Dachstein (hegység)
| Dachstein (Dachstein, Dachsteingebirge, Dachsteinmassiv, Dachsteingruppe) | |
 | |
| Nagytáj | Alpok |
| Magasság | 2995 m |
| Ország | Ausztria |
| Hegység |
|
| Legmagasabb pont | Dachstein |
| Terület | 772 km2 |
| Hosszúság | 50 km |
| Szélesség | 20 km |
| Elhelyezkedése | |
 Dachstein
Pozíció Ausztria térképén
| |
 é. sz. 47° 28′ 00″, k. h. 13° 36′ 00″Koordináták: é. sz. 47° 28′ 00″, k. h. 13° 36′ 00″ | |
 | |
| Térkép | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Dachstein, Dachsteingebirge, Dachsteinmassiv, Dachsteingruppe témájú médiaállományokat. | |
A Dachstein (más néven Dachstein-masszívum, Dachstein-csoport vagy Dachstein-hegység) az Északi-Alpokhoz tartozó magashegység. Három osztrák szövetségi tartomány határán fekszik: keleten és délen Stájerország, nyugaton Salzburg, középen és északon pedig Felső-Ausztria része. Legmagasabb csúcsa a Hoher Dachstein 2995 méterrel a tengerszint felett, amely egyben Felső-Ausztria és Stájerország legmagasabb hegye is. Az erősen karsztosodott hegység főleg a róla elnevezett dachsteini mészkőből áll, geológiailag az Északi Mészkő-Alpok része, és részben gleccserek borítják. A Dachstein-hegységben található az Északi Mészkő-Alpok legkeletibb és legnagyobb gleccsercsoportja. A terület vízelvezetése nagyrészt a föld alatt történik, és számos nagy barlang szeli át, köztük Ausztria harmadik leghosszabb barlangja, a Hirlatz-barlang, amely több mint 112 kilométer hosszú. A nagyrészt érintetlen, erősen tagolt magassági zonációjú terület számos állat- és növényfajnak nyújt élőhelyet, és nagyrészt természetvédelmi terület. A Dachstein nyitva áll az idegenforgalom előtt a hegyi hüttéknek, a kiterjedt túraösvény-hálózatnak és számos téli sportterületnek köszönhetően. A hegység és Belső-Salzkammergut településtörténetét a hallstatti sóbányászat jellemzi, amelynek kezdete egészen Kr. e. 5000-ig nyúlik vissza. A Dachstein nagy része Salzkammerguttal együtt az UNESCO Világörökség részét képező Hallstatt–dachsteini kultúrtáj része.
Földrajz[szerkesztés]
Fekvése[szerkesztés]
A Dachstein legnagyobb kiterjedése a nyugati Lammertalban található Lungötz és a keleti Grimmingbach és az Enns összefolyása között 52 kilométer, észak-déli irányban pedig 23 kilométer; teljes területe 772 km². A hegység Ausztria egyik legnagyobb zárt karsztvidéke.[1]
Az elhatárolás követi Stájerország tájszervezését és az Alpesi Szövetség Keleti-Alpok osztályozását. Bár az északi Sarsteint és a keleti Grimminget mély völgyek választják el a fő masszívumtól, mégis a Dachstein hegységéhez tartoznak. Ez eltérhet a hétköznapi szóhasználattól, amelyben a két hegyvonulatot nem számítják a Dachstein részének, és önállóan hivatkoznak rájuk.[2]
A határ a Hallstatt melletti Gosauzwangtól a Gosaubach patak mentén halad Gosauig, majd a Gschütt-hágón át a Rußbach am Paß Gschüttig, onnan pedig a Rußbach mentén a Lammerrel való összefolyásáig. A Lammertal képezi a nyugati határt Lungötzig, majd Marcheggsattelen át Filzmoosig tart. A déli határt a Filzmoos–Ramsau am Dachstein– Weißenbach an der Enns vonal alkotja, az Enns folyó mentén a Grimmingbachhal való összefolyásáig. Innen a keleti határ a Grimmingbach mentén halad Bad Mitterndorfig. Az északi határ Bad Mitterndorftól a Kainischtraunig, majd a folyó folyását követve Bad Ausseeig húzódik, aztán a Pötschen-hágón keresztül a Hallstatti-tóig tart. Közigazgatásilag a terület Gmundeni, Halleini, St. Johann im Pongaui és Liezeni járások között oszlik meg.[3]
Vonulatok és csúcsok[szerkesztés]
A Dachstein hegysége egy központi masszívumra (főmasszívum és Dachstein-fennsík) és több peremhegységre oszlik. Az északnyugati Gosaukammot a Filzmoos–Hinterwinkel–Reißgangscharte –Hinterer Gosausee vonal választja el a központi résztől. Az északon elterülő Plassenstock a Plassen-csúccsal a Gosaubach–Plankensteinalm–Echerntal vonal határolja le Hallstatt közelében. Északkeleten a Koppenwinkellacke–Landfriedalm–Ödensee határ választja el a Koppengebirge hegységét a fennsíktól. A Koppentraun áttörésvölgye választja el a Sarsteint a központi masszívumtól. A délkeleti Kemetgebirge szintén önálló peremvidéki csoportot alkot. Távol keleten a Salzabach áttörési völgye választja el a Grimminget a Kemetgebirgétől. Délen található a Scheichenspitz masszívum a névadó Scheichenspitze hegycsúcsával. Délnyugaton a Rötelstein (Rettenstein) a hegység előhegyeivel szintén peremvidékként különül el.
