A magyarországi cigányok életkörülményei
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
 |
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
A magyarországi cigányok életkörülményei jelentősen elmaradnak Magyarország lakosságának átlagos életszínvonalától. Többségük (egyes becslések szerint közel 90%-uk) mélyszegénységben él. A mai Magyarországon mintegy félmillió ember él mélyszegénységben és a cigányok részaránya körülbelül negyven-ötven százalék.[1]
Életkörülményeik országrészek szerint[szerkesztés]
A Magyarországi cigányok életkörülményei szerint hat régióra osztható az ország. Az első a Tiszántúl (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés), a második a Duna-Tisza köze (Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun), a harmadik a Dél-Dunántúl (Tolna, Baranya, Somogy, Veszprém, Zala), a negyedik a Nyugat-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas), az ötödik a Pest környéki iparvidékek (Budapest, Pest, Fejér, Komárom-Esztergom), a hatodik pedig Észak-Magyarország.
Tiszántúl
Ebben a régióban él az ország cigányainak 25%-a. Az itt élők egyértelműen hátrányos helyzetűeknek tekinthetőek, mert itt a legmagasabb az analfabéták aránya, és az egy főre jutó jövedelem itt a legalacsonyabb. A régió északi részén nagyobb a cigányok aránya, ez a rész szegényebb is. Békés vármegyében a cigányok egy része a román nemzetiséghez tartozik.
Duna-Tisza köze
A régióban a cigányok nem meghatározó nemzetiség. Életkörülményeik némileg jobbak az országos átlagnál.
Dél-Dunántúl
A Dél-Dunántúl kis falvaiban, elsősorban az Ormánságban a nemzetiségi kultúrájukat tartó cigányok élnek (nagyszámú oláhcigányok és beás közösségek.) A rossz infrastruktúra miatti magas munkanélküliség erősen sújtja az itt élő cigány lakosságot. Számos cigány többségű település található ebben a régióban – közülük a Baranya vármegyei Alsószentmárton és Gilvánfa teljes egészében elcigányosodott.
Nyugat-Dunántúl
A nyugat-dunántúli cigányokat mintegy 30 ezer fős közösség alkotja, amely a lakosság kb. 3%-át teszi ki. Életkörülményeik kissé jobbak, mint az ország többi részén élőké, bár a többségük ebben a régióban sem dolgozik, illetve sok fiatal kerüli az iskolát. Az itteni cigány lakosság mégis némileg magasabb egzisztenciális és műveltségi szinttel rendelkezik az ország többi részén élőkétől, de a budapesti cigányok szintjét nem érik el, integrálódott társadalmi csoportról itt sem beszélhetünk.
Budapest és környéke
Budapest környékén a legmagasabb a cigányok munkavállalása, ezért jobb anyagi körülmények között élnek, mint hazánk többi régiójában. A cigányok a népesség 4-5%-át teszi ki, ami alacsonyabb az országos átlag 6-7%-nál.
Észak-Magyarország
Az észak-magyarországi nagy számú cigány lakos az ebben a régióban általánosan tapasztalható gazdasági válság „áldozata”. A megszűnő (megszűnt) nehézipari munkahelyekről elbocsátott cigány alkalmazottak a fokozatosan kiépülő szakképzettséget igénylő szolgáltatásban nem tudnak munkát vállalni. Az itteni cigányok még az országos átlagnál is több gyermeket vállalnak, illetve itt a legnagyobb a ,,gettósodás" mértéke is. A régióban a cigány lakosság a népesség mintegy 15-18%-át teszi ki, emellett számos településen már többségbe is kerültek. Megemlítendő még a 35 ezres lakosságú Ózd is, ahol a 13 ezer fős cigány népesség a lakosság 37%-át teszi ki, ráadásul 10-20 éven belül valószínűleg itt is többségbe kerülnek.
Lakáskörülmények[szerkesztés]
A háború utáni letelepítések, illetve a rendszerváltás utáni komoly etnikai ellentétek miatt kialakult cigánytelepek még mindig meghatározóak a cigány lakosság lakóhelyeként. Ezeken a településrészeken az infrastruktúra hiányos, folyóvíz se mindig van, csatornázás szinte egyáltalán nem jellemző, a szemétszállítás is akadozik. Országos viszonylatban a cigány lakások kétharmada fekszik telepen és egyharmada nem telepen. A magas arány alól kivételt képez Budapest, ahol a cigány lakosság mindössze 30%-a él telepen.
