Lázár Gyula, beceneve: Tanár úr (Füzesgyarmat, 1911. január 24. – Budapest, 1983. február 27.) világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó. Tagja a Ferencváros 1931-1932-es idényben 100 százalékos eredménnyel bajnokságot nyert csapatának. Becenevét a szurkolóktól kapta: kiválóan kezelte a labdát, pontosan passzolt és csúszós talajon sem volt párja a pályán. Mindig szerény volt és játékostársai is egyöntetűen elismerték játéktudását.
1930-ban mutatkozott be az Üllői úton, egy Wiener AC elleni 1-0-s győzelmet hozó találkozón. Többször hívták külföldre játszani, de végig hű maradt a Ferencvároshoz, ahol összesen 511 (!) mérkőzésen szerepelt (273 bajnoki, 199 nemzetközi, 39 hazai díjmérkőzés) és 39 gólt szerzett (12 bajnoki, 27 egyéb). Ötszörös magyar bajnok, négyszeres magyar kupa-győztes, egyszeres KK győztes. Az FTC-ben utoljára 1943. november 14-én lépett pályára az Újpest ellen (1-2) a Megyeri úton.
1931 és 1941 között 49 alkalommal szerepelt a válogatottban és 1 gólt szerzett. 1931-ben a Svájc elleni 6-2-es győzelemmel végződött mérkőzésen mutatkozott be a nemzeti tizenegyben. Lázár kiváló játékot produkált és a meccs végén a játékosokat a szurkolók a vállukon vitték le a pályáról. Játszott az 1934-es olaszországi és az 1938-as franciaországi világbajnokságon. Itt az ezüstérmet szerzett csapat tagja.
1937. június 20-án tagja a Közép-Európa válogatottnak, mely 3-1-re legyőzte a Nyugat-Európa válogatottat.
„
Lázár nagysága abban tornyosul fel a magyar futball egén, hogy benne mintha sűrítve jelentkezne, amit elődei tudtak, tettek és a pályán véghezvittek. Művésze a labdának a szó egész értelmében, de művésze a játéknak is olyan egyéniséggel, amely bele tud olvadni az egészbe, az együttesbe, hogy annak minden mozdulatával hasznára váljon.
1958 és 1959 között az egyiptomi válogatottnál volt szövetségi edző. 1960 augusztusában a Bp. Előre edzőjének nevezték ki.[2] A hatvanas években a görög Panathinaikósznál dolgozott, mint edző.
.svg){kind=small}
.svg){kind=small}
