Havasi törpefenyő
 | ||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Alfajok | ||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||
 Elterjedési területe
| ||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Havasi törpefenyő témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Havasi törpefenyő témájú médiaállományokat és Havasi törpefenyő témájú kategóriát. |
A havasi törpefenyő (Pinus mugo) a fenyőfélék (Pinaceae) családjában a névadó tűnyalábos fenyő (Pinus) nemzetség egyik faja.
Származása, elterjedése[szerkesztés]
Európa magashegyein őshonos Spanyolországtól a Balkán-félszigetig.[2]
Leírása[szerkesztés]
1–4 méter magas, elterülő fenyő: a teljesen elfekvő, szinte kúszó bokortól a kisebb koronás fáig sokféle alakot ölthet. A termőhelytől függően tömörebb vagy lazább, kisebb vagy nagyobb bokra szabálytalan alakú. Egy-egy gyökérből több hengeres, 1–2,5 méteres ág nő ki. Ezek alul a talajra fekve terjednek, végük felemelkedik. Kar-, ritkábban combvastagságúak, szétágazók; többnyire 3-4, máskor kétágúak vagy átellenesek. A korosabbak szétterpednek, hajlékonyak, rugalmasak, szívósak. Kérgük színe a hamvasszürkétől a füstösfeketéig változó; a vékonyabbaké a nemzetség más fajaihoz hasonlóan sima, nem repedezett, bibircses; később finoman hámló, illetve szögletes pikkelyekre hasadozik. A hajtástengelyek fénylő narancsbarnák. Rügyeinek csúcsa rövid; a pikkelyek csúcsa általában gyantás.
A háncs és a farész fehér. Amíg nedvdús, könnyen hasad; kiszáradva kemény és rideg.
A 8 mm-es levélhüvelyekből egy-egy pár 3–8 cm-es, félhenger keresztmetszetű tűlevél nő. Ezek felállók, merevek, törékenyek, az ágacskák felső részét igen sűrűn fedik. Mindkét oldaluk fényes. Csíkosak, belső felületük ellaposodik, a külső domború, a levélszél aprón, fűrészesen érdes. A bibircseken elhelyezkedő levélhüvelyek hártyás pikkelyszerűek.
A hím- és a nővirágok ugyanazon egyed különböző törzsein vagy ugyanazon törzs különböző ágain nyílnak. Porzós virág van több; ezek sűrűn körbeveszik az ágakat, és hosszanti, nyolcas ferde sorokban tojásdad barkává állnak össze. A porzós virágok csészéje négy, tojásdad, hártyás pikkelyből és a virággal azonos hosszúságú, mintegy az ágacskákkal közös virágtengelyen összenőtt murvából áll. A sűrű füzérű barkában az apró kocsányú pikkely csúcsán, közös oszlopon ülnek a portokok; virágporuk sárga. A nővirágok lekerekített-tojásdadok; belőlük az idei hajtások csúcsához közel sötétbíbor színű tobozok fejlődnek a közbeékelődő rüggyel és a következő évben termő tobozokkal. A termők igen aprók, még mikroszkóppal is alig láthatók, sűrűn pikkelyesek.
A terpedten felálló, 2–6 cm hosszú és 1–4 cm széles, tojásdad toboz fiatalon zöld, majd megbarnul.[3] A toboz töve hártyás, igen sok fedelékes pikkelyből áll; a vége szétnyílik. Az alapfaj merev, ékformájú, a csúcs felé vastagodó, hegyes tobozpikkelyeinek közepe tompán kidudorodik; az alsó és a legfelső pikkelyek hegye hiányzik. Az uncinata alfaj pikkelyei általában kampósak, de nem hegyesek; közülük a legalsók kiszélesednek. A két mag kicsiny, ferdén visszás tojásdad.
A virágzást megfigyelve a számtalan példány között mindössze egyetlen olyat láttunk, amelyen az előző évben a termős toboz mellett kifejlődött egy porzós virágokkal teli ágacska. Gyakran megfigyelhető viszont a porzósoknál erőteljesebb nőnemű törzseket, ágakat és feljegyeztük, hogy az utóbbiak többnyire együtt alakulnak ki, igen gyakran csak egy-egy, elszórtan; a korábbiak pedig a tobozok között fejlődnek ki, kettesével szemben állva, illetve hármasával vagy négyesével. A termős tobozok általában három évig fennmaradnak: az első évben virágoznak, a másodikban a termés növekszik, majd a harmadikban az újabb virágzás előtt szórják szét magvaikat, néhány azonban a következő évben is a helyén marad. Minden megsebzett rész, a fiatal tobozok pedig maguktól is ontanak áttetsző, illatos balzsamot, mely desztillációval igen erős illatú olajat ad; ez Balsamum carpaticum néven ismert.[forrás?]