A nem telepen élő cigányok egy részének az életkörülménye semmilyen mértékben nem különbözik a nem cigányokétól, míg a telepek lakossága nyomorúságos körülmények között él. Ez a tagozódás mind a magyar, mind a cigány anyanyelvűeknél megfigyelhető.
Demográfia[szerkesztés]
A cigány népesedés súlyos problémája a nagy családok kiemelkedően magas aránya. Már 1963-ban is látványos volt, hogy a cigányoknál tapasztalható átlagos családnagyság 4,52 gyermek. Ez akkor 52%-kal múlta felül az egész magyar lakosságra kiszámított átlagos családnagyságot (3,18). Viszont a várható élettartam jóval alacsonyabb a cigányoknál, a nyugdíjas korú cigány emberek aránya elenyésző. A korosztályok ilyenfajta megoszlása okolható a rossz szociális helyzettel, de nem lehet megfeledkezni a cigányoknak a gyermekvállalást serkentő kulturális hagyományairól sem.
A nagy családok miatt, illetve mert a cigány családoknál a rokonsági rendszer többnyire sokkal erősebb, mint a nem cigány családokban, sűrűn megfigyelhető, hogy egy lakásban nem két, hanem három nemzedék lakik együtt. Országos viszonylatban a cigány népesség 31%-a lakik olyan lakásokban, amelyben három nemzedék él együtt, és további 8% olyan lakásokban, amelyekben testvérek élnek együtt családjaikkal.
Egészségügy[szerkesztés]
A cigányok nagy átlagban sokkal rosszabb egészségügyi körülmények közt élnek, a halálozási mutatóik jóval magasabbak a magyarok átlagénál. Egy 2008-as felmérés szerint a cigányok mindenhol jelentősen lerontják a halálozási és egyéb mutatókat. A felmérés készítői szerint ez összefüggésben van azzal, hogy minél magasabban képzett és aktívabb egy ember, annál tovább él. A cigányok mindkét adatban jelentősen elmaradnak az országos átlagtól.[2]
Iskolázás[szerkesztés]
A tervgazdaság kiépítése idején szükség volt a cigányok letelepítésére. Ennek érdekében a cigány lakosságot is kötelezték az iskolába járásra.
A folyamat rávilágított egy nagyon súlyos problémára a cigány lakosság körében, az analfabetizmusra. Ez a jelenség leginkább a keleti régiókra (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékre), azon belül a megyeszékhelyektől távoleső falvakban még napjainkban is jellemző. A főváros környéki, illetve a észak-dunántúli területeken az analfabetizmust majdnem teljes mértékben sikerült felszámolni.
Jelenleg a cigányok mintegy 60%-a fejezi be az általános iskolát. Középiskolába még ennél is kevesebben járnak, és közülük is nagy számban lemorzsolódnak menet közben. Az érettségi bizonyítványt mindössze 1,8%-uk szerzi meg, míg felsőfokú végzettsége 0,2%-uknak van. Mivel a cigányok jelentős része kistelepülésen él, így a helyi általános iskolák bezárása nagyon súlyosan érinti őket.
Foglalkoztatás[szerkesztés]
A magyarországi cigányok igen nagy hányada segélyből él, és soha nem is dolgozott.[forrás?] 2008 tavaszán Monok település példáján felbuzdulva egyre több település kötötte a segélyek kifizetését a közmunkához, illetve ahhoz, hogy az iskoláskorú gyerekeket járatni kell az oktatási intézményekbe.[3] Tamás Gáspár Miklós életellenesnek nevezte a döntést, míg Kolláth György alkotmányjogász megvédte azt.[4]
Kapcsolódó szócikkek[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Mélyszegénység Magyarországon Archiválva 2019. augusztus 30-i dátummal a Wayback Machine-ben, katalizatorhalozat.hu
- ↑ Az aktívak később halnak meg Archiválva 2008. december 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, Origo, 2008. november 18.
- ↑ A Szerencsi Kistérség vezetőinek ötletei[halott link]
- ↑ TGM: a monoki modell gyalázat, Kolláth: TGM szélsőségesen gondolkodik, ATV, 2008. 06. 07.
Irodalom[szerkesztés]
- Kemény István (szerk.): A magyarországi romák (Változó Világ 31., Budapest, 2000)
- Kemény István: A magyarországi cigány lakosság, MEK
|
Ez a szociológiai tárgyú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |