1988-as női sakkvilágbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az 1988-as női sakkvilágbajnokság versenysorozatában a zónaversenyekről továbbjutó versenyzők számát figyelembe véve, az előző világbajnoki ciklusokhoz hasonlóan két zónaközi versenyt is rendeztek. A zónaközi versenyek első három-három helyezettje, kiegészülve az előző világbajnoki, valamint a világbajnokjelölti döntő vesztesével kétfordulós körmérkőzésen küzdött meg a világbajnok kihívásának jogáért. A világbajnokjelölti versenysorozat végén Nana Ioszeliani szerzett jogot arra, hogy a világbajnoki címért mérkőzhessen Maia Csiburdanidze ellen. A világbajnoki döntő párosmérkőzést Csiburdanidze 8,5–7,5 arányban nyerte, ezzel negyedszer is megvédte világbajnoki címét.

A zónaközi versenyek[szerkesztés]

A versenyek helyszíne 1987. júliusban a szerbiai Smederevska Palanka és 1987. július–augusztusban a bosznia–hercegovinai Tuzla volt. A zónaközi döntőkre összesen 16 ország 34 versenyzője kvalifikálta magát. A versenyt a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szervezte. A versenyzők között körmérkőzés formájában dőlt el a világbajnokjelöltek tornáján résztvevők személye. Mindkét versenyről az első három helyezett jutott tovább a végső szakaszba.

A három magyar résztvevő közül az akkor 18 éves Mádl Ildikó, valamint Verőci Zsuzsa a 6., Ivánka Mária a 8. helyen végzett a saját versenyén.

Zónaközi döntő Smederevska Palanka[szerkesztés]

A Smederevska Palankán rendezett zónaközi döntőt a szovjet Marta Lityinszkaja-Shul nyerte, a 2–4. helyen hármas holtverseny alakult ki. Az 1987. szeptemberben Tbilisziben rendezett rájátszás során, amely a hármójuk közötti kétfordulós körmérkőzésből állt, a négy játszmából az exvilágbajnok Nona Gaprindasvili 3 pontot, Irina Levityina 2,5 pontot szerzett, ezzel ők jutottak tovább, míg a 0,5 pontot szerző csehszlovák Klimova-Richtrova kiesett a további küzdelmekből.[1]

Női világbajnoki zónaközi verseny (Smederevska Palanka, 1987)[2]
Versenyző Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 Pont S–B[3]
1 Marta Lityinszkaja-Shul  Szovjetunió - ½ 0 1 1 1 1 ½ 0 0 1 1 1 1 1 1 11
2 Irina Levityina  Szovjetunió ½ - ½ 0 1 1 ½ 0 1 ½ ½ 1 1 1 1 1 10½ 68.50
3 Nona Gaprindasvili  Szovjetunió 1 ½ - ½ ½ ½ ½ 0 ½ ½ 1 1 1 1 1 1 10½ 67.75
4 Eliska Klimova-Richtrova  Csehszlovákia 0 1 ½ - ½ 0 ½ 0 1 1 1 1 1 1 1 1 10½ 65.00
5 Zoja Lelchuk  Szovjetunió 0 0 ½ ½ - 1 1 ½ 0 1 1 ½ 1 1 1 1 10
6 Mádl Ildikó  Magyarország 0 0 ½ 1 0 - 1 1 ½ 1 ½ 1 0 1 1 1 61.50
7 Inna Izrailov  Szovjetunió 0 ½ ½ ½ 0 0 - ½ ½ 1 1 1 1 1 1 1 55.25
8 Alisa Marić  Jugoszlávia ½ 1 1 1 ½ 0 ½ - 0 ½ 0 1 1 1 ½ ½ 9 66.50
9 Susan Arkell  Anglia 1 0 ½ 0 1 ½ ½ 1 - 0 1 ½ ½ ½ 1 1 9 61.50
10 Margarita Voiska  Bulgária 1 ½ ½ 0 0 0 0 ½ 1 - 1 ½ ½ 0 0 1
11 An Jang-feng  Kína 0 ½ 0 0 0 ½ 0 1 0 0 - 0 ½ 1 1 1 29.50
12 Wu Ming-csien  Kína 0 0 0 0 ½ 0 0 0 ½ ½ 1 - 1 ½ ½ 1 28.50
13 Gordana Marković-Jovanović  Jugoszlávia 0 0 0 0 0 1 0 0 ½ ½ ½ 0 - ½ 1 1 5
14 Asela De Armas  Kuba 0 0 0 0 0 0 0 0 ½ 1 0 ½ ½ - ½ 1 4
15 Joara Chaves  Brazília 0 0 0 0 0 0 0 ½ 0 1 0 ½ 0 ½ - 0
16 Christina Nyberg  Svédország 0 0 0 0 0 0 0 ½ 0 0 0 0 0 0 1 -

Zónaközi döntő Tuzla[szerkesztés]

A Tuzlában zajló versenyen a szovjet Ioszeliani és Arakhamia végzett az első két helyen, a harmadik helyen holtverseny alakult ki a lengyel Agnieszka Brustman és a szovjet Lidia Szemjonova között. A rájátszást Brustman 4–1 arányban nyerte, így ő jutott a világbajnokjelöltek versenyébe.[4]

Női világbajnoki zónaközi verseny (Tuzla, 1987)[5]
Versenyző Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 Pont S–B[3]
1 Nana Ioszeliani  Szovjetunió - 1 ½ ½ ½ ½ ½ ½ 1 1 1 1 ½ ½ 1 1 1 1 13
2 Ketevan Arakhamia-Grant  Szovjetunió 0 - 0 0 1 0 1 1 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 12
3 Lidia Szemjonova  Szovjetunió ½ 1 - ½ ½ 1 1 1 ½ 0 0 ½ 1 1 0 1 1 1 11½ 93.75
4 Agnieszka Brustman  Lengyelország ½ 1 ½ - 1 ½ ½ 1 ½ ½ 0 ½ 0 1 1 1 1 1 11½ 92.25
5 Gulnar Sakhatova  Szovjetunió ½ 0 ½ 0 - 1 ½ ½ 1 0 1 1 ½ 0 1 1 1 1 10½
6 Verőci-Petronic Zsuzsa  Magyarország ½ 1 0 ½ 0 - 1 ½ 1 ½ 1 ½ 1 ½ 0 1 0 1 10 82.25
7 Nina Høiberg  Dánia ½ 0 0 ½ ½ 0 - 0 1 1 1 1 ½ 1 1 0 1 1 10 73.50
8 Ivánka Mária  Magyarország ½ 0 0 0 ½ ½ 1 - ½ 1 ½ 1 ½ 0 ½ ½ 1 1 9 67.50
9 Svetlana Matveeva  Szovjetunió 0 1 ½ ½ 0 0 0 ½ - ½ ½ 0 1 1 1 ½ 1 1 9 66.00
10 Liu Si-lan  Kína 0 0 1 ½ 1 ½ 0 0 ½ - 1 1 ½ ½ ½ 0 ½ 1
11 Marija Petrović  Jugoszlávia 0 0 1 1 0 0 0 ½ ½ 0 - ½ 1 0 1 1 0 1 57.25
12 Suzana Maksimović  Jugoszlávia 0 0 ½ ½ 0 ½ 0 0 1 0 ½ - 0 1 ½ 1 1 1 52.25
13 Rohini Khadilkar  India ½ 0 0 1 ½ 0 ½ ½ 0 ½ 0 1 - ½ ½ ½ ½ ½ 7 57.50
14 Bettina Trabert  NSZK ½ 0 0 0 1 ½ 0 1 0 ½ 1 0 ½ - 0 ½ ½ 1 7 54.00
15 Zorica Nikolin  Jugoszlávia 0 0 1 0 0 1 0 ½ 0 ½ 0 ½ ½ 1 - 0 1 0 6 49.00
16 Teresa Canela  Spanyolország 0 0 0 0 0 0 1 ½ ½ 1 0 0 ½ ½ 1 - ½ ½ 6 44.00
17 Zirka Frometa  Kuba 0 0 0 0 0 1 0 0 0 ½ 1 0 ½ ½ 0 ½ - ½
18 Julia Lebel-Arias  Franciaország 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ½ 0 1 ½ ½ -

A világbajnokjelöltek versenye[szerkesztés]

A zónaközi döntőkből továbbjutott versenyzők, valamint az előző világbajnokjelölti ciklus két döntőse, Ahmilovszkaja és Alekszandria küzdött kétfordulós körmérkőzésen a világbajnok kihívásának jogáért.

A versenyre 1988. januárban a grúziai Tsqaltubóban került sor, amelyen az élen holtversenyben végzett Ioszeliani és Ahmilovszkaja. A holtversenyt eldöntő párosmérkőzést Nana Ioszeliani nyerte, így ő szerzett jogot a regnáló világbajnok, Maia Csiburdanidze kihívására.[6]

1988 Női világbajnokjelöltek versenye.[7]
Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 Pont S–B[3]
1 Nana Ioszeliani  Szovjetunió 2455 - ½ 1 2 2 10 62.25
2 Jelena Ahmilovszkaja  Szovjetunió 2400 ½ - 2 2 1 10 62.25
3 Irina Levityina  Szovjetunió 2355 ½ - ½ 1 8 51.25
4 Marta Lityinszkaja-Shul  Szovjetunió 2415 ½ ½ - 1 1 2 8 47.75
5 Nana Alekszandria  Szovjetunió 2415 1 ½ ½ 1 - 1 1
6 Agnieszka Brustman  Lengyelország 2395 0 0 1 1 1 - 1
7 Nona Gaprindasvili  Szovjetunió 2485 ½ 0 ½ ½ 1 1 - 1
8 Ketevan Arakhamia-Grant  Szovjetunió 2420 0 1 ½ 0 ½ ½ 1 -

A világbajnokjelölti verseny játszmái[szerkesztés]

A világbajnoki döntő[szerkesztés]

A világbajnoki döntő párosmérkőzésre 1988. szeptember 19. – november 4. között Tel-Avivban került sor. A 16 játszmásra tervezett mérkőzésen a világbajnoki cím elnyeréséhez 8,5 pontot kellett a kihívónak elérni, a világbajnoknak a címe megtartásához 8 pont is elég volt.

Az első hat játszma után 3–3 volt az állás. A hetedik és a tizenegyedik játszmát megnyerve Csiburdanidze kétpontos előnyre tett szert. A világbajnoki cím sorsa már a 14. játszma után eldőlt, mivel a világbajnok Csiburdanidze 8–6-os vezetése címe megvédését jelentette. A mérkőzés végül végül 8,5–7,5 arányú győzelmével ért véget, így negyedszer is megvédte címét.[8]

Versenyző Ország Élő-p. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 + = Pont
Maia Csiburdanidze  Szovjetunió 2555 ½ 1 ½ 0 ½ ½ 1 ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ 0 ½ 3 2 11
Nana Ioszeliani  Szovjetunió 2495 ½ 0 ½ 1 ½ ½ 0 ½ ½ ½ 0 ½ ½ ½ 1 ½ 2 3 11

A világbajnoki döntő játszmái[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Tbilisi playoff, IX. 1987. (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
  2. World Chess Championship (Women) 1987 Smederevska Palanka Interzonal Tournament (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
  3. a b c A holtverseny eldöntésére szolgáló Sonneborn–Berger-számítás értéke.
  4. Playoff (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
  5. World Chess Championship (Women) 1987 Tuzla Interzonal Tournament (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
  6. Chaltubo playoff II. 1988. (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
  7. World Chess Championship (Women) 1988 Chaltubo Candidates Tournament (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)
  8. World Chess Championship (Women) 1988 Chiburdanidze – Ioseliani Title Match (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 15.)

Források[szerkesztés]

  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap