2018-as női sakkvilágbajnokság (kieséses)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
2018-as női sakkvilágbajnokság (kieséses)
Címvédő
Kihívó
Csü Ven-csün (27)
 Kína
Jekatyerina Lagno (28)
 Oroszország
Szerzett pont
5
3
Élő-pontszáma
2568
(FIDE-ranglista 2. helyezett)[1]
2556
(FIDE-ranglista 4. helyezett)[1]
Előző
Következő
2018, páros
2020
Weboldal

A kieséses rendszerű 2018-as női sakkvilágbajnokság 64 játékos részvételével zajlott 2018. november 2–23. között Hanti-Manszijszkban, Oroszországban.[2] A torna helyszíne a Hanti-Manszijszk központjában található Ugra Chess Academy modern épülete volt.[3]

A női mezőnyben a legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező versenyző, a kínai Hou Ji-fan lemondta a részvételt, mivel nem ért egyet a világbajnokság lebonyolítási rendszerével. Hou Ji-fan már két éve jelezte, hogy nem vesz részt a kieséses rendszerű világbajnokságokon, nehezményezi, hogy a női világbajnoknak nincs olyan privilégiuma, mint a férfi világelsőnek. A női sakkvilágbajnoknak a páros mérkőzésen megszerzett címét már egy év múlva meg kell védenie a kieséses rendszerű világbajnokságon.[4] A FIDE újonnan megválasztott elnöke 2018. október 12-én bejelentette, hogy a női sakkvilágbajnokságok rendszerét megváltoztatják, és a 2019−2020-as világbajnoki ciklustól kezdve a férfi világbajnokságéval azonos lesz a lebonyolítás formája.[5]

Hou Ji-fanon kívül minden női élversenyző elindult a tornán, ezzel minden idők legerősebb kieséses rendszerű női világbajnokságára került sor a 28 országból érkező 64 résztvevő között, akik közül 23-an nagymesteri, 30-an női nagymesteri címmel rendelkeztek.[6]

Magyarországot az Európa-bajnokságon elért helyezésükkel kvalifikációt szerezve két versenyző képviselte. Hoang Thanh Trang a 2. körben a döntőig jutó Jekatyerina Lagnótól szenvedett vereséget, míg Gara Anita az első körben a kínai Lej Ting-csiétől kapott ki, akit a negyeddöntőben szintén Jekatyerina Lagno ütött el a továbbjutástól.

A döntőbe az orosz Jekatyerina Lagno és a világbajnoki cím birtokosa, a kínai Csü Ven-csün jutott. A négy mérkőzésből álló alapszakasz 2–2 arányú döntetlennel végződött, így rájátszásra került sor. A rájátszás első két jászmája döntetlenül végződött, a második két játszmát viszont Csü Ven-csün nyerte, ezzel megvédte világbajnoki címét.

A verseny menete és a kvalifikáció[szerkesztés]

Az esemény 64 versenyző részvételével kieséses (knock-out) rendszerben zajlott. 51 versenyző a nemzeti bajnokságokból, a zónaversenyekről és a kontinentális bajnokságokról kvalifikálhatta magát. A helyek földrészenkénti megoszlása: Európa 28, Ázsia 12, Amerika 8, Afrika 3.[2]

A kvalifikációra jogosító eredmények[szerkesztés]

  • WC: A 2017-es női sakkvilágbajnokság elődöntősei
  • J16 és J17: A 2016. és a 2017. évi junior sakkvilágbajnok
  • E16 és E17: A 2016. és a 2017. évi egyéni Európa-bajnokságon elért eredmény alapján
  • AM16 és AM17: A 2016. és a 2017. évi amerikai kontinensbajnok
  • AS16 és AS17: A 2016. és a 2017. évi ázsiai kontinensbajnok
  • AF: Afrika 2017. évi bajnoka

  • Zónaversenyek: Az Egyesült Államok női bajnoksága (Z2.1), Kanada bajnoksága (Z2.2), Z2.3, Z2.4, Z2.5, Z3.1, Z3.2, Z3.3, Z3.4, Z3.5, Óceánia bajnoksága (Z3.6), Z3.7, Z4.1, Z4.2, Z4.3
  • R: Élő-pontszám alapján (a 2017. február és 2018. január közötti átlagos Élő-pontszám figyelembe vételével)
  • PN: FIDE-szabadkártyás

A kvalifikációt szerzett versenyzők névsora[szerkesztés]

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 2018. augusztus 21-én nyilvánosságra hozta a világbajnokságra kvalifikációt szerzett versenyzők névsorát.[2] (A táblázat a végleges névsorral korrigált adatokat tartalmazza.)

