Erlangen

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Erlangen
Az erlangeni kastély, jelenleg a Friedrich-Alexander Egyetem székhelye
Az erlangeni kastély, jelenleg a Friedrich-Alexander Egyetem székhelye
Erlangen címere
Erlangen címere
Közigazgatás
Ország  Németország
Tartomány Bajorország
Kormányzati kerület Közép-Frankföld (Mittelfranken)
Rang járási jogú város
Polgármester Dr. Florian Janik (SPD)
Irányítószám 91052–91058
Körzethívószám 09131,
0911 (Hüttendorf),
09132 (Neuses),
09135 (Dechsendorf)
Rendszám ER
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség 108 336 fő (2015. dec. 31.)
Népsűrűség 1 406,96 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 280 m
Terület 77 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Erlangen (Németország)
Erlangen
Erlangen
Pozíció Németország térképén
é. sz. 49° 36′, k. h. 11° 00′Koordináták: é. sz. 49° 36′, k. h. 11° 00′
Bavaria ER.svg
Erlangen weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Erlangen témájú médiaállományokat.

Erlangen egyetemi város, mely a legnagyobb német tartományhoz, Bajorországhoz tartozó Közép-Frankföldi regionális közigazgatás egyik városa. Erlangen közigazgatási központ is egyúttal, melynek a 2015-ös népszámlálás során 108.336 lakosa volt, így Bajorország nyolc nagyvárosa közé került.[1] A lakosok száma 1974-ben átlépte a 100.000-es határt, ezáltal tekinthető nagyvárosnak, ugyanakkor Erlangen a 20 km-re fekvő Nürnberg és Fürth városával közösen Bajorország 30 fő közigazgatási egységének egyikét képezi. A környező vidékkel és azoknak összesen 3,5 millió lakosával együtt Németország tizenegy Metropol-régiójának egyikéhez tartozik.

A történelmének régre visszanyúló, de ma is tapasztalható része az 1685-ös nantes-i ediktum után a franciaországi hugenották letelepedése a városban. A mai Erlangen egyeteméről, Friedrich-Alexander-Universität Erlangen-Nürnberg, valamint a Siemens konszern itt lévő részlegeiről ismert leginkább.

Fekvése[szerkesztés]

Erlangen Nürnbergtől 20 km-re a Schwabach és a Regnitz összefolyásánál található 280 méter tengerszint feletti magasságban. A város a közép-frankföldi medencében a Regnitz partján helyezkedik el, mely a várost délről északi irányba két egyenlő részre osztja. Erlangen nyugati oldalán pedig, a Regnitz-cel párhuzamosan a Rajna–Majna–Duna-csatorna folyik. A városközponttól északra a keletről folyó Schwabach, a központtól délre pedig a nyugatról folyó Aurach torkollik a Regnitz folyójába.

Az Erlangenhez közel fekvő nagyvárosok elhelyezkedése és távolsága a következő:

Schweinfurt (100 km) Bamberg (40 km) Bayreuth (90 km)
Frankfurt am Main (220 km)
Würzburg (100 km)
Compass card (de).svg Waidhaus (140 km)
a cseh-német határ mentén
Rothenburg ob der Tauber. (80 km) Nürnberg (20 km)
Ingolstadt (120 km)
München (190 km)
Regensburg (120 km)

* A távolságok a város központjától számított országúti kilométerszámban mérve .

Szomszédos települések[szerkesztés]

Északról kezdődően az óramutató járásával megegyező irányban az Erlangennel szomszédos települések a következők:

Mark, Möhrendorf, Bubenreuth, Marloffstein, Spardorf és Buckenhof valamint Buckenhofer Forst községek, (mindegyik Erlangen közigazgatásához tartozik), Nürnberg és Fürth városa, Obermichelbach község (közigazgatásilag Fürthhöz tartozik) valamint Herzogenaurach városa és Heßdorf község (mindkettő Erlangen közigazgatásához tartozik).

Tagolása[szerkesztés]

Erlangen Bezirke.svg

Erlangen hivatalosan kilenc körzetből és 40 kerületből áll, emellett a város tizenkét városrészre osztható fel.