A Dachstein-hegység csúcsai (válogatás):
| Csúcs | Magasság |
|---|---|
| Große Bischofsmütze | 2458 |
| Großwand | 2415 |
| Däumling | 2322 |
| Mandlkogel | 2279 |
| Angerstein | 2100 |
| Csúcs | Magasság |
|---|---|
| Hoher Dachstein | 2995 |
| Torstein | 2948 |
| Mitterspitz | 2925 |
| Großer Koppenkarstein | 2865 |
| Hoher Gjaidstein | 2794 |
| Csúcs | Magasság |
|---|---|
| Scheichenspitze | 2667 |
| Eselstein | 2552 |
| Sinabell | 2349 |
| Kammspitz | 2139 |
| Stoderzinken | 2048 |
Topográfia[szerkesztés]
A Dachsteinre jellemző a nagy mészkő karsztplató, amely döntően magashegyi jellegű, de néhány alacsonyhegyi jelleg is megtalálható. A hegység nyugaton a Vorderer Gosausee tótól mintegy 940 méteres tengerszint feletti magasságról meredeken emelkedik a Großer Donnerkogel csúcsáig (2050 m), majd délkelet felé gerincszerűen folytatódik a Gosaukammban. A lejtők nagyon meredekek, sziklásak, és a Große Bischofsmützénél, 2458 méteres tengerszint feletti magasságban van a legmagasabb pontjuk. A Reißgangschartétól a hegység egy nagy fennsíkká szélesedik, amely folyamatosan 2000 méteres tengerszint feletti magasságban marad. A fennsík déli peremén található a hegység három legmagasabb csúcsa: a Hoher Dachstein (2995 m), a Torstein (2948 m) és a Mitterspitz (2925 m). A déli oldal függőleges sziklafalai itt elérik akár az 1000 méteres magasságot is. A csúcsok kelet felé alacsonyabbak lesznek, és az Eselsteinben elérik a 2552 m tengerszint feletti magasságot. Északon az Am Stein-fennsík következik, amely a mintegy 8 km-re lévő Hoher Krippensteinig (2108 m) terjed, és észak felé meredeken lejt a Traun folyó völgyébe (500 m). Az Eselsteintől keletre a hegység meredeken lejt, és Ahornseenél 1500 méteres tengerszint feletti magasság alá esik. A keleti előhegységet a Kemetgebirge gerincszerű vonulata alkotja, amelynek legmagasabb pontja a Kammspitz (2139 m), mielőtt a Salza-víztározó felé lejtene. A masszívum keleti végét a Grimming (2351 m) alkotja. Az egész fennsíkot alpesi jellegű, karrmezőkkel és töbrökkel szabdalt táj jellemzi.