Versenyző Ország Kvalifikáció Megjegyzés
1 Tan Csung-ji  Kína 2017-es női sakkvilágbajnok a 2017-es női sakkvilágbajnokság elődöntősei
2 Anna Muzicsuk  Ukrajna 2017-es női sakkvilágbajnokság döntőse
3 Drónavalli Hárika  India 2017-es női sakkvilágbajnokság elődöntőse
4 Alekszandra Kosztyenyuk  Oroszország 2017-es női sakkvilágbajnokság elődöntőse
5 Csü Ven-csün  Kína 2580,75 Élő-pontszámok alapján
2017. február és 2018. január közötti átlag szerint
6 Valentyina Gunyina  Oroszország 2507,25
7 Lej Ting-csie  Kína 2507,16
8 Csao Hszüe  Kína 2490,25
9 Olga Girja  Oroszország 2485,08
10 Dinara Saduakassova  Kazahsztán 2016-os junior lány világbajnok A 2016-os és 2017-es junior lány sakkvilágbajnok
11 Zhansaya Abdumalik  Kazahsztán 2017-es junior lány világbajnok
12 Anna Usenyina  Ukrajna 2016 A 2016. és 2017. évi női Európa-bajnokságon elért eredmény alapján (28 versenyző)
13 Sabrina Vega Gutierrez  Spanyolország 2016
14 Antoaneta Sztefanova  Bulgária 2016
15 Lilit Mkrtchian  Örményország 2016
16 Elisabeth Pähtz  Németország 2016
17 Ekaterina Atalik  Törökország 2016
18 Anasztaszija Bodnaruk  Oroszország 2016
19 Jolanta Zawadzka  Lengyelország 2016
20 Lela Javakhishvili  Grúzia 2016
21 Ana Matnadze  Spanyolország 2016
22 Yuliya Shvayger  Izrael 2016
23 Alekszandra Gorjacskina  Oroszország 2016
24 Ketevan Arakhamia-Grant  Skócia 2016
25 Sopiko Khukhashvili  Grúzia 2016
26 Nana Dzagnidze  Grúzia 2017
27 Alisza Galljamova  Oroszország 2017
28 Jekatyerina Lagno  Oroszország 2017
29 Marija Muzicsuk  Ukrajna 2017
30 Monika Soćko  Lengyelország 2017
31 Elina Danielian  Örményország 2017
32 Marina Nyecsajeva  Oroszország 2017
33 Bela Kotenasvili  Grúzia 2017
34 Natalija Zsukova  Ukrajna 2017
35 Natalja Pogonyina  Oroszország 2017
36 Hoang Thanh Trang  Magyarország 2017
37 Gara Anita  Magyarország 2017
38 Inna Gaponyenko  Ukrajna 2017
39 Alina Kaslinszkaja  Oroszország 2017
40 Deysi Cori T.  Peru Kontinensbajnokság 2016 Az amerikai zónaversenyekről (8 versenyző)
41 Yerisbel Miranda Llanes  Kuba Kontinensbajnokság 2017
42 Ingrid Aliaga Fernandez  Peru Kontinensbajnokság 2017
43 Sabina-Francesca Foisor  Amerikai Egyesült Államok 2.1 zóna
44 Irina Krush  Amerikai Egyesült Államok 2.1 zóna
45 Maili-Jade Ouellet  Kanada 2.2 zóna
46 Danitza Vazquez Maccarini  Puerto Rico 2.3 zóna
47 Carolina Lujan  Argentína 2.5 zóna
48 Bhakthid Kuilkarni  India 2016-os kontinensbajnokság Az ázsiai-óceániai zónaversenyekről (12 versenyző)
49 Guliskhan Nakhbayeva  Kazahsztán 2017-es kontinensbajnokság
50 Mobina Alinasab  Irán 3.1 zóna
51 Rani Hamid  Banglades 3.2 zóna
52 Phung Vo Thi Kim  Vietnám 3.3 zóna
53 Gulrukhbegim Tokhirjonova  Üzbegisztán 3.4 zóna
54 Csaj Mo  Kína 3.5 zóna
55 Ni Si-csün  Kína 3.5 zóna
56 Csu Csiner  Kína 3.5 zóna
57 Szun Fang-huj  Kína 3.5 zóna
58 Kathryn Hardegen  Ausztrália 3.6 zóna
59 Padmini Rout  India 3.7 zóna
60 Shahenda Wafa  Egyiptom 2017-es kontinensbajnokság Afrika képviseletében (3 versenyző)
61 Hayat Toubal  Algéria 2017-es kontinensbajnokság
62 February Jesse Nikki  Dél-afrikai Köztársaság 2017-es kontinensbajnokság
63 Kónéru Hanpi  India szabadkártya FIDE elnök 2 szabadkártyása
64 Nino Baciasvili  Grúzia szabadkártya

A résztvevők[szerkesztés]

A versenyen a regnáló női világbajnok Csü Ven-csün mellett öt exvilágbajnok indult el: Alekszandra Kosztyenyuk, Antoaneta Sztefanova, Anna Usenyina, Marija Muzicsuk és Tan Csung-ji.

A rajtlista a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 2018. októberi világranglistáján elért helyezések sorrendjében készült.[7]

A minősítésnél alkalmazott rövidítések: GM=nemzetközi nagymester, WGM=női nemzetközi nagymester, IM=nemzetközi mester, WIM=női nemzetközi mester. Az Élő-pontszám után zárójelben a kvalifikációra jogosító eredmény rövidítése található.

  1. CHN Csü Ven-csün, GM, 2561 (R)
  2. IND Kónéru Hanpi, GM, 2557 (PN)
  3. RUS Jekatyerina Lagno, GM, 2556 (E17)
  4. UKR Anna Muzicsuk, GM, 2555 (WC)
  5. RUS Alekszandra Kosztyenyuk, GM, 2551 (WC)
  6. RUS Alekszandra Gorjacskina, GM, 2536 (E16)
  7. UKR Marija Muzicsuk, GM, 2533 (E17)
  8. CHN Tan Csung-ji, GM, 2527 (WC)
  9. RUS Valentyina Gunyina, GM, 2525 (R)
  10. GER Elisabeth Pähtz, IM, 2513 (E16)
  11. GEO Nana Dzagnidze, GM, 2509 (E16)
  12. IND Drónavalli Hárika, GM, 2500 (WC)
  13. BUL Antoaneta Sztefanova, GM, 2490 (E16)
  14. RUS Natalja Pogonyina, WGM, 2485 (E17)
  15. KAZ Zhansaya Abdumalik, IM, 2482 (J17)
  16. GEO Nino Baciasvili, GM, 2482 (PN)
  17. RUS Olga Girja, WGM, 2479 (R)
  18. CHN Csao Hszüe, GM, 2478 (R)
  19. GEO Lela Javakisvili, IM, 2475 (E16)
  20. KAZ Dinara Saduakassova, IM, 2470 (J16)
  21. GEO Bela Kotenasvili, GM, 2469 (E16)
  22. CHN Lej Ting-csie, GM, 2468 (R)
  23. POL Monika Soćko, GM, 2451 (E17)
  24. UKR Anna Usenyina, GM, 2451 (E16)
  25. RUS Alina Kaslinszkaja, IM, 2447 (E17)
  26. TUR Ekaterina Atalik, IM, 2445 (E16)
  27. RUS Alisza Galljamova, IM, 2432 (E17)
  28. CHN Ni Si-csün, WGM, 2427 (Z3.5)
  29. RUS Anasztaszija Bodnaruk, IM, 2423 (E16)
  30. HUN Hoang Thanh Trang, GM, 2423 (E17)
  31. POL Jolanta Zawadzka, WGM, 2421 (E16)
  32. USA Irina Krush, GM, 2417 (Z2.1)
  33. UKR Inna Gaponyenko, IM, 2409 (E17)
  34. RUS Marina Nyecsajeva, IM, 2409 (E17)
  35. ARM Elina Danielian, GM, 2409 (E17)
  36. ESP Sabrina Vega, IM, 2404 (E16)
  37. UKR Natalija Zsukova, GM, 2403 (E17)
  38. KAZ Guliskhan Nakhbayeva, WGM, 2394 (AS17)
  39. PER Deysi Cori, WGM, 2391 (AM16)
  40. UZB Gulrukhbegim Tokhirjonova, WGM, 2385 (Z3.4)
  41. ARM Lilit Mkrtchian, IM, 2384 (E16)
  42. ISR Yuliya Shvayger, IM, 2375 (E16)
  43. HUN Gara Anita, IM, 2370 (E17)
  44. VIE Vo Thi Kim Phung, WGM, 2368 (Z3.3)
  45. ESP Ana Matnadze, IM, 2362 (E16)
  46. CHN Csu Csiner, WIM, 2360 (Z3.5)
  47. ARG Carolina Lujan, IM, 2359 (Z2.5)
  48. CHN Csaj Mo, WGM, 2351 (Z3.5)
  49. SCO Ketevan Arakhamia-Grant, GM, 2345 (E16)
  50. IND Padmini Rout, IM, 2338 (Z3.7)
  51. IND Bhakti Kulkarni, CM, 2314 (AS16)
  52. USA Sabina-Francesca Foisor, WGM, 2311 (Z2.1)
  53. GEO Sopiko Khukhashvili, IM, 2301 (E16)
  54. CUB Yerisbel Miranda Llanes, WIM, 2239 (AM17)
  55. Irán Mobina Alinasab, WIM, 2205 (Z3.1)
  56. PER Ingrid Aliaga Fernández, WIM, 2194 (AM17)
  57. CHN Szun Fang-huj, WIM, 2183 (Z3.5)
  58. EGY Shahenda Wafa, WGM, 2148 (AF)
  59. CAN Maili-Jade Ouellet, WIM, 2122 (Z2.2)
  60. PUR Danitza Vázquez, WIM, 2086 (Z2.3)
  61. BAN Rani Hamid, WIM, 1909 (Z3.2)
  62. RSA Jesse Nikki February, WIM, 1893 (AF)
  63. ALG Hayat Toubal, WIM, 1852 (AF)
  64. AUS Kathryn Hardegen, WFM, 1832 (Z3.6)

A verseny menetrendje és a díjazás[szerkesztés]

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által kiadott hivatalos menetrend szerint 2018. november 2-án a megnyitóünnepségre került sor, majd november 3–17-e között zajlottak az előmérkőzések a 64 résztvevő között. A négy játszmából álló döntőre november 19–22. között, a rájátszásra november 23-án került sor.[2] Minden fordulóra két napot terveztek, a rájátszásokra az azt követő napon került sor. Az egyetlen szabadnap az elődöntők után, november 18-án volt.

A verseny összdíjazása 450 000 amerikai dollár volt, amely megegyezett a korábbi női kieséses rendszerű világbajnokságok díjazásával.[3]

Forduló Játszmák Rájátszás Díj (US$)[8]
1. kör november 3–4. november 5. 3 750
2. kör november 6–7. november 8. 5 500
3. kör november 9–10. november 11. 8 000
Negyeddöntők november 12–13. november 14. 12 000
Elődöntők november 15–16. november 17. 20 000
Döntő november 19–22. november 23. vesztes 30 000
győztes 60 000

A verseny lefolyása[szerkesztés]

A döntő kivételével minden összesorsolt pár két játszmát játszott két nap alatt a klasszikus időmérés szabályai szerint, melynek során 90 perc állt rendelkezésre 40 lépés megtételéhez, és további 30 percet kaptak a 41. lépésnél. Egyenlőség esetén a következő nap került sor a rájátszásra, a holtverseny eldöntésére, az alábbiak szerint:

  • Két rapidjátszma (25 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • További egyenlőség esetén újabb két rapidjátszma (10 perc és 10 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha még mindig egyenlő volt az állás, két villámjátszma (5 perc és 3 másodperc többletidő lépésenként);
  • Ha ezek után is egyenlő volt, akkor egy armageddonjáték, amelyben döntetlen esetén a sötéttel játszó számított győztesnek.

A döntő alapszakaszában 4 játszmát játszottak, mivel annak eredménye egyenlő lett, a rájátszással folytatták.

A kieséses szakasz[szerkesztés]

1. forduló 2. forduló 3. forduló Negyeddöntők Elődöntők Döntő
                  
1 Kína Csü Ven-csün 2
64 Ausztrália Kathryn Hardegen 0
KínaCsü Ven-csün
USA Irina Krush ½
33 USA Irina Krush 3
32 ukrán Inna Gaponyenko 1
KínaCsü Ven-csün
Kína Csaj Mo ½
17 grúz Nino Baciasvili 2
48 skót Ketevan Arakhamia-Grant 0
grúzNino Baciasvili 0
KínaCsaj Mo 2
49 orosz Olga Girja 0
16 kína Csaj Mo 2
KínaCsü Ven-csün
üzbég Gulrukhbegim Tokhirjonova ½
9 Kína Tan Csung-ji
56 Kína Szun Fang-huj ½
KínaTan Csung-ji
üzbégGulrukhbegim Tokhirjonova
41 orosz Alina Kaslinszkaja ½
24 üzbég Gulrukhbegim Tokhirjonova
üzbég Gulrukhbegim Tokhirjonova 3
orosz Valentyina Gunyina 1
25 orosz Valentyina Gunyina
40 Peru Ingrid Aliaga Fernández ½
oroszValentyina Gunyina
ukránAnna Usenyina ½
57 ukrán Anna Usenyina
8 örmény Lilit Mkrtchian ½
KínaCsü Ven-csün
oroszAlekszandra Kosztyenyuk ½
5 ukrán Anna Muzicsuk 2
60 Banglades Rani Hamid 0
ukránAnna Muzicsuk 2
orosz Anasztaszija Bodnaruk 0
37 orosz Anasztaszija Bodnaruk
28 spanyol Sabrina Vega
ukrán Anna Muzicsuk
bolgár Antoaneta Sztefanova
21 Bulgária Antoaneta Sztefanova 3
44 USA Sabina-Francesca Foisor 1
Bulgária Antoaneta Sztefanova
kazah Dinara Saduakassova
53 kazah Dinara Saduakassova 3
12 spanyol Ana Matnadze 1
ukránAnna Muzicsuk
oroszAlekszandra Kosztyenyuk
13 orosz Alekszandra Kosztyenyuk 2
52 Puerto Rico Danitza Vázquez 0
oroszAlekszandra Kosztyenyuk 3
Kína Ni Si-csün 1
45 Kína Ni Si-csün
20 ukrán Natalija Zsukova
orosz Alekszandra Kosztyenyuk
India Drónavalli Hárika
29 India Drónavalli Hárika
36 grúz Sopiko Khukhashvili
India Drónavalli Hárika
grúzBela Kotenasvili
61 grúz Bela Kotenasvili
4 Vietnam Vo Thi Kim Phung ½
KínaCsü Ven-csün 5
oroszJekatyerina Lagno 3
3 India Kónéru Hanpi 2
62 Algéria Hayat Toubal 0
IndiaKónéru Hanpi ½
lengyelJolanta Zawadzka
35 lengyel Jolanta Zawadzka
30 orosz Marina Nyecsajeva ½
lengyel Jolanta Zawadzka
kazah Zhansaya Abdumalik
19 kazah Zhansaya Abdumalik
46 India Padmini Rout
kazah Zhansaya Abdumalik
KínaCsao Hszüe
51 Kína Csao Hszüe 2
14 argentin Carolina Lujan 0
kazah Zhansaya Abdumalik
ukrán Marija Muzicsuk
11 ukrán Marija Muzicsuk 2
54 Egyiptom Shahenda Wafa 0
ukránMarija Muzicsuk
török Ekaterina Atalik
43 török Ekaterina Atalik 3
22 Peru Deysi Cori 1
ukrán Marija Muzicsuk
Irán Mobina Alinasab ½
27 német Elisabeth Pähtz ½
38 Irán Mobina Alinasab
IránMobina Alinasab 2
lengyelMonika Soćko 0
59 lengyel Monika Soćko
6 Izrael Yuliya Shvayger ½
ukrán Marija Muzicsuk 1
oroszJekatyerina Lagno 3
7 orosz Jekatyerina Lagno 2
58 Dél-Afrika Jesse Nikki February 0
oroszJekatyerina Lagno 3
magyar Hoang Thanh Trang 1
39 magyar Hoang Thanh Trang
26 örmény Elina Danielian
oroszJekatyerina Lagno 5
oroszNatalja Pogonyina 4
23 orosz Natalja Pogonyina
42 India Bhakti Kulkarni ½
oroszNatalja Pogonyina 4
KínaCsu Csiner 2
55 grúz Lela Javakhishvili 0
10 Kína Csu Csiner 2
oroszJekatyerina Lagno 2
KínaLej Ting-csie 0
15 orosz Alekszandra Gorjacskina
50 Kanada Maili-Jade Ouellet ½
oroszAlekszandra Gorjacskina 0
orosz Alisza Galljamova 2
47 orosz Alisza Galljamova
18 kazah Guliskhan Nakhbayeva
orosz Alisza Galljamova 1
Kína Lej Ting-csie 3
31 grúz Nana Dzagnidze 2
34 Kuba Yerisbel Miranda Llanes 0
grúzNana Dzagnidze ½
Kína Lej Ting-csie
63 Kína Lej Ting-csie 3
2 magyar Gara Anita 1

A világbajnoki döntő[szerkesztés]

A világbajnoki döntőbe jutott két versenyző a döntő előtt öt alkalommal játszott egymással klasszikus időbeosztású játszmát, és minden alkalommal döntetlenül végeztek. A rapid- és villámjátszmákat is figyelembe véve Csü Ven-csün öt alkalommal győzött, míg Jekatyerina Lagno csak három alkalommal tudott felülkerekedni ellenfelén, kilenc játszmájuk döntetlenül végződött.[9]

Csü Ven-csün kínai nagymester, a regnáló világbajnok, amely címet 2018 májusában szerezte, miután győzött a honfitársa, Tan Csung-ji ellen. Rapidsakk világbajnok, a világranglista 2. helyezettje, Kína kétszeres női bajnoka, csapatban kétszeres sakkolimpiai bajnok és kétszeres világbajnok.

Jekatyerina Lagno Ukrajnában született orosz nagymester, kétszeres női Európa-bajnok (2005, 2008), villám- (2010) és rapidsakk világbajnok (2014), sakkolimpiai bajnok Ukrajna színeiben (2006) és Oroszország színeiben (2014). Ukrajna csapatában világbajnok (2013) és Európa-bajnok (2013), és Oroszország színeiben is Európa-bajnok (2015). U10 korosztályos ifjúsági világbajnok és U14 korosztályos Európa-bajnok volt.

A döntő alapszakasza négy klasszikus időbeosztású játszmából állt, és a győzelmet az szerezte volna meg, aki ebben a szakaszban legalább 2½ pontot ér el. Mivel a 4. játszmában Csü Ven-csün kiegyenlített, a 2–2-es állás után két 25 perces rapidjátszmát játszottak lépésenként 10 másodperces többletidővel. Ekkor 3–3 volt az állás, ezért két 10-10 perces játszmával folytatták, ekkor is 10-10 másodperc többletidővel. 4-4 után 5-5 perc és lépésenként 3-3 másodperc állt volna rendelkezésükre. Ha még ekkor sem dőlt volna el a küzdelmük, akkor a „hirtelen halál” játszmára került volna sor, amelyben sötétnek 4 perce lett vona világos 5 percével szemben, de döntetlen esetén sötét győzelmét hirdették volna ki.

A két 25 perces rapidjátszma döntetlenül végződött, a két 10 perces játszmát azonban Csü Ven-csün nyerte, ezzel megvédte világbajnoki címét.

2018-as női sakkvilágbajnokság döntő
Klasszikus Pont Rapid Össz
Ország Élő-p. 1 2 3 4 1 2 3 4
Csü Ven-csün (GM)  Kína 2568 ½ 0 ½ 1 2 ½ ½ 1 1 5
Jekatyerina Lagno (GM)  Oroszország 2556 ½ 1 ½ 0 2 ½ ½ 0 0 3

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. a b Top 100 Women November 2018 - Archive (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2018. november 19.)
  2. a b c d Participants for FIDE Women's World Championship 2018 (angol nyelven). World Chess Federation, 2018. augusztus 21. [2018. december 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 24.)
  3. a b FIDE Women’s World Championship starts in Khanty-Mansiysk on November 2 (angol nyelven). ugra2018.fide.com, 2018. október 22. (Hozzáférés: 2018. október 24.)
  4. Why Hou Yifan has dropped out of the cycle (angol nyelven). ChessBase GmbH, 2016. május 20. (Hozzáférés: 2018. október 24.)
  5. A. Dvorkovich: Format of the Women’s World Championship Cycle will be changed (angol nyelven). ugra2018.fide.com, 2018. október 13. (Hozzáférés: 2018. október 24.)
  6. A világbajnokságon Hoang Thanh Trang világossal, Gara Anita sötéttel remizett az első játéknapon. Verőci Zsuzsa, 2018. november 3. (Hozzáférés: 2018. november 3.)
  7. Pairings for FIDE Women's World Championship 2018 (angol nyelven). World Chess Federation, 2018. október 15. [2018. november 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. október 24.)
  8. Az adott körben kiesők fejenkénti díjazása
  9. Ju Wenjun vs Kateryna Alexandrovna Lahno. Chessgames Services LLC. (Hozzáférés: 2018. november 17.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap