Hajnóczi Gyula

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Hajnóczi Gyula
Született 1920. április 5.
Baja
Elhunyt 1996. augusztus 10. (76 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Munkái
Jelentős épületei Iseum, Szombathely; a balácapusztai és a kővágószőlősi római romok feltárása; Aquincum és Gorsium kiépítése
Díjai Kossuth-díj, Ybl Miklós-díj
A kővágószőlősi római sírkápolna felépítménye
Gorsium, a romterület látképe

Hajnóczi Gyula (ifjabb Ritter Gyula) (Baja, 1920. április 5.Budapest, 1996. augusztus 10.) Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész, építészettörténész, régész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.

Életpályája[szerkesztés]

A bajai ciszterci gimnáziumban tanult, majd az Erzsébet Tudományegyetem soproni Evangélikus Hittudományi Fakultásának művészettörténet szakán. Két szemeszter után az egyetem pécsi bölcsészkarára jelentkezett át, 1940-től pedig átszervezés miatt Kolozsvárott folytatta tanulmányait. Négy évet töltött a katonaság kötelékében, közben amerikai fogságba került. 1946-tól 1951-ig a Műegyetem építészmérnöki karának hallgatója. Második diplomáját régészetből szerezte az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, 1958-ban. 1961-ben ugyanitt bölcsészdoktori fokozatot szerzett, 1966-ban az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem műszaki doktora, a műszaki tudományok kandidátusa lett. 1978-ban a műszaki tudományok doktora címet szerzett. 1995-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.

1951-től 39 éven át tanított. 1955-1967 között a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa volt, 1967-1978-ban docense. 1978-tól 1990-ig egyetemi tanárként dolgozott. 1978-1981 között oktatási dékánhelyettes, 1973-1986 között az építészettörténeti osztály vezetője, majd 1975-1986 között intézeti igazgatóhelyettes. 1986-1990-ben beosztott egyetemi tanár. Számos szakkönyv alkotója. Az ókor építészetéről szóló, 1967-ben megjelent könyvét Dr. Pogány Frigyes így méltatta: „...nemcsak építészeti alkotásokról, művészetről szól; önmagában is nagyszerű ››gondolatépítmény‹‹, amely formájában is méltó tartalmához”.[1]

Az 1950-es években, Rados Jenő oldalán a műegyetem tanáraként több dunántúli kastély, például a nagycenki Széchenyi-kastély, a lovasberényi Cziráky-kastély és a fertődi Esterházy-kastély, valamint számos székesfehérvári és váci épület felmérésében és helyreállításában vett részt. Az évtized végén bekapcsolódott az aquincumi romkert archaelógiai parkká alakításába; a különböző funkciójú terek különbségét a padló jellegének megváltoztatásával érzékeltette, részleges falrekonstrukcióval keltett térélményt. Működésének fontos területe volt az ókori Pannónia épületeinek feltárása, rekonstrukciója és bemutatása. Első komoly szakmai sikere a szombathelyi Ízisz-szentélyhez fűződik, amely Gerő Lászlónak az óbudai katonai amfiteátrumban végzett, 1938-as munkáját követően a második magyarországi kísérlet volt ókori romépület térhatásának érzékeltetésére. Az anastylosis elvén alapuló, 1955-1963 között megvalósított tömegrekonstrukció nemzetközi visszhangot váltott ki. Vezetése alatt, Istvánfi Gyula közreműködésével a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti Tanszékének ókori részlege végezte Aquincum, a balácapusztai (ma Nemesvámos) római villa, a kővágószőlősi mauzóleum, Gorsium (Tác) római romterülete, Valcum (Keszthely-Fenékpuszta) városfala és városkapuja és Balatonfűzfő római romjai feltárását és helyreállítását. Több esetben, például Balácapusztán, Szombathelyen vagy Kővágószőlősön, modern kiegészítéseket tervezett az ókori romok mellé. 1968-ban „az Építészet Története. Ókor című könyvéért, valamint műemlék-helyreállítási tevékenységéért” Ybl Miklós-díjat kapott.[2]

Hazai tevékenysége mellett nemzetközi vállalkozásokban is szerepet vállalt. 1964-ben az UNESCO szervezésében a VII. században épült kopt város, Abdalláh Nirki feltárásait vezette Núbiában. 1987-88-ban az ókori emlékekkel kapcsolatos tevékenységének mintegy elismeréseként ő vezette Ausztriában Felső-Pannónia egykori székhelye, Carnuntum romjainak felmérését.

Jelentős elméleti munkássága is, az építészeti térelméletnek Szentkirályi Zoltán mellett a legjelentősebb magyar teoretikusa. Kandidátusi értekezése Térszemlélet és világnézet az ókor építészetében (angolul Space and Ideas) címmel jelent meg. „Vallum és intervallum – falak és falak határolta térközök: ez az építészet legegyszerűbb s talán legáltalánosabb meghatározása” – írja.[3]

Díjak[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Pogány 1969  62. oldal
  2. Schéry 1995  209. oldal
  3. Bonta 1988  59-61. oldal

Források[szerkesztés]

  • Pogány 1969: Dr. Pogány Frigyes: Hajnóczi Gyula könyvéről. Magyar Építőművészet, 6. sz. (1969)
  • Schéry 1995: Schéry Gábor (szerk.): Évek, művek, alkotók. Ybl Miklós-díjasok és műveik 1953-1994. (1995) periodika nélkül ,
  • Bonta 1988: Bonta János: Hajnóczi J. Gyula: Vallum und Intervallum. Magyar Építőművészet, 4. sz. (1989)

További információk[szerkesztés]

  • Mezős Tamás: Hajnóczi Gyula Kossuth-díjas. Magyar Építőművészet, 3–4. sz. (1990) 58–59. o.

Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]