Gleccserek[szerkesztés]
A Dachsteinban találhatóa az Alpok legkeletibb és legmélyebbre nyúló gleccserei, valamint az Északi Mészkő-Alpok legnagyobb gleccsercsoportja. A gleccserek nem a jégkorszaki Traun-gleccser maradványai, mivel a holocén legmelegebb időszakában, az akkor még az Atlanti-óceán területén képződő hegység nagy valószínűséggel teljesen jégmentes volt. A mai gleccserek ezután épültek újra. A három legnagyobb gleccser a Hallstatt-gleccser, a Nagy Gosau-gleccser és a Schladming-gleccser. A nagyon kicsi Schneeloch-, Kleiner Gosau- és Nördlicher Torstein-gleccserek még mindig aktív áramlásmozgást és hasadékképződést mutatnak, ami indokolja gleccserként való megnevezésüket. A Dachstein gleccserei a 19. század közepén tapasztalt kiterjedési csúcspontjuk óta folyamatosan visszahúzódnak, kivéve az 1920 körüli rövid időszakokat és a 20. század második felének közepét. A déli Torstein-gleccsert és az Edelgrieß-gleccsert az aktivitás hiánya miatt firnmezőknek vagy holt jégnek lehet nevezni. Az 1850-es gleccser-előrenyomulás jól megőrzött morénamaradványai a jégtavaktól délre és az Adamekhütte közelében található végmorénák.
Vízrajz[szerkesztés]
A hegység vizeinek nagy részét a Traun észak felé vezeti le. Az Ödensee-Traun, a Traun fontos mellékfolyója az Ödensee felső folyásánál ered. A Gschütt-hágótól a Marcheggsattelig terjedő nyugati terület minden vize a Salzachba ömlik. A Marcheggsatteltől a Grimmingbachig terjedő terület vizei dél felé az Ennsbe torkollanak.
A hegység északi lábánál található a Hallstatti-tó, a Gosau-tavak és az Ödensee. Magasabb fekvésű területeken több lefolyástalan tó található, mint például az Ahornsee, a Grafenbergsee és számos kisebb hegyi tó, mint például a Hirzkarseelein. Az Eisseen a visszahúzódó hallstatti gleccser végmoréna tavai.
Élővilág[szerkesztés]
Flóra és vegetáció[szerkesztés]
A völgytalptól a csúcsvidékekig tartó nagy magasságkülönbségek miatt jelentős a vertikális zonalitás, minden magassági szinten sajátos növényzet alakult ki. A montán zóna a fenyves-bükkös erdők területének felel meg, amely a völgytalptól a tengerszint feletti 1300 méteres magasságig terjed. Körülbelül 1400 méteres magasságtól kezdve az erdőket egyre ritkuló és mozaikos összetétel jellemzi: vegyes lucfenyő- és vörösfenyő-állományok, hegyi törpefenyvesek, magas lágyszárú hegyi rétek és gyepek váltakoznak, és a magasság növekedésével egyre inkább alpesi növényzet váltja őket. A havasi cirbolyafenyők egyes csoportjai még mindig virágoznak 1800 méteres magasságig, ahol a fahatár is található. A keleti alpesi mészkőhegységekre jellemző havasi törpefenyő-öv 2000 méteres tengerszint feletti magasságig emelkedik, a magasság növekedésével egyre inkább felaprózódik, és törpecserjés puszták és alpesi gyepek váltják fel. A felső alpesi zónában a töredezett szegélyű párnanövények dominálnak. A legmagasabbra növő növényfajok közé tartozik az fedelékes kőtörőfű (Saxifraga oppositifolia) és a Cerastium uniflorum, amelyek egészen a Hoher Dachstein csúcsáig előfordulhatnak. A Gosau-csoport vizesedésre hajlamos talaja és a részben felette fekvő morénák kedvező feltételeket teremtenek a mocsarak kialakulásához. A Felső-ausztriai mocsárkatalógus 17 mocsarat ír le a Gosau-völgyben.[4]
A területen összesen mintegy 1250 edényes növényfajt jegyeztek fel, köztük az Északi-Alpok számos endemikus növényfaját.[5] Ezek közül kiemelhetőek az alábbiak: Dianthus plumarius subsp. blandus, Draba sauteri, Campanulla pulla, Primula clusiana, Galium truniacum és az Euphorbia austriaca. Különösen a hátsó Gosau-völgyben a magas páratartalom és az alacsony immisszió lehetővé teszi a változatos zuzmóközösségek előfordulását. A gosaui tavak környékén olyan társulások dominálnak, amelyek fejlődésükhöz óceáni éghajlati hatásokat és érintetlen, lehetőleg természetes, idős fákkal rendelkező erdőket igényelnek. Itt él többek között a Lobaria pulmonaria nevű zuzmó, amelyet az ép ökoszisztémák indikátorának tartanak.[6] A Hoher Dachstein csúcsvidékén 20 zuzmófajt azonosítottak. Ezek között jelen vannak a Verrucaria nemzetség képviselői is. Ezek az endolitikus fajok az általuk termelt zuzmósavakkal bontják a mészkövet, és segítik elő a talajképződést.