Városrészek[szerkesztés]

  • Büchenbach
  • Bruck
  • Eltersdorf
  • Erlangen
  • Frauenaurach
  • Großdechsendorf
  • Hüttendorf
  • Klosterwald
  • Kosbach
  • Kriegenbrunn
  • Mönau
  • Tennenlohe

Körzetek és a kerületek[szerkesztés]

  • Zentrum
    • 01: Altstadt
    • 02: Markgrafenstadt
    • 03: Rathausplatz
    • 04: Tal
  • Regnitz
    • 10: Heiligenloh
    • 11: Alterlangen
    • 12: Steinforst
  • Nord
    • 20: Burgberg
    • 21: Meilwald
    • 22: Sieglitzhof
    • 23: Loewenich
    • 24: Buckenhofer Siedlung
    • 25: Stubenloh
  • Ost
    • 30: Röthelheim
    • 32: Sebaldus
    • 33: Röthelheimpark
  • Süd
    • 40: Anger
    • 41: Rathenau
    • 42: Schönfeld
    • 43: Forschungszentrum
    • 44: Bachfeld
    • 45: Bierlach
  • Südost
    • 50: Eltersdorf
    • 51: St. Egidien
    • 52: Tennenlohe
  • Südwest
    • 60: Neuses
    • 61: Frauenaurach
    • 62: Kriegenbrunn
    • 63: Hüttendorf
  • West
    • 70: Kosbach
    • 71: In der Reuth
    • 73: Häusling
    • 74: Steudach
    • 75: Industriehafen
    • 76: Büchenbach Dorf
    • 77: Büchenbach Nord
    • 78: Büchenbach West
  • Nordwest
    • 80: Dechsendorf West
    • 81: Dechsendorf Ost
    • 82: Mönau

Története[szerkesztés]

Erlangen igen régi város, már a 8. században ismert település volt. 1017-ben még a Würzburgi püspökséghez tartozott, 1361-ben Csehországhoz, 1400-ban a Nürnbergi várgrófsághoz, 1541-ben Bayreuthi őrgrófsághoz, 1791-ben Poroszországhoz, 1806-ban francia uradalom alá, majd 1810-ben Bajorországhoz került.[2] 1742-ben Frigyes, brandenburg-bayreuthi őrgróf alapította a város egyetemét.

Erlangen parányi óvárosától (Altstadt) délre 1685-től kezdődően a franciaországi hugenotta menekültek csaknem szabályos, négyzet-hálózatos elrendezésű utcákkal építették meg maguknak az újvárost (Neustadt). 1706-ban az óváros csaknem teljesen leégett és az újváros mintájára frank barokk stílusban építették újjá.[3]

Az őskor és ókor[szerkesztés]

A Kosbachi-oltár

Bajorország őstörténetében a Regnitz-völgye már a kezdetektől egy észak-déli irányú útvonal volt. Spardorf löszrétegében a gravetti kultúrához tartozó eszközöket találtak, mely megközelítőleg 25.000 éves lehet.[4] Csak jóval későbbről, a neolitikum végétől, (kb. Kr. előtt 2800–2200) mutathatók ki Erlangen térségében a mezőgazdaság nyomai és az ehhez kapcsolódó települések. [4] Ebből a korból eredeztethetőek az Erlangentől északra fellelt kőlapok (Erlanger Zeichensteine) is, melyeket a késő bronzkori urnamezős kultúrában (Kr. előtt 1200–800.) újból, ekkor síremlékként felhasználtak.[5]

Eralngen Kosbach városrészében 1913-ban sírfeltárás során az urnamezős kultúra, a hallstatti kultúra valamint a La Tène-kultúra leleteire bukkantak. [6] A sírdomb lábánál található az úgynevezett Kosbachi-oltár (Kosbacher Altar), mely a korai hallstatti kultúrához (kb. Kr. előtt 500 ) kapcsolható, a négyszögletes kőlap szélein és közepén függőlegesen álló figurákkal egyúttal egyedülálló ebben a formájában.[7]

A Villa Erlangentől a harmincéves háborúig[szerkesztés]

II. Henrik német-római császár okirata 1002-ből, melyben először említik Erlangen nevét

Erlangen nevét először egy 1002-ből származó okiraton említik, ugyanakkor nem ismert a település nevének eredete.

Az 1002-ben keletkezett okiratot megelőze, hogy 976-ban II. Ottó német-római császár a forchheimi Szent Márton-templomot és egyházközségét a Würzburgi püspökségnek adományozta, később II. Henrik német-római császár pedig 1002-ben meg is erősítette az ajándékozást, ugyanakkor jóváhagyta ennek átadását a Würzburgban akkor alapított Stift Haug káptalannak. II. Ottótól eltérően II. Henrik adományozó okiratában viszont már részletezik, mi tartozik az adományhoz, az okiratban megemlítik a Radenzgau grófságban fekvő „villa erlangon“t. Ekkor említik először Erlangen nevét. Mivel az akkori bajor Nordgaut nyugaton a Regnitz, északon a Schwabach határolta, a település ezen a területen kívül feküdhetett. Feltételezések szerint így a megemlített Villa erlangon nem a mai városközpontban fekvő egykori Altsadt területén helyezkedhetett el, valószínűbb hogy az akkori település a Regnitz bal partján, Erlangen mai Alterlangen városrésze területén feküdt. II. Henrik 15 évvel később – 1017-ben - a Bambergi püspökségnek adományozta a települést. Helytörténészek szerint Erlangen nem sokkal később már némileg jelentősebb lehetett, mivel IV. Henrik 1063-ban udvartarásához tartozó hercegekkel és püspökökkel egy ideig Erlangenben tartózkodott.[8]

IV. Károly német-római császár és egyben I. Károly néven cseh király, 1361. decemberében 2.225 tallérért összes jogával, javadalmával a Bambergi püspökségtől megvásárolta Erlangent és a Cseh Királyság részévé tette.[9] A település gyorsan fejlődött, 1367-ben a császár három napot töltött Erlangenben, polgárainak és lakosainak erdőhasználati jogot biztosított.[10][11] 1374-ben pedig Erlangen fejlődését elősegítendő hét évre szóló adómentességet biztosított számára,[12] egyúttal kereskedelmi jogot is megítélt a településnek.

Veste Erlangen déli része 1765 körül

1361 után épült az akkori Erlangen mellett – a később kiépült középkori városfal északi részénél álló - hol várként, hol kastélyként említett egykori Veste Erlangen, az eredetileg földhalom várként (Motte) épült építmény az új birtokok közigazgatási székhelye volt, de szolgált börtönként is, és menedéket is jelentett a lakosságnak a háborúk során. Vencel cseh és német király pénzverdét állíttatott fel, és 1398-ban városi rangra emelte Erlangent, a városi jogok mellett a várost körülvevő fal felépítése is megkezdődött.[13] Majd négy évvel később, 1402-ben Wenzel pénzhiány miatt a frankföldi birtokait, köztük Erlangent is eladta, így került a város a nürnbergi várgrófsághoz.

Erlangen lakosairól kevés adat van, 1129-től egy nemesi családról, „von Erlangen” névvel lehet tudni, 1288-ban is említést tesznek róluk. A család Erlangenen belül és körülötte is rendelkezett tulajdonnal.[14] Egy 1497-es birodalmi adójegyzék szerint a város 92 házában 212 felnőtt lakos élt, a gyerekkel együtt a lakosok száma 350 volt.[15] Számuk nem sokat változhatott, mivel egy 1528-ban keletkezett irat szerint 83 háztulajdonos volt a városban. Egy teljes körű, háztulajdonosokról és a bérlőkről is, utcajegyzékkel ellátott jegyzéket a város lelkésze Hans Heilig állított össze 1616-ban. Erlangenben a harmincéves háború kezdetéig feltehetőleg 118 házban kb. 500 lakos élt.[16]

A várost többször is lerombolták, első ízben a huszita háborúk során, 1431-ben, ugyanakkor az 1425-ös német paraszt háború megkímélte Erlangent, viszont 1552-ben újból pusztítottak, ekkor nürnbergiek a városban.

