköt is elérte: 1803-ban a püspök minden birtoka Hannoverre, majd a Porosz Királyságra, később a Vesztfáliai Királyságra és a napóleoni Franciaországra, 1814-ben pedig újra a Hannoveri Királyságra szállt.
A modern egyházmegye[szerkesztés]
Több német államhoz hasonlóan Hannover is igyekezett rendezni viszonyát a Szentszékkel amelynek fontos eleme volt az egyházmegyék rendezése az egykori Német-római Birodalom területén. 1824-ben XII. Leó pápa Impensa Romanorum Ponticum kezdetű bullájával a Hannoveri Királyság területét két egyházmegyére osztotta: Hildesheim és Osnabrück. Hannover azt is el tudta érni, hogy ne kerüljön más államhoz tartozó érsekség alá a két egyházmegye, hanem exempt, azaz közvetlenül a Szentszék alá tartozóak legyenek. Több kérdésben azonban – köztük az egyházmegyék finanszírozásában – nem tudott megállapodni a Szentszék és Hannover, így a döntést későbbre halasztották. Egyezség hiányában viszont a Szentszék nem nevezett ki püspököt az újraalapított egyházmegye élére, helyette a hildesheimi püspök helynök és segédpüspök útján látta el az egyházmegye kormányzását. Új főpásztort csak 1857-ben neveztek ki Paulus Melchers személyében.
Az egyházmegye a Hannoveri Királyság 1866-os megszűnését követően is változatlan formában maradt fenn egészen 1930-ig, amikor a porosz konkordátum értelmében Köln szuffragáneusa lett. Ekkor egyúttal az egyházmegyéhez csatolták azÉszak-német Missziók Apostoli Vikariátusát (Bréma, Hamburg, Schleswig-Holstein és Mecklenburg területe), amivel az osnabrücki lett Németország legnagyobb egyházmegyéje. A második világháborút követően Németország felosztása kettévágta a püspökséget. A Kelet-Németországba kerülő rész irányítására 1973-ban VI. Pál pápa önálló püspöki hivatalt alapított, formálisan azonban továbbra is az egyházmegye része maradt.
A vasfüggöny leomlása után újrarajzolták határait: Osnabrück megtartotta Alsó-Szászországot, északi területein pedig (Schleswig-Holstein, Mecklenburg) Hamburg központtal új főegyházmegyét szerveztek, s egyúttal Köln helyett az új főegyházmegye alá rendelték. 2017-ben megreformálták az egyházmegye struktúráját, s a korábbi mintegy 250 egyházközségből nagyobb plébániaközösségeket szerveztek.
Egyházszervezet[szerkesztés]
Az Osnabrücki egyházmegye Északnyugat-Németországban, Alsó-Szászország nyugati felén fekszik 12 580 km²-en. Területén közel 560 000 katolikus hívő él, mely körülbelül a teljes lakosság negyede. A 2017-es egyházmegyei reform óta 10 espreskerületben 72 plébániaközösség működik.