Élővilág[szerkesztés]
Flóra és vegetáció[szerkesztés]
A völgytalptól a csúcsvidékekig tartó nagy magasságkülönbségek miatt jelentős a vertikális zonalitás, minden magassági szinten sajátos növényzet alakult ki. A montán zóna a fenyves-bükkös erdők területének felel meg, amely a völgytalptól a tengerszint feletti 1300 méteres magasságig terjed. Körülbelül 1400 méteres magasságtól kezdve az erdőket egyre ritkuló és mozaikos összetétel jellemzi: vegyes lucfenyő- és vörösfenyő-állományok, hegyi törpefenyvesek, magas lágyszárú hegyi rétek és gyepek váltakoznak, és a magasság növekedésével egyre inkább alpesi növényzet váltja őket. A havasi cirbolyafenyők egyes csoportjai még mindig virágoznak 1800 méteres magasságig, ahol a fahatár is található. A keleti alpesi mészkőhegységekre jellemző havasi törpefenyő-öv 2000 méteres tengerszint feletti magasságig emelkedik, a magasság növekedésével egyre inkább felaprózódik, és törpecserjés puszták és alpesi gyepek váltják fel. A felső alpesi zónában a töredezett szegélyű gyeppárnák dominálnak. A legmagasabbra növő növényfajok közé tartozik az fedelékes kőtörőfű (Saxifraga oppositifolia) és a Cerastium uniflorum, amelyek egészen a Hoher Dachstein csúcsáig előfordulhatnak. A Gosau-csoport vizesedésre hajlamos talaja és a részben felette fekvő morénák kedvező feltételeket teremtenek a mocsarak kialakulásához. A Felső-ausztriai mocsárkatalógus 17 mocsarat ír le a Gosau-völgyben.[7]
a
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Gerhard, Schubert (2003). „[https://www.zobodat.at/pdf/GmuGeoStud_2_0265-0268.pdf DAS DACHSTEINMASSIV – EIN BEISPIEL FÜR EINEN AN KARSTWASSER REICHEN GEBIRGSSTOCK]” (német nyelven). Gmundner Geo-Studien (2), 265-268. o.
- ↑ Günter STUMMER und Lukas PLAN, Karl AICHINGER, Emil BÜCHEL, Erhard FRITSCH, Wilhelm HARTMANN, Rudolf PAVUZA, Harald REINER, Robert SEEBACHER, Wolfgang SIEBERER, Volker WEISSENSTEINER und Andreas WOLF. HANDBUCH zum Österreichischen Höhlenverzeichnis inklusive bayerischer Alpenraum (német nyelven). Verband Österreichischer Höhlenforscher; Karst- und höhlenkundlichen Abteilung des Naturhistorischen Museums Wien, 63. o. [2002]
- ↑ Ostalpen. www.bergalbum.de. (Hozzáférés: 2024. április 12.)
- ↑ Pils, Gerhard. Die Pflanzenwelt Oberösterreichs (német nyelven). Steyr: Ennsthaler, 62, 206–215. o. (1999)
- ↑ (1996) „Atlas der Gefäßpflanzenflora des Dachsteingebietes” (német nyelven). Stapfia (Ausztria), Linz (43), 267-355. o, Kiadó: Zoologisch-Botanische Datenbank.
- ↑ (1987) „Epiphytische Flechtengesellschaften im Traunviertel (Oberösterreich)” (német nyelven). STAPFIA, Linz (15), 109. o, Kiadó: Botanischen Arbeitsgemeinschaft am O.Ö., Landesmuseum Linz.
- ↑ Pils, Gerhard. Die Pflanzenwelt Oberösterreichs (német nyelven). Steyr: Ennsthaler, 62, 206–215. o. (1999)
Térképek[szerkesztés]
- Alpenvereinskarte Blatt 14 (Dachsteingebirge), 1:25.000; Österreichischer Alpenverein 2012; ISBN 978-3-928777-27-8
- Gerhard W. Mandl: Geologische Karte der Dachsteinregion 1:50.000. szerk.: Geologische Bundesanstalt und Umweltbundesamt. Wien 1998 (geologie.ac.at)
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Dachsteingebirge című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
