2010-es női sakkvilágbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Hou Ji-fan (2012)
női sakkvilágbajnok
(2010–2012 és 2013–2015)

A 2010-es női sakkvilágbajnokság 2010. december 2–25. között Törökországban, Hatay tartomány fővárosában, Antakya városában került megrendezésre. A versenyt ezúttal is kieséses (knock out) rendszerben bonyolították le, amelyen a regnáló világbajnoknak is részt kellett vennie címe megvédéséhez. A világbajnok orosz Alekszandra Kosztyenyuk a harmadik körben kikapott a később a döntőbe jutott kínai Zsuan Lu-fejtől, így új világbajnok avatására került sor. Ezúttal ismét egy kínai versenyző, Hou Ji-fan lett a női sakkozás világbajnoka, miután a döntőben rájátszás után 5–3 arányban legyőzte honfitársát Zsuan Lu-fejt. Ezzel a 16 éves kínai lány lett minden idők legfiatalabb sakkvilágbajnoka, megdöntve Maia Csiburdanidze rekordját, aki 17 évesen szerezte meg a címet.[1]

A verseny résztvevői[szerkesztés]

A versenyre az előző világbajnokság, a kontinensbajnokságok és a zónaversenyek eredményei, valamint az Élő-pontszám alapján lehetett kvalifikációt szerezni.

A versenyen Magyarország képviseletében vett részt a vietnámi–magyar kettős állampolgár Hoang Thanh Trang, aki 22. kiemeltként a 2. fordulóig jutott, ahol rájátszás után kikapott az ukrán Katyerina Lahnótól. Ellenfele később a negyeddöntőig jutott, ahol a későbbi világbajnok Hou Ji-fan fosztotta meg a továbbjutástól. Az egykori magyar bajnok Dembo Jelena görög színekben 29. kiemeltként a 3. fordulóig jutott, ahol a későbbi elődöntős kínai Csao Hszüe ütötte el a továbbjutástól.

A Top20 játékosok közül nem vett részt a versenyen Polgár Judit, a női világranglista 1. helyezettje, aki pályafutása során egyszer sem vett részt a női világbajnokságért folyó küzdelemsorozatban, így ezúttal sem. Távol maradt a világranglista 5. helyén álló Nagyezsda Koszinceva, és a világranglista első húsz helyezettje közül hiányzott még az ukrán Irina Krush (17.), a korábbi világbajnoki döntős orosz Alisza Galljamova (19.), valamint a kínai exvilágbajnok Hszü Jü-hua (20.).

A rajtlistán szereplő Iweta Rajlich és Arianne Caoili nem jelentek meg a versenyen, így ellenfelük játék nélkül jutott a 2. fordulóba.

A verseny rajtlistája[szerkesztés]

A rajtlista sorrendje a 2010. novemberi Élő-pontszám[2] alapján lett meghatározva, kivéve az 1-es rajtszámot, amelyet a regnáló világbajnok számára tartottak fenn.

A minősítés rövidítései: GM=nemzetközi nagymester, IM=nemzetközi mester, WGM=női nemzetközi nagymester, WIM=női nemzetközi mester. WFM=női FIDE-mester.

  1.  Alekszandra Kosztyenyuk (RUS), 2507, GM
  2.  Kónéru Hanpi (IND), 2600, GM
  3.  Hou Ji-fan (CHN), 2591, GM
  4.  Tatyjana Koszinceva (RUS), 2581, GM
  5.  Nana Dzagnidze (GEO), 2551, GM
  6.  Antoaneta Sztefanova (BUL), 2548, GM
  7.  Anna Muzicsuk (SLO), 2530, IM
  8.  Pia Cramling (SWE), 2526, GM
  9.  Drónavalli Hárika (IND), 2525, IM
  10.  Csü Ven-csün (CHN), 2524, WGM
  11.  Katyerina Lahno (UKR), 2522, GM
  12.  Viktorija Čmilytė (LTU), 2514, GM
  13.  Maia Csiburdanidze (GEO), 2502, GM
  14.  Monika Soćko (POL), 2495, GM
  15.  Marie Sebag (FRA), 2494, GM
  16.  Zsuan Lu-fej (CHN), 2480, WGM
  17.  Lilit Mkrtchian (ARM), 2479, IM
  18.  Anna Zatonskih (USA), 2478, IM
  19.  Csu Csen (QAT), 2477, GM
  20.  Elisabeth Paehtz (GER), 2474, IM
  21.  Csao Hszüe (CHN), 2474, GM
  22.  Hoang Thanh Trang (HUN), 2473, GM
  23.  Natalja Pogonyina (RUS), 2472, WGM
  24.  Elina Danielian (ARM), 2466, GM
  25.  Marija Muzicsuk (UKR), 2462, IM
  26.  Sen Jang (CHN), 2461, WGM
  27.  Almira Skripchenko (FRA), 2460, IM
  28.  Anna Usenyina (UKR), 2460, IM
  29.  Dembo Jelena (GRE), 2454, IM
  30.  Natalija Zsukova (UKR), 2447, GM
  31.  Iweta Rajlich (POL), 2446, IM
  32.  Irina Turova (RUS), 2439, IM