Az egyházmegye püspökei[szerkesztés]
Osnabrück püspökei[szerkesztés]
- Szent Wiho/Wicho (783–804/805)
- Meginhard (805–829)
- Goswin (829–845)
- Szent Gauzbert (847–860)
- Egbert (860–887)
- Egilmar (887–906)
- I. Bernát (906–918)
- Dodo I. (918–949)
- Drogo (949–967)
- Ludolf (967–978)
- II. Dodo (978–996)
- Kuno (978–980)
- Günther (996–998)
- Wodilulf (998–1003)
- Dietmar (1003–1022)
- Meginher (1023–1027)
- Gozmar (1028–1036)
- Alberik (1036–1052)
- I. Benno (Werner) (1052–1067)
- II. Benno (Bernhard) (1068–1088)
- Markward (1088–1093)
- II. Wicho (1093–1101)
- I. János (1101–1109)
- Gottschalk, von Diepholz (1109–1119)
- Diethard (1119–1137)
- Konrád (1119–1125)
- Udo (1137–1141)
- Fülöp, von Katzenelnbogen (1141–1173)
- Wezel (1141)
- Arnold, von Altena (1173–1190)
- I. Gerhard, von Oldenburg-Wildeshausen (1190–1216)
- Adolf, von Tecklenburg (1216–1224)
Osnabrück hercegpüspökei[szerkesztés]
- I. Engelbert, von Isenberg (1224–1226)
- I. Ottó (1226–1227)
- I. Konrád, von Velber (1227–1239)
- I. Engelbert, von Isenberg (1239–1250)
- Brúnó, von Isenberg (1251–1258)
- Balduin, von Rüssel (1259–1264)
- Widukind, von Waldeck (1265–1269)
- II. Konrád, von Rietberg (1270–1297)
- Lajos, von Ravensberg (1297–1308)
- II. Engelbert, von Weyhe (1309–1320)
- Gottfried, von Arnsberg (1321–1349)
- II. János, Hoet (1350–1366)
- Melchior, von Braunschweig-Grubenhagen (1366–1376)
- Dietrich, von Horne (1376–1402)
- I. Henrik, von Schaumburg-Holstein (1402–1410)[1]
- II. Ottó (1410–1424)
- III. János, von Diepholz (1424–1437)
- I. Erik, von Hoya (Apostoli kormányzó) (1437–1442)
- Henrik, von Moers (Apostoli kormányzó) (1442–1450)
- Albert, von Hoya (Apostoli kormányzó) (1450–1454)
- Rudolf, von Diepholz (1454–1455)
- III. Konrád, von Diepholz (1455–1482)
- IV. Konrád, von Rietberg (1482–1508)
- II. Erik, von Braunschweig-Grubenhagen (1508–1532)
- Ferenc, von Waldeck (1532–1553)
- IV. János, von Hoya, münsteri és paderborni püspök (1553–1574)
- Henrik, von Sachsen-Lauenburg, brémai érsek és paderborni püspök (1574–1585)
- Vilmos, von Schencking (1585)
- Bernát, von Waldeck (1585–1591)
- Fülöp Zsigmond, von Braunschweig-Wolfenbüttel (1591–1623)
- Eitel Frigyes, von Hohenzollern (1623–1625)
- Ferenc Vilmos, von Wartenberg (1625–1661)
Ferenc Vilmos halála után életbe lépett az „Immerwährende Kapitulation“, ami alapján felváltva választottak protestáns és katolikus püspököt.
- I. Ernő Ágost, braunschweig-lüneburgi herceg (protestáns) (1662–1698)
- Károly József, lotaringiai herceg, trieri érsek és választófejedelem (katolikus) (1698–1715)
- II. Ernő Ágost, braunschweig-lüneburgi herceg, York és Albany hercege (protestáns) (1716–1728)
- Kelemen Ágost, bajor herceg, kölni érsek és választófejedelem (katolikus) (1728–1761)
- Frigyes, braunschweig-lüneburgi herceg, York és Albany hercege (protestáns) (1764–1802)
Osnabrück püspökei 1803-tól[szerkesztés]
- sede vacante (1803–1855)[2]
- Eduard Jakob Wedekin, hildesheimi püspök (1855–1857)
- Paulus Melchers (1857–1866)
- Johann Heinrich Beckmann (1866–1878)
- sede vacante (1878–1882)[3]
- Bernhard Höting (1882–1898)
- Hubertus Voß (1899–1914)
- Wilhelm Berning (1914–1955)
- Franziskus Demann (1957 márc. 27.)[4]
- Helmut Hermann Wittler (1957–1987)
- Ludwig Averkamp (1987–1995)
- Franz-Josef Bode (1995– )
Szomszédos egyházmegyék[szerkesztés]
- Münsteri egyházmegye (délnyugat)
- Utrechti főegyházmegye (nyugat)
- Groningen-Leeuwardeni egyházmegye (északnyugat)
- Hildesheimi egyházmegye (kelet)
- Paderborni főegyházmegye (délkelet)
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ 1404-ben visszavonult.
- ↑ Az egyházmegyét Karl von Gruben (1803–1827) és Carl Anton Lüpke (1830–1855) hildesheimi segédpüspökök kormányozták.
- ↑ A Kulturkampf miatt.
- ↑ Püspökszentelési miséje végén szívinfarktusban meghalt, így alig egy órán át volt püspök.