Magának a későközépkori városnak a mai Altstadttól eltérő elrendezése volt. A város Nürnberg felé lévő kijárata, a felső kapu, azaz az „Oberen Tor“ a mai Hauptstraße 90. és 91. szám között állt, a keleti városfal a Lazarettstraße-tól délfelé húzódott, majd a Vierzigmannstraße-tól délnyugat felé ívelt és a mai Altstädter Kirche alapterületét érintette. A középkori városfal maradványait a Városi Múzeum udvarának ásatásai során tárták fel. A felső kapun kívül, Nürnberg felé helyezkedett el az Obere Vorstadt (Hauptstraße 88. és 89. számtól az Engelstraße kereszteződéséig). A Bayreuthi kapun túl pedig az Untere Vorstadt terült el, (Bayreuther Straße-tól az Essenbacher Straße-ig), s ebben a városfalon kívüli részben állt egy vízimalom is a Schwabach partján.

Neustadt alapítása 1686-ban[szerkesztés]

A Neustadtról fennmaradt legrégebbi tervrajz 1686-ból

A harmincéves háború után a város relatíve gyorsan kiépült. Az 1685-ös nantes-i ediktum után a Franciaországból elmenekült mintegy 180.000 huganotta többsége Németalföldön, Svájcban, a britt szigeteken telepedett le. Az első menekültek Erlangent 1685. májusában érték el, majd több hullámban megközelítőleg 1500 menekültet fogadott be. A hugenotta menekültek az óvárostól délre, a kereskedelmileg fontos Nürnberg felé vezető út menték csaknem szabályos, négyzet-hálózatos elrendezésű utcákkal építették meg maguknak az újvárost (Neustadt). Mivel 1706-ban az óváros egy tűzvész során elpusztult, az óvárost a nem sokkal korábban kiépített újváros mintájára építették újjá. Így az az érdekes helyzet állt elő, hogy a mai óváros építészeti szempontból újabb, mint a Neustadt.[17] A hugenották egyúttal jelentős francia nyelvű kisebbséget is képeztek, az utolsó francia nyelvű szertartást a Hugenottenkirche istentiszteletén 1822-ben tartották.

Bajor királyság[szerkesztés]

1792-ben a tartományi grófsággal együtt Erlangen a Porosz Királysághoz került, majd a napóleoni háborúk alatt francia uralom alá, és a napóleoni háborúk után Erlangen, - addig Christian-Erlang néven - a Bajor Királyság része lett, valamint 1812-ben az Altstadt és a Neustadt egyesülésével megszületett Erlangen. Az 1836 és 1846 között kiépült Rajna–Majna–Duna-csatorna átadása és a vasúti közlekedés kiépítése után a város gyors fejlődésnek indult,

20. század[szerkesztés]

A II. világháború viszonylag sértetlenül hagyta a várost, a városfal addig még megmaradt kapuja, a Nürnbergi kapu viszont elpusztult 1945-ben. 1945 után a Siemens AG. ide telepített részlegeivel a város gazdasága jelentősen fellendült.

Nevezetességek, látnivalók[szerkesztés]

A jelenlegi belváros, az egykori Neustadt, pontos várostervek alapján kialakított barokk épületegyüttese önmagában véve egyedülálló Németországban. A városrész első templomát, a Hugenotta templomot (Hugenottenkirche) a betelepült francia menekültek már 1686-ban kezdték el építtetni és 1693-ra épült fel. Közvetlen a Neustadt mellett alakították ki a tartományi grófi kastélyt, így a jelenlegi belváros részeként látható, mely jelenleg Erlangen egyetemének a főépülete.

Erlangeni kastély[szerkesztés]

Az Erlangeni kastély, előtte a Hugenotta-kút
A Hugenotta-kút a kastélyparkban

Az Erlangenben lévő tartományi grófi kastély Georg Wilhelm brandenburg-bayreuthi őrgróf megbízásából az olasz Antonio della Porta tervei alapján épült 1700 és 1704 között. 1814-ben teljesen kiégett és csak 1825-re állították helyre. A kastély mögött a francia ízlés szerint kialakított barokk park húzódik, melyben az 1705-06 között Elias Räntz mester készítette szökőkút, a Hugenotta-kút peremén, a szoborcsoport alsó részén a 45 kis figura állítólag az Erlangenben megtelepedett első francia menekülteket ábrázolja. A szoborcsoport háromszintű, az alsó csoportban a hugenotta menekültek, középső részén antik istenségek, legfelül Christian Ernst őrgróf szobra látható. Szintén a kastélyparkban áll Christian Ernst őrgróf lovas szobra is, a szobrot az 1683-ban Bécs visszafoglalásánál a törökök ellen harcoló brandenburg-bayreuthi őrgróf emlékére állították. A kastélyhoz tartozik a kastélypark mellett lévő Narancs-ház (Orangerie), a hosszan elnyúló földszintes rokokó palotaszárny tetőperemén urnák és figurális díszek sorával, melynek termében, a Wassersaalban kiállításokat és hangversenyeket rendeznek.[18]

Erlangeni egyetem[szerkesztés]

Az Erlangeni kastély homlokzata, mely 1818 óta az egyetem főépülete

A Neustadt megalapítása mellett Erlangen történetének másik jelentős fellendülést eredményező eseménye volt az egyetem alapítása. Már a reformáció idején léteztek tervek egy egyetem alapításáról, mégis csak 1742-ben alapított Frigyes brandenburg–bayreuthi őrgróf először Bayreuthban egyetemet, majd az alapítás után egy évvel, 1743-ban áthelyezték Eralngenbe. A kezdetben szerény keretek között működő egyetem anyagi bázisát Karl Alexander brandenburg–bayreuthi őrgróf a 18. század második felében szélesítette, a hallgatók számát fokozatosan emelte, bár így sem érte el a kétszázat, később pedig az őrgrófságnak a Bajor Királyságba olvadása után még 80 körülire is csökkent. Az egyetem bezárását csak annak a ténynek köszönhetően kerülték el, hogy Bajorország egyedüli lutheránus fakultása működött Erlangenben.

1818-tól az egyetem főépülete az Erlangeni kastély lett, ettől kezdődően épültek ki a kastélypark körül a további egyetemi épületek, a klinika, az egyetemi könyvtár.

Az 1880-as évektől a többi német egyetemhez hasonlóan kezdődött az egyetem fellendülése. A hallgatói létszám az 1869/70-es évi 374-ről [19] 1890-es évben 1000 főre emelkedett. Míg az alapításkor a jogi fakultás, majd a Bajor Királyság időszakában a teológiai fakultás volt a népszerűbb, ezt követte az 1890-es évektől az orvosi fakultás megalapítása. Az 1796-os évben a professzorok száma 20 volt, majd 1900-ban már 42 lett, ekkor még az oktatók csaknem fele a filozófia fakultáshoz tartozott, melynek a természettudományi kar is része volt, majd 1928-tól a természettudományi kar önálló fakultássá vált.

A II. világháború után a Siemens AG Erlangenbe telepített részlegei az egyetem műszaki és természettudományi karának további bővülését is eredményezték.

2012-ben a hallgatók száma már 33.500, az oktatóké 312 volt és 293 professzor tanított az egyetemen, ezáltal Németország tizenkét legnagyobb egyeteme közé tartozik. Az alapítóról elnevezett Friedrich-Alexander-Universität 1961-ben a Nürnbergi Gazdasági és Társadalomtudományi Főiskola fakultásaival való összevonás óta kapta a „Friedrich-Alexander-Universität Erlangen-Nürnberg“ nevet.

Erlangen színháza[szerkesztés]

A Markgrafen-theater nézőtere (2012)

Erlangen színháza, a Markgrafen-theater 1718-ban épült, s így Európa legrégebbi színházai közé tartozik. Wilhelmin tartományi grófné 1743-ban úgy rendelkezett, hogy a színház nézőterét az újabb rokokó divat szerint kell átalakítani. Így az olasz Giovanni Paolo Gaspari tervei alapján teljesen átépítették. 1956-ban az elöregedett színházi épületet lebontás veszélye fenyegette, négy évre bezárták, és olyan korszerű „héjjal” vették körül, mely biztosította a rokokó színházterem fennmaradását.[20] A Markgrafen-theater jelenleg Erlangen színháza (Das Theater Erlangen) három színházi épületének egyike.

Galéria[szerkesztés]

Népessége[szerkesztés]

1890-ben 17 559, 2010-ben 105 629 lakosa volt.

Közlekedés[szerkesztés]

Közúti közlekedés[szerkesztés]

A várost érinti az A3-as és az A73-as autópálya.

Vasúti közlekedés[szerkesztés]

Testvérvárosai[szerkesztés]

Erlangen testvérvárosai a következők:

Ország Város Megye / Körzet / Régió / Állam Ideje
Svédország Svédország Eskilstuna Sörermanland 1961
Franciaország Franciaország Rennes Ille-et-Vilaine 1964
Oroszország Oroszország Vlagyimir Vlagyimiri terület 1983
Németország Németország Jéna Türingia 1987
Egyesült Királyság Egyesült Királyság Stoke-on-Trent West Midlands 1989
Nicaragua Nicaragua San Carlos Río San Juan 1989
Törökország Törökország Beşiktaş Beşiktaş 2004
USA USA Riverside Kalifornia 2011

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Bayerisches Landesamt für Statistik und Datenverarbeitung, auf www.erlangen.de, eingesehen am 9. August 2011.
  2. Lammers: Erlangen, ein Führer durch die Stadt und ihre Sehenswürdigkeiten 1879.
  3. Német Szövetségi Köztársaság. Panoráma, 288. o. ISBN 963 243 025 5 (1980) 
  4. ^ a b Wolfgang Weißmüller: Vorgeschichte im Erlanger Raum. Begleitheft zur Dauerausstellung, Hrsg. vom Stadtmuseum Erlangen, 2002.
  5. Christian Züchner: Die Erlanger Zeichensteine. Eine besondere Grabform der späten Bronzezeit. In: Vorgeschichte im Erlanger Raum. Begleitheft zur Dauerausstellung, Hrsg. vom Stadtmuseum Erlangen, S. 70–71.
  6. Rudolf Herold: Beiträge zur Vorgeschichte Erlangens und seiner Umgebung: I. Funde und Grabungen vor August 1913; II. Die Grabung bei Kosbach im August 1913. Der Kosbacher Altar. Sitzungsberichte der Physikalisch-Medizinischen Sozietät in Erlangen Band 45, 1913, S. 55–92.
  7. Martin Nadler, Brigitte Kaulich: Ein Grabhügel im Mönau-Forst bei Erlangen-Kosbach. In: Konrad Spindler (Hrsg.): Vorzeit zwischen Main und Donau. Neue archäologische Forschungen und Funde aus Franken und Altbayern. Erlanger Forschungen Reihe A, Band 26, 1980, S. 173–205.
  8. Ferdinand Lammers, Geschichte der Stadt Erlangen, Erlangen 1834 (Nachdruck 1997), S. 17.
  9. wiedergegeben bei Lammers, aaO, S. 183.
  10. Jakob, aaO, S. 95.
  11. Die Anrede burger war für die ältere Lokalforschung der Beweis, dass Erlangen bereits 1367 Stadtrechte verliehen wurde. Deshalb feierte Erlangen bereits 1967 – um 31 Jahre verfrüht – das 600-jährige Stadtjubiläum.
  12. Jakob, aaO, S. 95f.
  13. Lammers, aaO, S. 27 und 189ff
  14. Ernst G. Deuerlein: Ein Beitrag zur Geschichte der Familie derer von Erlangen. in Erlanger Bausteine zur fränkischen Landesforschung (im Folgenden: E. B.), 1967, S. 165.
  15. Bernd Nürmberger: Erlangen um 1530. E. B., 2003, S. 288.
  16. Bischoff: Erlangens Einwohner 1616 und 1619. E. B., 1961, S. 49.
  17. Andreas Jakob: „Der Ort stieg aus seiner Asche viel schöner empor“ … 2006.
  18. Német Szövetségi Köztársaság. Panoráma, 288. o. ISBN 963 243 025 5 (1980) 
  19. „Übersicht des Personal-Standes bei der Königlich Bayerischen Friedrich-Alexanders-Universität Erlangen nebst dem Verzeichniß der Studirenden im Winter-Semester 1869/70. Erlangen. Druck der Kunstmann’schen Universitäts-Buchdruckerei“, S. 26.
  20. Német Szövetségi Köztársaság. Panoráma, 288. o. ISBN 963 243 025 5 (1980) 

Források[szerkesztés]