  1.  Sopiko Khukhashvili (GEO), 2430, IM
  2.  Jovanka Houska (ENG), 2421, IM
  3.  Marina Romanko (RUS), 2414, IM
  4.  Batkhuyag Munguntuul (MGL), 2409, IM
  5.  Cristina Adela Foișor (ROU), 2403, IM
  6.  Huang Csien (CHN), 2402, WGM
  7.  Evgenija Ovod (RUS), 2387, IM
  8.  Tatjana Shadrina (RUS), 2384, WGM
  9.  Deysi Cori (PER), 2384, WGM
  10.  Baira Kovanova (RUS), 2380, WGM
  11.  Ding Yixin (CHN), 2370, WGM
  12.  Jolanta Zawadzka (POL), 2368, WGM
  13.  Martha Fierro Baquero (ECU), 2363, IM
  14.  Nafisa Muminova (UZB), 2360, WIM
  15.  Maia Lomineishvili (GEO), 2347, IM
  16.  Csang Hsziao-ven (CHN), 2339, WGM
  17.  Camilla Baginskaite (USA), 2336, WGM
  18.  Irina Vasilevich (RUS), 2333, IM
  19.  Soumya Swaminathan (IND), 2332, WGM
  20.  Meenakshi Subbaraman (IND), 2328, WGM
  21.  Julia Demina (RUS), 2323, WGM
  22.  Kubra Ozturk (TUR), 2264, WIM
  23.  Arianne Caoili (AUS), 2242, WIM
  24.  Nadig Kruttika (IND), 2230, WGM
  25.  Betul Cemre Yildiz (TUR), 2252, WIM
  26.  Marisa Zuriel (ARG), 2208, WIM
  27.  Ingrid Aliaga Fernandez (PER), 2154, WFM
  28.  Dina Kagramanov (CAN), 2101, WIM
  29.  Mona Khaled (EGY), 2093, WGM
  30.  Carla Heredia Serrano (ECU), 2087, WIM
  31.  Melissa Greeff (RSA), 2082, WGM
  32.  Amina Mezioud (ALG), 2029, WIM

A verseny szabályai[szerkesztés]

Minden összesorsolt pár két játszmát játszott két nap alatt a klasszikus időmérés szabályai szerint, melynek során 90 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, és további 30 percet kaptak a 41. lépésnél. Egyenlőség esetén a következő nap került sor a holtverseny eldöntésére, az alábbiak szerint:

  • Két rapidjátszma (25 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • További egyenlőség esetén újabb két rapidjátszma (10 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha még mindig egyenlő az állás, két villámjátszma (5 perc és 3 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha ezek után is egyenlő, akkor egy armageddonjáték, amelyben döntetlen esetén a sötéttel játszó számított győztesnek.

A döntő fentiektől annyiban tért el, hogy négy játszmásra volt tervezve, pontegyenlőség esetén a holtverseny első eldöntésére négy rapidjátszmát terveztek.

A verseny lefolyása[szerkesztés]

[3] (Rövidítés: jn.= játék nélkül; a visszalépett versenyzők ellenfelei játék nélkül jutottak tovább)

1. forduló 2. forduló 3. forduló Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                  
1 RUS Alekszandra Kosztyenyuk 2
64 ALG Amina Mezioud 0
1 RUS Alekszandra Kosztyenyuk 3
33 GEO Sopiko Khukhashvili 1
33 RUS Irina Turova ½
32 GEO Sopiko Khukhashvili
1 RUS Alekszandra Kosztyenyuk
16 CHN Zsuan Lu-fej
17 CHN Zsuan Lu-fej
48 USA Camilla Baginskaite
16 CHN Zsuan Lu-fej 3
48 CHN Csang Hsziao-ven 1
49 ARM Lilit Mkrtchian 1
16 CHN Csang Hsziao-ven 3
16 CHN Zsuan Lu-fej
9 IND Drónavalli Hárika
9 SWE Pia Cramling ½
56 TUR Betul Cemre Yildiz
57 TUR Betul Cemre Yildiz 0
25 UKR Marija Muzicsuk 2
41 UKR Marija Muzicsuk 2
24 PER Deysi Cori 0
25 UKR Marija Muzicsuk 3
9 IND Drónavalli Hárika 4
25 IND Drónavalli Hárika
40 IND Nadig Kruttika ½
9 IND Drónavalli Hárika 2
41 RUS Tatjana Shadrina 0
57 ARM Elina Danielian 0
8 RUS Tatjana Shadrina 2
16 CHN Zsuan Lu-fej
20 CHN Csao Hszüe
5 RUS Tatyjana Koszinceva 2
60 EGY Mona Khaled 0
4 RUS Tatyjana Koszinceva ½
29 GRE Dembo Jelena
37 GRE Dembo Jelena
28 MGL Batkhuyag Munguntuul
29 GRE Dembo Jelena ½
20 CHN Csao Hszüe
21 GEO Maia Csiburdanidze 2
44 IND Meenakshi Subbaraman 0
13 GEO Maia Csiburdanidze ½
20 CHN Csao Hszüe
53 CHN Csao Hszüe
12 ECU Martha Fierro Baquero ½
20 CHN Csao Hszüe
28 FRA Almira Skripchenko ½
13 GEO Nana Dzagnidze 2
52 CAN Dina Kagramanov 0
5 GEO Nana Dzagnidze 1
28 FRA Almira Skripchenko 3
45 FRA Almira Skripchenko
20 ROU Cristina Adela Foișor
28 FRA Almira Skripchenko 4
12 LTU Viktorija Čmilytė 2
29 LTU Viktorija Čmilytė 2
36 RUS Julia Demina 0
12 LTU Viktorija Čmilytė
21 GER Elisabeth Paehtz
61 GER Elisabeth Paehtz 3
4 POL Jolanta Zawadzka 1
16 CHN Zsuan Lu-fej 3
3 CHN Hou Ji-fan 5
3 CHN Hou Ji-fan 2
62 ECU Carla Heredia Serrano 0
3 CHN Hou Ji-fan
35 RUS Marina Romanko ½
35 UKR Natalia Zsukova ½
30 RUS Marina Romanko
3 CHN Hou Ji-fan
19 QAT Csu Csen
19 QAT Csu Csen 2
46 UZB Nafisa Muminova 0
19 QAT Csu Csen 3
14 POL Monika Soćko 1
51 POL Monika Soćko
14 IND Soumya Swaminathan ½
3 CHN Hou Ji-fan
11 UKR Katyerina Lahno ½
11 BUL Antoaneta Sztefanova 2
54 PER Ingrid Aliaga Fernandez 0
6 BUL Antoaneta Sztefanova 1
38 CHN Huang Csien 3
43 UKR Anna Usenyina
22 CHN Huang Csien
38 CHN Huang Csien ½
11 UKR Katyerina Lahno
27 HUN Hoang Thanh Trang
38 CHN Ding Yixin
22 HUN Hoang Thanh Trang 1
11 UKR Katyerina Lahno 3
59 TUR Kubra Ozturk ½
6 UKR Katyerina Lahno
3 CHN Hou Ji-fan
2 IND Kónéru Hanpi ½
7 SLO Anna Muzicsuk 2
58 ARG Marisa Zuriel 0
7 SLO Anna Muzicsuk
39 RUS Evgenija Ovod ½
39 CHN Sen Jang ½
26 RUS Evgenija Ovod
7 SLO Anna Muzicsuk ½
10 CHN Csü Ven-csün
23 RUS Baira Kovanova 2
42 RUS Natalja Pogonyina 0
42 RUS Baira Kovanova ½
10 CHN Csü Ven-csün
55 AUS Arianne Caoili
10 CHN Csü Ven-csün jn.
10 CHN Csü Ven-csün ½
2 IND Kónéru Hanpi
15 FRA Marie Sebag 2
50 RUS Irina Vasilevich 0
15 FRA Marie Sebag 0
18 USA Anna Zatonskih 2
47 GEO Maia Lomineishvili 0
18 USA Anna Zatonskih 2
18 USA Anna Zatonskih ½
2 IND Kónéru Hanpi
31 POL Iweta Rajlich
34 ENG Jovanka Houska jn.
34 ENG Jovanka Houska ½
2 IND Kónéru Hanpi
63 RSA Melissa Greeff 0
2 IND Kónéru Hanpi 2

A világbajnoki döntő[szerkesztés]

A döntőben Hou Ji-fan szerzett vezetést a 2. játszmában, de Zsuan Lu-fej a 4. játszmában egyenlített. A rájátszás 2. és 4. játszmáját Hou Ji-fan nyerte, ezzel alakítva ki az 5–3-as végeredményt, amely számára a a világbajnoki cím megszerzését jelentette.

Női sakkvilágbajnokság döntője (2010)
Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 R1 R2 R3 R4 Pont
Zsuan Lu-fej  Kína 2480 ½ 0 ½ 1 ½ 0 ½ 0 3
Hou Ji-fan  Kína 2591 ½ 1 ½ 0 ½ 1 ½ 1 5

A világbajnokság játszmái[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. 2010 Women's World Championship – Hou Ji-fan is world champion! (angol nyelven). ChessBase GmbH. (Hozzáférés: 2015. január 20.)
  2. Top 100 Women November 2010 - Archive (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2015. január 20.)
  3. World Chess Championship (Women) 2010 FIDE Knockout Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 20.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap