Ipari eklektika

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ipari eklektika
ipari historizmus, nyerstégla romantika
Elhagyatott gyárépület, Chicago, USA
Elhagyatott gyárépület, Chicago, USA

Időszakkb. 1860 – kb. 1910
ElterjedésEurópa, Észak-Amerika
Régi malomépület, Gloucestershire, Anglia
Malom, Halle, Németország

Az ipari eklektika,[1] máshol ipari historizmus,[2] nyerstégla romantika[3] egy, az ipari építészetben a 19. század második felétől a 20. század elejéig jelenlévő építészeti stílus, bizonyos értelemben az eklektika egyik irányzata.

Története, jellemzői[szerkesztés]

Az ipari forradalomtól létező nagyipari építészet korai alkotásainak vakolt, olykor nyerskő, illetve vegyes falazatot mutató formái a 19. század első felére voltak jellemzők. A legkorábbi gyárak esetében − a középületekhez hasonlóan − a kortárs klasszicista és esetleg későbarokk építészeti minták domináltak (pl. Selyemgombolyító [1780 k.],[4] Valero selyemgyár [1839–1841].)[5]

A század második felében a vas- és vasbeton szerkezetek megjelenésével újfajta stílusirányzat kezdett kialakulni. Ez összefüggésben volt a nagyipari fejlődés követelményeivel:

„A modern nagyipar a 19. században jött létre. Ekkor alakult ki a jellegzetes gyárépület, aminek a képéhez hozzá tartozik gyárkémény. A kémény a kazánhoz kellett, hiszen ekkor már gőzgépek hajtották a megmunkáló gépeket. A gyárépület másik jellegzetessége a nagy ablak, illetve a fűrészfog profilú »sédtető« volt, ahol a függőleges felület üvegezett volt, hogy a csarnok közepén is világos legyen. Az épületek belseje is átalakult. A termelés növekedésével, a kereskedelem fejlődésével a kisebb műhelyekből nagyobb csarnokok jöttek létre. A csarnokokban már gátolta volna a munka áttekintését a fal, ezért a tetőszerkezet súlyát oszlopok hordták. A gyorsan változó igényekhez már nehézkes lett volna kőoszlopot, téglaboltozatot használni az egybefüggő térképzéshez inkább fa, vagy vas oszlopos-gerendás szerkezeteket építettek.”[6]

Az új ipari építészetre az előbbiek mellett az építészet egyéb ágaiban jelenlévő romantikus, később az eklektikus stílus hatása is megfigyelhető volt.[7] A korai favázas nyerstégla kitöltő falas ipari épületek hatására gazdaságossági okokból elterjedtek a nyerstégla felületek. Az új stílus az 1860-as, 1870-es évektől létezett,[3] és évtizedeken át együtt élt a „normál” eklektikus építészettel. Előképét az északnémet téglagótikus építészetben lehet keresni.[8]

Az ipari eklektika jellemzője − más stílusokkal összehasonlítva − a leegyszerűsítés,[9][10] azonban ez nem a mai formában értendő: az ipari épületek is tartalmaznak bizonyos mennyiségű díszítést, történelmi formákat (párkányok, boltívek, fülkék, attikák, bástyára emlékeztető tetőfelépítmények, ritkán épületkerámia és idomtégla díszítőelem).[8] Egyéb jellemzők olykor: szegmensíves ablakok, a lizénák (falsávok), az egyszerű tagozatok, változatos tetőforma (magas- vagy lapostető, szükség szerint felülvilágítókkal).[10]

Ugyanakkor nagy hangsúlyt kap a modern építészetre később jellemző szerkezet-kiemelés (támasztó-támasztott szerkezetek, áthidalások hangsúlyozása, a födém vonalának osztópárkányként való megjelenése a külső homlokzaton).[8]

Az ipari eklektikus stílust előszeretettel alkalmazták a szűkebben vett ipari építészet mellett a vasútállomások és kocsiszínek esetében, de épültek nyerstégla burkolatú nagyobb középületek is (pl. [gótikus] templomok, kórházak, iskolák).[11]

Magyarországi példák[szerkesztés]

Az ipari eklektikus meghatározó volt a 19. század második felében a magyarországi építészetben is. Számos ilyen stílust követő gyár épült fel Magyarországon, többek között Budapesten is:

Utóélete[szerkesztés]

Az Óbudai malom átalakított épülete
A Gizella malom átalakított épülete

A stílus a 20. század elejéig volt jelen az építészetben, ekkor kezdte átadni helyét az ipari szecessziós stílusnak (pl. Margit-szigeti víztorony).[12] Ugyanebben az időben létezett a két ipari stílus keveréke is, ezt historizáló-szecessziós ipari stílusnak lehet nevezni (pl. Óbudai Gázgyár).[13] Csak ezt követően, az 1920-as évekre terjedtek el a mai értelemben vett teljesen dísztelen üzemi épületek.

A 20. század végén merült fel az igény a régi (nem csak ipari eklektikus) gyárépületek bontása helyet azok megmentésére. Sok így helyreállított és lakóházzá átalakított gyár menekült meg a pusztulástól. Az így továbbélő épületek stílusát loft stílusnak[14] vagy indusztriális stílusnak[15][16] szokták nevezni.

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]