Életmódja, termőhelye[szerkesztés]
Magashegységi legelőkön, sziklás lejtőkön él; igénytelen és ellenálló. Szinte bármilyen talajon megél, még akkor is, ha az száraz és meszes — de a szélsőségesen száraz éghajlatot nem bírja. Rendkívül fényigényes: árnyékban kiritkul és megcsúnyul.
Termőhelyén sűrű cserjefoltokat, vagy egész hegyoldalakat beborító áthatolhatatlan bozótosokat alkot széles sávban a fahatár és a magashegyi kopárok, illetve legelők között. Fekvő termete védi a széltől, talaját az átfagyástól és a lemosódástól. Télen vastag hótakaró borítja be, és megvédi a nagy fagyoktól, ezért a hosszútűs fenyők közül ez a faj tűri legjobban a hideget.
Felhasználása[szerkesztés]
Számos nemesített változatát sziklakertekbe, kiskertekbe vagy akár teraszokon dézsába ültetik. Alacsony változataiból sövény is nevelhető. Gyűjteményekben főleg nyugati alfaja, a P. mugo ssp. uncinata látható — ez akár 20 m magasra is megnőhet
Alfajok, változatok[szerkesztés]
Nagyon változékony faj.
Természetes változatai[szerkesztés]
- P. mugo var. mughus — a Kelet-Alpokban és a Balkán-hegységben honos. A kertészetek igen kedvelik, mert kiváló talajtakaró és magról jól szaporítható. Ágai lekönyökölnek, a végük feláll. Sövénynek is alkalmas.[4]
- P. mugo var. pumilio — alacsony, sűrűn ágas, szélesen elterülő cserje; koronája lapított gömb alakú. Ágai egyenetlenül nőnek. Rügyei a hajtásvégeken hossúak, szürkésbarnák. Tűi sűrűn borítják az ágakat. magról könnyen szaporítható, ezért tömegesen forgalmazzák.[5]
Kertészeti változatok[szerkesztés]
A több alfajból és természetes változatból számos kertészeti változatát nemesítették ki. Ezek közül néhány:
- Pinus mugo ‘Gnom’ — legfeljebb 2 m magas cserje. Ágai sűrűn állnak. Ivartalanul (oltványként) szaporított, teljesen kiegyenlített növekedésű klón.[6]
- Pinus mugo ‘Humpy’ — tarka gyalogfenyő: néhány hónapig a tűk végei sárgává válnak, majd visszazöldülnek, mini méretű;
- Pinus mugo ‘Mops’ — lapított gömb alakú, törpe fajta. Ágai sűrűn állnak. Általában szélesebb, mint amilyen magas. Sötétzöld tűlevelei akár 7 cm hosszúra is megnőhetnek. Csúcsrügyei gyantásak.
- Pinus mugo ‘Ophir’ — aranyszínű gyalogfenyő: törpe gömb, változóan intenzív aranyszínű tűkkel;
- Pinus mugo ‘Varella’ — tűpamacsos, törpe gyalogfenyő: törpe sűrű zöld gömb;
- Pinus mugo ‘Zundert’ — legfeljebb 80 cm magasra nő, tűi télen sárgák, nyárra visszazöldülnek.
A P. mugo toboza középen. Összehasonlítva balra a P. halepensis, jobbra a P. pinea tobozával
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ A faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listáján. IUCN. (Hozzáférés: 2014. április 24.)
- ↑ Elterjedési területe az IUCN Vörös Lista szerint
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 161. old.
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 162. old.
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 163. old.
- ↑ Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 162. old.
Források[szerkesztés]
- Kiss M.-Illyés Cs.. Nagy fenyő és örökzöld lexikon. Pannon-Literatúra Kft., 96–98. o. (2006). ISBN 963 9677 39 6
- Nico Vermeulen: Fák és cserjék enciklopédiája. Budapest: Ventus Libro Kiadó. 2005. 258–259. o. ISBN 963 9546 50 X
- Owen Johnson: Európa fái. Ill. David More, ford. Illés Beatrix. [Budapest]: Kossuth. 2011. 134. o. ISBN 978-963-09-6602-3
- Czáka Sarolta, Rácz István: Fenyők és örökzöldek, p. 55. Szépia Könyvkiadó. ISBN 963 7849 04 1
- IUCN Red list: Dwarf Mountain Pine
- Józsa: Józsa Miklós: Fenyők és örökzöldek a kertben. Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 1980. ISBN 963 231 034 9, 161–163. old.
|
