1975-ös női sakkvilágbajnokság

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

Az 1975-ös női sakkvilágbajnokság versenysorozata a zónaversenyeket, az azokból továbbjutók által alkotott zónaközi versenyt, valamint a zónaközi verseny első helyezettjei által a kihívó személyének megállapítására szolgáló párosmérkőzéseket és magát a világbajnoki döntőt – a regnáló világbajnokkal vívott párosmérkőzést – foglalja magába. A világbajnokjelölti versenysorozat végén Nana Alekszandria szerzett jogot arra, hogy kihívja párosmérkőzésre a világbajnokot, Nona Gaprindasvilit. A világbajnoki döntő párosmérkőzést nagy különbséggel, 8,5–3,5 arányban a címvédő Gaprindasvili nyerte, ezzel negyedszer is megvédte világbajnoki címét.

A zónaközi verseny[szerkesztés]

A versenyt 1973. október–novemberben a Baleári-szigetekhez tartozó spanyolországi Menorcában rendezték, amelyre 9 ország 20 versenyzője kvalifikálta magát. A versenyt a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) szervezte. A 20 résztvevő között körmérkőzés formájában dőlt el a világbajnokjelölti párosmérkőzésen résztvevő versenyzők személye. Tekintettel arra, hogy Alla Kusnyir, aki az előző döntő vesztese jogán egyből a párosmérkőzéses szakaszba került volna, ezúttal nem játszhatott, mert elhagyta a Szovjetuniót,[1] ezúttal az első négy helyezett jutott tovább. A verseny első öt helyén szovjet versenyző végzett, köztük is a 2–5. helyen holtverseny alakult ki. A holtversenyben levő versenyzők között rájátszás döntött a továbbjutó helyekről.

A zónaközi döntőbe ezúttal két magyar is kvalifikálta magát: Verőci Zsuzsa a 9., Ladányiné Karakas Éva a 15. helyen végzett.

A zónaközi verseny végeredménye:[2]

Női világbajnoki zónaközi verseny (1973)
Versenyző Ország 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Pont S–B[3]
1 Valentyina Kozlovszkaja  Szovjetunió - 0 ½ ½ ½ 1 1 1 ½ 0 1 ½ 0 1 1 1 1 1 1 1 13½
2 Marta Lityinszkaja-Shul  Szovjetunió 1 - 0 ½ 1 0 1 ½ ½ ½ ½ 0 1 1 1 1 1 1 1 ½ 13 112.25
3 Natalia Konopleva  Szovjetunió ½ 1 - ½ 0 1 1 ½ ½ ½ 0 1 ½ ½ ½ 1 1 1 1 1 13 110.00
4 Irina Levityina  Szovjetunió ½ ½ ½ - ½ 0 0 1 ½ ½ 1 ½ 1 1 1 ½ 1 1 1 1 13 107.25
5 Nana Alekszandria  Szovjetunió ½ 0 1 ½ - 0 ½ 0 ½ 0 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 13 104.00
6 Jana Hartson  Anglia 0 1 0 1 1 - ½ ½ ½ ½ ½ 1 1 0 ½ ½ 1 1 1 ½ 12 106.00
7 Tatjana Zatulovszkaja  Szovjetunió 0 0 0 1 ½ ½ - ½ ½ ½ 1 ½ 1 1 ½ 1 ½ 1 1 1 12 98.00
8 Alexandra Nicolau  Románia 0 ½ ½ 0 1 ½ ½ - ½ ½ 0 ½ ½ 1 1 1 1 1 1 1 12 95.00
9 Verőci-Petronics Zsuzsa  Magyarország ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ ½ - ½ ½ ½ 1 ½ 0 ½ 1 1 1 1 11½
10 Elisabeta Polihroniade  Románia 1 ½ ½ ½ 1 ½ ½ ½ ½ - 0 ½ 1 0 1 0 ½ ½ 1 1 11 100.50
11 Katarina Jovanović  Jugoszlávia 0 ½ 1 0 0 ½ 0 1 ½ 1 - 0 ½ 1 ½ ½ 1 1 1 1 11 88.00
12 Gertrude Baumstark  Románia ½ 1 0 ½ 0 0 ½ ½ ½ ½ 1 - ½ ½ ½ 0 0 1 1 1
13 Milunka Lazarević  Jugoszlávia 1 0 ½ 0 0 0 0 ½ 0 0 ½ ½ - 0 1 1 1 1 1 1 9
14 Pepita Ferrer Lucas  Spanyolország 0 0 ½ 0 0 1 0 0 ½ 1 0 ½ 1 - ½ ½ 1 ½ ½ 1
15 Ladányiné Karakas Éva  Magyarország 0 0 ½ 0 0 ½ ½ 0 1 0 ½ ½ 0 ½ - 1 0 ½ 1 1
16 Ljubica Zivkovic Jocic  Jugoszlávia 0 0 0 ½ 0 ½ 0 0 ½ 1 ½ 1 0 ½ 0 - ½ 1 0 1 7
17 Ruth Volgl Cardoso  Brazília 0 0 0 0 0 0 ½ 0 0 ½ 0 1 0 0 1 ½ - ½ 0 ½
18 Eva Aronson  Amerikai Egyesült Államok 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ½ 0 0 0 ½ ½ 0 ½ - 1 ½ 20.25
19 L. Maddern  Ausztrália 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ½ 0 1 1 0 - 1 17.75
20 Ruth Donnelly  Amerikai Egyesült Államok 0 ½ 0 0 0 ½ 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ½ ½ 0 - 2

A verseny 48 játszmája (nem teljes)

A világbajnokjelölti párosmérkőzések[szerkesztés]

A zónaközi verseny első négy helyezettje mérkőzött kieséses rendszerű párosmérkőzéseken a világbajnok kihívásának jogáért. A 10 játszmásra tervezett elődöntőket 1974. május–júniusban Rigában, illetve Kiszlovodszkban, míg a 12 játszmásra tervezett döntőt 1975. február–márciusban Moszkvában rendezték. A Levityina–Kozlovszkaja-elődöntő, valamint az Alekszandria–Levityina-döntő csak a rájátszásban dőlt el. A mérkőzéssorozatból Nana Alekszandria került ki győztesen, így ő szerzett jogot a világbajnok kihívására.[4]

Elődöntők Döntő
      
1 URS Nana Alekszandria
4 URS Marta Lityinszkaja-Shul
URS Nana Alekszandria 9
URS Irina Levityina 8
3 URS Irina Levityina
2 URS Valentyina Kozlovszkaja

A párosmérkőzések játszmái[szerkesztés]

A világbajnoki döntő[szerkesztés]

A világbajnoki döntő párosmérkőzésre 1975. október 20. – december 1. között az abháziai Picundán és Tbilisziben került sor. A 16 játszmásra tervezett mérkőzésen a világbajnoki cím elnyeréséhez 8,5 pontot kellett valamelyik versenyzőnek elérni.

A mérkőzést a megalkuvás nélküli játék jellemezte mindkét részről. A 12 játszmából 11 végződött döntéssel. Gaprindasvili a harmadik fordulóban átvette a vezetést, és azt már nem is engedte el. Végeredményben fölényes, 8,5–3,5 arányú győzelmet aratott, ezzel negyedszer is megvédte világbajnoki címét.[5]

Női sakkvilágbajnoki döntő (1975)
Versenyző Ország Élő-pontszám 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 + = Pont
Nona Gaprindasvili  Szovjetunió 2425 1 0 1 1 ½ 1 1 0 1 0 1 1 8 3 1
Nana Alekszandria  Szovjetunió 2335 0 1 0 0 ½ 0 0 1 0 1 0 0 3 8 1

A világbajnoki döntő játszmái[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Izraelben telepedett le, és a következő világbajnoki ciklusban már Izrael színeiben vett részt.
  2. World Chess Championship (Women) 1973 Menorca Interzonal Tournament (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 3.)
  3. A holtverseny eldöntésére szolgáló Sonneborn–Berger-számítás értéke.
  4. World Chess Championship (Women) 1974–75 Candidates Matches (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 3.)
  5. World Chess Championship (Women) 1975 Gaprindashvili – Alexandria Title Match (angol nyelven). mark-weeks.com. (Hozzáférés: 2015. január 3.)

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]

  • sport Sportportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap